Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-26 / 278. szám
2016. NOVEMBER 26., SZOMBAT RIPORT .11 Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu NEPÁL - Elfáradtam, besokall- tam, elegem lett mindenből. Úgy döntöttem, rám fér egy kis pihenés, keletre, Ázsiába vágytam, hogy teljesen kizökkenjek a mókuskerékből - Mayer Nóra nagyot sóhajt, ahogy visszaemlékezik a tizenkét évvel ezelőtti történésekre. - Nepálba utaztam tíz napra, hogy végre feltöltődjek, majd örökre beleszerettem az országba. Amikor hazajöttem, az motoszkált a fejemben, vissza kell mennem ide, de nem szervezett utazásra és nem csak egy-két hétre. Önkéntesnek jelentkeztem egy szervezethez Nepálba. Odaáll- tam a főnököm elé és kértem, hogy engedjen el négy hónap fizetetten szabadságra. Látta, hogy eltökélt vagyok, így hát elengedett. Nóri pár hét múlva összecsomagolt és elrepült Katmandu- ba, majd egy kisiskolában helyezkedett el a főváros közelében, Patanban. Angol nyelvet tanított a szegény sorsú gyermekeknek annak ellenére, hogy nem ez az ő szakmája, és nem gondolta, hogy ezen a területen jeleskedni tudna.- Az elején azt sem tudtam, mit csináljak, az volt a szerencsém, hogy nem vártak el tőlem semmit, csak hogy tegyek ott. A szülőknek nagyon imponált, hogy gyermeküknek van egy külföldi tanító nénijük, a gyerekek viszont csodabogárnak tartottak. Az angol nyelv tanítása mellett megszínesítettem a kicsik mindennapjait, szó szerint is. Nem ismerték ugyanis a színezőt, amit itthonról vittem nekik. A legtöbben fogták ceruzájukat és az egész papírt beszínezték vagy csak szürkére, vagy csak pirosra. Én azt mutattam meg, hogyan használják a színeket, ők pedig arra tanítottak, miként kell inni pohár nélkül egy kancsóból: fel kell emelni a korsót, és bele kell csorgatni a szánkba a vizet úgy, hogy ajkunk nem ér hozzá az edényhez. Az őszi iskolai szünetben aztán a magyar tanító néni úgy döntött, nyakába veszi a Himaláját, és megismeri a vidéki életet is: két másik külföldi önkéntessel elindult az Annapurna hegység felé.- ló ötletnek tűnt segítség nélkül, önállóan túrázni a hegyekben. Hamar rájöttünk azonban, nem buli a hatalmas zsákunkat a hátunkon cipelni úgy, hogy közben maradéktalanul élvezzük is a látványt. Az első nagyobb pihenőhelyen, Dhampusban megálltunk, hogy olyan embert keressünk, aki amellett, hogy teherhordónk tesz, még a túravezetésben is tud segíteni. Egy fiNóra és Narayan kislányai is örökölték édesapjuk vidám természetét A kontinenseken átívelő szerelemből házasság lett. Nóra és Narayan azóta is boldogan élnek... atalembert, Narayan P. Bhan- darit ajánlották, mi pedig felfogadtuk őt. A négytagúvá kiegészült csapat hamarosan folytatta útját az Annapurna alaptábora felé. Csakhogy Nóri nem bírta a magasságot, minél magasabbra jutottak, annál rosszabbul tett. Nem volt más megoldás, a magyar lánynak vissza keltett fordulnia a cél előtt.- Borzasztóan éreztem magam, hallucináltam, menni is alig tudtam. Narayan vállalkozott arra, hogy lejjebb visz, a hátán utaztam a következő teaházig - nevet Nóri, hozzátéve, eléggé kínos volt az egész helyzet. A kellemetlen szituáció azonban egy idő után kezdett átfordulni, főleg, hogy a többiekkel csak egészen lent, napok múlva futottak újra ösz- sze. Az együtt töltött idő elegendő volt arra, hogy a két ember egymásba szeressen. Nó- rit lenyűgözte a nepáli fiatalember vidámsága és végtelen önzetlensége. Bár Nóra visszament Patanba, három hét múlva újra találkoztak a fiú otthonában. Ott, akkor döntötték el, hogy együtt akarnak élni, Magyarországon.- Találkozásunk meseszerű volt, rengeteg fenntartásom volt az egész kapcsolatunk jövőjét illetően. Érzelmeinkben és egymásban azonban biztosak voltunk, így minden várható nehézség ellenére beleA magyar napirendtől eltérően a nepáli óvoda tíz órakor nyitja kapuit, délben már uzsonnáznak a gyerekek, fél négykor pedig indulnak haza. Az uzsonna soha nem hús, sokkal inkább tejbe- rizs, tojásrántotta vagy nepáli tea keksszel.- Egy bizottság felel a rendért, hogy a kint folyó munka és élet zökkenőmentes legyen - meséli Nóra. - A helyiek természetesen tudják, hogy kinek köszönhetik az óvodát, ha Narayan megjelenik vágtunk életünk legnagyobb „kalandjába”. A fiataloknak nem maradt sok idejük, Nórinak két héten belül lejárt ugyanis a szerződése az iskolában. Három nap múlva összeházasodtak Pok- harában.- Nyitott szívvel és pozitív hozzáállással érkeztem Magyarországra négy hónap múlva. Egy gyárban kaptam munkát, ott dolgoztam öt éven keresztül három műszakban, szalag mellett - fűzi hozzá a férj, aki ma már túrákat vezet a Himalájában és nepáli termékekkel kereskedik.- Amikor a gyárban dolgoztam, mindig mosolyogtam és vidám voltam. Kérdezték is tőlem, ugyan minek örülök any- nyira, hiszen semmi okom nincsen rá a szalag mellett. Egy idő után szinte irigyen tekintettek rám a magyar bürokrácia és szabályok útvesztőjében vergődő kollégák. Ez jellemző az egész országra, sok a megfásult ember, felületesek a kapcsolatok. Üdítő néha hazamenni, ahol tehet, hogy az emberek nem élnek annyira jó körülmények között, mint Magyarországon, mégsem szegények. Ellenkezőleg: gazdagok, mert boldogok. Ott még van összetartás, léteznek igaz barátságok, ott nem érdekből ismerkednek egymással az emberek. Nagyon sokat köszönhetek hazámnak, leginkább azt, hogy megtanított Emberré válni. Hálám jeléül döntöttem el, valamiképpen segíteni fogom a nepáliakat - mondja a férfi. Egy óvodát álmodott meg a házaspár Narayan szülőfalujában, a hegyek között.- Én nem jártam óvodába - folytatja a férj. - Dham- pus környékén csak drága magánóvodák voltak, ahová a szegény családok gyermekei nem jutnak be. Én ezeknek a nehezebb sorsú gyerekeknek szerettem volna nyitni egyet. Nagy kérdés volt persze, hogyan, miből húzzunk fel egy épületet. náluk, mindig énekkel és tánccal köszöntik a kicsik. Sokat gondolkodtunk azon, mi legyen az óvoda neve. Végül az Annapurna óvoda név mellett döntöttünk. A nepáli zászló mellett a magyar zászló is ott lobog a falán. Ha kiutazunk, soha nem megyünk üres kézzel: viszünk ki ruhákat, játékokat, könyveket. A gyerekek mindig örülnek minden apróságnak. Visszatekintve, sokat dolgoztunk rajta, de tudjuk: ez mégsem a mi óvodánk, hanem a falu óvodája. A gyári munkás fizetésemből?! Vagy Nóri gyeséből? Időközben ugyanis két lányunk született. Azt találtuk ki, készítünk egy honlapot, melyben adakozásra biztatjuk az embereket. A házaspár három éven keresztül gyűjtögetett, sok kicsi, sokra megy - gondolták. Volt, aki borítékban egyetlen eurót adott át, támogatásként. Ahogy az tenni szokott, most sem a tehetősebbek segítettek Nóráék- nak, a pénz így lassan gyarapodott...- Mégis belevágtunk az építkezésbe. Szakaszosan emelkedett az épület. Először csak az alapot ástuk ki, később a falakra tett meg a pénzünk. Újabb hónapok teltek el, míg meglett a tető, majd kialakítottunk három szobát. Végül elérkezett 2013. április 14-e, a nepáli új esztendő. Ekkor adtuk át hivatalosan az óvodát - idézi fel Narayan, hozzáfűzve, a munkálatok a mai napig tartanak, két szoba még mindig nincsen befejezve.- Álmunk mégis megvalósult. Az óvodát mi tartjuk fenn a becsorgó adományokból és főleg saját pénzünkből, a működéshez szükséges összeget és a két óvó néni fizetését (ami harmincötezer forintnak megfelelő rúpia) mi utaljuk át rendszeresen az intézmény számlájára - árulja el a Sár- szentmihályon élő házaspár, akik annak örülnek, hogy a gyerekek végre jó helyen vannak, játszhatnak és tanulhatnak, közösségben tehetnek és még uzsonnát is kapnak.- Egyetlen dolog miatt vagyunk szomorúak: nyitáskor még huszonhét gyermek járt ide, most azonban csak tizenhét kicsit írattak be. Egyre többen költöznek ugyanis a közeli városba, Pokha- rába, ahol több munkalehetőséget remélnek a falubeliek. A gyerekeiket is nívós iskolákba szeretnék beíratni, hogy jobb esélyük tegyen a továbbtanulásra. Hogy mi tesz akkor az óvodánkkal? Nem tudjuk. Csak azt, hogy visz- szük tovább, amíg van gyerek és amíg bírjuk anyagilag, fizikailag - bólogat Narayan, akinek továbbra is szíve csücske, gondolatai origója Nepál és a szülőfaluja.- Tizenegy esztendeje étek itt, mégsem álmodtam egyszer sem Magyarországról. Álmaimban mindig Nepálban vagyok, a hegyek között. Sokan kérdezik tőlem, hogy boldog vagyok-e Európában. Azt hiszem, igen. És tudják, miért? Mert az életemet én magam irányíthatom. Az Annapurna nevet választották A házaspár óvodájába jelenleg tizenhét nepáli kisgyerek jár Ott a gazdagság, ahol a boldogság - vallja a magyar-nepáli házaspár, Nóra és Narayan Óvodát nyitottak a Himalájában Pár hetes ismeretség után házasodott össze az ifjú pár, Nepálban. Narayan Nóra teherhordója volt, aki a beteg fiatal lányt a hátán cipelte le a hegyekből. A fiatalok ma már Sárszentmihá- lyon élnek két lányukkal, innen irányítanak egy óvodát, amelyet ők nyitottak a Himalájában, szegény sorsú gyerekeknek.
