Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanácsülés, 1960. november 17.

< Rostás György» a jelentés - előre tudtuk - asm Iahet teljesen reális a dolog tér— messeténül fogva. Az első az, hogy köszönjük meg a brigádnak ezt a munkát, mert nagy munkát végeztek, mert a hallgatáság részéről felmerült - s vélemé­nyünk szerlat nem jogos - kifogásokkal kapcsolatban e?y reálisabb felmérést igyekezett készíteni, mint amilyennel eddig rendelkeztünk, ügy értékeli, hogy az anyag ebből a szempontból több kérdésre váleszt ad, varjsak konkrét javas­lataik, néhány vitatható megállapítása in van, amely nem fogadható el telje­sen, de előre lépést j elánt, e az Igazra tó sár; és * nage nevében is köszöne­tét fii na a brigád tagjainak ezért a munkáért* A továbbiokban képzelt, hogy az anyag hasznosítását mindegyikünknek el kell végezni. Iíen hallgatta örömmel, hocy Záránál elvtrrs nem tudott ebben e munkában résztvermi, mert a probléma az ifik részéről merült fel, az 6 érde­kükben néztük meg, s a legfőbb fiiadat, ennek az egész kérdésnek a kivitele a üallrotók közé, hogy mi hogyan látjuk. A fő probléma ez, hogy van-e túlterhe­lés, vagy nincs. Véleménye szerint nincs túlterhelés, s az, ahogy az Enberné elvtársnő említette, hogy ha valaki beosztja az ideiét semmi képpen aom le­hat ml terhelésről b .«szólni. Kérjük, hogy p. KI37. vd^ye ki, védje meg és vitas­sa meg ezt a megállapítást. Ez az egyik« amit a jelentésből és a brigád mun­kájából profitálhatunk* A aásikt a jav »álatokban lévő konkrét észrevétel, amelyet a Reform Bizottság munkájában fal kell dolgozni, hasznosítani* Alapvető probléma a szint kérdése, az 8Imiiét és gyakorlat arányénak problé­mája. Egyéni véleményei egyt'ért azzal, hogy nálunk nem véletlen, hogy • ta­nítási anyag aránya durván So-4o ,5, a gyakorlatiak javára. Természetesen a aunk3 szempontjából is sz elméleti anyagnak összhangban kell lenni a gyakor­lati anyaggal* A mesterséges és mechanikus elválasztás, szembe állítás nem helyes, mert a gyakorlati tárgyaknak is ven elméleti anyaga, a az elméleti tárgyaknak is kellene, hogy több gyakorlati anyaga legyen* A szint probléma» szerinte ebben a dologban nőm mehetünk lejjebb^ sőt igazuk van azoknak, akik felvetik a magasabb igényt* A felvételnél, ha a jelentke­zők 25 ??-át vesszük fel, akkor a követelményeknél akkor járunk el helyesen, hr nem az I, évf. után távolítunk el embereket, hanem a felvétblinél erőseb­ben vizsgáljuk a felvételre kerülőket, "zen belül eztán, hogy az elméleti és gyakorlati felvételnél mit hogyan nézünk mog, az már a nódazor problémá­ja* Szerinte, hogy az elnélrtl tárgyéinál jobb legye» a fölkészülés, az is módszer kérdése. dr.Eácsalmábi Pctrr; az atlétikai szintek elion szokott kifogás felmerülni. Sok­szor összeütközős keletkezett, hogy a szintek mu0.s, , az igazgatóság viszont évaken keresztül ütötte a tanszéket, hogy gyengék a szintek* Itt egy ellent­mondás VST» . A tanszéknek a vizsga elbírálása sem elég szigorú. Gyakorlati vonatkozásban ha beszélünk az atlétikai szintek kerülnek előtérbe. Vannak egyének, akiknek szempontjából az atlétikai szintek magasak, ozok igen csekély előképzettség­gel kerülnok a Főiskolára. Egyetért a Niklai elve árosai ebből a szempontból, mert azoknak az egyéneknek tanulni kell, hogy a szenteket megtanulják és elsajátítsák* Hiszen más elmélati tár"•’yal foglalkozniok »cell, mert különben a vizsgán meghúznak. Egyenlőség jelet tesz az egyes tantárgyak közé és nem is euliti, hogy elméleti vagy ?ye őrleti tárgyi mert minden tárgyra szükség vau a Főiskolán. Sok éve» keresztül voltak összeütközések elméleti és gyakor­lati t ntérryak oktatói között én ez noha nem volt jó, éppen őzért javasolja, a jövőben ilyen vonatkozásban ne történjen aíóIcízüüí a* Üindanki a lehetőség szériát a legjobban oróbálje munkáját elvegezni, hibát természotfisen minden­ki talál a másik munkájában, s ezt me^, kell tsgytiáaaal beszélni, amely igen jó és hesznos, A gyakorlati követeimén ek csökkented javaslata helyett, az elméleti tárgyak vonatkozásában a ndnusz loo órát ki kell használni, teht he ez megtörténik akkor az egyensúly helyre áll és akkor neu. mutatkozik olyan kép, hogy a gya­korlat többet kap mint az elméleti ró ez, Ezt azért mondja el, hogy a kihasz­nálatlan loo órát, illetve ennek igénybevételére val milyen módzert kell találni*- 6 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom