Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-20 / 221. szám
4 JÁSZSÁG 2016. SZEPTEMBER 20., KEDD A cegek minden lehetőséget mérlegelnek Keresik a jászsági szálláshelyeket A templom ajtaja most is nyitva állt JÁSZBERÉNY Az elmúlt hét végén kezdődött meg az idei Ars Sacra Fesztivál. Az országos esemény- sorozathoz Jászberényben is több rendezvénnyel kapcsolódnak. A nyitott templomok napja keretében a jászberényi Szentkúti templommal ismerkedhettek meg közelebbről a résztvevők. A városi események főszervezője ebben az évben is a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi csoportjának tagjai. A herényi templomról Bese- nyi Vendel helytörténeti kutató mondott el érdekességeket. A templomot egyébként a XVI- II. század derekán 1747 júniusában, az után kezdték el építeni, hogy egy jeges zivatart követően a helybéliek egy forrást fedeztek fel a téren, amely fölé később kútházat emeltek. A hagyomány szerint a forrás tisztításakor egy fából készült Piéta-szobrot is találtak, amit később a kútházban helyeztek el. A templom 1758-ra készült el. A hazai fesztiválsorozat részeként a hét végén, szeptember 24- én a KÉSZ jászberényi csoportja, és a Jászok Egyesülete együttműködésében tartják meg a Szakrális helytörténészek találkozója című konferenciát a városi könyvtárban. A konferencia egyik előadója prof. dr. Barna Gábor egyetemi tanár SZTE ВТК Néprajzi, Kulturális és Antropológiai Tanszék vezetője, a konferencia vezetőjének pedig dr. Dobos Lászlót, a Jászok Egyesülete ügyvivőjét kérték fel. A programon részt vesznek a Jászságban élő és az innen elszármazott kutatók, az Egri Egyházmegye területéről, valamint a Felvidékről érkező ipolybalogi, a rimaszombati és a nemesradnóti helytörténeti kutatók. B. CS. A Szentkúti templom is nyitva volt Folytatás az 1. oldalról JÁSZSÁG Hosszú távon azonban, a nagyon távolról érkezők folyamatos utaztatása nem jelenthet biztos megoldást. Az utazással eltöltött idő növekedése egyrészt rendkívüli módon megterheli a munkavállalókat, másrészt komoly plusz költséget jelent a vállalkozásoknak. Nem véletlen, hogy egyre többször jelenik meg a dolgozói szállások kialakításának gondolata. A Jászságban már több cég vezetői is arról határoztak, hogy vendégmunkásokat alkalmaznak, illetve megkezdik az alkalmazás lehetőségeinek feltérképezését, és az érkezők számára szálláshelyeket bérelnének, illetve alakítanának ki. Már most sokan jönnek az ország távolabbi térségeiből, illetve megjelentek a határon túlról - Szerbiából, Romániából, Ukrajnából - hazánkba érkező munkavállalók is. Önkormányzatunknál is tájékozódott már vállalkozó - mondta érdeklődésünkre Bertalanná Drávucz Katalin jászladányi polgár- mester. Elmondta, hogy az egyik helyi munkáltató kérdezett arról, hogy az önkormányzatnak milyen lehetőségei vannak bérlakások, szálláshelyek kialakítására, ugyanis Ukrajnából szeretnének ötven-hatvan vendég- munkást alkalmazni. - A településen több olyan önkormányzati tulajdonú felújításra szoruló épület is van, ami a későbbiek folyamán alkalmassá tehető arra, hogy azokat bérlők számára kiadjuk. Ez azonban nem megy egyik pillanatról a másikra, sőt egy fél éven belül sem. Több évre szóló programról lehetne csak szó, de a munkavállalók elhelyezése ezekben rövid távon nem megoldható - tette hozzá. - Egyáltalán nem tartom kedvező folyamatnak azt, hogy míg a jó képességű szakképzett munkavállalók Magyarországról külföldre indulnak munkát vállalni, addig idehaza szintén külföldről k^ll a munkaerőhiányt pótolni.- A munkáltatók minden megoldást mérlegelnek - mondta a témával kapcsolatban Gergely Zoltán, Jász- árokszállás polgármestere. Mint mondta, a város ipari parkjának üzemeiből jelenleg mintegy háromszáz ember hiányzik. - Az biztos, hogy a munkásszállások építésének igénye és lehetősége egyértelmű alternatívaként jelenik meg a vállalatvezetők előtt. Az azonban, hogy a munkaerőhiányt külföldi vendégmunkások alkalmazásával oldanák meg egyelőre a megbeszélések alkalmával nem került még elő. Azt gondolom, hogy az ilyen szálláshelyek létrehozását egy-egy vállalat, illetve a beruházó magánvállalkozás közös feladatának kell tekinteni. Azt gondolom, hogy az ilyen fejlesztések megvalósítását, illetve a működtetést a magánszektornak kell megoldania. Úgy vélem, a helyben meglévő, jelenleg lakatlan családi házak felújítása nem az ideiglenesen érkező, hanem a városban letelepedni szándékozó munkavállalók számára jelenthet alternatívát. Már szervezik a szolgálatot JÁSZAPÁTI Az elmúlt évekhez hasonlóan, ez évben is rendszeresen szervez közös külterületi szolgálatokat a Jászapáti Polgárőr Egyesület a helyi rendőrőrs járőreivel, a vadászokkal, a közterület-felügyelet munkatársaival a mezőgazdasági betakarítási időszakban. Mihályi Zoltán, a polgárőrség vezetője elmondta, az 'év más időszakéban is szerveznek külterületi szolgálatot, azonban a betakarítási időszakban a lakosságtól, a földeken dolgozóktól érkező jelzések alapján kiemelt szerepet kap ez a tevékenység a szolgálatszervezéskor, (bcs) Első alkalommal tartottak találkozót JÁSZALSÓSZENTGYÖRGYA Roma Nemzetiségi Önkormányzat először szervezte mega Roma Hagyomány- őrző Kulturális Napot - tájékoztatta lapunkat a Jászal- sószentgyörgyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesülettagja, Marton Rita. A rendezvény programjai között szerepelt csülökpörköltfőző-ver- seny, ügyességi vetélkedő, zenés, táncos fellépők szórakoztatták az érdeklődőket. Ezen a napon díjazták a legjobban dolgozó közmunkásokat is. Az RNÖ felajánlásokat gyűjtött a jászalsószentgyörgyi lakosok; civil szervezetek és vállalkozók körében a Jászladányi Móra Ferenc Általános Iskola diákjai számára, amit ezen a délutánon adtak át nekik. A gyerekek megható műsorral köszönték meg az ajándékokat, a játékokat, iskolaszereket. (bcs) Nosztalgia a múzeumban JÁSZBERÉNY A Jász Múzeum kertjében tartják meg szombaton este a Telstar Guitar Band hagyományos őszi koncertjét. A program kellemes ki- kapcsolódást ígér mindazoknak, akik szívesen hallgatják a hatvanas, hetvenes évek népszerű gitárzenéit. (bcs) Jelentős a betelepülők száma Jászárokszálláson az önkormányzat nemrégiben áttekintette a város népességéről szóló statisztikai adatokat az elmúlt két évtizedre visszamenőleg. Gergely Zoltán kiemelte, a népességmozgás számait elemezve elmondható, hogy Jászárok- szállás lakosságának száma közel ezer fővel volna kevesebb, ha az utóbbi évtizedekben a gyarapodó munkalehetőségeket kihasználva. nem telepedtek volna le családok a városban. Az esős, kellemetlen időjárás ellenére is sokan látogattak ki a polgárőrök jákóhalmi találkozójára A találkozón is odafigyeltek a bűnmegelőzésre JÁSZJÁKÓHALMA Nagyszabású polgárőr találkozót szervezett a hét végén, szombaton Jász- jákóhalma Polgárőr Egyesülete. A borongós, esős időjárás ellenére a Jászberényi és Jászapáti Járások polgárőr csoportjai egytől egyig képviseltették magukat, ráadásul a nap második felére visszaszoruló csapadék után a „civil” vendégek is nagy számban érkeztek. A polgárőr nap eseményeinek előkészítéséhez már eleve komoly volt azt összefogás és a támogatás a helyi egyesületek, közösségek részéről, ami a megvalósításban is tetten érhető volt. A színpadi programok nagy részében is a helyi művéKisbódi Gáspár, a jákóhalmai polgárőrség elnöke szeti csoportok, előadók, egyesületek mutatták meg tehetségüket az érdeklődők számára. Ezt az összefogást méltatta és a rendezvény előkészítésének alaposságát emelték ki a rendezvényt köszöntők is. A találkozóra eljött dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, üdvözölte a résztvevőket a megyei elnök, Szabó Zoltán is, illetve köszöntötte a településre érkezőket Terjéki Tünde polgármester, valamint Kisbódi Gáspár, a helyi polgárőr egyesület elnöke is. A köszöntők sorában az országos elnök bejelentette, hogy a jákóhalmai közösség bűnmegelőzésben, Változatos programok sora várta a polgárőr napra érkezőket a polgárőr feladatok ellátásában végzett kiemelkedő munkájáért a Polgárőr Érdemrend Arany fokozatát vehetik majd át nemzeti ünnepünkön, október 23-án. A nap programjaihoz egyaránt hozzátartoztak a kikapcsolódást, pihenést szolgáló események, illetve a bűnmegelőzést, közlekedés biztonságának javítását célzó tájékoztatók, tesztek. A rendezvényen természetesen képviseltették magukat a társzervezetek, a tűzoltóság és a rendőrség tagjai is. Gyakorlati bemutatókkal, közvetlen tanácsadással színesítették a változatos programokat. B. CS. JÁSZBERÉNYA Jászberényi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is képviseltette magát az Európai Autómentes Napon. A hét végén, vasárnap az osztály munkatársai a gyermekek részére baleset-megelőzési tanácsokkal, egészségnevelő totókkal, rejtvényekkel készültek, míg a felnőttek részére életmódtanácsadást, BMI-számítást, vérnyomás- és testzsírmérést végeztek. B. CS. ник.../....