A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

mindaddig, amíg a város meg nem kapja az első, felsőbb helyen is elismert és engedélyezett professzorát a gimnázium megnyitásához. Amidőn azonban a helytartótanács erről a vármegye jelentéséből és javaslatából értesült, tudomásul vette ugyan a tiszteletdíj kiutalását az elmúlt két esztendőre, de annak további folyósítását megtiltotta az 1808. esztendőben. Hiába szálltak le tehát igényeikkel mind a város, mind a vármegye, a gimnázumnak egyik építési tervét sem sikerült elfogadtatni, sőt az is bizonyosra vehető, hogy ez a magánjellegű deákiskola működése is megszűnt negyvenhét esztendei fennállás után, mert a helytartótanács annak tanárát „engedély nélkül behozottnak" tekintette. Úgy látszik, hogy a sok huza-vona, amit ebben az ügyben a felsőbbségek részéről tapasztalnia kellett, a vármegyének is kedvét szegte, de az is feltehető, hogy a francia forradalomnak messze kiható eszméi, melyeknekjelei már e megyében is mutatkoztak, szintén hozzájárultak ahhoz, hogy a vármegye levegye segítő kezét erről az ügyről jelentvén a helytartótanácsnak, hogy Szekszárdon a gimnáziumnak megépítését a maga részéről is „időnek előtte valónak" tartja. Szekszárd városának tehát ez a kezdetben egyedül és önállóan képviselt, majd a vármegyével közös, gyönyörű elgondolása, mely Szekszárdot valósággal kulturális központtá tehette volna a megyében, az 1807. évben a küzdelem tizennegyedik évében végleg elbukottnak látszott és a helytartótanács most már határozottsággal állította, hogy ez a terv kezdettől fogva felesleges és szükségtelen volt. Szekszárd városa Tolna vármegyének a gimnázium ügyétől való visszavonulása következtében ebben a kulturális törekvésében teljesen egyedül maradt és viszszakerült a tizennégy évvel azelőtti helyzetébe, amikor az 1793. évben egyedül és önállóan tette meg az első lépéseket a gimnázium megvalósítása érdekében. Méltányolandó dicsősége ennek a kicsiny paraszti mezővárosnak az, hogy a több mint egy évtizedes hiábavaló küzdelem sem vette el kedvét annak a gondolatnak a megvalósításától, hogy Szekszárd városát egy magasabbfokú iskola létesítésével a magyar nyelv és kultúra terjesztésének messze vidékre kiterjedő központjává tegye. Alig telt el három esztendő és e kis város ismét jelentkezett kulturális igényeivel. Híre terjedt ugyanis annak, hogy a szekszárdi alapítványi uradalom végre mégis kénytelen lesz az új nemzeti iskolát saját költségén megépíteni húszévi halasztgatás után. E hírek hallatára Szekszárd város tanácsa azonnal megtette a kezdeményező lépéseket eltemetett tervének újraélesztése és megvalósítása érdekében. A városi tanács ezúttal is két oldalról kívánta alátámasztani tervének alapjait. Számításba vette egyrészről az uradalomnak felülről elrendelt építkezési kötelezettségét, másrészről pedig Tolna vármegyének hajlandóságát arra, hogy a Styrum-Lymburg alapítvány jövedelmének egyrészét erre a célra feláldozni kész. Szekszárd mezővárosának bírája és tanácsa Sánta József jegyző által a következő kérelmet intézte Tolna vármegyéhez. „Tekintetes Nemes Vármegye! Boldog emlékezetű lymburgi grófStyrum Károly őexcellenciája minémü kegyes rendelést tett légyen utolsó akaratjának kinyilatkoztatása alkalmatosságával sokat érő szerzemény jószágárul, jobban méltóztatnak tudni a tekintetes karok és rendek, hogysem azt mi fejtegetni bátorkodjunk. Elhallgatván itt a szegényebb sorsú megyebéli nemességnek tartásáról való rendelését tisztelt őexcellentiájának, végső akaratjának azon cikkelyét vesszük könyörgésünk tárgyául, melyben a szegény nemes tanuló ifjúságnak felsegélésérülgondoskodott. Mely szándékját és akaratját, ámbár a tekintetes nemes vármegye a kevesebb tehetséggel biró nemes ifjaknak elősegélésére ugy kívánta teljesíteni, hogy azoknak bizonyos és kiszabott summaként adattasson, de mivel ezen segedelmet csak kevesek érzik, ezen alkalmatosságot, melyben Thalherr főépitőmester ur a nagyméltóságú királyi magyar hefytartotanacstul kiküldetve jelen vagyon elmulasztani nem akarjuk, sőt erősen feltesszük, hogy a tekintetes nemes vármegyének könyörögni fogunk, hogy minekutána 133