Testnevelési Főiskola - tanácsülési jegyzőkönyvek, 1968-1970
1970. február 9., rendes ülés
- 2 -A főiskola 1969/70 tanévi munkatervének végrehajtásával kapcsolatban megállapítható, hogy sikeresen előre haladunk. Ugyanakkor a felmerült problémák azt bizonyítják, hogy a tervezésnél ismét sokat markoltunk. Nem számítottunk az év közben jelentkező uj feladatokra. Az edzői szak reformját 1970.szeptembertől tervezzük, ennek dokumentációját a Tanács elé e hó végén terjesztjük. Javaslom, hogy a reform az idén csak a levelező tagozaton lépjen életbe. Nappali tagozatot az edzői szakon csak 1971- ben inditsunk, az MTS által később eldöntendő sportágakban. Munkatervünk szerint a kiegészítő szak is 1970-ben kezdi meg működését. Javaslom, hogy az összes dokumentációt készítsük el, de a szak működését csak 1971 szeptemberétől indítsuk be. A TF diplomások továbbképzésére vonatkozóan javaslom, hogy mindhárom szakon egyszerre ne indítsuk be a továbbképzést, 1970- ben csak a vezető beosztásban lévő testnevelő tanárok^ valamint a szakedzők közül az NB-s labdarugó edzőkkel kezdjük, e sportág jelenlegi problémáira való tekintettel* A többi sportágban és a sportszervezői szakon végzettek továbbképzését 1971- től indítsuk be, 1968 óta van ötéves káderfejlesztési tervünk. Ezt a tervet - a tanszékvezetőkkel egyetértésben, tapasztalatainkat figyelembe véve - a közelmúltban módosítottuk. Káderfejlesztési terv helyett káder továbbképzési tervet készítettünk, amely 1970-74-ig terjed, és csak azt tartalmazza, hogy tanáraink és tanszéki tudományos munkatársaink milyen továbbképzésben vesznek részt. A konkrét tervet az Igazgatói Tanács intenciói alapján a tanszékvezető elvtársak állították össze, s mindenkivel személyesen megbeszélték. A terv végrehajtása ezáltal kötelezővé vált. Kérem a tanszékvezető elvtársakat, hogy szorgalmazzák a terv végrehajtását, A TIKI káder továbbképzési terve május 1-ig készül el. A gyakorlatban kiderült, hogy 5 évre előre reálisan tervezni nem lehet az előléptetéseket, nyugdíjazásokat stb. Ezt csak évenként fogjuk tervezni a jövőben. A minősítésekkel kapcsolatban elmaradás tapasztalható, amelyet a felelős személyeknek szeptember 3o-ig pótolniok kell, 1969. november 21.-én értekezletet tartottunk a Tanárképző Főiskolák vezetőivel, melyet a TF Igazgatói Tanácsa kezdeményezett. Ezen résztvett az MM és az MTS képviselője, valamint a 4 főiskola képviselője. Az értekezlet célja az volt, hogy jobb együttműködést biztosítsunk ezekkel az intézetekkel. Elképzelésünk a következői évente egy alkalommal, más-más főiskolán összeülünk és megtárgyaljuk a problémáinkat; rendszeressé tesszük kiadványaink kölcsönös cseréjét; a szakdolgozatok cseréjét, a filmkópiák kölcsönzését, a szakcikkek, publikációs anyagok cseréjét; a szakmai kapcsolatok terén előadók kölcsönös meghívása, meghatározott előadások megtartásain felkérés, 2-4 hetes tanulmányutak lehetővé tétele; fontosabb megbeszélésekre, tudományos konferenciákra meghívás; a Tudományos Diákkörök tapasztalatcseréje, stb. Az együttműködést a későbbiek során tovább lehet bővíteni. Z3T