Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-10 / 213. szám
2016. SZEPTEMBER 10., SZOMBAT SPORT 15 Szombaton rangadót vív egymással a Törökszentmiklós és a Karcag Csákváron szerepel a MÁV Véget ért a kéthetes válogatott szünet, így minden osztályban ismét teljes fordulót rendeznek a hétvégén. Az NB ll-ben szereplő Szolnoki MÁV FC Csákváron játszik tévés meccset, míg a megye l-ben vérbeli rangadóval, a Törökszentmiklós- Karcag összecsapással folytatódnak a bajnokság küzdelmei. Pabar Gyula gyula.pabar@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A Csákvár jelenleg ugyan előkelőbb helyet foglal el a tabellán, mint a Szolnok, ám a két csapatot mindössze egyetlen pont választja el egymástól. Vagyis túlzás nélkül kijelenthető, hogy a másodosztály nyolcadik fordulójában két hasonló erőkből álló gárda összecsapásának lehetünk szemtanúi vasárnap délután. CSÁKVÁR- SZOLNOKI MÁV FC vasárnap, 16.45 Ami a házigazdákat illeti, az eleddig begyűjthető kilenc pontból hetet bezsebeltek hazai pályán, idegenben viszont a lehetséges tizenkettőből csak négyet, legutóbbi idegenbeli mérkőzésükön 5-0-ra alulmaradtak a Soroksárral szemben. Ezen a téren mondjuk a Szolnok sem brillírozik, hiszen Felcsúton, Sopronban, és Szegeden még csak pontot sem tudott szerezni az Antal Gábor-Balogh Pál páros trenírozta Tisza-parti legénység, sőt az utolsó hazai bajnokiján nem kis meglepetésre csupán egy gólnélküli döntetlent ért el a sereghajtó Cigánd ellen. Viszont azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy a Cigánd ellenit leszámítva mindegyik találkozójukon gólt szereztek a kék-fehérek, mi több, három alkalommal még a kapujuk is érintetlen maradt. Továbbá az is jó hír lehet a MÁV-drukke- reknek, hogy a korábban sérülés miatt kispadra kényszerülő játékosok most újra bevethető állapotban vannak, eltekintve Tóth Balázstól, akinek az egyik múlt heti edzésen elszakadt a bokaszalagja, így többhetes kihagyás vár rá. A fehér mezes szolnoki csapat a Vasas elleni Д edzőmeccsel hangolt a bajnoki folytatásra Megye 1 1 Karcag 3 1 0 19-6 10 2. Tiszafüred 3 1 0 9-2 10 3. Törökszentmiklós 3 1 0 9-2 10 4. Jászárokszállás 3 1 0 9-3 10 5. Újszász 3 1 0 11-7 10 6. Szajol 3 0 1 6-2 9 7 Csépa 2 0 2 10-7 6 8. Fegyvernek 1 1 2 8-8 4 9. Jánoshida 1 1 2 8-9 4 10. Kisújszállás 1 1 2 4-7 4 11. Jászkisér 1 1 2 4-8 4 12. Tiszaföldvár 1 0 3 5-14 3 13. Kunszentmárton 1 0 3 2-12 3 14. Jászfényszaru 0 2 2 5-9 2 15. Tószeg 0 1 3 3-7 1 16. Rákóczifalva 0 0 4 5-14 0 A forduló további párosításai - szombat, 16.30: Tiszaföldvár-Csépa, Jánoshída-Jászárokszállás, Rákóczifalva-Jászkisér, Kisújszállás-Tószeg, Kunszentmá rton - Újszász, Tiszafü red - Fegyvernek. Vasárnap, 16.30: Jászfényszaru-Szajol.- NB II 4 2 15-5 14 4 12 9-6 13 Zalaegerszeg 3 3 1 11-5 12 4. Szeged 2011 3 2 2 11-4 11 5. Kisvárda 3 2 2 12-8 11 6. Soroksár 3 2 2 11-10 11 7. Puskás Akadémia 3 2 2 16-17 11 8. Csákvár 3 2 2 7-11 11 9. Sopron 3 1 3 10-8 10 10. Cegléd 3 1 3 10-9 10 11. Vác 3 1 3 7-6 10 12. Szolnok 3 1 3 10-10 10 13, Kozármisleny 3 1 3 9-9 10 14. Dorog 3 1 3 9-9 10 15. Siófok 3 0 4 8-10 9 16. SZEOL 3 0 4 6-9 9 17. Békéscsaba 2 1 4 8-8 7 18. Budaörs 2 1 4 5-6 7 19. Mosonmagyaróvár 1 2 4 7-10 5 20. Cigánd 1 2 4 4-15 5 A forduló további párosításai - vasárnap 16.30: Dorog-Kozármisleny, Nyíregyháza-Szeged 2011, Mpsonmagyaróvár-Balmazújváros, Vác- Soroksár, SZEOL-Kisvárda, Békéscsaba-Sopron, Cigánd-Puskás Akadémia. 18.00: Siófok-Cegléd, Za laegerszeg- Budaörs. Rengeteg tehetséges, gyors fiatal alkotja a Csákvár együttesét, akik rendre belemennek az egy-egy elleni párharcokba, emiatt pedig borzasztó kellemetlen ellenük futballozni - kezdte Antal Gábor, a Szolnoki MÁV FC edzője. - Támadásban határozottak, és gyorsaságukat kihasználva sokszor játsszák be a labdát az üres területekre, ezzel folyamatos nyomás alatt tartják az ellenfél védőit. Pont ezért nagyon fontos a számunkra, hogy masszívan védekezzünk, s ne hagyjunk üres területeket a csatáraiknak. Ha ez sikerül, akkor a gyors ellentámadásainkat kihasználva gól(oka)t kell rúgnunk. Akik nem tudják elkísérni a csapatot Csákvárra, azok a találkozót vasárnap 16.45-től élőben kísérhetik figyelemmel az M4 Sportcsatorna képernyőjén. Hogy mennyire kiélezett küzdelem folyik a megyei első osztályban, azt jól példázza, hogy négy fordulót követően öt csapatos holtverseny alakult ki a bajnokság élén. A helyzet tovább fokozódhat a hétvégén, ugyanis a két tízpontos, az előző körben a Fegyverneket legyőző Törökszentmiklós a Jászfénysza- ruval 2-2-es döntetlent játszó Karcagot látja vendégül. TÖRÖKSZENTMIKLÓS- KARCAG szombat, 16.30 A tavalyi ezüstérmes mik- lósiak már túl vannak egy rangadón, két héttel ezelőtt a címvédő Tiszafüred otthonában léptek pályára - az a meccs 1-1-es döntetlennel ért véget. Fegyverneken és Tisza- földváron viszont nem találtak legyőzőre, ahogy odahaza a Jászfényszaru sem bírt velük. A Karcagnak valamelyest könnyebb volt a sorsolása ez idáig, mivel a Jánoshida, a Kunszentmárton, a Tisza- földvár és az előbbiekben már többször is említett Jászfényszaru volt az ellenfele. Most azonban egy igazi erőfelmérő vár az Orosz István dirigálta karcagi együttesre.- Szeretnénk folytatni jó sorozatunkat, és remélhetőleg három ponttal távozunk majd Miklósról - mondta lapunknak a vendégek mestere - Az egyértelmű, hogy az eddigi felállásokhoz képest némileg át kell szerveznünk a játékunkat, viszont ez nem az jelenti, hogy kevésbé támadó felfogásban lépünk pályára. Fontos lesz, hogy ki birtokolja majd többet a labdát, illetve az is, hogy melyik csapat tud jobban sáfárkodni a helyzeteivel.- Már hozzászoktunk, hogy zsinórban játszuk a rangadókat - mondta Tarjányi Csaba, a miklósiak trénere. - A nyáron játszottunk edzőmeccset a Karcag ellen, s már akkor lehetett tudni, hogy a bajnokságban számolni kell velük. Jól tartják a labdát, pontosan passzolnak, ezért egy hajtós, jó iramú mérkőzésre számítok. Bár lesznek hiányzóink (Máté-Fazekas Attila, Héder Attila, Földi Attila - a szerk.), mégsem érzem azt, hogy ez gátolna minket az újabb pontszerzésben. HÍREK Tünkéi Nándor bronzérmes lett PARALIMPIA A férfi erőemelés 49 kilogrammos súlycsoportjában Tünkéi Nándor (képünkön) - aki idén már világkupát nyert Rióban -155 kilogrammos eredménnyel a harmadik helyen végzett, ezzel megszerezve a magyar csapat első érmét az ötkarikás játékokon. A győzelem 181 kilós világrekorddal a vietnámi Le Van Congé lett - aki versenyen kívül még a 183 kilót is kinyomta -, a második pedigajordániai OmarQarada lett 177 kilóval. (pgy) O’Neal és Iverson a halhatatlanok közt KOSÁRLABDA Újabb egykori sztárjátékosokkal bővült ki a Springfieldben található Hírességek Csarnokának névsora. A 90-es, illetve a 2000-es évek talán legmeghatározóbb centerét, a Los Angeles Lakersszel három, míg a Miami Heattel egy bajnoki címet nyerő Shaqu- ille O’Nealt, valamint az 1997- ben év újoncának választott, a pontkirályi címet a maga 183 centiméterével négy alkalommal is elhódító Allen Iversont péntektől fogva már a sportág halhatatlanjai közt fogják számon tartani. (pgy) Hatalmasat bukott Andrea lannone MOTORSPORT Csigolyarepedés miatt kénytelen kihagyni a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának további programját Andrea lannone, a Ducati olasz pilótája. A 27 éves motorversenyző a pénteki szabadezé- sen a pálya 12-es kanyarjában száll el. A balesete után készült röntgenfelvételek kimutatták, hogy a háti csigolyái közül kettőn (T2, T3) hajszálrepedések keletkeztek, így lan- nonét azonnal a cesenai kórházba szállították. A Ducati- nak viszont így is lesz két gyári pilótája a hétvégén, ugyanis a hazai pályának számító Misa- nóban harmadik motort is neveztek Michele Pirróval. (pgy) A hagyományokhoz híven jól szerepeltek versenyzőink Szolnoki éremeső Miskolcon Világelsőt győzött le a cseh Plisková VERSENY A Magyar Szív Egyesületek Országos Szövetsége sporttalálkozóját Miskolcon rendezték meg, ahol a szolnoki Szív és Érrendszeri Betegek Rehabilitációs Egyesületének csapata is indult. A sportversenyek két napon át tartottak, atlétika, úszás, teke, labdajátékok (röplabda, kosárra dobás, asztalitenisz, foci stb...), sakk sportágakban mérték össze tudásukat, korcsoportok szerint. Mint ahogy az elmúlt években megszokhattuk a szolnoki együttes kitett magáért, hiszen 7 aranyérmet, 4 ezüstöt és 2 bronzot szerzett a népes mezőnyben. V. Cs. Felvételünkön a szolnoki csapat látható a sporttalálkozó megnyitó ünnepségén, Miskolcon TENISZ A huszonkétszeres Grand Slam-bajnok amerikai Serena Williamsnek akárcsak tavaly, úgy az idén is az elődöntő jelentette a végállomást a US Openen. Ez utóbbi vereség viszont meglepőbb, mint az egy évvel ezelőtti, Roberta Vincitől elszenvedett, ugyanis a négy között az a cseh Karolina Plisková verte őt 6:2, 7:6-ra, aki korábban még a legjobb harminckettőn sem tudta átverekedni magát nagy tornán. Külön pikantériája a dolognak, hogy Martina Hingis, Justin Henin és Kim Clijsters után ő lett a negyedik olyan játékos, aki ugyanazon a Grand Slam-tornán képes volt legyőzni mindkét Williams testvért. Pályafutása első döntőjében a hétfőtől immáron világelső német Angelique Kerberrel találkozik, aki Caroline Wozniackit búcsúztatta 6:4, 6:3 arányban. A férfiaknál lapzártánk után még az elődöntőket játszották, melyekben az Andy Murrayt búcsúztató Kei Nisikori a svájci Stanislas Wawrinkával, míg a francia Gael Monfils a szerb világelső Novak Djokoviccsal meccseit, aki úgy jutott a négy közé, hogy Jó-Wilfried Tson- ga két szett után térdsérülés miatt feladta a negyeddöntőt, Mikhail Youzhny egy játszmát sem bírt ki, Jiri Vesely pedig ki sem tudott állni ellene. P. Gy.