Testnevelési Főiskola - tanácsülési jegyzőkönyvek, 1963-1967

1965. február 12., rendes ülés

7 Javasolja« a tanszékek egyes előadások elkészítésében nyújtsanak segítséget, azökat' tüssék tanszéki vitára és esek elbírálás után kerüljenek a Tudományos Bizottság elé* Kéri a tanszékeket és a tanárokat, hogy a tudományos munkát ne csak kötae­­sőnek tekintsék - a fennálló törvények alapján - hanem szívügyüknek is* dppan esért a tanszékektől az előrehaladás érdekében ötleteket, javaslatokat vár« As ankéttál kapcsolatban megállapítja, hogy az előrehaladás megnyugtató; szépséghiba azonban az, hogy több tanszékvezető elvtárs még egyáltalán nem tartott előadást« A publikáció eddig bevezetett évi kétszeri formáját /Közlemények/ a további­akban is megtartjuk« Az ankétokra történő mozgósítással kapcsolatban jogosnak érzi a probléma felvetését és felhívja a figyelmet, hogy a tanárok saját előadásaikra, a szakképzősvezető tanárok és a diákkörök is tudnak mozgósítani. Sgyüttműködés TTKl-vai: fő hibának látja, hogy állandóan felvetik a segítés kérdését, majd megállapítják, hogy nem segítettünk, de ugyanakkor például egy év óta részükről senki nem mondta meg mit és miben segítsünk« Történt egy megállapodás két évvel ezelőtt, hogy a tanszékvezető elvtársat keresik meg a segítés érdekében« Mindez a mai napig nem történt meg« Vál­lalja, hogy a TTKI vezetőjével megbeszéli az igények továbbításának módját. Kérése, amennyire mód és lebotőség van, igyekezzenek a tanszékek a TTKI mun­kájába bekapcsolódni« Az 19$?« évi tervvel kapcsolatban nem merült fel itt probió&a, az eddig jó­váhagyott témákat megküldjük a tanszékeknek, s kéri egészítsék ki azt« A decemberi ankétre javasolt központi témák kérdésében most ne döntsön a Tanács, előbb a tanszékek tárgyéják meg az igényeket« Üt páder jfnos°“Kosár1abdaM tankönyvének vázlatát tanszékvezető elv­­társak átvizsgálták« A vázlatot elfogadásra terjeszti a Tanácsülés elé« A Tanács a vázlatot egyhangúlag elfogadta* 2« A most következő államvizsgákon valamennyi szakon igényességet kér m vizsgáztató tanároktól és az elnököktől« 3« Polgári védelmi kiképzés indul a hallgatók számára az I« évfo­lyam II« félévében« é, Dr«Hiltény! Márta az egészségügyi miniszter hozzájárulásával el­foglalhatja as Orvostudományi Tanszéken moghirdetett állást« 3« dados Gyula I« évfolyam levelező hallgatót a gólyabáli botrányos viselkedése miatt a hallgatók sorából kizárta« klrPa csehszlovákiai Cpartakiád költségvetésének sürgetését« A Spartakiád programját módosítani kellett az időpontváltozás miatt« A rendelkezésre álló hallgatókon kívül külső sze élyek bevonására is kér engedélyt« Javasolja, hegy a tanácstermet a főiskola tanárai egyben klubhelyi­ségnek is használhassák, A javaslatot a Tanács elfogadta, Antal József elnök megköszönte a hozzászólásokat, a részvételt, a tanácsülést bezárja, k,m,f« /Császi .Andor/ Antal József s,k, igazgatói titkár igazgató O o

Next

/
Oldalképek
Tartalom