Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-27 / 227. szám
2016. SZEPTEMBER 27., KEDD KITEKINTŐ 5 Még nem tudni, miként hatnak majd ránk az esetleges légköri változások Átrendezik életünket a viharok? Szinte minden évben törvényszerűen megérkezik nyaranta legalább egy-egy vihar, amely néha még egy-egy városrészt is alaposan megrongál. Ezek önmagukban nem szokatlan jelenségek. Többen ugyan azt állítják, hogy légköri folyamatok átalakulása állhat a dolgok mögött. Nos, bármiről is legyen szó, a viharok olykor igazán emlékezetesek tudnak lenni, nehéz elfelejteni őket annak, aki látta. Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Óriási, fekete felhők lepték el az eget a megye- székhelyen idén egy júniusi szombat estén. A belvárosra szinte özönvízszerű eső szakadt le, jócskán munkát adva a katasztrófavédőknek is, akiket elsősorban beázások, elöntött utcák, pincék, leszakadt faágak miatt riasztottak. A lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt a Széchenyi városrészre vezető aluljáró egy időre megtelt vízzel, átmenetileg lehetetlenné téve ott a közlekedést. A tomboló viharról annak idején fotóriporter kollégánk felvételeket is készített. Szintén idén nyáron, júliusban egy vihar kidöntött egy fát Túrkevén, amely jelentős károkat okozott egy isIdén júniusban egy emlékezetesen nagy Д vihar csapott le a megyeszékhelyre. HÍÉI Vajon hasonlókra ezután is számíthatunk? kola tetőszerkezetében. Egy ugyancsak júliusi vihar pedig megyeszerte sok gondot okozott, nem kevesebb, mint nyolcvan alkalommal riasztották a katasztrófavédelem munkatársait akkor. Jászla- dányban még egy házat is ki kellett üríteni, mivel a vihar annak a tetőszerkezetében is kárt tett. Májusban pedig egy szajoli gépszínnél végzett jókora pusztítást a jégvihar, akkor és ott szinte a teljes tetőt lebontotta az ítéletidő. Megbolydult az időjárásunk Tavaly júliusban is érkezett térségünkbe különös légköri jelenség, akkor porviharokról számoltak be szemtanúk, némelyikükről még videófelvételt is készítettek néhányan. De ennél komolyabb fejtörést is okozott az időjárás az elmúlt esztendőben is, hiszen a Szászberek és Jászalsószentgyörgy közötti terület földjein kiadós vihar dúlt egy alkalommal tavaly nyáron. A jégverés elsősorban a hagymában és a napraforgóban tett kárt. S még hosszan sorolhatnánk a hasonló eseteket az elmúlt évekből. A krónikák feljegyzései szerint egyébként nem egyedülálló esetekről van szó, hiszen évekkel, évtizedekkel ezelőtt is gyakran figyelhettek meg efféle viharokat a térségben élők. S hogy segítenek-e a helyzet megértésében az adatok? Némileg talán igen. Legalább is nagy eltéréseket olvashatunk ki belőlük bizonyos időszakokon belül. Érdemes megnézni például a csapadékadatokat. Eszerint míg például 2000-ben mindössze 356 milliméternyi csapadék hullott a megyeszékhely térségében, addig a legutóbbi lezárt időszakban már 693 milliméternyi volt ugyanez az adat. Miközben a csapadékos napok száma az előbbi évben kilenc- venhét volt, addig legutóbb ez az érték már felkúszott száz- harminchatra. Persze, a közben eltelt időszakban mért értékekben is tapasztalható kilengés. Ezt példázza a 2010- es esztendő is, amikor a csapadékos napok száma elérte a száznegyvenhatot, a csapadék mennyisége pedig a többi esztendő adatához képest extrém magasra, nyolcszázharminc- öt milliméternyire emelkedett. S hogy mindezekből levonhatjuk-e a következtetést, miszerint már a globális felmelegedés hatásait látjuk? Nos, erre a következő évek történései adhatnak talán választ. Traffipax Település Helyszín időpont Törökszentmiklós Kossuth Lajos út 70. 02:00-05:00 Kossuth Lajos út 143. 05:00-09:00 ЩЯЩШШШЯR Mezőtúr Rákóczi út 43. 08:30-19:40 Puskin utca 52. 08:30-19:40 Földvári út 109. 08:30-19:40 Széchenyi út 2. 08:30-19:40 Kossuth tér 1. 08:30-19:40 Tiszafüred Igari út 05:00-19:00 Húszöles út 05:00-19:00 Tiszaigar Táncsics út 05:00-19:00 Tiszaörs Madarasi út 05:00-19:00 Jászárokszállás Széchenyi út 123. 09:00-19:00 Kossuth út 55. 09:00-19:00 Rákóczi út 127. 09:00-19:00 Jászjákóhalma Fő út 133. 09:00-19:00 Jászberény Jákóhalmi út 13. 09:00-19:00 Gyöngyösi út 66. 09:00-19:00 Kengyel Zrínyi út 6. 14:00-1700 Kunmadaras Örsi út 21. 08:00-12:00 Karcag Széchenyi sgt 21:00-00:00 Szolnok Abonyi út 36. 10:15-11:30 Tószegi út 47. 08:10-10:00 Vörösmezó út 78. 10:15-11:15 Kertész út 13:00-15:00 Thököly út 91. 10:00-13:00 Vörösmezó út 78. 14:30-16:00 4-es sz. fkl. út 105+450 km szelvény 16:30-18:30 Kunszentmárton Munkácsy út 05:00-12:00 ШШЯШШЯШ A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. RECEPT Fonott túrós rétes ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Magister Gyógyszertár (Széchenyi krt. 121.) az ügyeletes. JÁSZBERÉNY Ma a Thököly Gyógyszertár (Thököly u. 14.) az ügyeletes. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Ma a Fehér Kereszt Gyógyszertár (Almássy u. 2.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 544 centiméter, duzzasztott, Kiskö- re-felsőnél 730 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 19 Celsi- us-fok. Kisköre-alsónál -298 centiméter, alig változó, Szolnoknál -256 centiméter, apadó, a víz 18,6 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 125 centiméter, alig változó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál -92 centiméter, apadó. VÉRADÁS A következő napokban az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a segíteni szándékozókat: Kedd KENDERES, művelődési ház, 13:00-16:30 Szerda MEZŐTÚR, közösségi ház, 8:0013:00 Csütörtök PUSZTAMONOSTOR, polgármesteri hivatal, 8:30-11:00 JÁNOSHIDA, közösségi ház, 14:00-17:00 Péntek SZOLNOK, rendőr-főkapitányság, 9:00-12:00 A NAP IDÉZETE „A tudás beszél, a bölcsesség hallgat.” (Jimi Hendrix gitáros, énekes, dalszerző) HOZZÁVALÓK 10 dkg zsír, 1 dl tejföl, 1 egész tojás, 1,5 dkg élesztő, 1 dl tej, fél evőkanál cukor, 40 dkg liszt, 1 csipet só. A túrós töltelékhez: 50 dkg túró, 10 dkg főtt, áttört burgonya, 2 evőkanál tejföl, 1 tojás sárgája, 2 evőkanál margarin, 2-3 evőkanál búzadara, 15-20 dkg kristálycukor, csipet só. ELKÉSZÍTÉS A tésztához valókat összegyúrjuk, könnyen formázható, puha tésztát készítünk, majd négy cipóra vágjuk. A cipókat egyenként téglalapokká nyújtjuk, képzeletben három részre osztjuk. így a két szélén lévő részeket ujjnyi szélesen 45 fokban bevagdossuk. A töltelék hozzávalóit összekeverjük. A tésztacsíkok közepére igazítjuk egy csíkban a tölteléket, és két oldalról felváltva 1-1 csíkkal megfonjuk. A tepsi aljára sütőpapírt helyezünk, és arra rakjuk a megfont tésztákat. Egy felvert tojással megkenjük a rudak tetejét, és mintegy 15 perc kelesztés után előmelegített sütőben 200 fokon 30 perc alatt rózsaszínre sütjük. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Czakó Nóra Telefon: 56/516-758, Fax: 516-710 E-mail: nora.czako@mediaworks.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ SZOLNOK CINEMA CITY: Mestergyilkos: Feltámadás (16) 20:30. Bridget Jones babát vár (16) 13:00, 17:30, 20:20. Gólyák (6) 14:30. Gólyák 3D (6) 16:30,18:30. A hét mesterlövész (12) 14:00,16:45, 19:30. Idegpálya (16) 15:30, 20:00. Kilenc élet (12) 13:45. Rossz anyák (16) 15:45. Snowden (12) feliratos 17:45. TISZAPART MOZI: Gólyák 3D (6) 16:15. Kút (16) 17:45. Határtalan szerelem (12) 18:00,19:45. Bridget Jones babát vár (16) 18:15. A hét mesterlövész (12) 20:00. Idegpálya (12) 20:30. TISZAI HAL NAPJA SZOLNOK Október 1-jén 10 órától rendezik mega Tiszai Hal Napja és Szolnoki Sparhelt Fesztivált A TISZAI HAJÓSOK TERÉN ÉS A Tl- SZA-PARTON, ahol látványkonyhai bemutatók, kiállítások, halsimogató, játszóház, gyermekfoglalkoztató, kóstolók, halas finomságok és horgászverseny is várja az érdeklődőket. Mindeközben a Silver Blue, Cseszárik László, Horváth Győző, az Anyám Duó és az Apnoé zenekar gondoskodik a zenéről. Tizenegy órakor lesz a hal- telepítés a Tiszába, 20 órakor pedig pásztortüzet gyújtanak. KUTATÓK ÉJSZAKÁJA SZOLNOK Szeptember 30-án 18 órától 21 óráig várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakája A PÁLLASZ ATHÉNÉ EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KARÁN, ahol a különféle előadások és gyermekfoglalkozások mellett a New Step Fitnesz és Táncstúdió táncbemutatója szórakoztatja az érdeklődőket, valamint 20 órától táncház is lesz kicsiknek és nagyoknak a Tisza Táncegyüttes két művészének vezetésével. Az eseményen mint kiállítók jelen lesznek többek között a Szigligeti Színház, az Életjel Mentőcsoport, a Damjanich János Múzeum, a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis és a megyei rendőr-főkapitányság is. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet, 8:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma. 8:50 Napi mozgás, 9:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 9:50 Napi üzenet, 10:00 Szolnoki MÁV FC - Mosonmagyaróvár - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről, 12:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 12:50 Napi üzenet, 13:00 Szolnoksport, 13:30 Horgásztárs, 14:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 15:00 Aranyidő, 15:30 Örökségünk, 16:00 Fórum, 16:30 Mérleg, 17:00 Vissza Sherwoodba - 11. rész - kalandfilmsorozat, 17:30 Kultúrkorzó, 17:50 Napi mozgás, 18:05 Elixir, 18:30 Különóra. 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:55 Napi mozgás, 21:00 Honvéd 7, 21:15 Sajtóasztal, 22:15 Príma díj 2016, 0:00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu IMII III II—— 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk, 5:30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradlo.hu ЕШШШШИН1 0:00 Boros Mega Voga Show (folytatása), 5:00 Dolce Vita, 06:00 Reggeli Juice Kunos Fecó- val, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16:00 Amadeus Délután - Czinege Leventével, 18:00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével. 19:00 Amadeus Este Nyerges Izabellával, 21:00 Időkerék ismétlés - zenés időutazás, majd nonstop zene szerda 4:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RADIO 5:00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7:00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7:35 Szentek, szent életű emberek, 8:15 Játék, 8:45 Lapszemle, 9:05 Tudományról, kultúráról, 10:05 Délutáni találkozás (MKR), 10:45 Lélek szava, 11:05 Cseperedő. 11:30 Vatikáni Rádió (ism.), 12:05 Egyházi hírek, 12:15 Evangélium, 13:05 A zene mesterei (ism.), 14:05 Az erdő fohásza, 15:05 Templom - tér - kép (MKR), 15:30 Hitvalló, 16:05 Kívánságműsor, 16:30 Iránytű, 17:00 Regionális hírek, 17:15 Kora esti hírmondó, 17:45 A régió sportja, 18:00 Rózsafüzér, 18:35 Közelkép - portréműsor (ism.), 19:05 Mustármag, 19:45 Esti mese, 20:05 Egyházfórum, 21:05 Kávéház (ism.), 22:10 Mindennapi egészségünk (ism.), 23:05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Vajon tényleg zajlik valamiféle éghajlati változás a térségünkben? A szakemberek egy része szerint igen. ráadásul ez nem is csak mostanában kezdődött.- Nyáron sok olyan légköri jelenséget tapasztalunk, ami azt mutatja, megbolydult az időjárásunk - nyilatkozta lapunknak még korábban Újlaki Csaba, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ munkatársa, a Csillagked(d)velók Klubjának vezetője. - A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű esők, a térségünket elérő egyre több mediterrán ciklon, vagy a hosszan megmaradó időjárási helyzetek is mind-mind azt mutatják, hogy számunkra kedvezőtlen folyamatok zajlanak a légkörben, amikre na gyón oda kellene figyelnünk.