Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanácsülés, 1960. október 7.

/ • mondani, mert csak pár soros ujsághir jelent meg erről, s mivel ezen a Főisko­láról senki nem vett részt, nem tud tájékoztatást adni. A Tanács az 1961 évi külföldi kapcsolatokra vonatkozó javaslatot egyhangúan elfogadja. 3/ Oktatási rendszerünk továbbfejlesztésének irányelvei. /Kibővitett ülés/ Antal József igazgató üdvözli az erre a napirendi pontra meghívott elvtársakat: Bálint Vilmos és Matis Gyula a MOM-ból, Bátori Béla vezető tanár, Frank Tibor a Hazai Pamu és Selyemszövő-gyárból, Gárdos Magda docens, dr.Kizsanecz Károlyné főiskolai tanár, Arold Imre a TF tanársegéde, Kabos Gábor adjunktus, Molnár Ferenc tanársegéd, Mohácsi László TF levelező tagozat vezetője, Zarándi László KISZ titkár elváársakat, a kibővitett Tanács-ülést megnyitja, s felkéri Rostás igazgatóhelyettest, hogy rövid referátumát tartsa meg. Rostás György; elmondja, hogy oktatási rendszerünk fejlesztésének irányelveivel a Népszabad­ság, majd Kállai elvtárs cikke foglalkozott. Az MM által kiadott brossurát minden munkatársunk megkapta és igy ismerik a problémát valamennyien. Mégis úgy gondolja, hogy egy-két szempontot ki kell domborítania. Az egyik alapvető kérdés, amely nem választható el munkánktól, szorosan hozzá­tartozik közoktatási rendszerünkhöz, nagymértékben érint minket is az, hogy miképpen alakul az alap és középfokú iskolák programja, mire építhetjük a mi munkánkat. Az irányelvekben három fő kérdés szerepel, amelyeknek végigvitele érvényesül az összes iskolatípusoknál. Ehhez hozzászóltak szülők, pedagógusok, városok és faluk dolgozói, látszik,hogy a kérdés élő és hogy társadalmi igény. A társadalom szempontjából ez a kérdés úgy merül fel, hogy nekünk most kell biztositanunk,hogy a lo-15 év múlva kikerülő fiatalok minden szempontból meg­fejeljenek a társadalom igényének, a támasztott követelményeknek. Azt szeret­nénk, ha a hozzászólásokban a felvetendő problémák a leglényegesebbek legye­nek: milyen uj területek jelentkeznek az oktatási rendszerben, hol, miképpen látják az elvtársak a javitanivalót Főiskolánk életében? Oktatási rendszerünk továbbfejlesztésével állami, társadalmi szervek egyaránt foglalkoznak, mert ez a kérdés az egész társadalmunk ügye. Mi már tettünk lépéseket a reform megvaló- sitása érdekében úgy, hogy a különböző testnevelési és sport területeken dolgo­zó kartársaktól kértünk véleményt munkánk megjavítása érdekében. Különböző meg­beszéléseket tartottunk, a KISZ szervezetünktől is tájékozódtunk s hallgatóin­kat is megfogjuk kérdezni, javaslatot kérünk tőlük is. Tanszéki értekezleten, . össztanári megbeszélésen már megvitattunk néhány ilyen alapvető kérdést, s ez ilyen jellegű vita Főiskolánk I960/6I tanévi programjában is szerepel. A mi munkánkhoz, de általában a pedagógust képző intézmények munkájához szoro­san hozzátartozik az is,hogy az alsó fokú iskolák - általános iskolák és a gimnáziumok is - hogyan készitik fel a fiatalokat, mert ezen a téren igen ko­moly hiányosságok vannak, amelyek a felvételi vizsgákon jönnek ki. Hangsúlyoz­za, hogy általában a vidéki iskolák felkészítése nem a legmegfelelőbb. A prog­ram ilyen szempontból nem tesz különbséget és nem foglalkozik eléggé azzal, hogy az elmaradt, alacsonyabb képzést nyújtó iskoláknál hogyan 3egiti elő azt, hogy az egész magar népnek az ifjúsága megfelelőbb felkészültséggel rendelkez­zék. Ezzel a kérdéssel - úgy véljük - hogy a reform tervnek foglalkozni kell. A TF viszonylatában néhány gondolatot vet fel. A Főiskola további feladatához jó lenre, ha megvalósulna az az elképzelés, hogy előzetes szakmai felkészitésre lehetőség nyilna. Ez többször felmerült már, az MTSH programjában is szerepel y s ennek realizálására szükség lenne. A TF szempontjából szükséges lenne jobb és több gyakorlati lehetőség biztosítása, melyet a pedagógiai gyakorlatok ol­danak meg. Javasolja,hogy a Főiskola tanulmányi idejét emeljük fel 9 félévre, amely munkánkat nagyban javitaná. A korszerű munka kérdéséről: a Főiskola nem rendelkezik korszerű fel'szerelések- kel, s itt ellentmondás látszik,mert az általunk kibocsátott testnevelő taná­rok jó szakemberek, de nincsenek meg a tárgyi szükségletek, amely a színvonalat még tovább emelheti. Néhány tervet készítettek, már elképzelés ±van, s a je­lenlegi tárgyi és személyi feltételek mellett meg is fogják próbálni.- 8 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom