Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-16 / 295. szám
16 SPORT Ui Néplap 2016. DECEMBER 16., PÉNTEK Märcz Tamás a férfi- válogatott kapitánya Továbbra is két fronton érdekelt a MÁV FC legénysége Egységben az erő VÍZILABDA Märcz Tamás lesz január 1-jétől a férfi-vízilab- daválogatott szövetségi kapitánya. A BVSC 42 éves vezetőedzőjére kétkörös szavazás után esett a választás a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) csütörtöki elnökségi ülésén. Az eddigi kapitány, Benedek Tibor távozásával megüresedő posztra 13-an, közülük Cseh Sándor jelenleg a Szolnoki Dózsa-Közgép vezetőedzője, Lukács Dénes egykori szolnoki játékos és edző, mellettük Dabrowski Norbert, Fodor Rajmund, Gyöngyösi András, Teodoro Hadziteodo- ru, Märcz Tamás, Igor Milano- vics, Szécsi Zoltán, Tóth Gyula, Vad Lajos, Vidumanszky László, Vincze Balázs nyújtották be pályázatukat. Az elnökségi ülésen meghallgatták Kemény Dénes beszámolóját, értekeztek, majd kétkörös titkos szavazással határoztak.- Nagyszerű pályázatok születtek, nem volt könnyű dönteni. A szavazás után telefonon értesítettem Märcz Tamást, hogy rá esett a választásunk, egyben hivatalosan felkértem a férfiválogatott szövetségi kapitányának. Sikeresen meg kell állapodjunk a szerződés feltételeiben, és akkor 2017. január 1-jétől ő látja el a feladatot - mondta Kemény Dénes. Märcz Tamás játékosként 2000-ben Sydney-ben olimpiai bajnoki címet nyert, kétszeres Európa-bajnok. Emellett négyszeres magyar és kétszeres olasz bajnok. Játékospályafutását követően 2014-től a kapitányváltásig Merész András másodedzőiéként dolgozott a női válogatott mellett. MTI HIRDETÉS CíZRjtR. PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. * Tel.: 56/4194)11. Nyitva: minden nap 8-214& Й Szolnok, Szapáry utca 23. P Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-174& 5 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 310,50 316,50 USD: 295,50 304,40 CHF: 289,00 295,49 Érvényben: 2016. december 15. Befektetési aranyértékesités. Kőzeteteket is kiszolgálunk! www.comergroup.hu iSZOLM OUNOK Balogh Pál (kék mezben) és Antal Gábor (középen) már; a nyári felkészülés elején szót értett a csapattal, és igyekezett összefogni a társaságot A nyári nagy jövés-menést követően sokan féltették a másodosztályban szereplő Szolnoki MÁV FC csapatát, hiszen rutinos játékosok távoztak soraikból, a helyükre leginkább az alsóbb osztályból érkeztek labdarúgók. A kék-fehér legénység azonban a várakozást felülmúlva a tizenkettedik helyen, viszonylag kényelmes, pozícióban telel. Sőt, a bajnokság mellett a Magyar Kupában is érdekeltek a tavasz- szal. Erről is beszéltünk Balogh Pál vezetőedzővel. Varga Csaba csaba.varga@mecliaworks.hu LABDARÚGÁS Balogh Pál és Antal Gábor, a klub saját nevelésű edzői a szakmai stábbal egyetemben összeraktak egy hajtós csapatot, amely 23 tétmérkőzésen lépett pályára július 31 és december 11. között. - Hosszú volt ez a több mint négy hónapos időszak - kezdte Balogh Pál vezetőedző. - Sok rutintalan, fiatal játékos érkezett hozzánk a nyáron, aki előző csapataikban kevesebb játéklehetőséghez jutottak, vagy éppen alsóbb osztályban szerepeltek előtte. Szerencsére mindannyian bizonyítani akarták, hogy több van bennük, és megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Én azt gondolom, hogy jó társaság alakult ki a nyáron, amelynek nagyon jó a morálja, és a játékban is sokat lépett előre. Amikor a kék-fehérek hazai pályán játszva legyőzték a kiváló játékerőt képviselő Kis- várdát, a Békéscsabát, vagy éppen a Nyíregyházát hurrá hangulat uralkodott a lelátón, de a Mosonmagyaróvár elleni sima vereség után sem bántotta a közönség a csapatot.- Szurkolóink lehet, hogy nem voltak mindig elégedettek a játékkal, vagy éppen az eredménnyel, de rendre mellettünk álltak, segítettek bennünket - folytatta a szakember. - Biztos voltak közülük olyanok, akik ennél is többet vártak tőlünk, de a nálunk most, ez a realitás. Mindez nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk előrelépni játékban és helyezésben. Nagyon is, irány a középmezőny a tavasszal. Visszatérve az elmúlt hónapokra az erősebb állományú csapatok ellen valóban voltak bravúrgyőzelmeink, de akadtak gyengébb meccseink is. A győzelmeket és a vereségeket is helyükön kezeltük, igyekeztünk mindent megbeszélni, ha kellett levontuk a tanulságokat. A bajnokság mellett a Magyar Kupában is érdekeltek leszünk a tavasszal. Most pihenőt kaptak a játékosok, aztán január 4-től munkába állunk. Túl sok időnk nem lesz a felkészülésre, hiszen február 11-én már Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzést vívunk a Szentlőrinc otthonában, rá nyolc napra pedig már bajnoki meccsen a listavezető Puskás Akadémia együttesét fogadjuk. A szakember beszélt a lehetséges erősítésekről, a fiatalokról és a sérülésből visszatérő játékosokról is.- Egy kapust akarunk igazolni, hiszen Somogyi Csaba távozott sorainkból. A két mezőnyjátékos igazolásán is gondolkozunk. Nem feledve, hogy vannak ügyes fiataljaink, mint Földi Marcell, Hor- gosi Donát, Kánya Norbi és Kovács Tamás mellettük további srácok felkerülhetnek az U19-es csapatunkból, és kezdhetik velünk a felkészülést. Sérülésből visszatér közénk B. Tóth Balázs és Kovács Olivér, Török Milánra sajnos még várni kell. A lényeg most pihenünk, január 4-én pedig megtartjuk a következő esztendő első edzését. Д bajnokság állása 1. Puskás Akadémia 11 6 3 37-28 39 2. Soroksár 11 5 4 37-20 38 3. Balmazújváros 11 4 5 24-17 37 4. Békéscsaba 11 3 6 30-16 36 5. Kisvárda 10 5 5 30-18 35 6. Mosonmagyaróvár 10 4 6 33-19 34 7. Vác 9 5 6 24-19 32 8.Szeged 8 6 6 27-15 30 9. Zalaegerszeg 8 6 6 31-27 30 10. Nyíregyháza 8 5 7 25-23 29 11. Sopron 7 8 5 24-22 29 12. Szolnok 8 3 9 25-28 27 13. Csákvár 6 9 5 25-28 27 14. Siófok 7 2 11 22-29 23 15. Dorog 6 5 9 19-24 23 16. Kozármisleny 6 4 10 19-25 22 17. Budaörs 6 1 13 15-34 19 18. Cigánd 5 4 11 14-33 19 19. Cegléd 4 3 13 26-37 15 20.SZEOL 3 2 15 10-35 11 A 21. forduló programja, február 19.: Szolnok- Puskás Akadémia, Siófok-ZTE, Nyíregyháza-Vác, Oorog-Csákvár, Szeged 2011-Cigánd, Cegléd- SZEOL, Balmazújváros-Békéscsaba, Budaörs- Sopron, Soroksár-Kisvárda, Mosonmagyaróvár- Kozármisleny HÍREK Otthon maradt a játékengedély RÖPLABDA Szerda este az az Openhouse Szolnoki RKSI vendégeként lépett volna pályára a Kazincbarcika csapata a Magyar Kupa negyeddöntőjének odavágóján. A barcikai klub azonban nem tudta bemutatni a játékengedélyt, így a szolnokiak 3:0-ra nyertek. A visszavágót vasárnap rendezik a vegyészvárosban. Ezt megelőzve szombaton, bajnoki mérkőzésen a szolnoki legénység a Juniorválogatott vendége lesz a fővárosban. Lapzártakor kaptuk, a női bajnokság rangadóján: Gödöllői RC-Jászbe- rényi RK 0:3 (vécsé) Ramirez Krasznodarban LABDARÚGÁS Az orosz élvonalbeli FK Krasznodar csapata ejelentette, hogy szerződteti a Ferencvárostól Cris- tian Ramírezt. Értesüléseink szerint az FTC valamivel több mint 1.3 millió eurót keres az ecuadori válogatott védő eladásán. A magyar rekordbajnok kölcsönjáték után 180 ezer euróért vette meg Ramirez játékjogát, amit most 1.5 millió euróért ad tovább a Krasznodarnak. (nso) Döntőben a Real Madrid LABDARÚGÁS A Real Madrid csapata lesz a japán Kasima Antlers ellenfele a klubvilágbajnokság döntőjében, a spanyol együttes Karim Ben- zema finom góljával és Cris- tiano Ronaldo ráadásbeli találatával 2-0-ra győzte le a mexikói Club Américát. A 36 meccs óta veretlen királyi gárda ellenfele a japán Kasima Antlers lesz a vasárnap ( Tv: M4 Sport) 11.30-kor a fináléban. (nso) ItOTÓEREDMÉNYEK 50/11 1 Bordeaux-Nice 3-2 1 2. Monaco-Rennes 7-0 1 3. St. Étienne-Nancy 0-1 2 4. Metz-Toulouse 1-1 X 5. Lyon-Guingamp 2-2 X 6. Middlesbrough-Liverpool 0-3 2 7. Sunderland-Chelsea 0-1 2 8.WestHam-Burnley 1-0 1 9. Crystal Palace-Manchester Utd 1-2 2 10. Manchester City-Watford 2-0 1 11. Stoke-Southampton 0-0 X 12, Tottenham-Hull City 3-0 1 13. West Bromwich-Swansea 3-1 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Paris SG-Ulle 3-1 1 A Szolnoki Szimfonikus Zenekar 2016. december 19-én, hétfőn, 16 és 19 órakor ADVENTI HANGVERSENYT rendez a szolnoki városháza dísztermében. A19 órakor kezdődő hangversenyt azok az érdeklődők is megnézhetik, akik nem koncerttermi, hanem egy hangulatos szabadtéri hangverseny részesei szeretnének lenni. A városi önkormányzat jóvoltából ugyanis a Kossuth téren óriáskivetítőn is látható lesz az adventi hangverseny, ily módon kívánva békés karácsonyi ünnepeket Szolnok város minden lakosának. A koncerten a zeneirodalom legszebb karácsonyi dallamai csendülnek fel a szimfonikus zenekar előadásában. Közreműködik a kiegészített Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, Zemlényi Eszter (szoprán), Balogh Eszter (alt), Decsi András (tenor) és Najbauer Lóránt (basszus). Az est karmestere Dobszay Péter. Információ: + 36-20/250-1227. Nagypál Márta bronzérmes az ifjúságiak között Szudi Ádám második ASZTALITENISZ Az ifjúsági (U18) Top 12 bajnokságra két Jászkun Volán SC játékos kapott meghívást, a ranglistavezető Molnár István Patrik és a még serdülőkorú Nagypál Márta. Mártinak az első nap során hat győzelme mellé mindösz- sze egy vereség csúszott be. A második napon is csak egyszer kapott ki, ezzel magabiztosan szerezte meg Szöllő- si Péter tanítványa a bronzérmet 15 esztendősen az ország legjobb 18 évesei között. Molnár István az első játéknapon minden meccsét megnyerte, viszont a második napon sérülés és betegség is hátráltatta a játékát, így a negyedik helyen fejezte be a versenyt. Ettől függetlenül óriási fölénynyel zárt az élen az ifjúsági magyar ranglistán és mivel még jövőre is ebben a korosztályban fog versenyezni, ezért értelemszerűen a 2017. évet az élről kezdi. Az ifjúsági korúak Európa-ranglistáján pedig januártól minden bizonnyal a 22. helyen fog állni! A felnőtt Top 12-t néhány nappal az ifi előtt rendezték meg szintén Budapesten. A Jászkun Volán SC-ben nevelkedő Szudi Ádám a hatfős csoportját megnyerte, hiszen legyőzte az idei és tavalyi egyéni bajnokot is Lakatos Tamást (Passau) és Fazekas Pétert (Celldömölk), valamint a zagyvarékasi kötődésű Ecseki Nándort (Ober-Erlenbach) és Timafalvi Gergőt (Eger), csupán Vitsek Ivántól (Szeged) kapott ki. Csoportelsőként az elődöntőben Nagy Krisztiánt (Pécs) kapta, aki ellen ezúttal nem sikerült nyernie, így 3. helyen zárt a Borussia Dortmund 20 éves játékosa. A felnőtt Top 12 legfiatalabb indulója Nagypál Márta volt, aki nem tudott mérkőzést nyerni, de Hartbrich ellen minden esélye megvolt, hiszen 2:0-ra vezetett és a harmadik szettben is sokáig nála volt az előny. V. Cs V