A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

• ban kínlódunk és éhei hálásra, mint az avaron legelő marhák csakhogy nem jutunk... Hogy a feleségemet el ne hallgassam, kívánom, hogy az Mennyei Felség légyen gondvise­lő vezére, oltalmazza és őrizze minden szerencsétlenségektől és szomorú változásoktól jövendőbeli szivem örömére és vigasztalásomra... Édes Anyám Asszonynak szegény nyomorgó fia Gáncs János, Antal főherceg ezredbeli katona." Félévi levelezés után a vármegye csak annyit tudott meg róla, hogy 1797. június 3-án francia fogságba esett és onnan 16 esztendő elmúltával sem tért meg vissza. A haza és nemzet fogalmát, amelynek a nép széles rétegeiben való tényleges jelenlétét Gáncs János szavaival élve, ezernyi hasonló levéllel, irattal, kifejezéssel bizonyíthatjuk, természetesen nagymértékben módosították mindazok a szónoklatok, királyi szózatok és a hábo­rús erőfeszítés érdekében kiadott rendelkezések, amelyek kivétel nélkül, a franciák ellen vívott háborúnak nemzeti jelleget kívántak biztosítani, ill. ezt a nemzeti jelle­get kívánták minden körülmények között országszerte tudatossá tenni. A haza és nemzet fogalmának ezt a szemléletét tükrözi vissza Garay obsitosának egész mesei tartalma is, hiszen ismeretes, hogy vitéz Háry János, a trónhoz minden körülmé­nyek közt hűséges magyar nép képviselőjeként menti meg az uralkodóházat és a monarchiát a végső pusztulástól. Francia katonák Dunántúlon • A franciákkal először az 1794. évben ismerkedtek meg Tolna megye lakosai, hadifogoly mivoltukban. Dr. Babits Mihály, a költő dédapja, megyénk egykori tiszti főorvosa, igen nagy érdemeket szerzett azáltal, hogy a Szekszárdra került és fertőző betegségben szenvedő francia hadifoglyokat sikeresen gyógyította és így megmen­tette a járvány veszedelmétől a lakosokat. A szekszárdiaknál azonban többet tudtak a franciákról a Duna menti községekben élők, mert a folyón ezrével szállították őket, hadifogolyként Budáról Eszékre. Ezzel kapcsolatban a bécsi haditanács meg­vádolta Tolna vármegyét, hogy mulasztása következtében ezek a szerencsétlen ha­difoglyok százával pusztultak el, szállításuk közben, melynek eredményeként a Budáról útnak indított 1502 hadifogolyból mindössze 526 érkezett meg rendeltetési helyére, Eszékre. Az útközben meghalt 976 francia hadifogoly életéért azonban a megtartott vizsgálat szerint sem az itteni megyei közigazgatás, sem pedig a Duna menti falvak lakossága nem volt terhelhető, sőt ellenkezőleg - a lakosság ezúttal is kitűnt emberséges magatartásával a védtelen foglyokkal szemben; ellátta őket éle­lemmel, borral, tiszta szállással, téli tüzelővel. Pusztulásukat éppen az osztrák kato­nai vezetés idézte elő, mely a hadifoglyokat télvíz idején súlyos fertőző betegséggel terhelten, könyörtelenül útnak indította. Miként e szomorú eseményből értesü­lünk, a Háry Jánosoknak nem is kellett a harctérre vonulniok ahhoz, hogy eleven franciákat láthassanak. Ismeretes, hogy a verbuválás módszerei miként nyújtottak lehetőséget ahhoz, hogy a falubeli vitézkedők, virtusaikat a harctereken is bemutathassák. Sok vitézi cselekedet fűződött a napóleoni háborúk magyarországi és külföldi szakaszaihoz, melyek közül csupán kettőt ismertetek. Az ismeretlen községből származó, de mindenképpen Tolna megyei Miskolczy János, a magyar Wurmszer huszárezred­ben szolgáló kadét, aki a haza iránti szeretetből ragadott fegyvert, már az 1794. év­ben megkapta az arany érdemrend kitüntetést, mégpedig a kadétok közt elsőként. Öt éve viselt már ekkor háborút, és - szavaival élve - „a vad, veszett francia forrada­lomban" a leghűségesebb szolgálatokat teljesítette és az ellenség előtt többször is győzelmet aratott. A másik vitéz, a közhuszár már csak addig jutott el, hogy hőstet­téért kapitánya, Perczel Ádám arany érdemrend kitüntetésre felterjesztette. A Du­112 -.

Next

/
Oldalképek
Tartalom