Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanácsülés, 1960. január 15.

Jelen&és az Orvostudom-ányl Tanszék munkájúró 1. Oktató-aevelőmunirs.' Az Orvostudományi Tc.ni.aiSk - a többi tanszékekhez hason­lóan - 195o.szeptemberében kezdte mer; a munkájút. A feladat nagyon szép, de egys zersmind igen nehéz is volt. Jóformán a semmiből kellett tanszékünk öt tárgya szómára/anatórr.ia., bioló­gia, élettan, egészségtan, gyógy testnevel és/ megfelelő főis­kolai szintű tematikát kidolgozni. Legfontosabbb feladatunknak tartottuk, hogy az orvosi tantárgyakkal a materialista világ- szemlélet természettudományi alapjait fektessük le és szilár- ditsuk meg hal lg,a tóinkban. Az első kezdeti nehéz évek után, amikor tankönyvek nélkül, részben óra-jegyzetek, részben o- lyc.n könyvekből kellett tanulni, amik vap;y r.em ütötték meg a főiskolai színvonalat víigy hallgatóink számúra túlságosan nagy terhelést jelentette!-, ma már ott tartunk, hogy egészségtan­ból és élettanból tankönyv áll rendelkezésükre és ez anatómia tankönyv pedig néhány hét múlva lát napvilágot. Közeljövőben jelenik meg a gyógy testnevelés gyakorlatanyagát felölelő jegy­zet, amely nagy hiányt fog pótolni a gyógy test ne ve lés oktatá­sában. Egyelőre csak a biológia oktatáséinál nélkülözünk tan­könyvet és megfelelő jegyzetet, ami ugyancsak kívánatos lenne az anyag megfelelő elsajátítása szempontjából. Az o^yes tantárgyakkal kapcsolatos észrevételeink a kö­vetke zok: Az anatómia oktatására rendelkezésünkre álló órakorét általában megfelelőnek tekinthető. E tantárgy keretén belül hallgatóinkat nemcsak az általános anatómiával!smertetjük meg, hanem arra is törekszünk, hogy ezeket az ismereteket a sportmozgások analizálásánál is felhasználják. A hallgatók ezideig tárgyi tudásukat részben az előadáson nyert anyagból, sokszorosított jegyzetből, a könyvtárban rendelkezésükre álló könyvekből és atlaszokból szerzik meg. Az anatómia oktatásá­nál elkerülhetetlen megfelelő atlaszok, ábrák és készítmények használata. A laboratóriumi készítmények szemléltetik legjob­ban az anyagot és ezért hallgatóink számára lehetővé tettük, hogy a nap bármelyik szakában laboratóriumunkban a készítmé­nyeket tanulmányozzák. Az oktatáshoz továbbiakban szaporítani kellene az anatómiai atlaszok számát, mert a Tanszék meglévő ábrái mellett az atlaszok az egyes testtájak rétegesen elhe­lyezkedő képleteit is ábrázolják. Ebben az évben Szűcs űr. kísérletet tett avval, hogy jeles vagy jó eredménnyel végzett felsőbb éves hallgatókat vonjon be az első éves hallgatók kon­zultációs munkájúba# A próbálkozás r.em sok sikerrel járt, te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom