Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-01 / 282. szám

4 JÁSZSÁG 2016. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Megkezdődött a fejlesztések tervezése JÁSZBERÉNY Az adventi prog­ramok sorában kiemelt he­lyet kapnak a legfiatalabb ge­nerációnak kulturális élményt nyújtó matiné-előadások Jász­berényben. A Lehel Film-Szín­házban ezekben a hetekben mesejátékra, bábelőadások- j ra, illetve koncertre invitálják p a gyermekeket. Az elmúlt hét- jj végén a Pódium Színház tár­sulata jóvoltából Holle anyó jól ismert története (képün­kön) elevenedett meg a szín­padon. (bcs) Kedvező foglalkoztatási adatokat hozott az október mu * ШШ * Ш ■ ■ > ■ ■ Nem állást, inkább munkást keresnek JÁSZBERÉNY Befejeződtek a vá­rosban az erre az évre terve­zett út- és ivóvízvezeték-fel­újítási munkálatok. Dr. Szabó Tamás polgármester tegnap sajtótájékoztató keretében el­mondta, hogy a belső úthá­lózat felújítására idén mint­egy 115 millió 530 ezer forin­tot költött el az önkormány­zat, míg az ivóvízhálózat fel­újítására további mintegy 38 millió 400 ezer forintot hasz­náltak fel a városi költségve­tésből. A település vezetője hozzá­tette: az elmúlt években jelen­tős összegeket fordított Jász­berény, hogy belső úthálóza­tát, illetve ivóvízvezeték-rend­szerét rendbe tegye. Az elkö­vetkezőkben pedig már a he­lyi infrastrukturális fejlesz­tő munka hangsúlyát szeret­nék áthelyezni. A fogadóórák, lakossági jelzések, a képvise­lői körzetbejárások alkalmá­val a legtöbbször már nem az utak minőségét rója fel a la­kosság, hanem a csapadékvíz­elvezető rendszer hibáit, illet­ve a szennyvízelvezetés időle­gesen megjelenő problémáit. A polgármester bejelentet­te, hogy a 2017-es városi költ­ségvetés tervezésével pár­huzamosan megkezdődött a szennyvízcsatorna-rend­szer, és a csapadékvíz-elve­zető rendszer, egyrészt bőví­tésének, másrészt felújításá­nak tervezése. A több évre el­húzódó, várhatóan milliárdos nagyságrendű beruházásról szakemberekkel egyeztetnek. A tervezés egy jelentős szele­te, hogy a szükséges munkála­tok fedezete milyen módon te­remthető elő. Áttekintik a vá­ros saját anyagi lehetőségeit, hogy az eddigi infrastruktúra­fejlesztésre, döntően az útháló­zat rendbetételére fordított ösz- szegekből milyen mértékben csoportosítsanak át az említett feladatokra. A másik lehetőség pedig az - mondta dr. Szabó Ta­más -, hogy megnézik, milyen fejlesztési hitel felvételére vol­na lehetősége Jászberénynek. Döntés természetesen még nem született, sem a hitel fel­vételéről, sem pedig a munká­latok ütemezéséről. Az egyez­tetések és a tervező munka le­zárulta után, előreláthatólag a költségvetés februári elfogadá­sa körül határoznak majd az infrastruktúra-beruházás el­indításáról is. Banka Cs. Az álláskeresők aránya októ­berben már alig haladta meg a négy százalékot a Jászságban. A kistérség foglalkoztatási mu­tatói tovább javultak az elmúlt hónapokban, és sok helyen im­már egyértelműen a munkaerő- hiány ad feladatot a humán erő­forrással foglalkozó szakembe­reknek. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZSÁG A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Kormányhivatal Jász­berényi Járási Hivatala Foglalkoz­tatási Osztályán gyűjtött adatok alapján a legutolsó adatok alap­ján Pusztamonostoron kettő szá­zalék alá, 1,9 százalékra süllyedt a regisztrált álláskeresők aránya az aktív korú lakosság számához viszonyítva. A kistelepülésen ösz- szességében huszonkét helybeli keres munkát ez idő szerint.- Néhány évvel ezelőtt a száz főt is elérte a munkanélküliek száma a községben - mutatott rá Sári Ferenc polgármester az ada­tokat áttekintve. - Az állást kere­sők mellett pedig sokak számá­ra a közfoglalkoztatás jelentette csak a munkalehetőséget. Egy­részt ügyeltünk arra, hogy a köz­foglalkoztatáshoz mindig kapcso­lódjon valamilyen képzési prog­ram, másrészt pedig szerencsé­sen ki tudták használni a telepü­lésen élők, hogy nagyon jó helyen fekszik a község. Jászfényszaru, Jászberény és Jászárokszállás is viszonylag közel található Monos­torhoz, a városokban működő vál­lalkozások pedig a legtöbb helyi álláskeresőnek munkalehetősé­get tudtak ajánlani, amit el is tud­tak fogadni a helybéliek. Mindez nem egy ember tevékenységén A Jászságban évek óta Jászla- dányban a legmagasabb a mun­kanélküliség, ezen az októberi adatok sem változtattak, azonban immár itt is tíz százalék alá esett, 9,1 százalékos a regisztrált állás­keresők aránya, ami 347 fő mun­kanélkülit jelent a településen. Bertalanné Drávucz Katalin pol­gármestert meglepték a statisz­tikai adatok. Elmondta ugyanis, hogy a közfoglalkoztatottak szá­ma nem nőtt a településen, és ar­ról sincs tudomása, hogy a helybe­li munkanélküliek magas szám­múlt, hanem a településen élők munkájának köszönhető. A helyi közfoglalkoztatottak legnagyobb része az elsődleges munkaerő- piacon talált álláslehetőséget, je­lenleg tíz helybéli foglalkoztatá­sát oldjuk meg a közmunka-prog­ram segítségével - tette hozzá a polgármester. Jászberényben összesen 484 fő álláskeresőt regisztráltak ok­tóberben, ami 2,7 százalékos rá­tát jelent a városban. '- Ez a természetes munkanél­küliség, ennyi álláskereső min­ban el tudtak volna helyezkedni különböző üzemekben.- Nagy valószínűséggel nagyon sokan tudtak munkát vállalni idényjelleggel, különböző mező- gazdasági, illetve építőipari terü­leteken - tette hozzá. - Mindeze­ken túl azonban sajnos tapaszta­lat az is, hogy sokan nem regiszt­rálják magukat álláskeresőként, és így esnek ki a támogatási rend­szerekből, csak nem bejelentett állásokkal, alkalmi jövedelemmel tartják fenn magukat, illetve csa­ládjaikat. dig is lesz a városban - állapí­totta meg dr. Szabó Tamás pol­gármester. - Az egyértelmű ta­pasztalat, hogy a csökkenést az elsődleges munkaerőpiacon fog­lalkoztatottak számának növe­kedése eredményezi. Amikor Jászberényben a legtöbb közfog­lalkoztatottal dolgoztunk, ak­kor az önkormányzat ilyen mó­don 180 ember számára terem­tett álláslehetőséget. Jelenleg ez a szám már alig éri el a százat. A közfoglalkozatásból kikerü­lőknek pedig a járási hivatal fog­lalkoztatási osztálya közvetít ál­lásajánlatokat, és a legtöbben el is tudnak helyezkedni. A polgármester tapasztalata szerint Jászberényben egy egé­szen más típusú problémával kell szembenézni.- Jászberényben immár kifeje­zetten munkaerőhiány van. A fel­kínált állások egyre nagyobb szá­zalékát nem sikerül betölteni. Gyakorlatilag a 2016-os esztendő ennek a problémának a megol­dási lehetőségeiről, az útkeresés­ről szólt. Konferenciákon vettünk részt ez ügyben, egyeztettünk a szakképző intézményekkel, hogy több éves program keretében ta­láljunk megoldást a helyzetre. Bemutatkoznak a civilek JÁSZBERÉNY A Szentháromság téren található Jó Szívvel faház­ban (képünkön) a karácsonyi falu rendezvényeinek, illetve az adventi gyertyagyújtások ide­jén egy-egy civil közösség, in­tézmény várja az érdeklődőket, hogy megismertessék munká­jukkal, küldetésükkel a lakos­ságot. Közben az érintettek zsí­ros kenyérrel, forró teával, tea­süteménnyel kínálják az arra járókat, a finomságok ára pe­dig annyi, amennyit jó szívvel a bemutatkozók javára szánnak. Az elmúlt hétvégén, vasárnap a Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola mutatkozott be. (bcs) Nosztalgiavetítés a Városi Értéktárban JÁSZFÉNYSZARU A Fényszaru- iak Baráti Egyesülete a Városi Értéktárban egészen márciusig kéthetenként nosztalgiavetí­tést szervez. Tóth Tibor, a FÉBE elnöke tájékoztatott arról, hogy a kétheti vetítések alkalmá­val, hétfőnként digitalizált vi­deofelvételek segítségével fel­elevenítik a jeles jászfénysza- rui eseményeket, rendezvénye­ket. Az ingyenes vetítések kö­zött december 19-én délután négy órakor az 1994-ben tar­tott első FÉBE műsoros est és bál műsoráttekinthetik meg az érdeklődők. (bcs) A hónap műtárgya a galériában JÁSZBERÉNY A Szikra galéria decemberben a hónap műtár­gyaként az idén nyolcvanesz­tendős Telek Béla Öreg vízima­lom a Zagyván című képét mu­tatja be december 6-án dél­után öt órakor. Az alkotó mun­káját sok esetben jellemez­te a tájkép- és csendélet fes­tés, kedvenc témái közétarto­zik a jászsági tanyák, az alföldi táj megörökítése. Foglalkozott alkalmazott grafikával, készí­tett illusztrációkat, karikatúrái rendszeresen megjelentek he­lyi és megyei lapokban, (bcs) Nem tartják fontosnak a regisztrációt Vetélkedősorozat a fogyasztói szokások tudatossá válásáról Hasznosíthatták ismereteiket JÁSZBERÉNY Középiskolások részvételével szervezett vetélke­dőt Jászberényben a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szö­vetség (FÉBÉSZ). Idén is játékos programok segítségével bővítik a diákok fogyasztóvédelmi isme­reteit. Kedden a Liska József Kö­zépiskola koüégiumában tartot­ták meg a korosztályos vetélke­dőt, amelyen Jászberényi Katoli­kus Óvoda, Általános Iskola Lis­ka József Középiskola, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Klapka György Szakgimnáziu­ma és Szakközépiskolája, a Terp- lán Zénó Ferences Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközép- iskola összesen 12 csapata vett részt. A szövetség elnöke, Baran Berényi iskolások adtak számot fogyasztóvédelmi ismereteikről Alexandra elmondta, mivel a köz­oktatásban egyelőre még nincs kialakult rendszere a fogyasztó- védelmi ismeretek átadásának, a diákok ez irányú tudásának fejlesztésében kívánnak segítsé­get nyújtani az oktatási intézmé­nyeknek. Decemberben szintén Berényben az általános iskolá­sok számára tartanak egy vetél­kedőt, míg később Budapesten a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Ható­ság ad otthont a programnak. A berényi versenyen a Liska József Középiskola „Medvék” csapata végzett az 1. helyen, 2. a Klapkások „Feltörekvők” név­re hallgató gárdája, míg a 3. he­lyet a Terplán, „Tudatos Vásár­lók csapata szerezte meg. B. Cs. A nyelvoktatást is tanulmányozták JÁSZBERÉNY A Jászsági Álta­lános Iskola Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézmé­nyének pedagógusai pályáza­ti támogatás segítségével, Pes­ti Péter intézményvezető, Vá- lenti Borbála tagintézmény-ve­zető és Balogh Zsuzsanna ta­nár a norvégjai Arendal váro­sába látogathatott, ahol a Vide- regaende Skole intézményének működésébe nyerhettek bepil­lantást, ahol az ország idegen nyelv oktatási modelljét tanul­mányozták. A norvég partner- iskolában az angol nyelven kí­vül francia, német és portugál nyelvet is tanítanak. Az egyik érdekes tapaszta­lat az volt, hogy a diákok ren­geteget profitálnak abból, hogy Norvégiában a külföl­di filmeket nem szinkronizál­ják. A bercsényi tanárainak hazatértét követően nem sok­kal fogadták Magyarországon a norvég iskola tanárcsoport­ját, akiknek a szakmai tapasz­talatszerzésen túl az ország ne­vezetességeit is megmutatták. Látogatásuk célja volt, hogy összehasonlítsák a környeze­ti nevelés módszereit az egyes oktatási rendszerekben. Óralá­togatásokon jártak a Lehel Ve­zér Gimnáziumban , az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gim­náziumban és természetesen berényi általános iskolában is. Banka Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom