Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-01 / 282. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK Ünnepi díszbe öltöztetik a várost KUNHEGYES A hagyományok­hoz híven az idén is szerelik az ünnepi díszvilágítást a vá­rosközpontban, és már áll a betlehemes házikó (képün­kön) is a polgármesteri hiva­tal mellett. Rövidesen meg­építik az ingyenes jégpályát is a főtéren. (mj) Utolsó ülését tartotta az egylet JÁSZSZENTANDRÁS A könyv­tárban tartotta ez évi utolsó ülését a Jászsági Honismereti Egylet a minap. Több kiadvány­nyal ismerkedtek meg a részt­vevők, melyek mostanában je­lentek, jelennek meg. A jászjé- kóhalmi Gubicz András Gazda­kör Jászjákóhalmi Füzetek so­rozatának tizenötödik kötete az évtizedekkel ezelőtti nem­zetközileg is híres rádiós szak­kört mutatja be a korabeli cik­kek tükrében, melyet minden résztvevő megkapott. (ta) Megalakították a szervezetet SZOLNOK Hivatalosan is meg­alakult annak a projektnek a paktumszervezete szerdán a megyeházán, amelynek célja a foglalkoztatás ösztönzése a térségben. A megyei pak­tumszervezet küldetése egy széles körű partnerség meg­szervezése azzal a céllal, hogy azonosítsa a térség fog­lalkoztatási szempontjából eredő problémáit és mozgó­sítson minden rendelkezésre álló erőforrást. (szs) Két helyen is lesz karácsonyfa 8ZÉ ' V N i Közös karácsony­fát állítanak a héten a tele­pülés főterén a lakosok. A dí­szeket helybeli gyerekek ké- szítették-készítik. Pánczél fe- renc polgármester-elmondta, díszes fa nemcsak a faluköz­pontban díszíti majd a közte­ret, hanem a Haleszi telepü­lésrészen is. (jzs) Az utolsó pillanatban feje­ződött be tavaly év végén a tiszazugi ivóvízminőség-ja­vító program, melyre két­szer is határidő hosszabbí­tást kért az erre alakult tár­sulás elnöke. Bár a progra­mot „befejezettnek” nyil­vánították, a víz minősége még mindig nem megfelelő mindenhol. Ha ebben a hó­napban sem tudják biztosí­tani a tiszazugi lakosoknak az uniós előírásoknak meg­felelő ivóvizet, úgy az irá­nyító hatóság szabálytalan­sági eljárást indít a társu­lás ellen. Joó Zsuzsa , ! .zsuzsanna.joo@mediaworks.hu TISZAZUG A vízminőség javítá­sára évekkel ezelőtt indult el az az országos program, me­lyet az unió kezdeményezett és támogat. Szerintük ugyan­is az országban számos tele­pülésen nem volt megfelelő az ivóvíz minősége, így arra kö­telezte hazánkat, hogy javít­son azon. A projekt azonban országszerte szinte minden­hol megcsúszott, a megyebe­li Tiszazugban nem is kicsit.- A hosszú előkészületek után a kivitelezési szerződést 2013 novemberében írtuk alá - mondja a tizenkét telepü­lést tömörítő társulás elnöke, Molnár Bálint. - Az engedé­lyezési és kivitelezési tervek elkészítése csaknem másfél évet vett igénybe. Azaz 20lő­nek úgy kezdtünk neki, hogy gyakorlatilag egyetlen kapa­vágás addig nem történt. Nem csoda, hogy többször is meg kellett hosszabbítani a befeje­zési határidőt. Öcsöd polgármestere elma­gyarázza, Tiszazug egyetlen településének vize sem fe­lelt meg az uniós előírások­nak. A tervezők a terület sa­játosságai miatt két módon igyekeztek megoldani e prob­lémát. Egyik szerint a csé- pai vízadó bázisra telepítet­tek egy kilenc települést ellá­tó rendszert, három kút fúrá­sával. Azért pont ide, mert a csépai víz kiváló minőségű, alig szükséges azt tisztítani. A terv megvalósult: az innen nyert vizet nyolc további tele­pülésre juttatják el negyven­öt kilométer hosszúságú táv­vezetékeken.- A kilenc település kö­zül Csépán és Cserkeszőlő- ben a meglévő vízmüvet is bővítették, itt új épületek­be új víztisztító technológi­ákat is beépítettek. A továb­bi három településen, Mart­fűn, Tiszaföldváron és Öcsö­dön önálló vízbázisról oldják meg az egészséges vízellá­tást. Itt egyebek között új ku­takat fúrtak és a vízműtele­peket is bővítették - fűzi hoz­zá a társulás elnöke, aki meg­erősíti, a tervezett létesítmé­nyek megépültek, azokat ta­valy az utolsó pillanatban át­adták, a pályázatban szereplő vagyontárgyakat is szétosz­tották idén a részt vevő tele­pülések között. A próbaüzem viszont a mai napig nem feje­ződött be.- Öcsödnél és Martfűnél várhatóan a jelenlegi ered­mények ismeretében sikerül megkapnunk a vízjogi üzeme­lési engedélyeket, azaz e két helyen az elvárásoknak meg­felelő az ivóvíz minősége. Csé- pa és Tiszaföldvár esetében azonban még mindig kérdé­ses, hogy a legutolsó határ­időig, december 31-ig be tud­juk-e szerezni az engedélyt. Itt ugyanis olyan előre nem látható akadállyal szembesül­tek a kivitelezők, melynek el­hárításán ma is dolgoznak. Információink szerint az a probléma, hogy jelenleg a rendszer még nem tudja hoz­ni az uniós elvárásoknak megfelelő vízminőséget. A ja­vításon valóban folyamatosan munkálkodnak a szakembe­rek, újabb és újabb vízmintá­kat küldenek az akkreditált laborba.- Addig megy folyamatosan a próbaüzem és a mintavéte­lezés, míg megfelelő minő­ségű lesz az ivóvíz. Csak ek­kor kaphatjuk meg a program végleges lezárásához szüksé­ges négy vízjogi üzemelési engedélyt - fűzi hozzá Mol­nár Bálint. Amennyiben december leg­végéig mégsem sikerül besze­rezni a szükséges engedélye­ket, úgy a társulás ellen sza­bálytalansági eljárást indít­hat az irányító hatóság, jelen esetben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Néhány vízminőségi kifogással érintett település a Tiszazugban* Cserkeszölő bőr Szelevény arzén Öcsöd arzén Tiszainoka bőr, fluorid Nagyrév bőr, fluorid *A kémiai anyag, ami miatt egészségtelen az ivóvíz I TOiOKSZENTMIKLOS A polgárőrség elmúlt huszonöt esztendejét mutatja be az a vándorkiállítás, i amely jelenleg az Ipolyi Arnold Művelődési Központban látható. Az országos tárlat minden megyeszék­helyen megfordult már, Jász-Nagykun-Szolnok megyébe zárásként érkezett. A hőskortól egészen nap­jainkig elevenítik fel a legfontosabb történéseket a kiállított tárgyak, könyvek, dokumentumok. SZ. ZS. £______________________ ■ ■„■■.Ун1..У1.ппп„У|жпп1У1Л V Ilii i „„I и -.ni -Ei-iiiyuuhi ín Számos tényező nehezítette a programot, s még mindig kérdéses a vége Már csak egy hónap maradt Bevallották: vacsoraként végezte a tyúk JÁSZAPÁTI Lopás gyanúja mi­att indult eljárás három „éhes” jászapáti lakos ellen - tudtuk meg Szabó Zita megyei rendőr­ségi szóvivőtől. A tizennyolc és a húszéves férfi, illetve a huszon­hét esztendős nő még héfőn éjjel egy jászapáti családi ház udva­rára bejutva ellopott onnan négy tyúkot. A rendőrök azonban gyorsan azonosították, elfogták, majd elő is állították a madara­kat meglovasító jogsértőket a he­lyi őrsre. A trió tagjai kihallgatá­sukkor elmondták, hogy a zsák­mányolt szárnyasokat bizony már elfogyasztották, így azokat sajnos még pörkölt formájában sem lehetett visszaszolgáltatni eredeti gazdájuknak... CZ. N. TÚRKEVE Az idősek otthonában lakóknak rendszeresen szerveznek különféle egészségügyi szűréseket, ezért nem kell külön orvoshoz menniük. A vérnyomás és vércukorszint ellenőrzésén kívül életmódbeli ta­nácsokat is adnak a szakemberek az időseknek. Felvételünk a vérnyomásmérést örökítette meg. M. J. Gáztartály szivárgott, kémény izzott Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint egy másik esetben, Kis­újszállásra is riasztották a ka­tasztrófavédelem embereit, ahol vegyes tüzelésű kályha kémé­nye gyulladt ki a Széchenyi ut­cában kedden délután. A kisúji önkormányzati tűzoltók az ol­táshoz puttonyfecskendőt hasz­náltak, ugyanis a kémény kür­tőjében lerakodott korom izzott, szikrázott. A kémény használ­hatatlanná vált, de a fűtést a la­kók egyéb módon meg tudják ol­dani. Sérülés nem történt.CZ. N. Plüssmacikat gyűjtenek a mentőkbe RÁKŐCZIFALVA A helyi általá­nos iskola is csatlakozott ah­hoz a gyűjtőakcióhoz, melynek célja, hogy minden mentőau­tóban legyen egy játék mackó, amikkel a mentőautóban uta­zó beteg gyermekek szoron­gását próbálják oldani - közöl­te a jó hírt lapunkkal Kosa La­jos, a kisváros polgármestere. A gyűjtés öt eszendővel ezelőtt indult Győrből, és mára már az egész ország területére kiter­jedt. A rákóczifalvi gyerekek a minapi egészségnap keretein belül adták át adományaikat az Országos Mentőszolgálat mun­katársainak, akik természete­sen örömmel fogadták a plüss- állatkákat. T. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom