Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-05 / 285. szám

g BELFÖLD-KÜLFÖLD 2016. DECEMBER 5., HÉTFŐ Újraindul a rezsiharc a hatósági energiaárakért BUDAPEST A nyugdíjasokat érinti leginkább a rezsicsök­kentés, hiszen az ő életüket nem befolyásolja a fizetéseme­lés, sem a családosoknak járó adócsökkentés - mondta Né­meth Szilárd, a Fidesz alelnöke a közrádióban. Brüsszel újabb energiacsomagja öt év átme­net után megtiltaná a lakossá­gi áramáraknál a hatósági ára­kat (a földgázt ez nem érinti). Az alelnök elmondta: már az el­ső rezsicsökkentés is jelentősen érintette a nyugdíjasok pénz­tárcáját, hiszen azzal olyan dolgokat tudtak megvásárol­ni, amiket előtte nem. Ezért is fontos, hogy a rezsicsökkentést megvédjék, mert a szolgáltatók mindent megtesznek, hogy „ki­zsebeljék” a lakosságot. A múlt héten Orbán Viktor kijelentette, kormánya nem en­gedi, hogy Brüsszel kivezesse a hatósági energiaárakat, mi­vel ez a rezsicsökkentést meg­szüntetné. Ha Közép-Európá- ban nincs árszabályozás, akkor a nyugdíjasoknak, a családo­soknak, a nehéz helyzetűeknek jóval magasabb energiaárat kell fizetniük - hívta fel a figyelmet. Erre utalva Tuzson Bence állam­titkár is megerősítette, Európá­ban az energiaárak felszabadí­tására törekvő irány kezd érvé­nyesülni. Ez azokban az orszá­gokban, ahol sok a versenytárs, talán reális is, de Közép-Euró- pában „megtanulhattuk”, hogy az ilyen típusú verseny nem fel­tétlenül jelenti az árak csökke­nését, a rezsicsökkentést csak a hatósági árszabályozás biztosít­ja - mondta. MW Megint nekifutnak Az Országgyűlés 2013-ban egyszer már felruházta ren­deletalkotási joggal a Magyar Energetikai és Közmű-Szabá­lyozási Hivatalt, mivel akkor az érintett szolgáltatócégek közigazgatási eljárás útján tá­madták a rezsicsökkentést. Az energiahivatal rendeletal­kotási jogát később az Euró­pai Unió megtámadta, ezért azt visszavonták, így a hiva­talnak jelenleg csak határo­zathozatali joga van, ami nem nyújt elég védelmet a hatósá­gi áraknak. Az ügy újra a par­lament elé kerül. Badacsonyban már kivágták a beteg szőlőtőkéket Badacsony fellélegezhet, de szorosabb ellenőrzés mellett is bármikor felütheti fejét az újabb baj W% ЯШШШШШЯШвШФХЮГ'чк Két héttel még a badacso­nyi eset előtt aranyszínű sár­gaságot okozó fitoplazma fel­bukkanását jelezte a villányi és a soproni borvidéken is a Nébih, de az nem okozott ak­kora visszhangot, mint a ba- latonfelvidéki fertőzés. Mára már feloldották a területi zár­latot, de félreértések azért maradtak. Tarnóczy Orsolya orsolya.tarnoczy@mediaworks.hu BADACSONY A hegy csonka kúpja sok kiváló, híres ember­nek adott ihletet. De ez a cso­dás vidék az elmúlt pár hónap­ban sajnos egészen más ügy miatt került a figyelem közép­pontjába, hiszen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi­vatal (Nébih) a szőlő aranyszí­nű sárgaság betegsége miatt zár alá helyezte az egész he­gyet. Az esetről lapunk is be­számolt. Korábban is volt itt ilyen fertőzés, de akkor sike­rült orvosolni a bajt. Az idei mintákban viszont újra fel­bukkant az aranyszínű sárga­ságot okozó grapevine flaves- cence dorée nevű fitoplazma, a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. A betegség a fertő­zött növény háncsrészében él, önállóan továbbterjedésre nem képes. Új területekre és ültet­vényekbe elsősor­ban az amerikai szőlőkabócával ke­rülhet. Hivatali előírás, ahol a szőlősárga­ság jellegzetes tü­netei kimutathatók, azokat a tőkéket 1 kilométer sugarú te­rületen ki kell vágni, az azt kö­rülvevő 3 kilométer szélessé­gű biztonsági sávban pedig fokozott ellenőrzést kell foly­tatni. Ha a fertőzöttség mér­téke meghaladja a 30 százalé­kos szintet, akkor a teljes ül­tetvényt meg kell semmisíte­ni. A Magyar Szőlőszaporító- anyag Termesztők Szövetségé­nek elnöke, Pócz József lapunk­nak elmondta, a szőlőoltvá­nyokkal nem terjedhet tovább a betegség. „A szőlőiskolákban felhasznált szaporítóanyagok a Nébih által ellenőrzött törzsül­tetvényekről származnak. Ha mégis megfertőződne a szapo­rítóanyag, akkor az el is pusz­tul, mert nem érik be a vessző. A be­tegség megjelenése ellen keresztezéses szőlőnemesítéssel - a mai tudásunk szerint - nem lehet felvenni a harcot. A kabóca el­len pedig a legjobb védekezési mód a permetezés.” Egy-egy gazda azonban hiá­ba tartja be az előírásokat, ha az ültetvénye melletti elhanyagolt területről újra és újra átvándo­rolnak szőlőjére a kártevők. Ba­dacsonyban sok az elhanyagolt szőlő, ez pedig táptalaja a be­tegségnek. A szakember sze­rint ezért mindenképpen fon­tos, hogy a jövőben az állam se­gítséget nyújtson a gazdáknak a növényvédelemre. A borkedvelők fejében szin­te azonnal felmerült a kérdés, hogy a betegség az emberi szer­vezetre is káros lehet? Termé­szetesen erről szó sincs. A Ba­dacsonyi Borfalvak Hegyközsé­gének elnöke, Szőke Barna ki­fejtette, a Nébih felhívása sze­rinte több szempontból is félre­érthető volt, és károsan hatott a borvidékre. „A hatóságok úgy­nevezett növényvédelmi záral­tot rendeltek el a Badacsony-he- gyen, amit azóta már feloldot­tak - mondta az elnök. - Úgy tudom, mindössze 77 tőke ki­vágására került sor, amelyek főleg az elhanyagolt területek­ről származtak. A fertőzés sem a termés mennyiségére, sem a minőségére nincs hatással. Egész nyugodtan fogyaszthat­juk ezeket a csodás borokat!” A fertőzés nincs hatás­sal a termés minőségére Nébih: nem volt téves tájékoztatás A Nébih lapunknak elküldött válasza szerint a zárlatról szóló közleményük célja a szőlőter­mesztők értesítése és a köz­vélemény tájékoztatása volt. Szerintük a bejelentés első­sorban a borászok - és nem a szőlőtermesztők - körében kapott nagy visszhangot. „Elő­ször 2013 őszén azonosítot­tuk a szőlő aranyszínű sárga­ság betegséget. Badacsony­tomajon egy fertőzött szőlőtő­két találtunk, körülette 1 kilo­méteres körzetben lezártuk a területet. 2014-ben itt újabb szőlőfertőzést azonosítottunk, 2015-ben már a korábbi fertő­zött területen kívüli részen fe­deztük fel a betegséget. 2016- ban Badacsonytomajon, illet­ve Badacsonytördemicen talál­tunk beteg tőkéket. 2016-ban összesen 550 tőkét kellett ki­vágni. 2016-ban 430 tőkét je­löltünk ki, ennek várható kivá­gása 2017-ben lesz esedékes. Álláspontunk szerint hiba nem történt, közleményünk egyér­telműen a szőlőültetvények­ben kialakult növény-egész­ségügyi helyzetről szólt, sem a bort, sem a borturizmust nem érintette.” Komoly károkat okoznak a kabócák A szőlőkabóca 2013-ban buk­kant fel először nálunk, azóta vi­szont nagyon elszaporodtak, és egész életük során fertőzőképe­sek. A szőlőbaj súlyos következ­ményekkel jár, a beteg szőlőtőke fejlődése már tavasztól vissza­marad, néha hajtások sem kép­ződnek. A betegségre fogékony fajtáknál - Chardonnay, Caber­net sauvignon, Sauvignon blanc, Pinot noir és Olaszrizling - a fáso- dás elmarad, a vessző elvékonyo- dik, gumiszerűvé válik. A be nem érett vesszők elfeketednek és el­pusztulnak, a következő tavasz- szal pedig a megmaradt rügyek­ből keletkező virágzat leszárad. Nem csitul a botrány az úszóvilágban a vb előtt Shane Tusup Hargitay András WINDSOR Percekkel a kanadai vb előtt még mindig dúl a nyilat­kozatháború az úszószövetség kapitánya, Hargitay András és Hosszú Katinka férje, Shane Tu­sup között. Állítólag szombaton a Hargitay András a rövid pá­lyás úszó-vb helyszínén, Wind- sorban a csapattalálkozón ke­mény szavakkal illette Hosszú Katinkát Gyárfás Tamás egye­lőre nem hivatalos lemondása miatt. Később kiderült, ez nem pontosan így volt. Gyárfás majd kipakol az úszosz lemondásá­GyárfásTam tatni nak oka.rol tajeKo az elnökségi tagokat­A 24.hu-nak Hargitay elmond­ta, a Lufthansa-sztrájk miatt úszóink három géppel, különbö­ző időben érkeztek a vb-re. így volt, aki már Pesten megtud­ta Gyárfás lemondását, de volt, aki csak a Windsorban értesült róla. Összehívta a versenyző­ket, az edzőket, s arra kért min­denkit, lehetőleg az előttük álló versennyel foglalkozzanak. Pró­bálta Hosszú Katinka és Shane Tusup figyelmét felhívni arra, hogy mindent meg lehet beszél­ni. „A Farkasokkal táncoló film­mel példálóztam, ahol Kevin Kostnert először ellenségnek te­kintik a sziúk, aztán testvérük­ké fogadják, sőt, még a halált is vállalják érte" - idézte föl. „Sha­ne erre úgy reagált, ő nem fog nekem letérdelni és megcsókol­ni a gyűrűmet, mert én az ő sze­mében egy senki vagyok, nem ismer el engem. Nem volt kiabá­lás, csak simán közölte”. Hargi­tay kikérte magának, hogy egy külföldi „lesenkizhesse” A vb a héten kezdődik, Hargi­tay reméli, mindenki csak a ver­senyre koncentrál. MW Eltemették Fidelt - Botrány a francia miniszter jelenléte miatt Százezrek búcsúztak a diktátortól OECD: javulóban az egészségügy SANTIAGO DE CUBA Segolene Royal francia környezetvédel­mi miniszter is elutazott Fidel Castro temetésére. A görög mi­niszterelnök mellett ő az egyet­len aktív kormánytag az EU-ból, aki elment. Ráadásul dicsérte a kommunista diktátort és a dik­tatúrát, ami hatalmas botrányt okozott Franciaországban. So­kan furcsálják, hogy egy fran­cia miniszter elutazott a teme­tésre. Hiszen ő a harmadik leg­fontosabb ember a szocialista kormányban. De az a mondata verte ki igazán a biztosítékot, hogy „Castro volt az, aki vissza­adta a kubai népnek az országot, így kezükbe vehették a saját sor­sukat”. Szerinte Castrót a nagy francia forradalom inspirálta, de az ő forradalma kisebb ter­rorral járt, mint a franciáé. A 90 éves korában elhunyt Castrót Santiago de Cubában, a Santa Ifigenia temetőben földel­ték el. Hamvait a Marti-mauzóle­um közelében helyezték el. A ha­lála óta eltelt héten százez­rek búcsúztatták. Tegnap reggel 21 ágyúlövéssel kez­dődött a szertartás. Beszé­dek nem voltak a ceremóni­án. Castro még életében ki­kötötte, utcát, teret nem ne­vezhetnek el róla. MW BUDAPEST Az OECD adatai is visszaigazolják, hogy a kor­mányzati intézkedéseknek köszönhetően a magyarok könnyebben juthatnak hoz­zá sportolási lehetőségekhez és az orvosi ellátás is javult - mondta Rétvári Bence parla­menti államtitkár. Magyaror­szágon 2010 után fordulat kö­vetkezett be az egészségügy finanszírozásában, és számos területen javultak a mutatók. Ezt támasztja alá az OECD nemrég megjelent Egészség- ügyi Körkép elnevezésű éves jelentése is. Fontos nemzet­közi visszajelzés a minden­napos testnevelés beveze­tésével kapcsolatban, hogy a magyar gyerekek átlagosan többet mozognak uniós kor­társaiknál. A világszerte kiemelt prob­lémának számító mellrák és prosztatarák esetében is a ked­vezőbbek közé tartozik a ha­zai helyzet. Az OECD felmé­rése szerint hazánkban a nők 0,055 százaléka küzd ezzel a betegséggel, míg az európai uniós átlag jóval magasabb, 0,074 százalék. A prosztatarák nálunk 100 ezer férfiból 38-at érint, ami alig fele az uniós át­lagnak. A jelentésből az is ki­derül, hogy jelentősen javult a napi gyümölcsfogyasztás: az uniós átlag fölött áll Magyaror­szág, a 6. helyre lépett elő. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom