Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-27 / 253. szám
2016. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK SZOLNOKA Martfű Airsoft Sportegyesület jótékonysági játékot szervezett a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány részére. Az eseményen befolyt összeg- ből az állatotthon kis lakóinak gyógyszereket, tápot, kozmetikumokat vettek. Képünkön Tar- pai Enikő (balra) és Kovács Luca kis kedvenceikkel mutatják az ajándékokat. F.O. Jaj, neked, kerti törpe, biciklitároló és szellőzőrács! A levesnek is lába kélt JÁSZKUNSÁG - Viszik a fémet, ugyanúgy, mint a fát: megesett, hogy pár száz forint értékű fahulladékért lopnak vagy bontanak szét kerti vécét, hogy azzal tüzeljenek. A fémhulladékok lopása is gyakori, hisz azokat a felvásárlótelepeken köny- nyen értékesíthetik. Kovács Ágnes hozzáteszi, megtörtént, hogy a besurranó tolvajok a konyhai asztalon talált bontott cigarettásdobozzal, illetve pár dekagramm felvágottal távoztak. Mindenszentek környékén a temetőkből művirágokat, mécseseket lopnak, karácsony körül a házakat díszítő égősorokat, tavasszal pedig a köztereket díszítő virágokat, tujákat.- De tudomásunk van arról is, hogy a kertes házak használt hulladékgyűjtő szemetesét lopták el, talán cefretárolás céljából... Hogy erre kellett-e az ismeretleneknek vagy valami másra, nem tudni, de pár éve, egy téli reggelen lába kelt a szolnoki Szabó Attiláék kétszáznegyven literes kukája is. Pedig teljesen ártatlan helyzet volt.az is.- Nálunk hétfőnként szállítják el a hulladékot, így azon a februári reggelen, hat óra körül kihúztam a ház elé a kukát - emlékezik az esetre a negyvenéves férfi. - Ezután eszembe se jutott foglalkozni vele, de ahogy megvirradt, egyszer csak feltűnt, hogy már nincs ott az út szélén. De hová az ördögbe tűnhetett? Attila nem tudta megválaszolni a kérdést, így nyolc óra körül felhívta a szolgáltatót, hogy elmondja, hogy járt. Ott egy hölgytől megtudta, bizony fizetni kell majd az új szemetesért, s azt a tanácsot is kapta, hogy máskor minél később húzza csak ki a kukát az út szélére, úgy nagyobb biztonságban van. De az igazi csavar csak ezután következett, tudjuk meg Attilától.- Ahogy ott a nappalink közepén állva beszélek az ügyintézővel, egyszer csak kinézek az ablakon és mit látok? Hát ott van a kuka a kapu elé húzva. Elköszöntem a hölgytől a vonal túlsó végén, s kirohantam megnézni. Színültig volt szeméttel, amennyire meg tudtam állapítani, pontosan azzal, ami korábban benne volt. Máig nem tudom, mi értelme lehetett elvinni bárkinek is, ha aztán „hiánytalanul” visszahozta - töpreng hangosan. Persze másféle értékek is veszélyben vannak, az efféle bűnesetek külön kategóriája a „nyaralói lopás”. A szállásHasznált zsebkendőt is loptak Furcsa tolvajlásokra régebben is akadt példa. Zagyvarékason például sokáig emlegették azt az évekkel ezelőtti esetet, amikor a besurranó tolvaj a tűzhelyen őrizetlenül rotyogó fazéknyi bablevest lovasította meg. Persze nem egy esetben a tolvajt is éri meglepetés. A szolnoki Kissné zsebéből például az ünnep előtti bevásárlás tolongásában - bizonyára pénztárcának vélve - azt az régi, lapos tokot emelte el egy illető, amiben a náthás asszony a használt zsebkendőit tartotta. Valaki pedig egy állatkereskedés tulajdonosának egyik táskáját lopta el egy vonaton. A táskában egy jókora adag tekergőző tubifex rejtőzött. Hacsak nem tartott halakat, az enyveskezű útitársnak nem sok haszna származhatott a cérnavékony gyűrűsférgekből álló zsákmányból... adók, legyen szó luxusszállodáról vagy egy kis panzióról, belekalkulálják a működési költségekbe, hogy a vendégeknek megtetszenek kisebb-nagyobb tárgyak, s azt magukkal viszik. Tipikusan ilyenek a köntösök, a törölközők, a sörnyitó, az evőeszközök vagy a hamutál. Az igazán kemény arcok azonban akár a kerti függőágyat .is hazaviszik, legalábbis a szallas.hu friss körkérdése szerint. Extrém esetekben a vendégek egyfajta barkács- áruháznak nézik a szállásokat. Egy tulajdonos például azzal szembesült, hogy eltűnt a felújításra hozatott 15 négyzet- méter laminált padlója. Az a szállásadó is alaposan meglepődhetett, aki a mobil klímát nem találta a turisták távozása után. Olyan vendég is volt, aki a konyhából az indukciós főzőlapokat bontotta ki és vitte haza.- Tőlünk az ágytakarót, a turistatérképet, a fogkefetartót és a távirányító, valamint a falióra elemeit vitték már haza a vendégek - válaszolta kérdésünkre a szolnoki Nagy Erzsébet magán- szállásadó, aki szerint csak vastag bőr kérdése, kinek mi tetszik meg... J.Zs.-K.B.-M.G.A. MEGYEI KORKÉP Földi mennyország Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu M ennyország-kert - hirdette magát egy szembetűnő táblán a csodás panorámájú, ám annál szerényebb kivitelű vendéglátóhely. Összeeszkábált asztal és padok a domboldalon, lógó ajtajú lakókocsi és egy düledező házikó próbált marasztalni bennünket. Nehezen tudtuk elképzelni, hogy valójában ilyen lehet a mennyország. Amikor pedig kiderült, hogy vezetékes víz sincsen a portán, és a kerti mellékhelyiségben csak a vödrözős módszert lehet alkalmazni, már azon gondolkodtunk, szeretnénk-e egyáltalán mennyországban élni. Ismeretlen emberek üldögéltek a szűk padokon, más hely Lógó ajtajú lakókocsi, düledező házikó próbált marasztalni. nem lévén, melléjük ültünk. Házigazdánk földöntúli mosollyal tárta elénk furcsa büféje kínálatát: házi készítésű juhtúró, kolbász, töpörtőkrém, frissen sült kenyér, mangalicaszalonna, sonka és lila hagyma. Hoz mindent - mondta-, leteszi az asztalra és mi azt és annyit eszünk, amennyit akarunk. Az árak pedig aszerint alakulnak, ahogy azt mi gondoljuk, majd beárazzuk magunknak. Az italokkal ugyanez a helyzet, fogyasszunk a nedűkből bátran, a végén önbevallás alapján hagyjuk ott az ellenértékét - tette hozzá úgy, mintha nem is evilágon élne. A szokatlan szabadság, a ■gyöngyözőbor, az illatos házi étkek és az őszi napsütés egy idő után valóban varázslatos hellyé tette a hegyoldalt, ahonnan tényleg nem hiányzott az étlap, a kényelmes karosszék, de még a vezetékes víz sem. A barátokká lett ismeretlenekkel együtt a lemenő nap utolsó sugarainál intettünk búcsút a Mennyország-kertnek, akkor már reménykedve abban, hogy az „igazi” is valami hasonló lehet. Titkon remélem, hogy a különböző ellenőrző hatóságok munkatársai is szeretnék sokáig élvezni e földi menyországot... Teljes terjedelmében égett egy lakóház JÁSZBERÉNY Teljes terjedelmében égett egy húsz négyzetméteres vályogfalú lakóház a város külterületén, a Neszűr tanyán szerdára virradóra. A lakó időben elhagyta a házat. A jászberényi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, a tűz nem terjedt át a telken lévő másik két lakóépületre. A házat az áramszolgáltató leválasztotta a hálózatról, vezetékes.gáz nem volt bekötve. A tűz okát,egyelőre vizsgálják - értesítetté szerkesztőségünket a megyei katasztrófavédelem. B. Zs. Kutatófúrást végeznek SZOLNOK A város belterületén, a Prizma és a Gyökér utak környékén a .Szolnoki Bányafelügyelet engedélyével kutatófúrást végez O&GD Central Kft. A kutatófúrás célja kőolaj- és földgáztelepek felkutatása, közölte Pókász Endre, a polgár- mesteri hivatal sajtószóvivője. A fúrási munkálatok előreláthatólag október 26-tól november 10-ig tartanak. A kút kiképzése és sikeres fúrás esetén tesztelése ezt követően, 2016 végén, 2017 első negyedévében kerülhet sor. A bérén dezés költözése a tervek szerint 2016. november 15-én kéz dődik. A fúrást a régióban elér hető legmodernebb, MND Ben tec 250 AC, 300 tonna teherbe rású berendezéssel végzik. A kutatófúrást a legszigorúbb környezet- és egészségvé delmi, valamint munkabizton sági előírások betartásával ki vitelezik, amelyet a Bányafelügyelet a helyszínen ellenőriz. Ötvenegyezer adag vakcina érkezik megyénkbe Rövidesen kérhető oltás JÁSZKUNSÁG A korábbi évekhez hasonlóan az év 40. hetében idén is megkezdte működését az influenza-figyelőszolgálat - tájékoztatott a megyei kormányhivatal. A megye lakosságának mintegy húsz százalékát ellátó 51 háziorvos, házi gyermekorvos hetente jelenti a járási hivatalok népegészségügyi osztályának az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek számát, négy orvos pedig az influenzavírus kimutatása érdekében torokmintát is vesz laboratóriumi Vizsgálatra. Az influenzajárvány általában közössé- geKból - főleg gyermekközösségekből - indul ki, ezért a közösségi hiányzásokat is figyelemmel kísérik. A figyelőszolgálat első két hetében az influenzagyanús megbetegedések száma még nagyon alacsony volt. Az influenza elleni védőoltások elsődleges célja a súlyos, kórházi ellátást igénylő megbetegedések és az influenza okozta halálesetek megelőzése. Ezért minden évben lehetőség nyílik térítésmentes oltások igénybevételére azok esetében, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt fokozottan veszélyeztetettek, illetve akik ezeket a csoportokat az influenzavírus átadása révén veszélyeztethetik. A térítésmentes influenza elleni védőoltás a 3 évesnél idősebb krónikus betegek, a 60 éven felüliek, a várandós nők, intézményekben huzamosabb ideig ápolt személyek, az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói számára adható. A korábbi évekhez hasonlóan a 6-35 hónapos korú, krónikus betegségben szenvedő gyermekek, az immunhiányosak, tartósan ápoltak, illetve a csecsemő- és gyermekotthonok lakói részére is térítésmentes az oltóanyag. Megyénkbe 51 ezer adag vakcina érkezik. Az oltóanyag kiszállítása folyamatos, november 2-től valamennyi érintett orvosánál rendelkezésre áll. A kockázati csoportokba nem tartozók orvosi vényre vásárolhatják meg gyógyszertárban az influenza elleni vakcinát. Sz. Zs. W bű n mege I őzéisTaTce Ijuk SZOLNOK A rendőrség a polgárőrséggel közösen fokozott figyelmet fordít a temetőkre már a közelgő ünnepek előtt is. Képünk a Körösi úton, a temető előtt örökítette meg a bűnmegelőzési szolgálat szakembereit, akik a polgárőrökkel közösen tanácsokkal és segédeszközökkel látják el a közlekedőket és a sírokhoz látogatókat. M. J.-oto: Mészáros János