Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-22 / 249. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. OKTÓBER 22., SZOMBAT Rövidesen kész az aszfaltréteg FEGYVER A felújítás alatt lévő 4-es főút városi szakaszán már a felső aszfaltréteget teríti a kivitelező. Nemsokára fellélegezhetnek az autósok, mert megszűnik a felújítás miatti kényszerű várakozás. (mj) SZOLNOK A Széchenyi István Gimnázium kiváló eredményeket felmutató rajz tagozata a Szolnoki Művésztelep kiváló alkotójának, a közelmúltban elhunyt Simon Ferenc szobrászművésznek a nevét választotta az egyik rajz-előadótermüknek. A tegnapi névadón jelen volt a művész felesége, leánya és fia (első sorban) is. M.J. Itt a dömping, megyénkben azonban alig van bevethető szakember Ki fogja lecserélni a gumit? Hazavitte, de meg már nem sütötte PA Egy huszonhárom éves férfi jutott be csütörtökre virradóra egy csépai családi ház udvarára, majd a nyitott alsóépületből elvitt egy gázpalackot és több kilogramm fagyasztott húst. A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a lopott tárgyak alapján konyhatündérnek is kiválójogsértőt, akinek otthonában megtartott házkutatáskor megtalálták az ellopott húsokat. A nyomozók őrizetbe vették az „éhes" férfit, aki ellen lopás vétség miatt indult eljárás - tájékoztatta lapunkat a Szabó Zita megyei rendőrségi szóvivő.(bzs) Meccsekkel avatják a pályát TISZAFÜRED Elkészült a műfüves focipálya, melyet hétfőn avatnak fel ünnepélyesen. Mint ismert, a város önkormányzata az MLSZ Pályaépítés si Programja keretében kapott lehetőséget egy huszonkétszer negyvenkettő méteres műfüves pálya építésére. Az ünnepi beszédeket követően barátságos mérkőzésekkel avatják fel az új létesítményt (szs) Rendőrök járnak az ovikba TISZA-TÓ Rendőr-OVI programot indított a Városi Balesetmegelőzési Bizottság és a Tiszafüredi Rendőrkapitányság. Őszi séta keretében ismertetik mega gyerekekkel a biztonságos közlekedés alapvető szabályait. Első alkalommal a Nyit- nikék Óvodában jártak, a biztonságos közlekedés szabályait ismertették a gyerekekkel, elsősorban az érintett óvoda környékén található helyeken.(szs) Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG - Évente kétszer cserélek aktuálisan gumit, ugye tavasszal és ősszel, de alig van olyan gumis, ahol időszakról időszakra ugyanazokat az embereket találom - mondja Kiss Béla. - Magam is látom, nem köny- nyű ez a munka, poros, piszkos, folyton talpon kell lenni, mert sorban állnak az ügyfelek, én nem csinálnám - teszi hozzá a szolnoki férfi.- Az az igazság, hogy gumis szakembereket szerintem ritkán képeznek, mostanában tanfolyamon oktatnak erre - mondta Bényi- né Kovács Erika, a Bényei Gumiszerviz tulajdonosa. - Tapasztalatom szerint azokat lehet gumis szakmára alkalmazni, akik értenek az autókhoz is, azaz autószerelő szakmával rendelkeznek. De műszaki vénával mindenképpen rendelkeznie kell. Egy autót tudni kell, hol kell megemelni, hogyan kell a felniről az abroncsot úgy levenni, hogy ne essen benne kár. Hallom én is, hogy más gumisok panaszkodnak, hogy nincs emberük, a munkákat mi szerencsére családon belül meg tudjuk oldani. 1983 óta foglalkozunk gumiszereléssel, javítással, a férjem halála óta pedig a fiam viszi a boltot, ő ért az autókhoz, mert autószerelő, autóvillamossági műszerész, gumis és nem mellékesen aranykalászos gazda - nevetett Erika. Nem csoda, hogy az utóbbi években a gumisok mással is próbálkoznak, mert egy lábon egyre nehezebb megállni.- Mi is mezőgazdasággal is foglalkozunk - jegyzi meg. - Szerintem ez elég összetett probléma, hiszen meg kell érteni azt a dolgo- s zót is, aki nyáron esetleg csak a műhelyfalat támasztja, mert nincs munka, kampányban meg megszakad esetleg ugyanazért a pénzért. így aztán nem megy gumisnak. Nálunk egyébként még soha nem jelentkezett senki sem, hogy jönne hozzánk dolgozni. De amikor volt is alkalmazottunk nagy ritkán, azzal is annyit kellett kínlódni, mert amikor munkába jövet meglátta, hogy egy teherautó vár gumicserére a műhely előtt, be sem jött, telefonált, hogy beteg... Az, hogy sokan elmennek külföldre dolgozni, nem jellemző a gumis szakmában, de az már inkább, amit a saját bőrömön tapasztalok, hogy nincs asztalos, építőipari szakmunkás. Már három szakember vert át, mert nem jött ki a megígért időre, utána megőrültem, any- nyit szaladoztam, hogy találjak valakit, aki meg tudja csinálni a munkákat - fejti ki tapasztalatait. A Delticom szakértői szerint egyébként lassan elodázhatatlanná válik, hogy lecseréljük a nyári abroncsokat téliekre, hiszen a hőmérséklet lecsökken és tartósan 7 °C alatt is marad (jövő utáni héttől alakul így időjárásunk a megyében).- Egy téli gumival felszerelt jármű ötven km/h sebességről harmincöt méter után tud megállni havas úton. Ugyanilyen körülmények között, normál abroncsokkal a féktáv további nyolc méterrel növekszik, ami bizony két autó hosz- szával egyenlő. Elkeserítő statisztika az is, hogy a téli időszakban hatszorosára nő a balesetek száma, főleg amiatt, hogy az autósok nem az évszaknak megfelelő szettekkel szerelik fel a gépjárművüket. Pedig a saját, illetve utasaik biztonságát teszik ilyenkor kockára - ismertette a teszteredményeket Szikora Csaba, a Delticom szakembere. Ami viszont a legfontosabb: az öt-hat évnél idősebb gumikat már ne használjuk, még akkor se, ha korábban csak a garázsban vagy a padláson pihentek! Az enyhe időjárás fejtörést okoz Manapság nehéz előre látni, mikor is megfelelő nyári gumiról télire váltani. A klíma változása miatt néha olyan enyhe az őszi időjárás - de szin te a téli is -. hogy már-már megkérdőjeleződik a téli gumi használata. Természeseten nem szabad elhanyagolni ennek fontosságát, de nem kis fejtörést okoz a csere kellő időpontjának megtalálása. Manapság nappal jóval tíz fok fölötti a hőmérséklet, de hajnalban sem megy le ez alá.- Épp most gondoltam a gumicserére - mondja Mészáros Ferenc. - Néztem az előrejelzéseket. és azt írják, hogy még a november is enyhe lesz. így én majd csak decemberben tervezem a gumicserét - tette hozzá. HÍREK Lefotózta zaklatóját a fiatal lány SZOLNOK Szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség egy ismeretlen ellen - tudtuk meg Vadász Gabriella megyei rendőrségi sajtóreferenstől. A férfi szeptember 15-én délután egy szolnoki szakközépiskola előtt zaklatott egy fiatalkorú lányt, aki azonban a telefonjával lefotózta a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a felvételen látható embert, vagy érdemleges információval rendelkezik a bűncselekményről, tegyen bejelentést. A fénykép megtekinthető a Szoljon.hu hírportálon! CZ. N. Tolvajokra figyelmeztetnek a megyeszékhely buszmegállóinak táblái Tovább harcolnak a zsebesek ellen Folytatás az 1. oldalról SZOLNOK Ezen kívül a buszok hangosbemondóján keresztül bűnmegelőzési tanácsokat adnak az utasoknak, melyhez a hangot Balázs Péter, a Szigligeti Színház igazgatója és színészmunkatársai kölcsönözték. A program második lépcsőjében péntek délelőtt a Sza- páry utca buszmegállójának utastájékoztató tábláját cserélték le egy új típusúra, amelyen a menetrend mellett már a rendőrség felhívásai is láthatóak. Dr. Gyetvai Béla rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főBodor Árpád (balra) és Sárkány Zoltán a Szapáry úti megálló tábláját cseréli ki előadója elmondta, hogy jelenleg csak Szolnok területére vonatkozik a megállapodás - mely egyébként a megyében újdonságnak számít -, de terveik között szerepel, hogy a megye területén a helyközi járatokra is kiterjesztik mind az írott, mind a hangbéli tájékoztatási formákat. Gágyor Imre, a KMKK Középkelet-ma- gyarországi Közlekedési Központ Zrt. szolnoki területi forgalmi igazgatója a sajtó képviselőinek kiemelte, hogy a város összes buszmegállójában kihelyezik az elkövetkező hetekben az új, immár felhívásokkal kiegészített menetrendeket. CZ. N. Ma is kinyit a 2-es számú postahivatal SZOLNOK Ma nyitva tart az amúgy szombaton zárva levő 2-es, vasútállomási posta. A nyitvatartás igazodik a zárva tartó Baross utcai 1-es postahivatal nyitva tartási rendjéhez, azaz 8 és 12 óra között várják az ügyfeleket. Ez így lesz addig, amíg az 1-es posta újra ki nem nyit. Lapunk azt is megtudta, hogy jövő héttől a 2-es posta egy órával korábban, már 7 órakor kinyit és este 7-ig is tart nyitva. Mint megírtuk, hétfőn este leszakadt a mennyezet az 1-es postán, azóta zárva tart. A felújítás a romok eltakarításával megkezdődött, hogy meddig tart, a Magyar Posta nem adott bővebb információt. T. A.