Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanácsülés, 1960. október 7.

r A munkafegyelemmel kapcsolatban a KISZ-esek felvetették, hogy ebben az évben alig volt katalógus olvasás és igy ez nem segiti a KISZ ilyen irá­nyú erőfeszítését. Kérik, hogy igyekezzenek a tanszékek ennek betartásá­ra, s ehhez kér még adminisztrativ intézkedést is az igazgatóságtól. A tanulmányi munkával kapcsolatban a szemesi KISZ táborban elhangzott az is, hogy az Írásbeli dolgozatokat a tanszékek különbözően birálják el, s az eredményeket nem veszik később figyelembe, mert a vizsgákon csak az akkor nyújtott teljesitményt számitják be. Volt olyan hallgató, aki év­közben nem látogatta rendszeresen az órákat, de a vizsgán jól szerepelt és a KISZ tagok szerint érdemtelenül kapta meg a jó .jegyét. Ezzel szemben volt ennek fordítottja is. Ebben az évben már a KISZ irányitása alá tartozik a tudományos diákkörök munkája is. Itt Zalka elvtárs személyében hathatós segitséget kapnak, de ez kevésnek bizonyul, ha a tanszékek nem állanak egységesen melléje. Felvetődött a vizsgarenddel kapcsolatban az a kérés is, hogy a vizsgák között lehetőleg legyen 1-2 nap szünet. A jelenlegi vizsgarendet szoros­nak tartják, mert nem volt idő a következő anyag átismétlésére. Ők sem a- karják azt, hogy a vizsgaidőszak 3-4 hétig elhúzódjon, de a jelenlegin könnyiteni kellene* Célkitűzésűk között szerepel a hallgatók kulturális igényére k emelése is. Ezen a területen léptek előre, s ez az a terület, ahol a női hallgatók már dolgoznak, s úgy néz ki, hogy jobb eredményt érnek el mint a férfi hallgatók. A TFSE munkájába szeretne a KISZ aktivabban bekapcsolódni. A 3.-ik célkitűzésűket úgy szeretnék megvalósítani, hogy a nyári mezőgaz­dasági munkában, a hansági táborban a tanár kartársak is nagyobb számban vegyenek részt, mert bizony az idén elmondták hallgatóink, hogy jó volt együtt dolgozni Molnár tanár úrral, de még jobb lett volna, ha mások is együtt lettek volna velük. A kollégiumi színvonal emelésével kapcsolatban kérik, hogy még többet látogassák a kollégiumot a tanár kartársak. A politikai nevelőmunkával, a tanulmányi munkával kapcsolatos problémákat a kollégiumon belül jobban meg lehet valósítani, megoldani. Kérése a Tanács felé: amennyiben elképzelésüket jónak tartják, segítsék őket a végrehajtásban, ha nem tartják jónak akkor tegyenek javaslatot, s adjanak hozzá segitséget is. Hozzászólások: Kerezsi Endre:___________ A z ifjúsági programmal kapcsolatban általában az a vélemény, hogy a kitű­zött feladatok és azok csoportosítása megfelelőek. Az előadások tartásá­val kapcsolatban javasolja, hogy idősebb tanárkartársak a régi főiskolá­ról tartsanak előadást beszélgetés formájában. A katalógus olvasással kapcsolatban: .gyakorlati óráról nem tudnak úgy el­menni a hallgatók, hogy azt ne vegyék észre. Ez inkább elméleti órákra vo­natkozik. Itt a KISZ ta jai is segitséget nyújthatnak a tanárnak abban, hogy ha eltávozik az óráról valaki, akkor meggyőzéssel próbáljanak oda­hatni, hogy ezek számát csökkentsék. Javasolja, hogy a Főiskolán alakítsák meg az énekkart. Mindem megmozdu­lás sokkal ünnepélyesebb lenne, ha a rossz lemezek helyett az énekkar é- nekelné el a himnuszt és az internacionálét. Az üzemlátogatással kapcsolatban: helyesnek tartaná, ha az üzemlátogatás programját az órarenddel is összehangolnák, mert az előadások megtartá­sánál nehézséget okoz az, hogy igen nagy létszámú csoportok hiányoznak. Inkább gyakorlati órák idejére kell a látogatást beosztani. Szarnák István; Nem régen dolgozik a TF-en, de azt megállapította^ hogy az előterjesztés nem tükrözi hűen vissza az elért eredményeket. Valószínűleg azért, mert akkor a jelentés terjedelme nagy lenne. Sok olyan kérdés van, amely a KISZ munkával függ össze és azt segiti, de ez ebből az anyagból nem de­rül ki. Javasolja, hogy az anyagból azokat a dolgokat nézzük meg, amely- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom