Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-15 / 217. szám

2016. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ 5 A munka egyik legveszélyesebb és legizgalmasabb része a part váltása volt így vontatták a hajókat a Tiszán „Zúg a Volga, sír a Volga, súlyos gálya reng a hab­ján...” Néhányunknak bizo­nyára ismerősen cseng ez a szöveg, amely egy orosz dal magyar fordításának kezdő sora, és úgy ismerte meg a világ, a „Volgái hajóvonta­tók dala”. A nehéz hajókat a folyókon valamikor embe­rek és lovak vontatták nem­csak az oroszoknál, de Ma­gyarországon is. Legtöbb­ször nem önszántukból, ha­nem kényszerből, ugyanis a tizennyolcadik század vé­géig jórészt fegyenceket alkalmaztak erre a nehéz munkára. TISZA MENTE így történt ez ná­lunk is! A Dunán és a Tiszán dereglyéket húzó embere­ket láthatunk a metszeteken és képeken, és nagy részük rabként végzi az izomszag­gató tevékenységet. Ugyanis a nehéz hajókat a víz sodrása elvitte a folyón lefelé, de a fo­lyás irányával szemben már vontatni kellett. Aztán válto­zott a kép, a reformkorban és az utána következő évti­zedekben már jóformán csak lovakat alkalmaztak erre a munkára. A Tiszán a szállítóhajók egyik fajtája közlekedett, amit hivatalosan dereglyé­nek neveztek, de a köznyelv csak „bőgőshajónak” emle­geti. A deszkából készült, bordázott, széles, lapos fe­V№0> fjaJt&i&Gatг etwiiu-fvfijо ka t j,uailjc\ 11 levő fia jé vonlát&ül Ámjzetiuíjjtk íbbú űb-tf-t! tí hf’tűíin „ „ mm mos itöwöm м QJzUUcfi/i bujxl'a nekű, alacsony építésű, se­kély merülésű vízi jármű­vet a nagybőgőre emlékezte­tő orrtőkéje miatt nevezték így. Ezek a hajók búzát, ter­ményeket szállítottak. A hu­szadik században azonban a vasút térhódítása követ­keztében jóformán csak ka­vics és homok fuvarozására használták őket. A hajóvontatás elengedhe­tetlen feltétele volt, a jól kar­bantartott part menti sáv. a „vontatóút”. A folyó partján végighúzódó fáktól, bokrok­tól megtisztított földdara­bot nevezték így. Szükség is volt rá, hiszen elgondolni is rossz, ha a természet visz- szahódította ezt az utat! Az emberre és állatra is vég­zetes lehetett abban az idő­ben. A gyökerek, törzsek fel­sérthették a vontatók lábát, amely súlyos sérüléshez és halálhoz is vezethetett. Ép­pen ezért az ilyen utak kar­bantartását törvények, jog­szabályok írták elő a par­ti birtokosok számára. Ez a feladat a tizenkilencedik­huszadik század fordulóján már az egyes folyammérnö­ki hivatalok feladata volt. Ezeket a vontatóutakat a tér­képeken is feltüntették. En­nek egyik érdekes darabja az 1886-ból származó hely­színrajz, amely Szolnok vá­ros határában a Tisza bal partján húzódó hajóvontató utat ábrázolja. A sodrás változása, eset­leg más természeti aka­dály miatt a hajók mozga­tói partváltásra kényszerül­tek. A vontatás egyik legve­szélyesebb és legizgalma­sabb része a part váltása volt, mely az irányításban és a hajtásban egyaránt ne­héz feladat elé állította a ha­jósokat és a vontatókat. A vezényszó után ostorcsa­pásokkal, kiáltásokkal ösz­tökélték az állatokat, s a fel­gyorsult hajót a kormányos a másik partnak irányítot­ta. Majd hirtelen leoldották a hajót a kötélről, s azt lehor­gonyozták (népies nyelven „lemacskázták”), vagy eve­zőkkel segítették tovább. A hajósok a vontatóköte­let ladikkal a másik partra tették, míg a vontatók a lo­vakat átúsztatták, vagy lo­vas dereglyével vitték át a szemközti oldalra. Ez a de­reglye speciális jármű volt! Orra hegyes, fara lapos, mé­rete a vontatott hajó nagy­ságától függött, s annyi ló fért bele, amennyi a hajó vontatásához magas vízál­láskor szükséges volt. A második világháború után már nem volt szükség a „bőgős hajókra” a fejlődő vasúti és közúti áruszállítás végleg átvette feladataikat. Az'utolsó képviselőnek ma­radványait a múlt évben ta­lálták meg Szolnokon, a hul­lámsírban. Szikszai Mihály PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 26-37 32-38 Alma Ft/kg 230-280 270-380 Körte Ft/kg 400-600 400-450 Szilva Ft/kg 200-250 250 Sárgarépa Ft/kg 100-150 390-450 Zöldség Ft/kg 350-800 380-510 Burgonya Ft/kg 80-170 90-170 Paradicsom Ft/kg 190-500 450-600 Paprika Ft/kg 150-300 350-600 Hagyma Ft/kg 180-200 140 Fokhagyma Ft/kg 1000-1600 1000-1200 Banán Ft/kg 400-450 490 Zeller Ft/kg 180-250 210 Körte Ft/kg 400 400-450 Dinnye Ft/kg 80-150 90 Karfiol Ft/kg 250-350 350 Citrom Ft/kg 700-1200 900 Szőlő Ft/kg 350-550 600 Őszibarack Ft/kg 450-600 400 RECEPT Egyszerű rizsleves ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma az Agora Gyógyszer- tár (Boldog Sándor István krt. 23.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Ti­sza vízállása Tiszafürednél 542 centiméter, duzzasztott, Kisköre- felsőnél 730 centiméter, duzzasz­tott, a vízhőfok 23,4 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -268 centiméter, apadó, Szolnoknál -215 centimé­ter, stagnáló, a víz 22,8 Celsius- fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 112 centiméter, stagnáló, a Hár­mas-Körös Kunszentmártonnál -71 centiméter, alig változó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, a 31-es és a 45- ös főút egyes szakaszain, illetve Törökszentmiklós, Kenderes, Kar­cag, Szolnok, Rákóczifalva, Jász­berény, Mezőtúr, Tiszafüred, Ti- szaigar és Tiszaörs belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffi- paxos ellenőrző autók elhelyez­kedésének megváltoztatási jo­gát a rendőrség fenntartja. Rész­letes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. NAPI MENÜ HIRDETÉS CSÜTÖRTÖK Leves: Bableves füstölt hússal Főétel: Bolognai spagetti Desszert: Máglyarakás HOZZÁVALÓK 20 dkg vegyes leveszöldség (kis sárgarépa és fehérrépa, kis darab zeller és karalábé) 1 kis vöröshagyma 1 gerezd fok­hagyma 2 evőkanál olaj 1 evő­kanál liszt 5 dkg rizs 1 kis pa­radicsom 3-4 karika zöldpap­rika, ételízesítő - ízlés szerint, őrölt pirospaprika, őrölt bors, majoránna, aprított petrezse­lyem vagy zellerzöld, só. ELKÉSZÍTÉS A zöldségeket kis kockákra, a hagymákat finomra aprítjuk, a paradicsomot pedig a tetején keresztbe be hasítjuk. A zöldségeket a vöröshagymá­val forró olajban magas hőfo­kon pár percig pirítjuk, majd benne a fokhagymát is rövid ideig. Meghintjük a liszttel, el­keverjük, majd őrölt pirospapri­kával megszórjuk és felenged­jük kb. 1,21 vízzel. Utána azon­nal sózzuk, hogy a letapadt liszt feloldódjék, majd borsoz- zuk, vaalmint paradicsomot, zöldpaprikát, majoránnát és ételízesítőt teszünk hozzá. Amikor forr a leves, a megmo­sott rizst hozzákeverjük és las­sú forrással főzzük kb. 15-20 percig. A végén friss zölddel meghintjük, majd tálaljuk. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktu­ális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 9.50 Napi üzenet 10.00 Fó­rum 10 30 Kultúrkorzó 11.00 Aranykosár 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 12.50 Napi üzenet 13.00 Horgásztárs 13.30 Elixir 14.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 15.00 Aranyidő 15.30 Szolnoki MÁV FC-VÁC FC - labdarúgórmérkőzés közve­títése felvételről 17.25 Örökségünk 17.50 Napi mozgás 18.05 Mérleg 18.30 Fórum 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Té­ma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.50 Napi mozgás 21.00 Fórum 21.30 Szolnoki MÁV FC-VÁC FC - labdarúgó-mérkőzés közvetítése fel­vételről 23.30 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél, női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs- pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek, és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 4.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kunos Fecóval 10.00 Amadeus Nap­közi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután- Czinege Leventével 18.00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével 19.00 Amadeus Este Nyerges Izabellával 20.00 „Kul­tusz" - Kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabával 22.00 Dolce Vita - életmódmagazin- Kis Kata műsora 23.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin, ismétlés, majd nonstop zene péntek 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu ПХШШП 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Hallgassuk együtt! 14.05 Kávéház (ism.) 15.15 Püspök­kenyér (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Mi tegyek? (ism.) 16.30 Karitasz percek 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.45 Régió Sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor (ism.) 19.15 Könyvtári barangolás 19.45 Es­ti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Ka- tedrális 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogsá­gunk! - görögkatolikus félóra 21.30 Kapcsolat 22.10 Andante (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím. Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon. 56/516-736 Hírügyeletes. Czakó Nóra Telefon. 56/516-758, Fax. 516-710 E-mail. nora.czako@mediaworks.hu Mobiltelefon, SMS. 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ MOZI Renée Zellweger újra Bridget Jones SZOLNOK CINEMA CITY: A mestergyilkos: Feltámadás (16) 20.00. A barátságos óri­ás (6) 3D 13.00. Bridget Jones babát vár (16) 13.00 15.30 18.00 20.30. Florence - A tö­kéletlen hang (12) 16.00. Ha­verok fegyverben (16) 17.00. Kilenc élet (12) 15.00 18.10. A kis kedvencek titkos élete (6) 3D 13.10. Rossz anyák (16) 20.20. Sully - Csoda a Hud­son folyón (12) 14.00 18.20. TISZAPART MOZI: Fantom­fiú (6) 15.30. Sully - Csoda a Hudson folyón (12) 16.00. Sing Street (12) 16.15. Nap­ló apámnak anyámnak (12) 17.00. Bridget Jones babát vár (16) 18.00. Sully - Csoda a Hudson folyón (12) 18.15. Szexkemping (16) 19.45. Üt­közés (16) 20.00. Bridget Jo­nes babát vár (16) 20.15. VÁROSHÁZI ESTÉK TÖRÖKSZENTMIKLÓS Szeptern bér 16-én 18 órakor rendezik meg az első Városházi Esté­ket a VÁROSHÁZA DÍSZTER­MÉBEN, ahol dr. Tóth Zoltán Jó­zsef jogtörténész, politológus tart előadást, melynek témája a Szent Korona és a globalizáció. TEMPLOMOK ÉJSZAKÁJA SZOLNOK Az Ars Sacra Fesztivál keretében szombaton este szí­nes programkínálattal Nyitott Templomok Éjszakája lesz a BELVÁROSI NAGYTEMPLOM­BAN. Este hatkor ünnepi szent­mise lesz a Jubilate Kórus szol­gálatával, hét órakor a Vivaldi Keresztény Kamarazenekar ad hangversenyt. Utána a templom belső terének építészeti és kul­túrtörténeti bemutatójával foly­tatódik a program. Este tíztől ti­zenegy óráig szentségimádással zárják a napot, melyen közremű­ködik a Jäger János és Barátai karizmatikus énekeket megszó­laltató zenekar. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változáso­kért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom