Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-27 / 303. szám
g CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. DECEMBER 27., KEDD A^yermekei a legfontosabbak az igazgató számára Ego szobából kellett kimenekíteni Istvánt Bár nem volt rossz gyerek, mégis több alkalommal került életveszélybe Sági István, a Karcagi Tankerület igazgatója, aki a középiskolás évek után, harminc év múlva került vissza, már dolgozni a Nagykunság fővárosába. Daróczi Erzsébet erzsebet.daroczi@partner.mecliaworks.hu KARCAG - Hevesen születtem, édesanyám az egészségügyben, öntő édesapám egy gyárban dolgozott, amellett első osztályú labdarúgó volt fiatalabb korában. Az öcsémmel az egészséges küzdelem meg volt m i ndig köztünk gyerekként. A verekedés nem volt jellemző, inkább szóbeli és rafinált háttércsatáink voltak. Mindketten sportoltunk, az öcskös focizott, én más sportokat próbáltam ki: asztalitenisz, kosárlabda, tenisz, sakk, tollaslabda, amik kapcsán kialakultak a baráti társaságok - mondja Sági István. - Alapvetően nem voltam rossz gyerek, Inkább megtörténtek velem a dolgok. Kisgyerekként a nagyszülőknél laktunk Tenken. Itt történt, hogy kigyulladt valamitől a kályha a szobában. A felnőttek kerestek, de nem találtak se kint, se bent. Ösztönösen bebújtam az ágy alá a tűz elől, ott talált rám egy tűzoltó, s menekített ki az égő szobából. Kisgyerekként érte azonban másik sokk is, mégpedig Tenken, ahol édesanyjá- ék kocsmárosok voltak.- Akkor még baiiibis üvegre tették a cumit a gyerekeknek. Az ember megszokta, ha tejet akar, a csatos bambis üveget elveszi. Egy alkalommal a szüleim a csatos üvegben konyakot hoztak haza. Azt hittem, kakaó, levettem az asztalról, ittam belőle, majd huszonnégy órán át aludtam. Akkor igen-igen aggódtak a szüleim éppúgy, mint amikor asztalos nagyapám műhelyében megsérültem. Mindig ott sündörögtem körülötte, figyeltem, mit csinál, s addig futkároztam a műhelyben, míg egy üvegtáblába estem, a boka alatt egy eret elvágott az üveg. Elég rendesen folyt a vérem, de édesanyám azonnal ellátott, már csak a heg látszik. Általánosban nem nagyon voltak kalandjaim, középiskolába pedig Karcagra jártam, szinte végig kitűnő voltam. Ma is felejthetetlenek a reggeli tornák, amikor Tömöri Pista bátyánk hat órakor kiküldött bennünket futni. A kutyája kísért bennünket, s ha elsumákoltuk, délben is futni kellett. Sokszor kerültem a sportnak és a jó tanulásnak köszönhetően középpontba, de sikerült ezt helyén kezelnem. Itt szereztem jogosítványt is, bár az első vezetésóra után ciki volt a kollégiumba visszajönni az összetört autóval. Itt sem én voltam a hibás, egy részeg hajtott belénk Kisújszálláson - sorolja Sági István, aki később műszaki tanári, közoktatás-vezetői diplomát, felsőfokú sport- szervező, edző menedzseri diplomát is szerzett. Futni és sziklát mászni is imád Farkas Renáta a Széchenyi István Gimnázium tanulója, hamarosan érettségizik. Érdekli a pszichológia, nagy vágya, hogy ezen a pályán dolgozzon. A tápiógyörgyei lány imád mozogni, rengeteg sportot kipróbált már: rendszeresen fut, szeret sziklát is mászni. Tizenkét éve zenél, klarinétjátékával segíti a helyi ifjúsági fúvószenekart. ÚN Rakott palacsintát és fasírtot is vállai- Feleségemmel, Erzsébettel- aki kormányhivatalnok - nagyon büszkék vagyunk gyermekeinkre. Igyekszem szigorúnak lenni, de nem vagyok következetes. Fanni tizennégy éves, általános iskolás, Balázs húszesztendős, és a táncművészeti főiskolán tanul, Bence pedig huszonhat, ő pedagógusként végzett, s Kétpón tanít. A sport szeretetét örökölték, ők is sikeresek, amikor tudok, személyesen szurkolok a versenyeiken - árulja el Sági István, aki a konyhában inkább ünnepi alkalmakkor van otthon: ha bejgli, rakott palacsinta, a madártej, őzgerinc, fasírt készítéséről van szó, akkor az az ő „reszortja”. Bár háromszázharminc kilométerre került testvérétől, tudja, mindig számíthat rá. A gyerkőcből mára komoly felnőtt vált: Sági István igazgató Párkapcsolati, munkahelyi, családi gondja van? írja meg problémáját, kérdéseit, hogy Kövesdy Zsolt atya Önnek is segíthessen megtalálni a kiutat! E-mail-címünk: atyavilag.ujneplap@gmail.com Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Kedves Olvasó! Most, hogy kere- ken századik alkalommal írhatok a Néplapba, Joó Zsuzsával, a rovat felelősével arra gondoltunk, hogy nem személyes levélre vála- . szolok, hanem rátekintek az eddigi cikksorozatra, hiszen a visszatekintés így, karácsonykor és az év végén amúgyis szokás... Hol is fogható meg a problémák néhány gyökere? Lehetnek helyzetek, amikor saját értékünket nem hisz- szük el, és ezért alárendelődünk valakinek, amely viszonyból egyszer ki akarunk törni. Van, amikor a célunk hiánya miatt van tanácstalanság bennünk. A „merre menjek" kérdése a rövid, a közép és a hosszú távú céljaink hiánya miatt adódik, de csak a tanácstalanságot látjuk. Három témában, az előbb jelzett három távra érdemes kitűzni magunk elé reális célt: önmagunkkal, a társas kapcsolatainkkal és az égre néző irányultságunkkal kapcsolatban. Nehéz helyzet, amikor értékek között kell választanunk. Ezért a sorrendet érdemes sokszor átgondolni, mert az éles helyzetben hamar kell döntést hozni. Amikor személyekről van szó, akkor bizony az első a házastárs, és utána a gyermekek, és aztán csak a többiek. Karácsony alkalom arra, hogy a képernyők helyett egymásra figyeljünk, egymásban gyönyörködjünk, és elmondjuk egymásnak, hogy „hálás vagyok neked, mert...”. Ezt a gyerekeinkkel együtt el is lehet játszani: „menjen körbe” a szó, és aki nem tud hálát adni a családtagoknak, zálogot ad, amit a hála mellé mondott dicsérettel kiválthat. Sorsolással eldönthető, hogy a soron lévő kinek adjon hálát valamiért, adott időkeretben. Feloldhatja a játék az elfelejtett tiszteletet, a ki nem mondott megbecsülést, és az elhallgatott szeretetet, szembesít azzal, hogy milyen nehéz a jóra emlékezni, pláne kimondani. Hálás vagyok, hogy olvassák válaszaimat, hálás vagyok az Új Néplapnak, hogy alkalmasnak tart és teret ad, és köszönöm Zsuzsának, hogy „háziasszonya” rovatunknak. Az áldott karácsony után örömökre nyitott látást kívánok az új évre! Folytassuk! A HÉT KÉRDÉSE Jutott idő pihenésre karácsonykor?- Az én karácsonyom általában egész másképpen teljesedik ki, mint ahogy az megszokott egy családban, vagy akár egyedülállóknál is. Gyermekkoromban én is ugyanúgy töltöttem az ünnepet, mint bárki más: részt vettünk a templomi betlehemes játékban, majd ünnepeltünk a családban, örültünk az ajándékoknak. Utána elmentünk az éjféli misére. Ehhez képest most egészen más: egyházi szolgálatban, plébánosként az a feladatom, hogy •a közösség ünneplését vezessem. Azt kell biztosítanom, hogy amikor az emberek, a családok eljönnek a templomba, itt lézussal találkozzanak, lélekben feltöltekezzenek, és az ünnep fényében megfürödve térjenek vissza otthonukba, vigyék el oda Isten szeretetét. Ahová régen olyan jó volt nekem is elmenni, részt venni az egyház közösségének ünnepében, most ezt a másik oldaláról tapasztalom, onnan, ahová az emberek eljönnek. A szenteste délutánján betlehemes színdarabot rendeztünk, majd három templom plébánosaként szenteste 8-kor, 10- kor és éjfélkor tartottam „éjféli szentmisét” Rákócziújfaluban, majd Szandaszőlősön és Rákó- czifalván. Kómár István atya, a Jubilate Kórus karnagya Mindegyik előtt énekkarosokkal egy kis ráhangolódó zenés áhítattal is szolgáltunk. Karácsony ünnepnapján a vasárnapi miserend szerint 9-kor, likőr és délután fél 5-kor hívtam az embereket a három templomba. Karácsony másodnapján is két szolgálati alkalmam volt. A pihenés, ami másnak az ünnep része, nekem utána következik. A szolgálat ilyenkor valóban embert próbáló mind fizikailag, mind szellemileg, de örömmel végzem, hiszen arra kaptam hivatást, hogy Isten jóságának magjait elültessem a szívekben, melyek ilyenkor, karácsony éjszakáján talán még jobban meg tudtak, tudnak nyílni, mint máskor. J. ZS.
