Testnevelési Főiskola - tanácsülési jegyzőkönyvek, 1963-1967
1966. november 30., rendes ülés
2. A felsőoktatási intézménye k - a szubjektív fel to t-eűjvk^t. "tekintve - csak résiben váltak még szociális' ává, s atojje-jgJiajrtős részének oktatói, de különösen nevelői munkája lénytgeson Imaxad a Szocializmus teljes felépítése időszakának igényeitől ás követelményeitől.. Az egyetemi ifjúság a ■ smaktuc.omány megismerésén és gyakorlásán keresztül jut el elsősorban a szocializmus , a marxizmus eszméjének megértéséhez, ezért az egyetemi oktatók példamutatása és az általuk közvetített nézetek elsőrndtt fontosságúak az egyetemi ifjúság szakmai.—p- líbikái neveié séb on« Az egyetemi oktatók "sszetót.-ie- vi sz ->nt igen vált zatos. Nemcsak korban, tudás szintben. az ckxatx-nevelő munka tapasztalatai szerint különböznek egymást''!, hanem erkölcsit p litíkai, világnézeti tekintetben is. Számottevő részük, eredményesen járul a zzá a hallgatók sz?.krani~p''litikai neveléséhez', képzéséhez ugyanakkor az egyetemi oktat ék egy részének példamutatásában, munkájában és magartarhósában olyan hiányosságok tapasztalhatok» amelyok kedvezőtlen hatással vannak a hallga+ékra. Társadalmi fejlődésünk, a nemzetközi helyzet ellentmondásai és a nyugati bef.lyás egy részükre komoly hatással van és nem beszélhetünk megnyugtatóan színvonalas oktató és hatékony nevelőmunkáról. Az iktatók egy részes munkájában tudatosan szétválasztja az "oktatást”, a "tudományos munkát”, a "nevelést" s gyakorlatilag ez a legtöbb felsőoktatási intézményben - különösen a éveá képzésű egyetemeken, főiskolákon - a nevelőmunka elhanyagolására vezet. Ezt a szemléletet és gyakorlatot több tényező Is elősegíti. így például az egyetemi oktatók kinevezésénél és megítélésénél elsősorban, sőt néhol kizárólag a tudományos fokozatot, a tudomány s publikációk számát veszik csupán figyelembe. Az egyetemi tan-, székok kvalifikált oktat'i - elsős rban az egyetemi tanárok, akadémikusok - egyszerre több tudományos kutatói, veze+ői állást töltenek be és nem jut idejük a fiatal oktatókkal és a hallgatókkal való egyéni foglalkozásra. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt- is h -gy az egyetemek tulny mó többségében nincs a hallgatókra méretezett differenciált képzés, mert az oktatás elve egy "átlag hallgatónak" szól - amely a hallgatók többsegének nagyon kevés, a gyengéknek pedig sok -> akk-r érthetővé válik a hallgatókkal való foglalkozás gyengesége» A szálúnál-politikai nevelőmunkát az is hátráltatja, hogy a felsőoktatási inlőzmónrakben egy oktatóra átlag 11 - 22; az egy^t- noken pedig egy professzorra átlag 35 - 12b v-.-1'1- jut. Egy''irVro méretezett oktatásról és nevelésről Így a 1 0t“-d xceiyea a.." ^ eb r- leszólni. Nem biztosított teljen^n a fiatal oktatók fejlődése sem. Egy részük, annak ellenéro, hogy tudományos f kozatot ért cl és oktatói-nevelői munkája alapján magasabb oktatói kinevezése indokolt lenne, "az egy tanszék - egy professzor" szemlélet és gyakorlat, miatt egyotemi tanári kinevezésére professzora nyugdíjazásáig várhat-. Másik részük - ezek száma nagyobb - nem rendelkezik az ktatói, tudományos fejlődéshez szükséges alapvető feltételekkel és lehetőségekkel. Pedig éppen közülük körűinek ki leginkább az egyetemek, főiskolák párt--, KISZ-voz tői, állami vezetői; és ők azok, akik jelentős energiát és időt fordítanak társadalmi—közéleti tevékenységre. A fiatal oktatók sok ogycá nxn nem kapnak határozott irányítást, nem támasztanak velük szemben világos követelményeket, eltűrik a munkafegyelem lazaságait. és eddig seri az egyetemek, sem a minisztériumok nem tudnak eredményt elérni annak érdekében, h gy a be non vált vagy ellenséges magatartásu
