Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanácsülés, 1960. január 25.

- 4 r.lapgimn-.sz tikát, amely azért lőtt volna ériokos. mórt az I„ évf.. nő és férfi hallgat-k gyakorlati Vizsgáját victük volna i közönség elé. amely maga is közre» működött volna a hallgatók felkészültségének elbírálásában, Ez egy érdekes vál­tozatot jelentett volna a közönség számára, A szinpad átszerelése minden müsorszárnnál időben megtörtént, a konferálás befejezéséig. És ebben fSérelem a hallgatóink szinpadrendező csoportjáé, amely igen nagy és gyors munkát végzett, A színházi alkalmazott akkui! ezt nem tudtuk tfolna lebonyolítani. Nincsenek is ahhoz hozzászokva, hogy 4-5 porconként át kell a szinpadott rendezniük, Zökkenőmentes volt a szereplő hallgatók irányítása is az öltözőkből. Időben a színpadon voltak és szereplésük után gyorsan el is távoztak a müsorszámok a résztvevői. A szinpad mögötti cselengest hallgató rendezők és ajtónállók segít­ségével sikerült teljesen kiküszöbölni. Csupán a szinp-.di dolgozókat nem tudtuk a szükséges mértekben fegyelmezni. Annyira kiváncsihk voltak, hogy alig lehe­tett megakadályozni, nehogy oldalról túlságosan előrehuzódjanak, A függöny kezelése sajnos - technikai okok miatt - lassú volt. Előre jel­zésünk ellenére is aránylag kóaőn húzták fel és engedték le a függönyt. Különösen késedelmes volt a mikrofon hangosítása» Bár erre a feladatra külön beállítottunk egy ügyes hallgatót és az hiába kérte időben a zongora, a szinpad, vagy a színpadon kívüli mikrofon be-, illetve kikapcsolását, az mindig elkésve történt. Emiatt sok értékes 10-20 mp-t vesztettünk. A világítás, különösen a színes világítás sokszor nőm volt jó, főleg időzí­tés szempontjából. Ehhez több színpadi próba, illetve nyugodt főpróba kellett volna» • A konferálásra hallgatóink beállítása - úgy véljük - helyes. Öt hallgatónk felváltva konferált. Nehézséget jelentett számukra, hogy közben szerepeltek is emiatt többször’át kellett öltözniük. A konferálás szövege kissé szár-z, túlságosan szakszerű volt, A jövőben ezt színesebbé, élményszerübbé kell tenni, xx x Összegezve a felkészítést, a müsorszámok színvonalát, a rendezést és az el­ért sikert - úgy véljük - hogy ezévi disztorna továbbfejlődést jelentett a múlt évihez kép.st ás a résztvevő hallgatók, a felkészítő tanárok és szervezők jó munkát végeztek,, 5... Utómunkálatok*. A színházba szállított szerek és eszközök visszaszállítása*időben és rendben megtörtént, A hallgatók időben leadták a Főiskola szertárából kölcsönvett ruházati és felszerelési tárgyakat, A kölcsönzőből kivett zászlókat és az MIST ruhatárából kölcsönkapott ruhá­kat rendben és időben visszaadtuk, '

Next

/
Oldalképek
Tartalom