Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-30 / 281. szám

2016. NOVEMBER 30., SZERDA KITEKINTŐ 5 Mozart és Bach a karácsonyi palettán Lélek az öt vonal közt... SZOLNOK Itt az advent, elindult Rákász Gergely hagyományos koncertsorozata, amely idén a Mozart Christmas Edition cí­met viseli.- Fiatalok számára adott kon­certet alig néhány órával ez­előtt Karcagon. Miért tartja fon­tosnak a diákok megszólítását?- A karcagi református gim­náziumba évek óta visszajá­rok. Tulajdonképpen ott a re­formátus egyház szervezi a koncertet és ezzel párhuzamo­san a gimnázium tornatermé­ben is adok egy hangversenyt. Ez az aktív hála kategóriája. Úgy gondolom, minden ember kap az élete során egy csomó szívességet, általában olyanok­tól, akiknek sohasem fogja tud­ni viszonozni. Az Univerzum rendje akkor áll helyre, ha eze­ket a szívességeket tovább ad­juk. Én így tudom viszonozni. Ezek a gyerekek ma Mozart­tal, Bachhal találkoztak. Per­sze nincsenek olyan illúzióim, hogy holnap le fogják cserélni Beyonce-t Bachra, de igenis hi­szem, hogy kicsit más ember­ként mentek ki a koncertről, mint ahogy bejöttek.- Miért éppen Mozart áll az idei koncertsorozat középpont­jában?- Mert 260 éve született, és a Budapesti Nyári Fesztivál kül­dött egy üzenetet, hogy csinál­nék-e jó kis beszélős koncertet róla. Merthogy milyen jó, hogy nálam nem csak a tízezer hang van, hanem hozzá a zenetörté­net is... Aztán sorozat lett belő­le. A közönség egyébként na­gyon szereti. Érdekes, másként A művész Mozart bőrébe bújt ül be az ember egy Mozart-, és másként egy Bach-koncert- re. A végén persze ugyanúgy megy ki. Amikor érkeznek, még gondterheltek, nyomkod­ják a telefonjaikat, aztán eltelik másfél óra és kisimultán, elé­gedetten térnek haza. Nagyon boldog vagyok, hogy ennek ré­szese lehetek közvetítőként.- Mégis, melyik zeneszerző áll közelebb Önhöz?- Mozarttal sokkal többet küszködtem, mint Bachhal. Bach szögletesebb, jól szerve­zett, ő az univerzum rendje, a gravitáció, a kötés az atomok között. Mozart meg felrobban az örömtől, majd sírdogál egy kicsit, aztán amott megint fel­robban és közben mintha a Te­remtő mosolyogna ránk. Ne­kem, aki azt szoktam meg, hogy keményen dolgozom, sok­kal egyszerűbb volt megbarát­koznom Bachhal. Mozart meg istenadta tehetség, egy lépést sem kellett tennie a zseniali­tásáért, s ezért egyszerre lehet imádni és utálni. Megtanulni valaki művét egyébként olyan, mint összeköltözni vele, hiszen ott van a lelkűk az öt vonal kö­zött... Napokat, hónapokat töl­tök a társaságukban. Bachal bármikor összeköltöznék, Mo­zart viszont lehet, hogy rövid időn belül megőrjített volna.- Kiket vár a mostani kon­certre?- Elsősorban azokat, akiket ugyanúgy érdekel, hogy hol tart az agysebészet, vagy épp megnézik a tévében, ha a koz­mológiáról vetítenek egy fil­met. Mert őket az is érdekel­ni fogja, hogy ki volt valójában Mozart és miért éppen ilyen ze­nét írt. Az értékekre vágyó em­bereket. Sz. Zs. HIRDETÉS Rákász Gergely - Mozart Christmas Edition December 5.19.00 óra Szolnok - Református Templom, Tiszaparti sétány Jegyelővétel: Aba-Novák Kulturális Központ]!] Hild János tér 1. Tel.: 56/514-575 Jegyár: 2500 Ft www.rakaszgergely.hu Kiemelt szerepet kapott az oktatás és a turizmus Kínai delegáció a karon SZOLNOK Rendhagyó látoga­tás helyszíne volt nemrég a Pállasz Athéné Egyetem Gazdálkodási Kara. Az in­tézményben ugyanis egy kí­nai delegációt láttak vendé­gül. A Shanxi megyéből érke­zett vendégek a megyék köz­ti partnerkapcsolat részeként érkeztek Szolnokra. A kül­döttség a megyeszékhelyen szervezett programjának ré­szeként látogatott el a gaz­dálkodási karra, ahol az in­tézmény dékánja, dr. Lakatos Vilmos bemutatta az egyetem és a kar tevékenységét, mun­káját, de szólt a jövőbeni ter­vekről is. A látogatók nagyra érté­kelték a vendéglátást, Zhang Maocai elmondta, hogy fon­tosnak tekinti a kapcsolatépí­tést ezen felsőoktatási intéz­mény, valamint Shanxi egye­temei között. Egyebek között rámutatott, hogy a Pállasz Athéné Egye­tem duális képzéseivel kap­csolatban fontos tapasztala­tokat szereztek, nagyon hasz­nosnak tartva az elméleti és gyakorlati oktatás párhuza­mos alkalmazásában a Szol­nokon, valamint a Kecskemé­ten szerzett tapasztalatokat. A találkozó zárásaként a kar dékánja, dr. Lakatos Vil­mos az egyetemek közti part­nerség kialakításához se­gítséget és együttműködést ajánlott, de felhívta a figyel­met a kölcsönös ismeretát­adásban rejlő lehetőségek ki­aknázásának fontosságára is a találkozón. A Kínából érkezett dele­gáció célja egyébként épp az volt, hogy felmérjék az együttműködés további lehe­tőségeit, azt, milyen új terü­leteken nyílhat erre esély, kü­lönös tekintettel az oktatásra és a turizmusra. így a gazdálkodási karon tett látogatás mindkét szem­pontból fontos volt. M. G. A. HIRDETÉS Fejlessze magát a Brandattival! Merjen fizetésemelést kérni vagy nemet mondani! Változtatna az életén? Változtas­son a kommunikációján! A Bran- datti asszertív tréningje segítsé­gével ezt most megteheti! Ha ele­ge van abból, hogy megint elvál­lalt valamit, amire legszívesebben nemet mondott volna, vagy ha úgy érzi, ki­használják a jóindula­tát, akkor ideje változ­tatni. Ha soha nem jut­na eszébe fizetéseme­lést kérni, és elkese­rítenek találja, hogy kevésbé tehetségesek előbbre jutnak, csak mert nagy a szájuk, akkor lépnie kell. Ha irigy­lésre méltónak tartja azokat, akik magabiztosak, talpraesettek, meg­győzőek, és kiállnak magukért, akkor a tréningen a helye! Tanulja meg a módszert, hogy nagyobb ön­bizalommal, magabiztosan tudjon fellépni. Tapasztalja meg az érzést, hogy nehéz szituációkban is képes nemet mon­dani, és elegáns mó­don kezeli a konflik­tushelyzeteket. Javul­nak a munkahelyi és magánéleti kapcsok­A kurzusok helye: Szolnok, Mária út 42., Vállalkozó és Vezetőképző Központ. További részletes információ: www.brandatti.hu Tel:+36 20 958 3176 tai, kiegyensúlyozottabb, határo­zottabb lesz, kivívja mások tiszte­letét. A kurzus ideje: december 9. 14-18 óra és december 10.9-13 óra. Hogyan adózunk jövőre? Ha a jövő évi adóváltozások ér­deklik, akkor a Brandattinél min­dent megtudhat, amit már most tudni lehet. Készüljön fel, hogy ne érje meglepetés, sőt lépéselőnyre tegyen szert. Előadás és konzul­táció az adószakértővel, hogy vé­giggondolja, mennyi marad a zse­bében jövőre. írja össze a kérdése­it, küldje el a Brandatti csapatá­hoz, hogy maga alakítsa a tartal­mat! Előadó: Nagy Erzsébet Tün­de okleveles könyvvizsgáló, okle­veles közgazdász. A kurzus ideje: december 8., csütörtök 14-16 óra. Jelentkezési határidő: 2016. de­cember 3. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a HETÉNYl PATIKA (Tószegi út 21.) az ügyeletes. JÁSZBERÉNY Ma a THÖKÖLY GYÓGYSZERTÁR (Thököly U. 14.) az ügyeletes. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Ma a KÍ­GYÓ GYÓGYSZERTÁR (Kossuth L. u. 83.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Ti­sza vízállása Tiszafürednél 428 centiméter, duzzasztott, Kiskö- re-felsőnél 600 centiméter, duz­zasztott, a vízhőfok 5,2 Celsi- us-fok. Kisköre-alsónál -12 centi­méter, apadó, Szolnoknál 33 cen­timéter, apadó, a víz 5,2 Celsi- us-fokos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 139 centiméter, alig változó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 90 centiméter, apadó. VÉRADÁS A következő napokban az aláb­bi helyszíneken és időpontokban várják a segíteni szándékozókat: Szerda MEZŐTÚR KÖZÖSSÉGI HÁZ 8:00- 13.00 SZOLNOK AGÓRA 14:00-17:30 Csütörtök TISZAFÖLDVÁR MŰVELŐDÉS! HÁZ 10:00-16:00 JÁSZAPÁTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 14:00-18:00 Kedd TISZAÖRS POLGÁRMESTERI HIVA­TAL 8:30-11:30 NAGYIVÁN GONDOZÁSI KÖZPONT 13:00-14:30 A NAP IDÉZETE „A bölcs a bolondtól is tanul, a bolond a bölcstől se.” (Horváth Péter író, rendező) NAPI TRAFFIPAX Település Helyszín Időpont Törökszentmiklós Kossuth út 278. 2:00-5:00 Kossuth út 143. 5:00-9:00 4-es sz. fkl. út 117 km sz. 14:00-17:00 4633-as út 17 kMiSz. 20:00-23:00 Mezőtúr Kossuth tér 1. 8:30-10:00 Földvári út 109. 10:15-11:45 Rákóczi út 43. 21.00-22 30 Tiszafüred Főút 8:00-20:00 Karcag külterület, 4-es sz. fkl. út 8:00-12:00 Kunhegyes belterület 13:00-16:00 Karcag belterület 20:00-24:00 Jászberény Nagykátai út 8:30-17:00 Október 23-a utca 6. 8:30-17:00 Jászteleki út 35. 8:30-17:00 Szelei út 51. 8:30-17-00 Szent István körút 51. 8:30-17:00 Szolnok Széchenyi körút 61. 8:15-15:00 Abonyi út 36. 8:15-15:00 Thököly út 35. 8:15-15:00 A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. RECEPT Almatorta tejszínhabbal HOZZÁVALÓK 3 db alma (kb. 30 dkg), 1 db tojás, 15 dkg cukor, 15 dkg liszt, 5 dkg vaj, fél citrom (re­szelt héja és leve), 1 dl tej, fél tasak sütőpor, 1 csipet só, va­níliás cukor, fahéj, habtejszín. ELKÉSZÍTÉS Az almát vékonyra szeleteljük, a citrom héját lereszeljük. Egy tálba rakjuk és összekeverjük. A vajat megolvasztjuk. A tojást a cukorral habosra keverjük, és hozzáadjuk a vajat, a lisztet és a sütőport. Megsózzuk, és összekeverjük. A masszához keverjük az almát, majd egy ki­vajazott tortaformába öntjük. 180 fokra előmelegített sütő­ben 60 perc alatt készre süt­jük. Sütés után hagyjuk kihűlni, megszórjuk a vaníliás cukorral elkevert fahéjjal, és nyomunk rá tejszínhabot. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2, Telefon: 56/516-736. Hírügyeletes: Czakó Nóra. Telefon: 56/516-758, fax: 516-710. E-mail:-nora.czako@mediaworks.hu. Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, PROGRAMAJÁNLÓ Barbie a csillagok között vár minket SZOLNOK CINEMA CITY: A köny­velő (16) 15:00, 19:30. Bar­bie: Csillagok között (6) 13:00, 15:20. Doctor Strange 3D (12) 17:10. Doctor Strange (12) fel­iratos 20:00. Legendás állatok és megfigyelésük (12) 14:15. Legendás állatok és megfigye­lésük 3D (12) 17:00,19:45. Tap­ló télapó 2. (16) 16:30,18:30, 20:30. Trollok 3D (6) 13:30. Ér­kezés (12) 14:00,17:40. TISZA- PART MOZI: Az állam Fritz Ba­uer ellen (12) 15:45. A mart­fűi rém (18) 16:00. Legen­dás állatok és megfigyelésük (12) 17:30. Tapló Télapó 2 (16) 18:00. Hogyan találtam rá a boldogságra az El Caminón (12) 18:00. Éjszakai ragadozók (16) 19:45. Bezárva (16) 20:00. Cop Mortem (16) 20:15. ELŐADÁS SZOLNOK Finnország független­ségi napjának tiszteletére ren­dezett ünnepségre és baráti együttlétre várják az érdeklő­dőket december 8-án délután fél ötkor A VERSEGHY FE­RENC KÖNYVTÁR VERSEGHY TERMÉBE, ahol Outi Tánczos, az ELTEfinn nyelvi lektora tart előadást A soknyelvű Finnor­szág címmel. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZIGLIGETI SZÍN­HÁZ NAGYSZÍNPADÁN ma este hét órától a Szent Johan­na (Ódry-bérlet) lesz műsoron. VÁROSHÁZI ESTÉK TÖRÖKSZENTMIKLÓS December 9-én este hat órától a Városhá­zi Esték rendezvény keretében Wittner Mária tart előadást A VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉ­BEN, melynek témája: Adventi készülődés Jézus születésére. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra, benne: Aktu­ális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet, 8:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 9.50 Napi üzenet, 10:00 Eli­xir, 10:30 Sajtóasztal, 11:25 Örökségünk, 12:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Té­ma, 12:50 Napi üzenet, 13:00 Szolnoksport, 13:30 Döntés után, 14:00 Híróra benne: Ak­tuális, időjárás, Téma, 15:00 Különóra, 15:30 Szolnoki Olaj KK-Proximus Spiron Charleroi - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről, 17:20 A Szomszéd vár, 17:50 Napi mozgás, 18:00 Kultúrkorzó, 18:30 Aranyidő, 19:00 Hí­róra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Szolnoki Olaj KK - Proximus Spiron Charle­roi - kosárlabda-mérkőzés közvetítése fel­vételről, 23:00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RÁDIÓ 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk, 5:30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok, aktiv@aktivradio.hu 4:00 Romantikus Party Balázs Palival is­métlés, 6:00 Reggeli Juice Kunos Feróval, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16:00 Amadeus Délután - Czinege Leven­tével, 18:00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével, 19:00 Amadeus Este Nyerges Izabellával, 21:00 »Kapcsolódjunk" Novak Péter kulturális magazinja a főváros­ból, majd nonstop zene csütörtök 4:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5:45 Adventi gondolatok, 6:00 Rorate Szent­mise közvetítés az egri bazilikából, 7:25 Va­tikáni Rádió (ism.), 7:45 Szentek, szent életű emberek, 8:15 Játék, 8:45 Lapszemle, 9:05 Múltunk pillérei, 10:05 Szószóló, 10:45 A lé­lek szava, 11:05 Évezredek asztalánál, 11:30 Vatikáni Rádió (ism.), 12:05 Egyházi hírek, 13:05 Nem középiskolás fokon (ism.), 13:40 Népzenei kincsestár, 14:05 Úton-útfélen, 14:35 Neuma (ism.), 15:05 Szentek, szent életű emberek (ism.), 15:15 Hétvégi levél (ism.), 15:30 Hitvalló, 16:05 Érték-adó, 17:00 Regionális hírek, 17:15 Kora esti hírmondó, 17:45 A régió sportja, 18:00 Rózsafüzér, 18:35 MKR műsor, 19:45 Esti mese, 20:10 Beszélő könyvek, 21:05 Sziluett (ism.), 21:35 Úton-útfélen (ism.), 22:10 Szószóló (ism.), 23:05 Vatikáni Rádió 23:25 Hitvalló (ism.), info@szentistvanradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom