Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-03 / 207. szám
0 CSALÁDI KINCSESTÁR 2016. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT Nem használt a ricinus - Incike gyermekkori csínyei Igazi „szeretetbomba” Egy lány, egy fiú és három unoka A szüleitől, nagyszüleitől kapott rengeteg szere- tetet gyermekeinek, unokáinak és kis óvodásainak adja át Romhányi Sándor- né Mészáros Ilona Ildikó, a karcagi Jókai úti óvoda tagóvoda-vezetője, aki a közelmúltban megkapta a Karcag Város Kultúrájáért Díjat is. Vele beszélgettünk gyönyörű gyerekkoráról. Daróczi Erzsébet erzsebet.daroczi@partner.mediaworks.hu KARCAG Az első kérdés rögtön adódik: vajon hogyan lett az Ilonából Incike?- Amikor megszülettem, roppant pici voltam. Akkor ment a tévében az Inci és Fin- ci című mese, ami megihlette a családomat, azóta vagyok Inci - magyarázta Romhányi Sándorné, aki arról is mesélt, milyen volt a gyerekkora.- Édesapám családjában sokáig én voltam az első unoka, mindenkinek olyan gyerekkort kívánok, amilyen nekem volt. Rajongásig szerettek, de én is nagyon szerettem őket. A nagymamám, a dédnagymamám, a nagynéném, a nagybátyám és a szüleim által folyamatos kényeztetésnek voltam kitéve, de soha nem éltem ezzel vissza, csak fürödtem a szeretetben és gondoskodásban. Ma is hálával gondolok rájuk. A kezemen lévő gyűrűt tizenhárom évesen dédnagymamától kaptam, a mai napig viselem. Vannak déd- nagymamás napjaim, amikor ő van a szívemben legfőképp- mondta Incike, aki számára az óvónői pálya a nagymamától is jött. Ő ugyanis - mint kofa - milliónyi emberrel találkozott, s minden gyerekhez volt egy kedves szava.- Ezt szerencsére örököltem tőle, s azért lettem óvónő, hogy visszaadhassam azt a rengeteg szeretetet, amit kaptam. 1981-ben végeztem Szarvason, egy év múlva hazahívtak a Rákóczi úti óvodába. Ott huszonhét évet dolgpztam, majd a Jókai úti óvodába kerültem. Itt kaptam egy olyan családot, akikkel öröm együtt dolgozni- tette hozzá Incike, aki azt is Incike a férjével Szarvason ismerkedett meg. Szerelem volt első látásra, s már harmincöt éve házasok. - Van egy lányunk és egy fiunk, s három gyönyörű unokánk. Sűrűn hazajönnek, órákig beszélgetünk, mindenki elmondelárulta, hogy gyereknek egyáltalán nem volt rossz.- Kilencéves voltam, amikor megszületett az öcsém. Nagyon vártam, mindegy volt, hogy fiú vagy lány lesz, csak az volt a fontos, hogy kistestvérem lesz - emlékezett vissza. - Sokat segítettem az anyukámnak, amikor már dolgozott, biztos kezekben hagyhatta az öcsémet. Együtt reggeliztünk, mentünk az iskolába. Kézen fogva jártunk, az Ágota utcán volt egy néni, aki nézett bennünket, ahogy békességben mentünk a Zádor úti iskolába. Az utcánkban és a körja örömét, bánatát. Az unokák szeretettel vannak elkényeztetve, nem sajnáljuk tőlük az időt. Ha kell, árnyjátékot játszunk napnyugtakor, s az erdőben sétálunk és madarakat nézünk - ezek nekem is fontos emlékek... nyékünkön sok gyerek volt, így együtt bandáztunk. Kiültünk az árokpartra, beszélgettünk, labdáztunk, ugróköteleztünk, barangoltunk a város szélén, a réten vadvirágokat gyűjtöttünk, gázoltunk a lapos vizekben, de ha kellett én is fára másztam. Mi lányok együtt játszottunk, a három fiú, köztük az öcsém külön, így a fiús dolgait sem velem beszélte meg, hanem a barátaival - mesélte Incike, aki mindig nagyon szeretett tanulni, soha nem kapott rosszabb jegyet négyesnél.- A gimnáziumi éveim nagyon szépek voltak, két osztálytársammal, Mártikával és Erzsikével ma is együtt dolgozom. Nagyon jó osztálytársaság voltunk, kisebb csínytevésekkel. Egyik osztálytársunk mindig megette a tízórainkat, mikor végképp meguntuk, hiszen mi állam dóan éhkoppon maradunk, ő meg bedőzsölt mindent, kitaláltuk, veszünk cukrászdában egy szelet tortát, s a gyógyszertárban ricinusolajat. így is lett, beáztattuk a tortát, s letettük elé csalinak. Ő rögtön felfalta a tortát, mi hárman pedig roppant mód figyeltük minden rezdülését, de nem történt semmi, pedig arra számítottunk, hogy öt- percenként kiszaladgál majd. Nem volt más bosszú, inkább elraktuk előle a tízórainkat - emékezett vissza. Párkapcsolati, munkahelyi, családi gondja van? írja meg problémáját, kérdéseit, * hogy Kövesdy Zsolt atya Önnek is segíthessen megtalálni a kiutat! E-mail-címünk: atyavilag.ujneplap@gmail.com Levélcímünk: Új Néplap Szerkesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc u. 2. Atya •VILÁG Kisfiam most nyolcesztendős. A második osztályt kezdte el egy új általános iskolában, mert munkahelyváltás miatt el kellett költöznünk. Fiam hetek óta retteg az új környezet, az új osztálytársak miatt. Rossz álmai vannak, fél a szörnyektől, a hurrikántól, a földrengéstől, az autóbalesettől. Hogyan tudnám tompítani a félelmeit? Szandra Kedves Szandra! Magát a félelmet tompítani nem lehet, hanem az okokat kell megtalálni és kimondani. Amint az egyik félelmet feloldja, megérkezik a másik. A fia biztonságérzete roppant meg. A költözés miatt még idegen lehet az új otthon, amit közösen tehetnek sajátjukká rajzaival, közösen ültetett virággal, a szoba kifestésével, a birtokbavétel rituáléival, saját ruhái bepakolásával, az asztala rendbetételével, kis világában hozott saját döntéseivel. A környezeti félelmek okát, az idegenség érzését, az apja tudja leginkább oldani, ha elkíséri, időt szán rá, közös kalandokba viszi. Ha „csak” a környezetváltozás okolható a félelmek megjelenéséért, akkor ez oldható. Van-e párkapcsolati krízis önöknél? Mert ha igen, akkor sokkal nehezebb a helyzet, elsőként azt hozzák helyre. Ha egyedül neveli őt, akkor sem könnyebb. Ebben az esetben érdemes szakemberhez fordulni, aki oldani tudja ezeket a szorongásokat, a „mi lesz velem, ha anya sincs ott" érzését. Előfordulhat, hogy felidéző- dött benne az óvodai beszoktatási időszak fájdalma, amikor otthagyta őt a csoportban. Amilyen témába beleteszi a félelmét, az egyben érdeklődési területeire is rámutathat. A hurrikán, a földrengés és az autóbaleset említése miatt javaslom, hogy ne nézze a Tv-t, mert ezt lehet, hogy onnan veszi. A félelmek tompítását az okok kimondásával és az azokról való beszélgetéssel kezdje. Kísérjék el és menjenek érte minden nap a tanév elején, amíg az új iskola és az útvonal idegen számára, főleg az apja, ön pedig várja otthon valami kedvességgel, hogy a hazatérés örömét átélhesse. A szolnoki Danyi Bianka egy pékségben dolgozik és imádja a munkáját. A huszonnégy esztendős lány kedvenc hobbija a zumbázás, szabadidejében pedig szívesen vásárolgat a párjával, illetve szeretik a jó fimeket. SZ. ZS. Imádja a munkáját А НЕТ KÉRDÉSÉ Ön szeret repülni?- Talán furcsán hangzik, de őszintén szólva nem igazán szeretek repülni. Nyilván vannak befolyásoló tényezők, amelyeket az ember az élete során magába gyűjt, így vannak, akik imádják a repülést, mások pedig kevésbé lelkesednek érte. Mivel nekem korábban már voltak kellemetlen élményeim a repüléssel kapcsolatban, amelyek persze belém ivódtak, inkább az utóbbi csoportba tartozom. Mindezek mellett a különböző filmek, televíziós sorozatok is elég riasztóak tudnak lenni, eszünkbe juttatják, mi minden történhet akár egy szerencsétlen véletlen folytán is. Talán amolyan kincstári bölcsességnek hangzik, de ahogy telik az idő, égyre értékesebbé válik számomra az emberi élet. A korábbi években valóban sokat repültem, de mindig csak nagy utasszállító gépekkel, s nem is áll szándékomban mást kipróbálni. A RepTár különleges szimulátorai elé azonban jómagam is nagyon szívesen leültem, különösen úgy, hogy nálunk most egy igazi MIG-29-es vadászpilóta segítségével lehet modellezni, milyen érzés egy katonai vadászgépet veKovács Ákos, a szolnoki RepTár ügyvezető igazgatója zetni. Az ő tolmácsolásában valóban páratlan élményt nyújt egy ilyen szimulátor, amit úgy gondolom, mindenképpen érdemes kipróbálni. Egyébként pedig akár szeretem, akár nem, mégiscsak egyfajta repüléshez hasonlít számomra az elmúlt időszak. Magukkal sodortak, elrepítettek az események, most viszont úgy tűnik, végre leszállási engedélyt kaptunk. így utólag visszagondolva elég viharos volt ez a repülés, de végül is csak landolunk és amit összeraktuk az elmúlt időszakban, azt meg tudjuk mutatni mindazoknak, akik valóban szeretik a repülés bármilyen formáját. SZ. ZS.
