Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-24 / 276. szám

12 SPORT Uj Néplap 2016. NOVEMBER 24.. CSÜTÖRTÖK Szoros meccset nyert a Kunszent Orosházán, így továbbra is veretlen Hullámvölgybe n a miklósiak Ma este a nyolc közé juthat a JRK a kupában Többek között Deák Gergelytől (labdával) is több kellett volna ahhoz, hogy a TKE nyerni tudjon Békésen Immáron a 9. forduló össze­csapásain léptek pályára az NB l/B Keleti csoportjában szereplő törökszentmiklósi ké­zilabdacsapataink. Pabar Gyula gyula.pabar@mediaworks.hu KÉZILABDA Alaposan bekez­dett a Fradi, amely pár perc után már 7-3-ra vezetett. A félidő kö­zepére a házigazdáknak sikerült 11-7-re felzárkózniuk, azonban egy ötgólos vendégroham újfent lehűtötte a kedélyeket. A máso­dik felvonás elején a Székács hi­báit a zöld-fehérek sorra kihasz­nálták, és egy újabb ötgólos soro­zattal gyakorlatilag el is döntöt­ték a mérkőzés sorsát. Törökszentmiklósi Székács- FTC KN KFT 22-35 (10-17) Székács: Polgár - Csanádi V., Kóródi D. 2, Takács P. 5, Nagy A. 2, Holló 2, Szöllősi 2. Csere: Mé­száros G. 1, Losonc, Pásztor, So- ós B. 2, Branyiczki 5, Kovács A. 1, Tóth K. Edző: Szloska Krisztián. Szloska Krisztián: - A kö­rülményekhez képest tisztesen helyt álltunk, de ezúttal meg kellett hajolnunk a nagyobb tu­dás előtt. Békés-Drén KC- Törökszentmiklósi KE 33-27 (20-15) TKE: KOVÁCS R. - Csuka 6, Forgács P. 8, Vujovics 2, Deák G., Túri, Farkas K. 3. Csere: Fe­hér M. (kapus), Hajdú P. 5, Miksi, Nyeső, Nagy T. 2, Gyárfás 1, Ko­vács I. Edző: Kiss Dániel. Az első félidőben sok pon­tatlanság jellemezte a mikló­siak támadójátékát, mindezek tetejébe a nyitott védekezésük sem működött, rendre kapták a könnyű gólokat kilenc-tíz mé­terről. A szünetben látszólag si­került rendezni a sorokat, Kiss Dániel tanítványai ugyanis egy 4-0-s sorozattal kezdtek, ám jöttek a kiállítások, így a döntet­len állás helyett ismét kétgólos hátrányba került a TKE. Ezután jó ideig felváltva estek a gólok, mígnem a vendégek belestek ugyanabba a hibába, amit az el­ső félidőben is többször elkövet­tek, hagyták lőni az ellenfél ne­héztüzéreit, ami végül megpe­csételte a sorsukat. Kiss Dániel: - A játék min­den elemében jobb volt nálunk a hazai csapat, így csak gratu­lálni tudok nekik. NB II., Délkeleti csoport, 8. forduló. Orosházi FKSE U23- UniTurn Kunszentmárton 28-29 (16-11) Kunszentmárton: Subicz - Tóth „lacsa” L. 3, Danku Cs. 1, GELLEY 7, CSELOVSZKI 6, Fe­kete 2, Perjési 3. Csere: Krasz- nai 2, Fejes M. 3, NYIKOS 1, Horváth F. 1, Danku S., ifj Tóth L. Edző: Varga István. Varga István: - Óriásit kel­lett küzdeniük a fiúknak, ami­vel ismét bebizonyították, hogy igenis nagy erő lakozik ben­nük. Kondorosi KK- Mezőtúri AFC 30-35 (15-16) Mezőtúr: Patakfalvi - Sárosi 1, PAPP K. 10, VARGA ATTILA 5, KOVÁCS 1.7, TÁRNYIK 8, Bo- da 2. Csere: Styop, SZEGŐ 1 (ka­pusok), Zsiga, Bögre 1, Szabó Á., Rácz F. Edző: Varga Antal. Varga Antal: - Nehezen in­dult a mérkőzés, mégsem érez­tem azt, hogy bármi is fenyeget­né a győzelmünket. Túrkevei VSE- Pick Szeged II 23-30 (9-15) Túrkeve: TÖRÖK R. - Keresz­tes L, SOÓS M 5, FARKAS N. 5, Rácz I. 3, KÓRÓDI R. 3, Keresz­tes M. 2. Csere: Kiss A., Nagy Z. (kapusok), Simon, Sáfár 1, Gyenge 3, Ducza, Nagy L, Csor­dás 1. Edző: Török Róbert. Török Róbert: - Mindent megtettünk a győzelemért, de a jó erőkből álló vendéggárda ránk kényszerítette akaratát. RÖPLABDA Az élvonalbeli női bajnokságban szereplő jászbe­rényi hölgycsapatunk ma este Magyar Kupa-mérkőzésen lép pályára, méghozzá a Rákospa­lota elleni nyolcaddöntö vissza­vágóján, amelyet 19 órakor a Bercsényi úti sportcsarnokban játszanak a felek. A párharc odavágója a várako­zásoknak megfelelően alakult a mieink szempontjából, elvégre Ivana Gardovicsék szettveszte­ség nélkül hozták le azt a mécs­esét a fővárosban. Ezek fényé­ben a mai találkozón elég len­ne csupán két szettet megnyer­niük ahhoz lányainknak, hogy bebiztosítsák helyüket a leg­jobb nyolc között, ahol a Gödöl- lő-TF párharc győztesével talál­kozhatnak. Egy biztos, a kupa­visszavágó remek lehetőséget nyújt a nemrégiben kinevezett vezetőedzőnek, a horvát Branis- lav Franicsnak arra, hogy csa­patát több felállásban is pályá­ra küldje, ezzel együtt azoknak a játékosoknak is bizalmat sza­vazzon, akiknek eddig ez még nem adatott meg a szezonban. Az viszont nagy kérdés, hogy a leváltott Deme Gábor vezetőedző és Makai Péter másodedző mel­lett kiálló berényi szurkolótábor, azon belül is a „keménymag”, a Berény Fanatics tagjai megje­lennek-e a mérkőzésen, ugyanis a hírek szerint az idei év hátrale­vő részében kizárólag a juniorok meccseire látogatnak ki. P. Gy. A forduló további eredményei NB l/B, Kelet: Nyíregyháza- Balassagyarmat 27-23. Nyír­bátor-Ózd 24 30, Szigetszent- miklós-Lajosmizse 26-26, Al- gyö-Szeged 29-28, Tiszavas­vári-Kecskemét 31-28. NB II., Délkelet: Békéscsaba-Újkí- gyós 25-23, Makó-Köröstar- csa 19-22, Kiskunfélegyháza- Kiskunhalas 29-25. Kézilabda­tabellák A bajnokság állása - NB l/B, Kelet 296-210 18 323-279 17 253-222 14 281-254 11 249-248 11 256-257 11 1. Ferencváros 9 0 0 2. Algyő 8 1 1 3. Nyíregyháza 7 0 2 4. Békés 5 13 5. Lajosmizse 5 14 6. Ózd 5 1 4 7. Kecskemét 4 1 4 242-224 9 8. Szigetszentmiklós 4 1 4 257-265 9 9. Székács 4 1 4 231-245 9 10. Balassagyarmat 3 0 6 233-238 6 11 Szeged 3 0 6 252-267 6 12. Törökszentmiklós 2 1 7 252-294 5 13. Tiszavasvári 2 0 7 236-269 4 14. Nyírbátor 0 0 9 217-306 0 A következő forduló párosításai - november 25., péntek, 19.00: KTE-KISOKOS-Nyíregyházi SN KFT. Szombat, 17.00: Törökszentmiklósi KE- Tiszavasvári SE-QUICK2000.18.00: Békés-Drén КС-Törökszentmiklósi Székács, Balassagyarmati Kábel SE-Szigetszentmiklósi KSK, Mizse KC- ContiTech FKSE-Algyő, ÓAM-Ozdi KC-FTC KN KFT. Vasárnap, 16.00: MOL-Pick Szeged U23-VKK Nyírbátor. NB II.. Délkelet 1. Kunszentmárton 2. Kiskunfélegyháza 3. Mezőtúr 4. Orosháza 5. Köröstarcsa 6. Kiskunhalas 7. Szeged II 8. Békéscsaba 9. Újkígyós 10. Túrkeve 11. Makó 12. Kondoros 237- 203 253-207 231-216 241-206 214- 210 186-188 239-237 215- 242 206-218 238- 266 206-238 187-222 A következő forduló párosításai - november 26., szombat, 17.00: Kiskunhalas UKSC-Orosházi FKSE-LINAMAR U23.18.00: Újkígyósi КС-P P KHTK, Köröstarcsai KSK-Kondorosi KK, UniTum Kunszentmárton-Makói КС. Vasárnap. 17.00: Mezőtúri AFC-Túrkevei VSE. HIRDETÉS CL Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig. Szolnok, Szapáry utca 23. . Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. 7 Tájékoztatjuk tiszteit Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 305,00 310,99 USD: 287,50 293,49 CHF: 284,30 290,49 Érvényben: 2016. november 23. Befektetési aranyértékesitís. /Эк Közeleteket Is kiszolgálunk! twm.comergroup.hu MoneyGram nenaetttblp&aiTanszfer Berényi győzelem Dunaújvárosban Szajka György (jobbra) két _ gólpasszal járult hozzá sikeréhez 4 'O JÉGKORONG Az OB IlI-as bajnok­ság 3. fordulójában az újonc és ez idáig nyeretlen Dunaújvárosi Acélbikák otthonába látogatott a lászberényi SE. A csapat a sé­rüléssel bajlódó Bállá Tibort le­számítva a legjobb összeállítá­sában léphetett jégre, így Szer­dahelyi Gáborék számára adva volt a feladat: bezsebelni a há­rom pontot. Dunaújvárosi Acélbikák- Jászberényi SE 7:9 (2:4, 2:3,3:2) Jászberény: Kubanek-Góga (kapus), Bató, Nagy Z., Bálint A., Németh K. 2, Tóth I. 1. Má­sodik sor: Görög, Rácz T., Sza­bó Z. 2, Szajka, Szerdahelyi 1. Harmadik Sor: Gedei, Szabó D., Ambrus 2, Bosnyák 1, Lénárt. Negyedik sor: Forgács Z. Edző: Szerdahelyi Gábor. Némi meglepetésre a találko­zón először a házigazdák sze­reztek vezetést, ám az örömük nem tartott sokáig, mivel a Jász­berény nyolc perc leforgása alatt három góllal válaszolt. Ezt köve­tően még egy-egy gól esett a har­madban. A középső játékrész elején a vendéggárda sorozat­ban három gólt rámolt be vetély- társának - így már öttel is veze­tett -, ám a harmad végén ismét megrázta magát a Dunaújváros, és kettőt faragott a hátrányából. A legszorosabb küzdelem a záró felvonásban alakult ki, amikor is egy gyors gólváltást követően, a harmad felénél az Acélbikák egy perc alatt kétszer is betalál­tak, ezzel feljöttek egyre (7-8). Ennek ellenére a végjáték meg­lehetősen simán alakult, amihez kellett Bosnyák Márkó 56. perc­ben lőtt gólja, amellyel a mieink 9:7-re megnyerték a mérkőzést és megőrizték negyedik helyü­ket a ponttáblán. Hokisaink soron következő bajnoki meccsüket vasárnap 19 órakor, hazai környezetben az Újpest ellen játsszák. P. Gy. HIRDETÉS___________________________________________________________________________________________________________________________________ Jelentős mértékben bővültek a közjegyzői feladatok MO I«. A közjegyzők tevékenysége, hatás­köre jóval szerteágazóbb, mint, hogy lefolytatják a hagyatéki eljárásokat, vagy épp közreműködnek a kölcsön­szerződések okiratba foglalásában. A felelősségteljes munka, különbö­ző területeinek bemutatására a Sze­gedi Közjegyzői Kamara elnökségi tagját, a Jászberényben működő Dr. Bathó Gábor közjegyzőt kértük meg.- A közjegyző az állam igazság- szolgáltató tevékenységének része­ként működik és ennek keretében hatósági jogszolgáltatást végez. A közjegyző minden eljárása polgári nemperes eljárás, amely azonos ha­tályú a járásbíróság eljárásával.- Dönthetnek vitás kérdésekben?- A magyar jogrendszerben a jog­viták elbírálása bírósági monopó­lium, ez azonban nem jelenti azt, hogy a közjegyző által lefolytatott nemperes eljárások során a felek kö­zött felmerült számos vitás kérdés­ben ne kellene a közjegyzőnek dön­téseket hoznia. A jogviták érdemi és végleges eldöntésére azonban ha­zánkban csak a bíróságoknak van hatásköre. A közjegyző tehát min­den esetben hatósági tevékenységet végez, ezt azonban nem az állami költségvetés részeként, hanem saját költségvetésből gazdálkodva teszi, saját bevételeiből fedezi a költségeit. A közjegyző tevékenysége azonban kizárólag adójogi szempontból mi­nősül vállalkozási tevékenységnek, őt a vállalkozás szabadsága nem il­leti meg, hisz nem választhatja meg szabadon az ügyeit és az ügyfeleit. Kizárólag a törvény által hatásköré­be utalt nemperes eljárásokat foly­tathatja le. A kérelemre, vagy hiva­talból indult, hatáskörébe tartozó el­járások során ugyanakkor közremű­ködési kötelezettség terheli, a közre­működést csak a törvényben felso­rolt okokból, fellebbezhető végzés­sel tagadhatja meg.- Az állampolgár fellebbezhet a Dr. Bathó Gábor közjegyző közjegyző végzéseivel szemben?- Igen, a törvényszékhez címzett fellebbezéssel élhetnek a felek és egyéb fellebbezésre jogosult érde­keltek. A közjegyző illetékességi te­rülete általában annak a járásbíró­ságnak az illetékességével egyezik meg, amely a közjegyző székhelyén működik, helyszíni eljárást csak azon belül folytathat le. A közjegyző csak a törvénynek van alávetve, dön­tései meghozatala során nem utasít­ható. Őt minden eljárása során jog­szabályban, a közjegyzői díjszabási rendeletben meghatározott díjazás illeti meg.- Hogyan változott a közjegyzők tevékenysége?- Az utóbbi évtizedben rendkí­vül megnőtt a közjegyzői hatáskör­be utalt eljárások típusainak a szá­ma, ma már több mint tizenötfé­le nemperes eljárás tartozik a köz­jegyző hatáskörébe. A hagyományo­san közjegyzői hatáskörbe tartozó hagyatéki eljárás mellett - a teljes­ség igénye nélkül - a közjegyző ha­táskörébe tartozik a fizetési megha­gyásos eljárás, a bírósági végrehaj­tás elrendelése iránti eljárások túl­nyomó része. Ide tartozik a közjegy­ző előtti előzetes bizonyítás, az igaz­ságügyi szakértő kirendelése köz­jegyzői eljárásban, az eltulajdoní­tott, megsemmisült vagy elveszett értékpapírok és okiratok semmissé nyilvánítása iránti eljárás. Feladata­ink közé tartozik az élettársi nyilat­kozatok nyilvántartásának vezeté­sével összefüggő eljárás, a bejegy­zett élettársi kapcsolat megszünteté­se iránti eljárások egy része, a köz­jegyzői letéti eljárás, a hitelbiztosíté­ki nyilvántartással összefüggő eljá­rások és a házassági és élettársi va­gyonjogi szerződések nyilvántartá­sának vezetésével összefüggő köz­jegyzői eljárások. A közjegyző tevékenységének egyik nagy szelete a közjegyzői ok­iratok szerkesztése, amelyeknek két alapvető fajtája van, a ténytanúsító okiratok, amelyek jogi jelentőséggel bíró tényeket tanúsítanak közhite­lesen, valamint az ügyleti okiratok, amelyek jogügyletre vonatkozó aka­ratnyilvánításokat közhitelesen ta­núsítanak, azaz a felek között létre­jött szerződéseket és egyéb jogügy­letre vonatkozó jognyilatkozatokat tartalmaznak. Ez utóbbi közjegyzői okiratok széles körben ismert lehet­séges jogkövetkezménye a közvet­len végrehajthatósága. A különböző jogügyletek, mint pl. az adásvételi, ajándékozási, bérle­ti, házassági vagyonjogi, kölcsön és egyéb biztosítéki célú szerződések mellett nagy számban kerül sor a végintézkedések különböző típusa­inak közjegyzői okiratba foglalásá­ra, tekintettel arra, hogy az öröklési jog a hagyatéki eljárások lefolytatá­sa során szerzett tapasztalatokkal a közjegyzőnek szakterülete. A közjegyzői tevékenység tehát ma már a polgári jogi joganyag szé­les spektrumát érinti, annak során legalább érintőlegesen valamennyi polgári jogi jogterület alkalmazás­ra kerül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom