Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-26 / 278. szám
2016. NOVEMBER 26., SZOMBAT MEGYEI KQi 3 Eltérő lehetőségekkel gazdálkodnak a települések Fényeket varázsolnak A települések is javában készülnek már a közelgő ünnepekre, igaz, eltérő lehetőségekből gazdálkodhatnak. A meghitt hangulat megteremtésére viszont mindenütt törekednek. Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu JÁSZKUNSÁG Szolnokon már biztosított az ünnepi hangulat a közterületeken. A belváros mellett a Széchenyi-lakó- telepen, a szandaszőlősi Lengyel Antal téren, a Körösi úton és a Tallinn városrészben hirdeti fénydekoráció az ünnepet. Évről évre igyekeznek bővíteni a fényfüzérek és oszlopmotívumok számát. Idén a Széchenyi körúti díszkivilágítás egész a Hild Viktor útig elér, és a Kossuth téren felállított fenyőfa körül is számos fényforrás adja meg a hangulatot. A kisebb településeken is igyekeznek lehetőségeikhez mérten biztosítani az ünnep varázsát. Kunhegyesen például évek óta nagy gonddal díszítik az adventi időszakban a belvárost. Ezen a településen ráadásul nem csak önkormányzati forrásokat fordítanak a díszekre, hanem a helyi vállalkozók is segítenek.- Minden évben bővítjük a kollekciót, idén például közel egy millió forintot fordítottunk a fények megújítására, cseréjére, bővítésére - mondta Szabó András polgármester. - Hagyományosan a Bethlehemet is felállítottuk már, amely a főteret díszíti. Csataszögön korábban nem volt díszkivilágítás, idén azonban újítanak. Mint Oravecz Zsuzsanna polgármester pénteki érdeklődésünkkor elárulta, épp most helyezik ki a dekorációt, bár a megrendelt világító eszközök közül egyik nem érkezett meg, azt jövő hétre ígérik. A kanyarban a kerítésre „Boldog Karácsonyt!” világító felirat kerül, az ÖnkormányNagykörűben december 10- én adventi vásárt szerveznek a Látogató Központban. Illetve, ugyanezen a napon, a hazánkban is egyre terjedő nemzetközi Slow Food mozgalmat népszerűsítve, a helyi gasztrokul- turális szokásokat felelevenítve disznővágásra is sor kerül. Hagyományosan Advent utolsó vasárnapján - idén ez december 18-ra esik - 4. alkalommal rendezik mega „Három kizat épületére végig jégcsapokat helyeznek és a ledes fényforrás világítja meg a hivatal épületét, az előtte álló fenyőfát, melyet szintén most díszítenek karácsonyfaként, és a templomot is bevilágítja mozgó, színváltó fényekkel. December elejére, legkésőbb a hatodikéig mindenképpen elkészülnek. Tiszavárkonyban a korábbi években is használt dekoráció kerül fel az idén is, a hivatal előtti fenyőfára is felteszik a világítást. De például Tisza- jenőn idén sem dekorálják ki az utcát fényfüzérekkel, mint Puskás Béla polgármester elmondta, ilyesmire nem költ az önkormányzat.- Lényegében egy napról rályok útja” elnevezésű zarándoklatot és teljesítménytúrát - reggel Szolnokról, a Mester úti volt laktanyától elindulva, a tiszai gáton keresztül a nagykörűi templomkertbe megérkezve. Magyarország Cseresznyéskertjében Karácsony táján az említett Látogató Központ, továbbá a művelődési ház és a községháza öltözik ünneplőbe, s kerül az épületekre dísz- világítás. szól az egész, ennyi időre pedig nem éri meg beruházni. Majd kivilágítja mindenki a saját házát, akinek ez fontos, nálunk elég sokan tesznek fel díszkivilágítást. A legkisebb település, Huny- adfalva sem költ fénydekorációra.- Inkább a gyerekek, idősen ünnepi műsorára költünk, a kis bolt, a könyvtár belső tere elég jól fel van dekorálva, díszek is vannak az ablakban - nyilatkozta Vékonyné Házi Eszter polgármester. Szajolban már régi hagyomány a karácsonyi díszkivilágítás. Advent első vasárnapja után szerelik fel a világító- testeket a bekötő és a Kölcsey úton, hogy vízkeresztig díszítsék a település egy részét. Kivilágítják a templomot és a községházát is, és állítanak karácsonyfát is, amit lakosok szoktak felajánlani. Műsort is adnak gyerekek Mindenki karácsonya elnevezéssel. Van forraltbor, tea, pattogatott kukor- cia, sült gesztenye, a civil szervezetek süteményt sütnek. Karácsony hetében tartják ezt, az utolsó tanítás nap előtti napon, ami most december 20-a lesz - tudtuk meg Szöl- lősi József polgármestertől. K.B. - M. G. - Sz.Zs. - T. A. A Három királyok útja Kezdődik... Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu K ezdődik... Az újabb Amerikából importált vásárlószédí- téssel, a fekete péntekkel elstartolt az a szokásos őrület, amely a legtöbb ember számára a karácsony előtti időszakot jellemzi. Vegyél csak, vegyél, most még olcsóbb, az akciót is tovább akcióztuk! - hirdetik a reklámok, bármerre járunk. Mostantól jobb, ha lélekben felkészülünk a végeláthatatlan sorok vé- gigállására, egymás sarkának letaposására a pultok előtt, a fáradt eladók és ingerült vásárlók elkeseredett harcára. Hogy aztán elérkezve a szentestéhez, kimerültén és kiégetten nézzenek egymásra a családtagok az Biztos, hogy így kell eltelnie ennek a néhány hétnek? ajándékok bontogása közben: vajon valóban örül neki a másik, vagy csak nem akar megbántani? Biztos, hogy így kell eltelnie ennek a néhány hétnek, minél nagyobb és drágább ajándékok utáni hajszával, kapkodó előkészületekkel, fejvesztett takarítással, az utolsó utáni pillanatban beszerzett csomagolópapírral és karácsonyfaizzóval? Talán még nem késő, hogy lassítsunk a tempón. Élvezzük inkább a forró csoki és forralt for fűszeres illatát, majszoljuk a sült gesztenyét, s csak álljunk és csodáljuk az ünnepi díszbe öltöztetett belvárost. Saját példánkkal tanítsuk meg rá gyermekeinket, hogy nem a vásárlásra szánt összegtől függ, mennyire kedves az ajándék. Lássák tőlünk, hogy a karácsony nem (csak) az ajándékozásról szól. Sokkal inkább az együttlét öröméről, meghitt pillanatokról, a közös mézeskalácssütésről, együtt készített díszekről, nagy sétákról, játékról, önfeledt vidámságról. Ők is gazdagabbak lesznek tőle. Megnyílt a Szíriát bemutató tárlat Szíria kulturális és régészeti értékeit mutatja be a kiállítás SZOLNOK Szép számú érdeklődő és egykori nagykövetek részvételével nyílt meg tegnap este a Szíria a kelet kapuja című fotókiállítás az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ galériájában. Az ország kulturális és régészeti értékeit felvonultató tárlaton Siklósi Attila, Szabó Zoltán, Pogány Zoltán, Hargitai Lajos, valamint a program egyik szervezőjeként is említhető Ftaimi Tiffany képein keresztül tárultak elénk elé az ország szépségei. Ftaimi Tiffany egy filmösz- szeállítással és saját, szívhez szóló gondolatai megosztásával mutatta be Szíriát, majd a kiállítást Szalay Ferenc polgármester és dr. Bokor Balázs egykori szíriai nagykövet nyitotta meg. К. B. okosóra °skarkót° e/®ktrom°s ^o'zvasaló Jnnt értékű vásárlási utalvány • HIRDETÉS Készüljön velünk a karácsonyra Karácsonyi játékunk eheti nyertesei: Egyed Lajos (Kőtelek) Gömöri Jenő (Szolnok) Bubori Anita (Újszász) Török Sándor (Pusztamonostor) Sulcz Ferencné (Fegyvernek) Katona András(Túrkeve) Majner Erika (Abádszalók) Dr. Koska Gábor (Tiszafüred) t Csömör Joachim (Szandaszőlős) Benke Béla (Tószeg) A nyerteseket 5 munkanapon belül értesítjük. Sauli И »г^!>шГто^^Т1ГТ»?7^11тс^»|Мг?»1!»?чж>?УТ«^№177ишТтмТ?^*?и^иг?1«?и^11^^^Т[?п^ д Jt»яИИВШ< t "> *~Д~