Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-13 / 241. szám

2016. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK Nemzetközileg ismert esemény színhelye Szolnok Oscar-díjas rendezőt is köszöntenek Nagyon sok szervezést igényel egy ilyen esemény lebonyolítása - mondja Demeter István fesztiváligazgató Talán sokan nem is tudják, hogy Szolnok milyen ritka­ságszámba menő, nemzet­közileg is ismert különle­gességgel büszkélkedhet: itt rendezik meg ugyanis ha­zánk legrégebbi, 1969 óta folyamatosan megtartott filmfesztiválját. Az idei kép­zőművészeti fesztivál egyik különlegessége az lesz, hogy itt köszöntik a 70 éves Oscar-díjas filmrendezőt, Rufusz Ferencet. Tóth András ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK - Bár 1969 óta folya­matos a filmszemle, mégis ez csak a tizenhetedik a sorban - mondta Demeter István. - Úgy indult, hogy kétévente megren­dezik, de aztán nagyobb kiha­gyások következtek. A film- fesztivál ugyanis pénzfüggő, és úgy látszik, elődeink nem voltak ebben állhatatosak és nem tudták előteremteni a kí­vánt forrást. 1998 óta van két­évente és 2000-ben vált nem­zetközivé - tudtuk meg a Ti­sza Mozi Kft. ügyvezetőjétől, aki egyben a fesztivál igazga­tója is. Most tizennyolc ország hat­vanegy versenyfilmjét lehet megtekinteni, de valójában a fesztiválra ötvenhét országból ezer film érkezett! Ebből vá­logatta ki hosszú munkával a fesztiválstáb a filmeket, amit a zsűri egész nyáron nézett. Van a filmek között három perces és három órás is.- Ez tehát egy nagyon em­bert próbáló, de egyben persze szép munka - mondta Demeter István. A fesztivál egyik kiemel­kedő vendége lesz Rufusz Fe­renc. Az idén 70 éves filmren­dező harmincöt éve kapta az Oscar-díjat a Légy című filmjé­ért. Ezt az alkotást le is vetítik és beszélgetés is zajlik majd a kiváló művésszel. A fesztivál­igazgató kiemelte még Orosz István Kossuth-díjas grafikus- művész Anamorfózisok című kiállítását. Ez az a fajta képző­művészet, ha egy képre ráné­zünk, akkor többféle perspek­tívát képez. Látható lesz példá­ul egy különleges alkotás, ami egyrészt tájkép, másrészt pe­dig Julius Verne arcképe rajzo­lódik ki benne. A művész elő­adást is tart erről a művésze­ti ágról. Számtalan film indult el kö­zönséghódító útjára Szolnok­ról, de egyet sem akart megem­líteni közülük a fesztiváligaz­gató, mert szerinte a nem tel­jes felsorolás nem lenne méltó a filmekhez és az alkotókhoz.- Óriási szervezés egy ilyen fesztivál lebonyolítása. Szin­te mindegyik, a versenykate­góriába jutott film alkotója itt lesz. Van a rendezők között orosz, német, brazil, kanadai, Néha be sem fémek egy-egy eseményre Minden évben a Médiatanács díjfelajánlásával pályázatot ír­nak ki fiataloknak, hogy készít­sék el a fesztivál szignálfilm­jét. Ezek 30 másodperces al­kotások, és a fesztivált reklá­mozzák. Idén is érkezett be nyolc munka, közülük négy fil­met díjaznak. A pénzdíjon felül nagy elismerés még, hogy a filmek bemutatásra a Média­tanács nagy értékben vásá­rol reklámidőt az országos ke­reskedelmi csatornákon, nép­szerűsítve ezzel a műveket és magát a fesztivált. - Annyian szoktunk lenni, hogy be sem férünk egy-egy eseményre. Többségében a fővárosból, egyetemekről és külföldről érkeznek vendégek hozzánk, hogy aztán hírét vigyék a vá­rosnak. Hogy ez még inkább maradandó élmény legyen, a fesztivál zárónapján elvisszük a vendégeket a RepTárba és a Söráriumba. És aztán hétfő­től már a következő fesztivált szervezzük - mondta. iráni, mexikói, izraeli, indiai, spanyol, horvát, angol, francia, amerikai, lengyel, szerb, hol­land, argentin és persze ma­gyar, például lankovics Mar­cell. Több napon át magas hőfo­kon ég a városban a művészet. Számos esemény kapcsolódik a fesztiválhoz: kiállítások sora nyílik a festészet napja alkal­mából, kihelyezett ülését tart­ja a Magyar Művészeti Akadé­mia képzőművész és filmes ta­gozata, ahol az akadémikusok a képzőművészeti film készí­tésének nehézségeiről beszél­getnek a közönség előtt. Lesz 56-os filmbemutató is, illet­ve nemzetközi konferenciát is rendeznek környező országok művészmozijainak képvise­lői részvételével. Az is hagyo­mány, hogy az estéket koncert zárja - sorolta a történéseket a fesztiváligazgató. Később il Gutái István istvan.gutai@gamil.com E lkészült a Nemzeti Alaptanterv újabb, immáron ötödik vál­tozata. Az új koncepció egyebek mellett tartalmazza azt a korábban igencsak nagy port kavart felvetést, miszerint kezdődjék később az oktatás az iskolákban. Az eddigi nyolc he­lyett kilenc órakor. Bár egy-két bibi azért van itt. A nyolc óra sem nyolc óra ugyan­is. A legtöbb iskolában gyakorlatilag a felső tagozaton nincs olyan osztály, amelynek ne lenne legalább egy nulladik órája egy hé­ten. Ez pedig legkésőbb negyednyolcas iskolába érkezést jelent. Kutatások már korábban ki­mutatták, hogy az iskolásko­rú gyermekek kilenc óra körül érik el az „üzemi hőfokot”, az­az akkorra pörög fel annyira az agyuk, hogy a tananyagra tud­nak koncentrálni. Valószínű, ha reggel tovább alszanak, fél hét helyett fél nyolckor ébrednek, akkor ez a „hőfokidő” is kitolódik. Azzal sem szívesen szembesül senki, hogy ha később megy iskolába a gyermek, akkor később is fog kijönni onnan. Ha vég­zett, utána menjen még zeneórára, külön angolra, sportolni stb. És előtte/utána/helyette még a házi feladatát is csinálja meg, ta­nuljon a következő napra. Az ötödik NAT-koncepció nem hagyja érintetlenül az iskolás­kor Szent Grálját, a vakációt sem. Az elképzelés szerint rövidebb lenne a nyári szünet, cserébe viszont a tavaszi és az őszi tanítás­mentes napok száma emelkedne. A „tanévi struktúra átalakítá­sa” a 2019/20-as tanévtől lépne életbe. Úgy, hogy a kilencórás is­kolakezdés választható lenne. Na, abból lesz az igazi káosz. A ha­todik bé egyik harmadának nulladik órája van, a másik rendesen nyolckor kezd, míg a maradék küenckor. Kézcsókom az osztályfőnököknek! Ha később megy iskolába, később is jön ki onnét. Sokan jelentkeztek megyénkből SZOLNOK Idén már negyedszer rendezik meg a legnagyobb ha­zai pénzügyi- gazdasági vetél­kedőt, a PénzSztár elnevezé­sű versenysorozatot. Az egyik pénzintézet és az adóhatóság felhívására 936 négyfős közép- iskolás csapat jelentkezett. Bu­dapest mellett a legtöbb neve­zés Jász-Nagykun-Szolnok me­gyéből érkezett, összesen 110. A mai és a jövő heti internetes előselejtezőben dől el, hogy a 19 megyéből és Budapestről, illetve a határon túli magyar­lakta területekről melyik öt-öt - összesen 115 - csapat kerül be a helyszíni fordulókba. A PénzSztár célja, hogy részint felmérje a középiskolások tu­dását, másrészt pedig fejlessze pénzügyi kultúrájukat. G. I. Újraöntik a háborús szobrot Rékason ZAGYVARÉKAS Az I. világháborús emlékmű renoválására nyert pá­lyázaton egymillió forintot az önkormányzat - közölte Jánosi József polgármester. Az összeg­ből a szobrot újraöntik, a minta­vétel érdekében már el is távolí­tották a talapzatáról. Önerőből az emlékmű talap­zatát is szeretnék felújítani, eh­hez a levéltárral is egyeztet­nek, ellenőrizendő, hogy az ösz- szes rékasi hősi halott neve sze­repel-e az emlékművön. Ha bő­víteni szükséges a névsort, va­lószínűleg a talapzatot is ki kell szélesíteni. Tervezik a talapzat körbeaszfaltozását is, ez még a költségek függvénye. A szo­bor mindenképpen elkészül az idén, felavatását karácsony tá­jékára tervezik. К. B. Kétszázezer felett az átlagfizetés JÁSZKUNSÁG Az idei esztendő első félévében a megyei szék­helyű, legalább öt főt foglal­koztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézmények­nél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél átlagosan 94 ezer fő állt alkalmazásban, ami 2,4 százalékkal több a ta­valyi első félévinél, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A versenyszférában összes­ségében 1,9 százalékos növeke­dés történt, ezen belül a fizikai foglalkozásúak száma 1,7 szá­zalékkal, a szellemi foglalko­zásúaké pedig 2,5 százalékkal bővült. Az alkalmazásban ál­lók harmadának munkahelyet biztosító költségvetési szer­veknél a fizikai foglalkozású­ak száma - összefüggésben a közfoglalkoztatás bővülésével - 6,3 százalékkal nőtt, a szelle­mi foglalkozásúaké csökkent a 2015. első félévihez képest. A teljes munkaidőben alkal­mazásban állók havonta átla­gosan bruttó 201 ezer forintot kerestek, 5,7 százalékkal töb­bet, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkü­li bruttó átlagkereset a megyé­ben 220 ezer forint volt. A családi adókedvezmény nélkül számított havi nettó át­lagkereset 134 ezer forintot tett ki, ami az országos átlag 78 százaléka. M. G. A. SZOLNOK A Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete és tizennyolc nyugdíjasklubja tegnap rendezte az idősek világnapja ünnepségét. A programban ajándékműsor, vers, ének, tánc és a legidősebbek köszöntése szerepelt. Cs. I. Letette az esküt az új képviselő ÚJSZÁSZ Személyi változás tör­tént az Újszász önkormányzatá­nak képviselő testületében. Ko­csis Gábor képviselő lemondott, a megüresedett mandátumot pedig a Helyi Választási Bizott­ság a 2014-es önkormányzati vá­lasztásokon a következő legtöbb szavazatot elért jelölt, Bogárné Simon Klára Mária részére adta ki. Bogárné, aki korábban már több mint húsz évig volt képvise­lő, elvállalta a tisztséget. Annak idején a Jobbik színeiben indu­ló Kocsis Gábor 751 szavazattal * körözte le a független jelöltként 616 szavazatot szerző Bogárné Simon Klára Máriát. A képvise­lő asszony szerda délután tette le az esküt. К. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom