Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-19 / 220. szám
4 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE 2016. SZEPTEMBER 19., HÉTFŐ Méltó emlék az elhurcoltaknak MEZŐTÚR A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából állítottak márványtáblát az 1945-ben a városból elvitt lakosok emlékére. A városháza északi homlokzatán helyezték el, méltó módon megemlékezve az elhurcolt 274 mezőtúrira. Az emléktábla avatására a II. világháború áldozatainak emléknapján került sor. (szs) Népszerűek a helyi zöldségek KÉTPÓ Új kezdeményezésként a település tanyaközpontjaiba is kijuttatják a község közmunkaprogramja keretében megtermelt zöldségféléket. A peremterületeken élők nagy örömmel fogadták ezt a lehetőséget, hiszen így heti rendszerességgel hozzájutnak a friss termékekhez. (szs) Telkeket jelöltek ki otthonoknak MEZŐTÚR Az országos szinten meghirdetett otthonteremtési programhoz kapcsolódva, a város önkormányzata úgy döntött, hogy különböző telkeket ajánl kedvezményes megvásárlásra. Eredetileg három területen jelöltek ki telkeket. Az egyik az Alkotmány tér környéke, emellett az Erkel Ferenc utcán egy beépítetlen terület, illetve a volt tüdőgondozó területe, ahol több telket is kijelöltek számukra. (szs) Testvértelepülés a Felvidékről MEZŐTÚR Sárosfa község testvértelepülési találkozóját a felvidéki település első írásos említésének hétszázharminc éves évfordulója alkalmából rendezték meg nemgériben. Az eseményen ünnepélyes keretek között írták alá Sárosfa és Mezőtúr testvértelepülési megállapodását. A két település immár öt éve, 2011 óta ápol kapcsolatot egymással. (szs) Batta Attila Viktor, Mezőtúr alpolgármestere- Rendkívül korszerű kamera- rendszer működik a településen. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni ezzel kapcsolatban?- A közbiztonság terén jelentős előrelépést hozott az a korszerű WBS térfigyelő kamera- rendszer, melyet a város önerőből valósított meg. Már a működtetés első évében jelentős mértékben, mintegy huszonöt százalékkal csökkent a városban az előző évekhez viszonyítva a bűncselekmények, szabálysértések száma.- Mi a rendszer különlegessége?- Ez a rendszer eltér a hagyományos, egyéb településeken már megismertektől. A legkorszerűbbek közé tartozik, hiszen rendelkezik rendszám- felismerő, valamint éjjellátó kamerákkal és készülékekkel. A városházára bekötött rendszer elsődleges használója nyilvánvalóan a rendőrség, mely ennek segítségével sokkal hatékonyabban felügyelheti Mezőtúr biztonságát. ló szolgálatot tehet azonban a forgalomfigyelésben, illetve a baleseti kockázatok csökkentésében is, sőt a bekövetkezett balesetek rekonstruálásában is fontos szerepet játszhat.- Van-e lehetőség további fejlesztésre?- Nemrégiben a kamerákat fejlesztő cég képviselői tartottak prezentációt a térfigyelő kamerarendszer bővítéséről a képviselő-testület számára. Mivel a bűnmegelőzés területén nagyon nagy visszatartó erejük van a kameráknak, ezért fejleszteni szeretnénk. A frekventált pontokra a legújabb kamerákat állítanánk be, melyek éjszaka is tökéletes felvételt rögzítenek. A testület ezt munkamegbeszélés formájában fogja tárgyalni. SZ. ZS. KÉTPÓ Közel ezer szilvafája van a település önkormányzatának, melyeket a közmunkaprogram keretében gondoznak. Az idei igazán jó év volt, több mint hatvan tonnányi termést szüreteltek, ám exportra nem adtak el belőle. Túlnyomó részét cefreként értékesítették és természetesen pói szilvalekvár is készült a hétvégi Alföldi Lekvárfőző Fesztiválon. SZ. ZS. Nem érdemes túl korán érkezni a szakrendelésekre Zárva marad az ajtó Túl korán szeretnének bejutni a betegek a mezőtúri kórház szakrendeléseire. Ha nem hét óra előtt néhány perccel érkeznek, bizony még zárt ajtókat találnak. Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu MEZŐTÚR - Sok bosszúságot okoz számunkra a a városi rendelőintézet működési rendje, ugyanis reggel csak 6.55-től lehet bejutni a főbejáraton a különféle rendelők váróhelyiségeibe - panaszolta egyik olvasónk. - Az ennél korábban érkező betegek, köztük kismamák, idősek, a vonzáskörzetből érkezők kénytelenek té- len-nyáron a főbejárat lépcsőjén várakozni. Pedig sokan épp azért érkeznek korábban, hogy mielőbb bejussanak a szakorvoshoz, azt remélve, hogy hamarabb hazamehetnek. Ráadásul a vonzáskörzetből érkezőket autóbusz hozza menetrend szerint, az pedig nem igazodik a kapunyitáshoz. Amint azt a panaszos elmondta, a főbejárat lezárásának indoka tudomása szerint az esetleges intézményi lopások megelőzése.- Úgy gondoljuk, a megoldás az előcsarnok lezárása lenne a lépcsőház felől, ez egyetlen ajtó zárva tartásával megoldható lenne - tette hozzá olvasónk. - Ráadásul ebben az előcsarnokban korlátozottan ugyan, de még ülőhely is van, így kulturáltabb körülmények között lenne lehetőség a várakozásra. Ez a probléma évek óta létezik, sokan beszélnek róla szomorúan városszerte. Persze vannak olyanok, akik a portás figyelmetlenségét kijátszva, hátul mégis bejutnak. Ráadásul a gépkocsibejáraton különféle indokkal átjutók valamiképpen felmennek az emeletre, és a korábban érkezőket megelőzve várakoznak a szakrendelők ajtóinál, olykor még sorszámhoz is hozzájutnak. Az előcsarnok lezárása lenne a megoldás? A kórházi rend szabályozása sok esetben nem egyszerű, számos szempontot figyelembe kell venni az előírások meghatározásakor.- Nem ismeretlen számomra ez a probléma, több panasz is érkezett már hozzánk emiatt, de sajnos sokadjára is csak azt tudom mondani, hogy nem tudjuk korábban kinyitni a rendelőket - mondta el megkeresésünkre dr. Csellár Zsuzsanna, a Mezőtúri Kórház-Rendelőintézet főigazgatója. - Az intézménynek meghatározott rendje van, s amíg a hajnali takarítás be nem fejeződik, nem lehet beengedni a várakozókat. Ez a csúszós padló miatt még balesetveszélyes is lehet, történt már baleset korábban emiatt. Ráadásul biztonsági szempontból is fontos ez a kérdés, sok kórházi lopást lehet megakadályozni ezzel az intézkedéssel. Mindezek mellett alapvető dolog, hogy a nyitva tartást valamelyest mindenképpen szabályozni kell, nem tarthatjuk éjjel-nappal nyitva az intézményt. Például az üzletek, bankok, hivatalok ajtajait sem nyitják ki azért korábban, hogy a nyitva tartási idő előtt ott várakozzanak az ügyfelek. A panaszokat vizsgálva ugyanakkor keressük a megoldást arra, hogy a még meglévő „kiskapukat” is lezárjuk. Ezáltal elejét tudjuk venni, hogy egyesek mégis idő előtt bejussanak a rendelésekre. Mindez azért szükséges, hogy biztosítani tudjuk a kórházban folyó zavartalan munkavégzést. Dr. Csellár Zsuzsanna főigazgató HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz HÍREK Az elmúlt harmincöt évnek állítanak emléket a közös tárlattal Lengyelországban avattak szobrot KULTÚR Homo et Natura - ember és természet a címe a mezőtúri alkotótelep jubileumi kiállításának. Mottója lehetne ez a művésztelep elmúlt harmincöt évének is, hiszen a Peres-parti tanya környezete igazán inspiráló a művészek számára. A különleges tárlat, amely a művésztelep egykori is jelenlegi alkotóinak műveit közös kiállítás keretében mutatja be, jelenleg a helyi galériában látható. Mindezek mellett a hagyományos nyári művésztelepet működtető Mezőtúr Művészeti Köz- alapítvány sikeres pályázatának köszönhetően Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrász A magyar huszár című szoborkomA galériában egykori és mai alkotók közös kiállítása látható pozícióját avatták fel a napokban Lengyelországban. Kövér László, a Magyar Országgyűlés Elnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel Szejm Elnöke avatta fel a délkelet-lengyelországi Przemyslben a magyar huszár és a lengyel ulánus szobrát a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad keretében. Az első világháborúban itt harcolt katonáknak emléket állító közös emlékművet a város főterén, az egykori tiszti kaszinónál helyezték el. A magyar huszár alakja lováról leszállva, az otthon maradt szerettei számára írt levelet dob be a postaládába, míg a lengyel alak a lengyel légiók 1. ulánus ezredének lovaskatonája. SZ. ZS. Segítik a gazdaság élénkítését helyben MEZŐTÚR Helyi gazdaságélénkítési program elindításáról tárgyalt korábban a város ön- kormányzata. A kezdeményezés keretében az önkormányzat segítséget és egységes támogatást nyújt annak érdekében, hogy a helyben felmerülő lakossági igényekre a megoldásokat a helyi vállalkozók termékei és munkája szolgáltassák. A program segítségével egyidejűleg tompítanák a nagyváros elszívó hatását, ugyanakkor egységes támogatást biztosítanak minden helyi illetőségű vállalkozó és vállalkozó kedvű részére. A program megvalósítása során kialakítanak egy egyedi önkormányzati weboldalt és okostelefon-alkalmazást, amelyre tematikus rendben töltik fel az önkormányzati nyilvántartások szerinti helyi vállalkozókat és szolgáltatókat. A nyilvános megjelenés termésazetesen a helyi vállalkozások hozzájárulásával történik. A weboldalra feltöltenek egy folyamatosan épülő adatbázist, amely tartalmazza a mindennapi életben felmerülő lakossági igényekkel kapcsolatos szolgáltatások listáját. A vállalkozók és az általuk elvégzett munkák ráadásul értékelhetőek, ezáltal objektív támpontul szolgálnak döntéshozatalkor és megköny- nyítik a választást. SZ. ZS.