Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963
Tanácsülés, 1960. november 17.
A Sportlétesítmény vizsgáját az utolsó pillanatban el kellett halasztani, mivel közben kiderült, hogy a jegyzet több olyan hibát tartalmaz, mely nem felel meg a jelenleg érvényben lévő szabályoknak stb. E tantárgyból a második f 'lóv vázón vizsgáznak a hallgatók a jegyzet . átdolgozása után. A politikai gazdaságtannal kapcsolatban nehézség legtöbb esetben olyan szempontból merült fel, hogy korábban a hallgatók nem foglalkoztak hasonló tanulmányokkal* A biológia és anatómia tantárgyak anyaga mennyiségileg és • minőségileg egyaránt megfelel a követelményeknek s azok a hallgatók, akik lelkiismeretesen készültek a vizsgára megfelelő eredményt tudtak felmutatni. A gimnasztikával különösebb nehézségek nem voltak, amit a vizsga eredmények is bizonyítanak. A második félévben terveztük a szaktárgy elmélet tantárgy beindítását, azonban több tisztázatlan probléma miatt eddig ezek a foglalkozások elmaradtak. Egyik ilyen probléma, hogy több sportágban nem tudtak megfelelő előadót biztosítani, vagy a szak hallgatói közül jelöltek ki a szövetségek előadókat. Másik probléma az anyag felosztásával, illetőleg tartalmával volt* A Szaktárgy elmélet c. tantárgy anyagának tartalmával kapcsolatban Páder János elvtárs javaslatot tett, melynek lényegét az alábbiakban vázoljuk: A szaktárgy elmélet anyagát nem a korábban elképzelt előadások hallgatásával sajátítják el a hallgatók, hanem az illetékes sportág hazai és külföldi szakirodalmát tanulmányozzák, A hazai ós külföldi szakcikkekből sokszorosított olvasókönyvet kell kiadni ós a cikkekben megjelölni azokat a kérdéseket, melyek a mai hazai gyakorlat fejlesztését szolgálhatják, illetőleg eltérnek a hazai gyakorlattól. Ezeket az olvasókönyveket megfelelő példányszámban sokszorosítva kell a hallgatóknak kiadni és a szaktárgy elmélet c. foglalkozásokra felkészülve beli a hítllga.tó4t.nnl&i ká.r»4n» egy vitavezető irányításával megvitatják a kijelölt anyagban felmerült problémákat. Véleményünk szerint ez a megoldás szinte minden sportágban egyetlen olyan lehetőségként szerepel, mely biztosítja az edzők leg- magasabbfoku képzésének megfelelő tartalmát. Az általános elméleti tárgyak anyagának elsajátításának fontosságát a hallgatók jelentős része elismeri, illetőleg tisztában van azzal, hogy ezek birtoklása egyik feltétele az eredményes edzői munkának, A hallgatók egy része azonban hallgatólagosan, vagy nyiltan vitatja c tárgyak szükségessé,- ót. Ezekről a hallgatókról megállapítható, hogy nem mélyeitek el az anyagban annyira, hogy felír.merjók a gyakorlati munkával való kapcsolatát. Ez a megnyilvánulás elsősorban az alacsonyabb előképzettségű hallgatók részéről t apasztálható.