Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-26 / 278. szám

A lelkek megmentéséért, az egyházért, a hazáért S' mi seri cord i a Az Irgalmasság Eve bezárása, Hazafias Cecília Hangverseny és Varga László atya évfordulója Sokszoros alkalmat adott az ünneplésre Vácott Krisztus Király vasárnap­ja. A székesegyházban, a megyéspüspök által celebrált ünnepi szentmi­se elsősorban természete­sen a Mindenség Királyát ünnepelte; de egyházme­gyénkben ez volt az Irgalmasság Szentévének hivatalos bezárása is. Méltó zenei szolgálatként a Szent Cecília Kórus, a Székesegyházi Kórusiskola növendékei és tanárai, valamint szá­mos neves vendégművész működött közre a liturgi­ában; amely után ünnepi koncert kezdődött annak alkalmából, hogy Varga László, az OMCE igazga­tója és székesegyházi kar­nagy idén harminc éve szolgál Vácott. Összefoglalónk • Szentbeszédében a megyés­püspök először is visszatekin­tett az Irgalmasság Évére. Felidézte a krakkói Ifjúsági Világtalálkozót, ahol sokhe­lyütt láthatta Faustyna Kowalska nővér alkotását, az Irgalmas Jézus képét. Tudatában vagyunk-e, mit kapunk minden percben az isteni irgalom által? Fölfogjuk- e, hogy a legnagyobb emberi birodalmak is csak egy-egy töredékét tudták megvalósíta­ni annak a jónak, amelyet Isten szánt az embereknek? - tette föl a kérdést Miklós püspök. - Ugyanakkor Krisztusnak, a Mindenség Királyának ünne­pén a keresztre feszített, hal­dokló Jézust mutatja az Egyház a mise evangéliumában. S ha mi valódi irgalmat, valódi meg­oldást keresünk, erre az arcra kell tekintenünk, Benne felis­mernünk reményünket, éle­tünket és örökkévalóságunkat. A szentmise zárókönyörgése után a püspök az Irgalmasság Évének lezárására írt liturgia könyörgését imádkozta: „Testvéreim! Örömmel adjunk hálát Istennek, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyjának, hogy ebben a kegyelmi esztendőben minden mennyei, lelki áldással megáldott minket Krisztusban. Helyezzük Krisztusnak, a min­denség királyának uralma alá az Egyház életét, az egész emberiséget és a mérhetetlen kozmoszt, és kérjük a minden­ható Istent, hogy mindenkor hajnali világosságként árassza ránk irgalmas jóságát! Amen" Ezután Werner Alajos Te Deumát énekelte a kórus, a gyermekkar és a nép váltakoz­va, amivel a művészek tulaj­donképpen átvezették a zsúfo­lásig megtelt dóm padsoraiban ülőket az ünnepelt, Varga László atya által „Az 56-os hősökért, apám emlékének” ajánlott zenei est kezdetére. * ★ * Saját kórusai mellett számos neves művész tisztelte meg a jubilánst énekével és játékával ezen az estén. így Havasi Katalin és Dézsi Bernadett szoprán-, Fitos Mónika mezzo­szoprán-, Gál Wéber Ildikó alt-, Molnár András tenor- és Cser Péter basszus énekes; a Váci Szimfonikus Zenekar Farkas Pál vezényletével; Tóth József karnagy, Tóth Rita és Dr. Bednarik Anasztázia orgona­művészek; Verbay Zsolt kar­nagy, székesegyházi orgonista, a Váci Székesegyházi Kórus­iskola hangszeres tanárai és gyermekszólistái, s természe­tesen a kórus, Verbay Zsu­zsanna karvezetésével. A repertoár a magyar vallá­sos- és világi komolyzene nagyjait ölelte föl. Elhangzott többek között Erkel Ferenc Magyar Cantete-je; Szokolay: Fohászkodás a nemzet felemel­kedéséért, Bárdos: Világnak királyné asszonya, Varga: Mindszenty ének, Kókai: István király, Varga: Az ando- csi Máriához, Erkel: Hazám hazám, ária a Bánk Bánból, Bálint József SJ: A magyarok nagyasszonyához, Liszt: Magyar ünnepi dal, Erkel: Himnusz. Zárásképpen a Millenniumi Himnusz zendült föl, amelynek zenéjét és szöve­gét is Varga László atya írta. ■k -k -k A Váci Egyházmegyében sok évszázad óta nagy hagyo­mánya van az egyházzenei oktatásnak és nevelésnek. Dr. Huszár Dezső 1955-ben lett a váci székesegyház karna­gya. Az általa alapított Szent Cecüia Kórus ma az ország leg­nagyobb létszámú katolikus egyházi énekkara, számos szakmai elismerés és kitünte­tés birtokosa mely az egyház­zenei szolgálat révén lelki és szellemi otthont, közösséget teremt az énekelni szerető ifjú­ság és a felnőtt korú tagság számára. Dr. Beer Miklós megyéspüs­pök 2012-ben a Karolina Iskolában megalapította a Váci Székesegyházi Kórusiskolát, melyet a Magyar katolikus Püspöki Konferencia egyház­zenei testületé az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) szakmai felügyelete alá rendelt. Újraélesztette ezzel Magyarországon elsőként a mintegy ezerötszáz éves hagyománnyal rendelkező, székesegyházhoz kötődő „Schola Cantorum” Európa szerte számos katedrálisban ma is elterjedt történelmi intézményét. Irányítója és művészeti vezetője Varga László zeneigazgató. ■ Magyar Bertalan Véres, végtelen királyság Hárman vonaglanak három kereszten. Bamba nép élvezi az ingyen cirkuszt; kockaköveken katonák kockáznak: kivetnek éppen véres gyapjúköntöst. Ok hárman mással vannak elfoglalva: épp haldokolnak (véres másodpercek homokszemenként, ahogy leperegnek, gégék hörgése, roppanó ujjpercek). Hogyha király vagy, szabadíts meg innen! - fogyasztja levegőjét a bal szélső. Úgy élne még, hogy tovább gyilkolhasson! Ne néki jöjjön el a perc, a végső. Ha eljössz országoddal, emlékezz rám! - sóhajt a másik komoran, szelíden ő már meghalna hogy örökké éljen ­és ott középen, aki mit se vétett. Küzd mindkettőért, meghal értem, érted. Véres Királyom, magasztallak téged! Örömet hozzak, hol gond tanyázik HISTÓRIA Megjelent Beer Miklós interjúkötetének folytatása A tavaly karácsony­ra megjelent Szeressek ott, ahol gyűlölnek című interjúkötet folyta­tásaként ezekben a napokban került a boltokba dr. Beer Miklós váci megyéspüspök és Réti József új köny­ve, Örömet hozzak, hol gond tanyázik címmel. Püspök atya ezúttal is a tőle megszokott közvet­len, baráti hangon, tele derűvel és bölcsesség­gel válaszol a ma emberét foglalkoztató kérdésekre. A „folyta­tás” számtalan új témát és a korábbinál is több személyes történetet tartalmaz Váctól Esztergomig, Budapest­től Pilismarótig. Miklós püspök beszél a teremtésről, a lélek­ről, a lelkiismeretróT, a feltámadásba vetett hit­ről, kitér az emberi aggodalmaskodásra, az iste­ni gondviselésre, a gyereknevelésre, az ifjúság körében megélt évtizedes tapasztalataira, miközben nem kerüli meg a kényesnek, tabu­nak számító kérdéseket sem. Izgalmas gondo­latokat oszt meg egyebek mellett arról is, hogyan kell érteni Jézus szavait: bármit kértek az Atyá­tól az én nevem­ben, megadja nektek. „Olyan szé­pen és boldogan élhetnénk, ha tényleg keresz­tények lennénk, és nem csupán vallásosak. Szü­net nélkül lehe­tőségünk van felfedezni, meny­nyi jót tehet­nénk, családunk­ban, a mun­kahelyünkön, bárhol az élet­ünkben” - fo­galmaz Beer- Miklós. Az Örömet hozzak, hol gond tanyázik című interjúkötet megvásárolható Vácott a Káptalan Könyveskuckóban, a Lyra Könyvesházban és a Püspöki Hivatalban, továbbá Budapesten az Új Ember könyvesboltban, és megrendelhető az interneten is a „bolt.ujember.hu” címen. ■ Vád Egyházmegyei Katolikus Televízió Interneten: ktv.vacem.hu/ Készüléken: Érdeklődjön tartalomszolgáltatójánál-' Ilii C<CÍ C c c A szolnoki plébániák híveinek ADVENTI LELKJ6YAK0RLAT0S SZENTBESZÉDEKET tart a Belvárosi Nagytemplomban, december 4-én. 11 -én és 18-órt vasárnap este 18 órakor Varsa kapisztrár óra teológus, fó'iskolai tanár A vasárnap esti szentmisék előtt 17,30 órától és a szentmisék alatt is GYÓNTATÁS van! kérjük a kedves Testvéreket, hogy időben végezzük el szentgyónásunkat karácsony ünnepére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom