Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-18 / 245. szám
2016. OKTÓBER 18., KEDD Áttekintik a település fejlesztési pályázatait JÁSZKISÉR Az uniós pályázati források úgynevezett megyei integrált területi program végrehajtásához kapcsolódó lehetőségeiről folytatott megbeszélést a napokban Lukácsi György, Jász- kisér polgármestere és Piroska Miklós, a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke. A jászsági város október 2-án megválasztott polgármestere lapunknak elmondta, hogy a napokban megalakult új képviselő-testület egyik legfontosabb feladataként jelölte meg, hogy minél több közösségi fejlesztési forrást próbáljon elérni Jászkisér érdekében. A településnek a megyei program részeként, a közeledő záró határidőket figyelembe véve várhatóan a korábban beadott, úgynevezett zöld város pályázathoz kapcsolódva lehet esélye támogatás elnyerésére a szakértők véleménye szerint. Az egész városra kiterjedő (összesen úgy kilencszázmillió forintos beruházást igénylő) programot elemeire bontva nyílik mód a támogatás elnyerésére Jász- kisérnek - tette hozzá Lukácsi György. Első körben várhatóan a városközpont rendbetételének terveihez próbálnak anyagi forrást nyerni. Egy másik pályázati keretből az önkormányzati ingatlanok energetikai felújításához próbálnak uniós támogatást szerezni. Ez nem csak az ingatlanok nyílászáró cseréjét és homlokzat felújítását jelentheti, hanem napelem- táblák felszereléséhez, a fűtési rendszer átalakításához is támogatást nyújthat. B.CS. Q JÁSZSÁG_________ Lukácsi György polgármester Fél év után immár érkeznek a hulladékszámlák Nincs más feladat, „csak” fizetni... A hétvégén is folytatódott az Őszi Művészeti Hetek rendezvénysorozata Jászberényben. Vasárnap délelőtt a Lehel-Film Színházba invitálták a fiatal színházlátogató közönséget. A Nektár Színház mutatta be a Rigócsőr királyfi című zenés mesejátékát (képünkön). A felnőttek sem maradnak színházi élmény nélkül a fesztivál idején, hiszen október 27-én Má- csai Pál adja elő az Örkény István életéről szóló, Azt meséld el, Pista című darabot. B. CS :___ Megkezdődött a második negyedéves hulladékkezelési számlák postázása a lakosság felé - tájékoztatta lapunkat a Regio Kom Kft. ügyvezetője, Hajdú László. Ezzel együtt továbbra sincs feladata a kiérkező számlák összegének befizetésén túl a lakosságnak. A hulladékszállítással és -kezeléssel kapcsolatos szolgáltatási számlák kiállítása április 1-től a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelőhöz (NHKV) került. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZSÁG/DÉL-HEVES A megalakulását követő bő fél év eltelte után kezdte meg a hulladék- kezelési számlák postázását az NHKV. Az április 1-től működő állami cég az egységes hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer részeként, az egész ország területén kiállítja a számlákat, és beszedi a díjakat.- Lénygében az állam ezzel a megoldással elérte, hogy a hulladékszállítást végző szolgáltatók immár nem az általuk beszedett díjakból kénytelenek fenntartani működésüket - jegyezte meg Hajdú László ügyvezető -, hanem az állam által biztosított keretösszegből. Az állami cég nem emelte meg a hulladékszállítási díjakat. Egyelőre a második negyedéves szolgáltatás díjait számlázza az állami vállalat, s néhány héten belül megérkezhetnek - Hajdú László véleménye szerint - a harmadik negyedéves számlák is. Olvasóink közül többen felvetették, hogy az új céggel semmilyen szerződést nem kellett kötniük, így kérdés számukra, hogy milyen alapon számláz bármit is az NHKV a lakosság felé. Hajdú László elmondta, hogy a hulladék elszállítását továbbra is egy-egy adott térségben illetékes szolgáltató végzi, ahogy korábban is. A szemétszállítással kapcsolatos felvetéseket, problémákat, észrevételeket továbbra is a szolgáltatók felé kell jeleznie a lakosságnak. Amennyiben pedig magával a számlázással, illetve később a díjbeszedéssel adódik probléma, az már az állami céghez tartozik. Új szolgáltatói szerződés megkötését a jogszabályok nem írták elő - ezzel együtt Hajdú László is úgy vélte, hogy a jövőben rendezni kell a helyzetet. Megtudhattuk, hogy nemrégiben megkezdte működését a jászberényi után a jászárokszállási és a jászladányi hulladékudvar is, illetve rövidesen Hevesen is megnyílik a létesítmény. Ezeken a helyeken kifejezetten a lakossági szelektív hulladék beszállítására van lehetőség, tehát arra nincs mód, hogy a vállalkozásoknál keletkezett nagymeny- nyiségű, akár veszélyes hulladékot átvegyék a hulladékudvarok munkatársai. Ellenben a lakosságtól származó - például egy kiskert permetezése után megmaradt és fel nem használható méreganyag átvételére van mód. lászárokszálláson, Jászberényben, Jászapátiban és Hevesen, valamint további tizenegy jászsági és dél-hevesi településen indult el az elmúlt egy-két hónapban a háztól menő lakossági szelektív hulladékgyűjtés rendszere. - Azt gondolom, hogy még hosszú időnek kell eltelnie, hogy ez a forma problémamentesen működjön, hogy a lakosság is hozzászokjon az új lehetőséghez - mondta az ügyvezető. - Az ingatlantulajdonosok számára kiosztott zsákok közül a sárgába kerülhetnek a papír, fém és műanyag csomagolási hulladékok, a zöld zsákba pedig a biológiailag lebomló hulladékok. Ennek betartása egyelőre - fogalmazzunk így - még nem problémamentes. Nem árt átnézni az időpontokat Továbbra is gondot okoz. hogy a szelektív gyűjtésekre kijelölt napokat nem mindig veszi figyelembe a lakosság, és a kiadott dátumoktól eltérő időben is kihelyezi az elkülönítve gyűjtött hulladékot. Megint mások pedig épp a szelektív gyűjtésre kiosztott sárga és zöld zsákok funkcióját nem sajátították még el, továbbra is minden hulladékot belepakolnak minden gyűjtőedénybe és gyűjtőzsákba - tette hozzá Hajdú László. HÍREK Szabad alkotás a szabadban JÁSZSERÉN Ötödik alkalommal szervezte meg szombaton a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria PikTúra elnevezéssel zajló múzeumpedagógiai programját. Ez alkalommal a Zagyva sétányhoz, a Tulipános hídhoz invitálták a szabadban alkotni vágyókat a múzeum munkatársai. Idősek és fiatalok alkottak a folyó két partján, alkotásaikat pedig a hídon mutathatták be, ami jelképezte a nemzedékek összetartozását az alkotóművészetben is. (bcs) Tájháznézőben a Jászságban JASZALSÓSZENTGYÖRGYA Jászalsószentgyörgyi Hely- történeti és Hagyományőrző Egyesület nemrégiben ismét tájház néző túrán járt. A Jászság újabb tájházait szemlélték meg az alsószentgyörgyi egyesület tagjai. Ez alkalommal Já- noshida, Alattyán, Jászjákó- halma, Jászdózsa, Jászárok- szállás és Jászágó településeken jártak, ahol a tájházakon kívül ismerkedtek az adott település kulturális értékeivel is, így Alattyánon ellátogattak a Gecse Árpád Emlékházba, Jászdózsán az 1831-ben épített kőhidat nézték meg, Jász- ágón az iskolatörténeti gyűjteményt, Pusztamonostoron pedig a szüreti felvonulást, (bcs) Itáliai ételek olasz filmek mellé JÁSZBERI Különleges ízutazásra invitálja az érdeklődőket ezen a héten a jászberényi mozi. Esténként ugyanis egy-egy népszerű, klasszikus olasz film mellé egy-egy olasz ételt kínálnak az érkezőknek. A Sára Sándor teremben vetített alkotásokhoz (Az édes élet, Cinema Para- diso, Az óceánjáró zongorista legendája) mellé a héten megízlelhetik a capreset, a bruschettát, a risotto affumi- catót, a carbona spegettit, illetve a panna cottat. (bcs) Tanácsadással, szűrésekkel várta az érdeklődőket ismét a Városi Egészségnap Jászberényben Mindenki számára adtak életvezetési tippeket JÁSZBERÉNY Sok száz gyermek és felnőtt, aktív korú és nyugdíjas látogatott el a napokban Jászberényben a Városi Egészségnap rendezvényeire. Az érdeklődők három helyszínen (Bercsényi Sportcsarnok, Ifjúsági Ház, Városi Könyvtár), tucatnyi program kapcsán gyűjthet- tek információkat az egészséges életmódról, illetve szerezhettek gyakorlati tapasztalatot ennek megvalósítási lehetőségeiről. Suhaj Csilla - a Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársaként Patakiné Kocza Anitával közösen főszervezője az eseménynek - elmondta, hogy sportversenyek, közös edzések, bemutatók várták a sportcsarnokba érkeKatus Attila edzéssel népszerűsítette az egészséges életmódot zőket. Az egyik legnépszerűbb program alkalmával Katus Attila sportaerobik edző vezetésével gyakorolhattak a fiatalok és az idősek egyaránt. A könyvtárban az egészséges életmódról szóló előadásokat figyelhetett, és a betegségek megelőzését támogató hasznos információkat gyűjthetett a hallgatóság. Az Ifjúsági Házban pedig ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat, méréseket vehettek igénybe az érdeklődők. A Magyar Vöröskereszt Jászsági Szervezetének fiatal aktivistái pedig bemutatót tartottak az elsősegélynyújtás alapjairól kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. A fő támogató városi önkormányzat mellett, Ízelítő az elsősegélynyújtásból sokat segített a megvalósításban a Szent Erzsébet Kórház Egészségfejlesztési Irodája, a helyi civil közösségek, a családsegítő szolgálat, a Szent Ferenc Otthon, a Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának munkatársai. A program fontos vállalása volt, hogy segítséget nyújtson azoknak is, akik drogproblémával küzdenek. A „Szertelen sziget” sátrában közvetlen, személyes tanácsadást kérhettek az érintettek, illetve egy kiállítás is szólt erről a fontos témáról. A megjelentek számát, illetve a mutatott érdeklődést látva a szervezők jövőre is szeretnék folytatni a népszerű programot. Banka Csaba 'I