Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-17 / 270. szám
4 JÁSZSÁG 2016. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A szakmatanulást és a letelepedést is segítik Visszafognák az elvándorlást Újra érkezik a Jászságból Mikulás a csángókhoz JÁSZBERÉNY/JÁSZKISÉR Hetedik alkalommal szervezik meg civil közösségek és ön- kormányzatok támogatásával a Csángó Mikulás jótékony- sági akciót. Hosszú évek óta tart a kapcsolat a Gyimesfel- sőlokon, illetve a Jászberényben élők között. A két település önkormányzata testvértelepülési megállapodást is kötött néhány évvel ezelőtt. A gyimesfelsóloki gyermekek megajándékozása pedig közös célja minden évben a jászságiaknak. Kocsán László főszervező tegnap délelőtt az idei gyűjtésről tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez alkalommal a gyerekek mikulás csomagja mellett egy-egy cipős dobozba elhelyezett ajándékokat szeretnének átadni az iskolásoknak, illetve a gyimesfelsóloki oktatási intézmények számára tartós élelmiszereket kívánnak felajánlani, ehhez kérik a lakosság segítségét. A felajánlásokat a Jász Trió Televízió Jászberényi stúdiójában várják december 1-jéig. Ajászkisériek ebben az esztendőben is támogatják a kezdeményezést, külön gyűjtést is szerveznek. Szatmári Antalné alpolgármester elmondta, hogy Jászberény önkormányzata idén is támogatja a gyűjtést. Bejelentette, hogy az Electrolux által a városnak adományozott hűtő- szekrények közül kettőt a gyi- mesfelsőloki oktatási intézményeknek ajánlanak fel. Kocsán László hozzátette: ebben az évben is támogatják kezdeményezésüket a jászkiséri- ek, ahol az önkormányzat és a helyi néptáncegyüttes külön gyűjtést végez a gyimesiek támogatására. Az ajándékokat december 6-án adják át a gyerekeknek. Akik pénzzel szeretnének segíteni, azok az Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület „Gyimesfelsőlok” alszámlájára utalhatnak. B. Cs. Hosszú évek óta a vidéki városok egyik legnagyobb gondja, hogy a fiatalok folyamatosan elvándorolnak a főváros irányába, az utóbbi években pedig nagyon sok esetben külföldre. Élő probléma ez Jászberényben is, amire a város önkormányzata különböző, a letelepedést ösztönző programokat indított. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY Nemrégiben egy, a város ifjúságának helyzetével, lehetőségeivel foglalkozó tanácskozáson a vélemények sorában elhangzott, mostanra már eljutottunk odáig, hogy egy gimnáziumi osztály öt-tíz éves osztálytalálkozóját, sokkal egyszerűbb volna mondjuk Londonban megszervezni. Jellemzővé vált, hogy a diákok jó része tanulmányaik befejezését követően azonnal külföldre távozik, s nagyon sokan közülük nem is tervezik, hogy visszatérnek az országba, hanem külhonban építik fel egzisztenciájukat. Az elvándorlás megállításának, lassításának módszerei között egyrészt az otthon- teremtés támogatása, másrészt a megélhetést biztosító, piacképes szakmák oktatásának támogatása vált a fő irány- nyá. A kedden délután írták alá Jászberényben - immár második alkalommal - azokat az ösztöndíjszerződéseket, amelyekkel a hiányszakmákban tanuló diákokat, ezzel együtt a családokat segíti a szorgalmi időszakban az önkormányzat. Dr. Szabó Tamás polgármester elmondta, az önkormányzat abban bízik, hogy a fiatalok az elsajátított szakmák birtokában a városban, illetve a város környékén működő vállalkozásoknál helyezkednek majd el. Ezért is próbálnak folyamatosan egyeztetni a cégek képviselőivel, hogy azokat a diákokat támogassák, akikre az elsajátított szakmai tudás birtokában hosszú távon számítanak a vállalkozások. A támogatás egyébként az általános iskolások hetedik-nyolcadik osztályosai, illetve a középiskolások számára pályázható. Az általános iskolások - náluk a pályaorientációt segíti a támogatás - a tanév tíz hónapján keresztül, tanulmányi eredménytől függően tizenötezer, illetve húszezer forintos, a közép- iskolások, szintén a tanulmányi eredménytől függően havi húszezer, illetve harmincezer forintos ösztöndíjban részesülnek. A program tavaly huszonhat diák támogatásával indult, ami összességében hat millió forintos ráfordítást tett szükségessé, idén pedig további harmincöt fiatal részesülhetett ösztöndíjban, ami újabb hétmillió 750 ezer forintos keret elkülönítését tette szükségessé. A fiatalok letelepedésének támogatására telekprogramot is indított a város. Szatmári Antalné alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a helyi cégekkel együttműködve, kedvezményes áron ajánlottak szakemberek és családjaik számára összközműves telkeket. A program 2013-ban indult, és eddig összesen tizennégy család vásárolhatott ilyen telket Jászberényben. Idén azonban újabb telkek kijelölésére kérték a várost a helyi cégek, hogy a számukra hosszú távon fontos szakembereiknek ajánlhassanak ilyet. Az alpolgármester elmondta, hogy a tervek szerint jövőre a Magyar utcában összesen 35-40 telket alakítanak ki, az Érparton pedig várhatóan további tízet.- Ha jól érzik magukat a családok, ha van munkahelye a szülőknek, és a.gyerekeket is megfelelő színvonalú oktatási intézménybe tudják járatni, akkor nagyobb eséllyel maradnak a városban a családok, ehhez próbálunk megfelelő alternatívákat kialakítani - tette hozzá az alpolgármester. Az otthonteremtést Is támogatják Szatmári Antalné alpolgármester elmondta, hogy a családok letelepedését otthonteremtési támogatással is segíti a város. A helyi rendelet szerint a Jászberényben elhelyezkedett munkavállalók számára esetenként, egyedi elbírálással egy-három millió forintos visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő támogatást nyújthatnak a lakás- vásárlás támogatására. Idén vissza nem térítendő támogatásban tízen részesültek, ösz- szesen 24 millió forintot fordított erre az önkormányzat, a kamatmentesen adott visszatérítendő támogatásban pedig tizenhármán részesülhettek, összesen 16 millió forintos ráfordítással. Magyar mérnökök tervezik JÁ&FÉNYSZARUA német tulajdonú thyssenkrupp konszern helyi bázisának építkezése félidejéhez érkezett. A be- ruházástharmincmilliárd forintos ráfordítással hajtják végre, aminek keretében két gyárat, valamint a hozzájuk tartozó kiszolgálólétesítményeket építik ezekben a hónapokban. Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary ügyvezető igazgatója (képünkön) a napokban tartott bokrétaünnepen bejelentette, hogy a fényszarun gyártandó kormány- rendszereket és vezérműten- gelyeket magyar mérnökök tervei alapján készítik majd. (bcs) Jótékonysági koncertet adnak JÁSZSÁG A jászberényi Nagy- • boldogasszony Római Katolikus Templomban ad koncertet november 27-én Pitti Katalin, Liszt Ferenc díjas operaénekes. Az este hét órakor kezdődő koncert teljes bevételét a napokban elhunyt pedagógus, Orosz István családja számára ajánlják fel a résztvevők és a szervezők. (bcs) Lézertechnika a gyógyításban JÁSZBERÉNY A mozgásszervi megbetegedések gyógyításában alkalmazható, high-tech eszközöket mutatott be a napokban, Jászberényben egy kft. Dr. Csiki Zoltán, a berényi kórház korábbi igazgatója elmondta, hogy az eddiginél háromszor nagyobb teljesítményre képes lézerre cserélték korábbi gépüket, ami már az izületi porc felszínek kezelésére is képes. Ugyancsak fontos előrelépés a felső végtagi bénulások kezelésében az az új berendezés, amellyel a bénult vagy petyhüdt felső végtagot mintegy súlytalanítva, a beteg egy PC előtt számítógépes játékokat játszva tudja a sérülését kezelni, szakavatott gyógytornász segítségével. (bcs) A jászok és az oszétok kultúrájának hasonlóságait kutatták Élményekkel térhettek haza JÁSZBERÉNY Hivatalos kulturális delegáció látogatott a nyáron Észak-Oszétiába, ahol más alán eredetű népcsoportok képviselőivel közösen a kultúrák közötti hasonlóságokat térképezték fel. Mindezek mellett természetesen a Jászság és Oszétia közötti kapcsolatokat is erősítették, illetve új utakat kerestek az együttműködés folytatására. A delegációt Hortiné dr. Bat- hó Edit, a Jász Múzeum igazgatója vezette, és a Jászság több településéről kerültek ki a csoporttagok. A tizenhárom fős küldöttséget néprajzkutató, kézműves, dalénekes, törEmlékekkel, érzésekkel, új információkkal térhettek haza a Kaukázusból ténész, régész, néptáncos alkotta. A napokban a résztvevők a Jász Múzeumban számoltak be arról, hogy milyen élményekkel tértek haza a jászok rokonainak földjéről. A kaukázusi „túra” folytatása lehet, hogy a későbbiekben újabb őszét delegáció látogat majd a kistérségbe. A jászok őstörténetének kutatása, a hagyományok megismerésének témakörében szerdán este, szintén a múzeumban a szkíták, szarmaták, alánok ötvösművészetéről tartott előadást Scholtz Róbert régész. Banka Csaba Újabb naperőmű épül a Jászságban JÁSZDÓZSA Az elmúlt években több naperőmű épült Jászágó belterületén, illetve a kistelepülés határában. Nemrégiben pedig arról számolhattunk be, hogy hasonló fejlesztést terveznek a következő években Pusztamonostoron is. A napokban pedig arról kaptunk hírt, hogy Jászdó- zsán egy újabb naperőmű építését kezdték meg. A településen október 1-jén kezdődött az ötszáz kilowattos teljesítményű naperőmű építése. Az 1,09 hektár méretű területen 1980 darab polikris- tályos napelem modult helyeznek el, aminek a teljes termelését az áramszolgáltatói hálózatban adják át. A megtermelt áram (évente megközelítőleg ötszázötven- ötszáznyolcvan ezer kWh) több mint kettőszáz családi ház éves fogyasztását fedezné. A naperőmű működésének köszönhetően a hazai üvegházhatású gázok kibocsátása évente közel ötszázötven tonnával csökkenthető. A jászdózsai erőmű élettartamát harminc-negyven évre becsülik. Az előzetes tervek szerint az áram- termelés várhatóan januárjában már meg is kezdődhet. Banka Csaba