Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-28 / 279. szám
16 SPORT Dj néplap 2016. NOVEMBER 28., HETFO Sima szolnoki győzelem született a Fradi elleni odavágón Bombaformában a Dózsa Hamilton nyert Abu-dzabiban, de Rosberg a világbajnok AUTÓSPORT A brit Lewis Hamilton nyerte meg a Formula-l-es Abu-dzabi Nagydíjat, mögötte csapattársa, Nico Rosberg végzett, aki így megtartotta előnyét, ezzel megnyerte a 2016-os világ- bajnoki sorozatot! A harmadik helyen a ferraris Sebastian Vettel ért célba, míg a negyedik a holland Max Verstappen lett. Nico Rosberg nem ingott meg az alatt a nyomás alatt, amit Hamilton a vállára helyezett az Fl-es vb jdényzáróján. Hiába lassított annyira az angol, hogy a riválisok utolérjék őket, Rosberg ellenállt a nyomásnak, és behozta a Mercedesét a második helyen. Ez pedig azt jelentette, hogy 12 pontos előnyéből ötöt megtartott, és megszerezte első vb-címét. Rosberg édesapjához, az 1982-ben a csúcsra érő Keke Rosberghez hasonlóan világbajnok lett, Graham és Damon Hill után ők a második apa, fiú páros, amely ilyen sikeres az F 1-ben. A Rosberg, Hamilton kettős az Alain Prost, Ayrton Senna páros (1988,1989) óta az első, amelynek tagjai úgy nyertek világbajnoki címeket, hogy egy csapatban versenyeztek. A vb élcsoportjának végeredménye: 1. Rosberg 385 pont, 2. Hamilton 380, 3. Ricciardo 256, 4. Vettel 212,5. Verstappen 204. Csapatok: 1. Mercedes 765 pont, 2. Reá Bull-TAG Heuer 468, 3. Ferrari 398 pont. nso.hu HIRDETÉS ccmtz. <» i ' ■: PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419011. Nyitva mindennap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva hétköznap: 9-17-ig www.cornergroup.hu ь Nemzetközi, azonnali § készpénzátutalás a világ bármely pontjára euróbán! Közülieteket is kiszolgálunk! Befektetésiarany-értékesítés. A bajnoki címvédő Szolnoki Dózsa-Közgép csapata magabiztos 14-7-es győzelmet aratott a Ferencváros ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének szombati első mérkőzésén, amit a Vízilabda Arénában rendeztek. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu VÍZILABDA A vendégek soraiból a vállsérüléssel bajlódó Varga Dániel hiányzott, míg a hazaiak a betegséggel küzdő And- rija Prlainovicsot nélkülözték. Varga Dani ugyan hiányzott, de az egykori szolnoki játékosok közül Madaras Norbert, Sztefan Mitrovics, Nyéki Balázs és Tóth Mártont helyet kapott a zöld-fehérek együttesében. Némi meglepetésre a Fradi kapujában nem az egykoron Szolnokon vitézkedő, Gárdonyi András, hanem a junior válogatott Vogel Soma kezdett. Varga Dénes lőtte át először a Fradi zónavédekezését, pattintott lökete a jobb felső sarokba vágódott. Madaras egy pazar ejtéssel egyenlített. A Dózsa, ausztrál klasszisa, Aaaron Younger duplázott, ám a vendégek egy perc alatt két gólt lőttek. Ekkor volt utoljára döntetlen az állás. Cseh Sándor időt kért, azt nem tudjuk, hogy a szakember mit mondott a csapatnak, a lényeg a fiúk másik fokozatra kapcsoltak, és egy 6-0-s rohammal állva hagyták ellenfelüket. Innentől csak a különbség volt kérdéses, a Dózsa a vártnál is nagyobb különbséggel győzte le fővárosi vetélytársát. Formaságnak tűnik a szombati visszavágó. Addig sem maradnak tétlenül a csapatok, hiszen a Fradi szerdán Európa kupa meccset játszik Rijekában. Erről is beszélt lansik Szilárd, a Ferencváros játékosa: - Csalódottak vagyunk, mert hasonló vereség után érkeztünk Szolnokra, mint amilyet itt elszenvedtünk. Nem működött a zónavédekezésünk, nem voltak jók a blokkok, egy olyan erős csapattal ellen, mint a Szolnok, vagy az Eger, nem kaphatunk ennyi gólt, nem túllőni kell őket, hanem jobban védekezni. Bízom benne, hogy fel tudunk állni a csalódottságból, és szerdán úgy megyünk neki a Rije- kának ahogy elvárható, s remélem, előnyt szerzünk a visszavágóra.” A szolnoki legénység pedig a Bajnokok Ligája főtábláján az OSC otthonában rajtol, ugyancsak szerdán este.- Amikor egy csapat olyan sűrű és nehéz sorozatban van, mint most mi, akkor kevés idő van elemezni a meccsekre, arra kell koncentrálni, hogy mi vár ránk a folytatásban - mondta Zsivko Gocics, a Dózsa csapat- kapitánya. - Szerencsére jól sikerült a hetünk fantasztikus két győzelmet arattunk. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉPVízilabda Aréna, 700 néző. V: Németh A., Mucskai. SZOLNOK: NAGY V. - VARGA DÉNES 3, FÜLÖP 2, Jan- sik D., Mezei, Gocics, VÁMOS 4. Csere: YOUNGER 2, Crousillat 1, Szatmáry, Hangay Z., M. Alek- szics 2, Kis G. Vezetőedző: Cseh Sándor. Edző: Kosz Zoltán. FERENCVÁROS: Vogel Soma - Sz. Mitrovics, Nyéki 1, Avra- movics, Tóth Márton 1, Madaras 1, IANSIK SZ. 2. Csere: Szi- rányi, Marko Csuk 2, Pohl, Katonás, Vogel Simon, Dőry. Vezetőedző: Varga Zsolt. Edző: Gerendás György. Emberelőnyből: 10/5, ill 6/1. FTC 14-7 (4-3,4-0, 4-2, 2-2) így látták a szakemberek a kupamérkőzést Cseh Sándor: - Fantasztikusan játszottunk, főleg az első három negyedben. Ezúttal másként rotáltam a csapatot, mint a korábbi mérkőzéseken. ennek tudom be, hogy a negyedik negyedre magunkhoz képest elfáradtunk, igaz, akkor már az eredmény tartása volt a fő cél. Két szép győzelmen vagyunk túl, de még mindig egy sorozat elején vagyunk, továbbra sem szabad elkényelmesedni. Varga Zsolt: - Nem tudom szépíteni, két súlyos vereségen vagyunk túl. Az Eger elleni után mérlegelni kellett, és úgy ítéltem meg, hogy megpróbálunk minden erőnkkel felkészülni a jövő heti Európa-kupa-mérkőzésre. Ezért döntöttem úgy. hogy Varga Dániel nem játszik, illetve Szirányi Balázs is jóval kevesebbet lesz a vízben, viszont több lehetőséget kaptak a fiatalok. Ettől függetlenül többet vártam a mérkőzéstől. További eredmények: OSC- BVSC 13-8. Eger-Miskolc 13- 8. a Szeged-Honvéd meccset tegnap este lapzártánk után rendezték. MoneyGnmt. A Nyugat csapata a nyerő a fővárosban KOSÁRLABDA Évtizedes hagyomány, hogy az esztendő vége felé gálát rendez a honi szövetség, az MKOSZ. Ezúttal is a közönség internetes szavazatai alapján állították össze a két égtáj kezdőcsapatait. A bajnoki címvédő Olaj soraiból Vojvoda Dávid és James Kinney, míg a jászberényiek közül Brent Arrington és Svetozar Sztamenkovics jutott szóhoz a mérkőzésen. A Kelet gárdájának edzőjeként Sztojan Ivkovics és Pór Péter ténykedett. A budapesti gálába több program is belefért. A zsákolóversenyt a fehérvári Justin Edwards nyerte az egykori Olaj-nevelésű, Csaba György előtt. Tripladobó viadalon a zalaegerszegi Benke Szilárd győzött az egykoron Szolnokon nevelkedett, és Jászberényben is szerepelt bedobó, Mészáros Richárd előtt. A 25. Kelet és Nyugat derbije, mint ahogy megszokhattuk sok-sok kosarat hozott, végül nyugati országrész csapata diadalmaskodott. Az összecsapás legértékesebb játékosa (MVP) Lóránt Péter, az Álba Fehérvár kosarasa lett.- Jó kis móka volt. Végre egy lehetőség, ami ritkán adatik meg, élvezhették a srácok a játékot - mondta, az nso.hu-nak Teo Cimic, a nyugatiak mestere. Egy ilyen gálán a vesztes csapat edzője sem szokott szomorkod- ni, mindez igaz volt Sztojan Iv- kovicsra is: - Ezen a napon nem számított az eredmény, nem számított semmi. Félre kell rakni minden dolgot, csak itt lenni és szórakozni. Aki nem tudja ezt tenni, nem ide való. Nyugat-Kelet 138-127 (38-28, 28-29,40-30, 32-40) Tüskecsarnok, 2200 néző. V: Kapitány, Benczúr, Győrffy NYUGAT: UBILLA 14/12, Govens 9/3, Ferencz 5/3, Lóránt 10, KELLER Á. 18. Csere: Supola Z. 6/6, C. SMITH 15/9, VÁRADIB. 13/9, Allen 6/6, Spi- ca 12, EDWARDS 14, BENKE 16/12. Vezetőedző: Teo Cizmic. Edző: Hencsey Tamás. KELET: KINNEY 12, Vojvoda 2, Lilov 2, Sztamenkovics 7/3, POSCIC 17/3. Csere: ARRINGTON 12/6, Medve 8, Ivo- sev 7/3, Juhos 13/3, PACHER 27/3, KOVÁCS Á. 15/9, Thompson 5/3. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics. Edző: Pór Péter. V. Cs. HIRDETÉS % THM A NISSAN HOVÁNYNÁL! NISSAN X-TRA1L már 6 340 000 Ft-tól AKÁR 0% THM-MEL +7 ÉV GARANCIA* NISSAN JUKE _ már 3 690 000 Ft-tól VAGY AKÁR 0% THM-MEL +7 ÉV GARANCIA* NISSAN NOTE KLÍMÁVAL már 3 451 000 Ft-tól AKÁR 0% THM-MEL NISSAN HOVÁNY - Szolnok, Bercsényi utca 1., Tel: 56/801-050 www.nissanhovany.hu A képek illusztrációk. Jelen hirdetésben közölt adatok és tények kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek szerződéskötési ajánlatnak. A feltüntetett árak és a 0% THM hitel konstrukció bizonyos modelleknél külön ajánlatként értendőek. Nissan Finance 0% THM - Az ajánlat a 2016.10.01. és 2016.11.30. között megkötött vevői szerződésekre érvényes. A Nissan Finance finanszírozási ajánlat, változó kamatozású, forint alapú konstrukció, THM 0%, minimum önerő 30%, maximális futamidő 60 hónap, mely egyedi hitelképesség vizsgálat függvényében érvényes. A Nissan Finance finanszírozást az UniCredit Leasing Hungary Zrt. nyújtja. Nissan X-Trail kombinált üzemanyag-fogyasztás 4,9-5,3 1/100 km; kombinált C02-kibocsátás 129-139 g/km. Nissan Juke kombinált üzemanyag-fogyasztás 4,0-6,1 1/100 km; kombinált C02-kibocsátás 104-138 g/km. Nissan Note kombinált üzemanyag-fogyasztás 3,6-5,2 1/100 km, kombinált C02-kibocsátás 92-119 g/km. * A 7 év Hovány Garancia 7 év, vagy 150.000 futott km-ig érvényes! A 7 év Hovány Garanciát a hirdetett ár nem tartalmazza, külön megvásárolandó szolgáltatás. A további pontos feltételekért forduljon értékesítő kollégáinkhoz. 4 > iHmafNüiBs