Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-03 / 181. szám

2016. AUGUSZTUS 3., SZERDA KITEKINTŐ g Sokszor megdöbbentő ismerethiánnyal szembesülnek a pedagógusok A nyári tábori let sokat fejleszt Nem haszontalan időtöl­tés a táborozás - véleked­nek a szülők, ami valóban így is van. A gyermek szá­mos készségét, képességét fejlesztheti, növelik önbizal­mát, és sikerélményt adnak. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Táborok sokasá­gát kínálják az iskolák és egyéb szervezetek a szülőknek, gyer­mekeknek a vakáció idejére. Egy jó tábor nemcsak pusztán „gyermekmegőrző”, hanem él­ményt nyújtó, embert formáló hely is. A táborok egyik legfőbb előnye, hogy a diák sok olyan dologban kipróbálhatja magát, amiben korábban nem volt ré­sze. Természetesen nem szabad abba a hibába esnünk, hogy va­lamiféle továbbképzésre járas­suk nyáron a gyerekünket - a lényeg, hogy sokat játsszon, és új élményekre, kapcsolatokra tudjon szert tenni. így, nyár derekán már több tábor ért véget, a tábort vezető pedagógusok, szakemberek pe­dig máris levonták a konzek­venciát (sőt, évről évre), hogy az ilyen szabadidős tevékenysé­gek úgy kellenek a fiataloknak, mint egy falat kenyér. Hogy mi­ért?- Ennek több oka is van. Az új kapcsolatok kialakítása növeli a diákok társas készségeit - fej­lődik a kezdeményező, az alkal­mazkodó és a kommunikációs A gyerekek délutáni programként a szövés rejtelmeivel ismerkedhettek meg Besenyszögön készsége - vélekedik a beseny- szögi Kiss Endréné gyógype­dagógus, aki nemrégiben a 12. Településkutató tábort (melyet a Besenyszögért Alapítvány és a Vehiculum-Ház szervezett) Vezette. A táborban számos régi, hagyományos kézműves foglaltosságokat próbálhattak ki a gyermekek és olyan játé­kokat, mint például a szalma­bálára való felmászás. Megle­pő volt látni, hogy a gyerekek közül többen mennyire járatla­nok ezekben a tevékenységek­ben. Még nagyok sem tudtak felmászni a bálákra, mert nem volt hozzá elég erejük vagy egyensúlyérzékük. Nem cso­da, soha nem próbáltak ilyen mozgásokat. Ugyanilyen isme­retlen számukra a fára mászás is - ingatja fejét a pedagógus. Volt olyan gyerek, aki fordítva ült a lóra - a koordinációs kész­sége, térérzékelése ilyen gyen­ge volt. Ha azt gondolnánk, hogy a számítógépekhez szokott gyer- mek-ujjacskák ügyesebbek a kézműveskedésben, sajnos té­vedünk.- A gyerekeknek gondot oko­zott a tű forgatása, a szövés és az agyagozás is - ezt már egy má­sik pedagógus, Molnár Melin­da mondja. - Sok-sok segítség­gel próbálták elsajátítani a ré­gi mesterségek alapjait. Mind­eközben rájöttünk, mennyire nem ismerik a gyerekek a ré­gi szavakat, kifejezéseket sem: el kellett magyaráznunk nekik, mit jelent az a szó, hogy korsó vagy véka, orsó és zománc. Molnár Melinda szerint a tá­jékozatlanság illetve a nagy- és finommozgás koordinálatlan­sága évről évre egyre inkább tapasztalható a gyerekeknél. Ezen a helyzeten pedig sokat le­hetne javítani, ha az iskolában megismernék a tanulók a népi gyermekjátékokat vagy rend­szeresen bicikliznének. Makai Nóra pszichológus sze­rint az új dolgok kipróbálása, új élmények szerzése egyértelmű­en hozzájárul gyermekünk sze­mélyiségének színesedéséhez, hiszen első sorban a tapasztala­taink formálnak minket, azok által válunk egyedivé, összetet­té. Egy tábor számtalan lehető­séget kínál arra, hogy gyerme­künk úgy érezze, képes volt ön­állóan megtenni, létrehozni va­lamit, és büszkén fogja azt ne­künk hazaérve megmutat­ni. A táborozás egyik legfonto­sabb hozadéka azonban a kö­zösség érzése. A gyermek itt megtapasztalhatja, milyen egy vidám közösség részének len­ni, milyen csapattagnak lenni, milyen barátokra, bajtársakra szert tenni. Erre az iskolában manapság nem mindig van le­hetőség, ezért a táborok általá­ban örök élményt jelentenek a gyermekek számára. Egy tábor tehát kiváló lehető­ség lehet gyermekünk számá­ra, hogy életre szóló élménye­ket szerezzen, kikapcsolódjon, és játékosan fejlődjön. Az Aba-Novák Agóra Kultu­rális Központ Napsugár Gyer­mekházának csoportvezetője, Csehné Kovács Sarolta szerint azok a gyermekek, akik rend­szeres elektronikus eszköz­használók, nehezebben szoci­alizálódnak, mint társaik. Fi­gyelmük szétszórttá válik, a kö­zös tevékenységi formákban és játékokban maguktól nem vesz­nek részt. A tapasztalat azt mu­tatja, hogy hosszabb időnek kell eltelnie ezen „kütyük” haszná­lata nélkül, hogy ismét önfeled­ten, jó kedvvel tudjanak a ha­gyományos szóval játéknak ne­vezett tevékenységi formákban részt venni. A táborok tehát se­gítenek újra gyermeknek lenni, féleleveníteni a valódi játék örö­mét, mindezt egy közösség ré­szeként megélni. A jó társa­ság is lehetőséget ad nekik, hogy az elektronikus eszkö­zök használata helyett, más módon, hasznosabban töltsék el a nyári szünidőt, új bará­tokra találjanak és fejlesszék a kézügyességüket. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Fehér Ke­reszt Gyógyszertár (Baross út 5.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 545 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 731 cen­timéter, duzzasztott, a vízhő­fok 25,6 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál -157 centiméter, apadó, Szolnoknál -88 centi­méter, áradó, a víz 25,6 Celsi- us-fokos volt. A Zagyva Jászte­leknél 210 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál -16 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékozta­tása szerint a 31-es és a 45- ös főút egyes szakaszain, il­letve Kunszentmárton, Török- szentmiklós, Rákócziújfalu, Karcag, Tiszaföldvár, Jászbe­rény, Jászjákóhalma, Jászapá­ti, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszafü- red-Örvény belterületén kell el­lenőrzésre számítaniuk az uta­kon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrzőautók elhelyezke­désének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részle­tes megyei traffipax a Szóljon, hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Merni tudó szíveké a világ.” (Vergilius, költő) A kerékpárosokat védik a töltésen JÁSZKUNSÁG A Tisza folyó bal parti árvízvédelmi töltésén, a 163+708 és a 169+448 töltés­kilométer (tkm) szelvények­ben elhelyezett, kerékpáro­sok részére átjárható gátka­pukat augusztus 4-án, 8 órá­tól lezárja Kötivízig. Ezzel párhuzamosan a Tisza folyó bal parti árvízvédelmi töltés 169+020 tkm. szelvényében a gépjárműforgalom áthaladá­sának megakadályozása cél­jából a töltéskoronán két be­tonelemet helyeznek el. Az intézkedés a kerékpárosok védelme érdekében történik, hangsúlyozta Laczi Zoltán, a vízügyi igazgatóság sajtórefe­rense. T. A. RECEPT Sörös csirkecomb HOZZÁVALÓK Négy nagy csirkecomb, 3 gerezd fokhagyma, 1 evő­kanál ételízesítő, 1 mok­káskanál őrölt gyömbér, 1/2 mokkáskanál őrölt fe­kete bors, 1 evőkanál dijo- ni szemes mustár, 2 dl vi­lágos sör, 2 evőkanál étke­zési keményítő, 1 dl húsle­ves (készülhet leveskocká­ból is). ELKÉSZÍTÉS A csirkecombokat a forgók­nál kettévágjuk, megmos­suk és leszárogatjuk. A zú­zott fokhagymával, az étel­ízesítővel, a gyömbérrel, a borssal és a mustárral kö­rös-körül alaposan bedör­zsöljük, letakarva hűtőszek­rényben legalább egy órán át érleljük. Ezután magas peremű tep­sibe tesszük, a sörrel meg­locsoljuk, és előmelegített sütőben, alufóliával letakar­va száznyolcvan fokon kb. Harminc perc alatt megpá­roljuk. Az idő elteltével a fó­liát levesszük, s további tíz­tizenöt perc alatt ropogós pi­rosra sütjük. Köretként friss salátát vagy akár zsemlegombócot is kí­nálhatunk mellé. ízletes és ropogós is a comb Érdekeseket látott, hallott? fotóját, olvasói |gyg|0t 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Tarzan legendája a mozivásznon SZOLNOK CINEMA CITY: Ami­kor kialszik a fény (16) 13:00, 20:20. Jason Bourne (16) 10:30, 15:00, 17:30, 20:00. Jégkorszak: A nagy bumm 3D (6) 10:10, 14:10, 18:20. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 12:10, 16:20. Mike és Dave esküvőhöz csajt keres (16) 11:20, 15:50. Star Trek: Mindenen túl 3D (12) 17:00. Star Trek: Mindenen túl (12) 19:30. Szellemirtók 3D (12) 13:30, 18:00, 20:30. Szenilla nyomában 3D (6) 12:30. Sze­nilla nyomában (6) 10:20. Tar­zan legendája 3D (12) 14:40. TISZAPART MOZI: A hegedű­tanár (16) 16:00. Sarkköri mentőexpedíció (12) 16:15. Jégkorszak: A nagy bumm 3D (6) 16:30. Csodálatos Bocca- cio (12) 17:45. Star Trek: Min­denen túl 3D (12) 18:00. Szel­lemirtók 3D (12) 18:15. Szel­lemirtók (12) 20:15. Emlé­kezz! (16) 19:45. Amikor kial­szik a fény (16) 20:00. FALUNAP T1SZASÜLY Augusztus 6-án ren­dezik meg a Tiszavirág faluna­pot a településen, ahol többek között traktoros felvonulás és verseny, rendőrségi kutyás be­mutató, baráti kézilabda mér­kőzés, tűzoltó bemutató, főző­verseny, arcfestés, ugrálóvár, tűzijáték és utcabál várja az érdeklődőket. A rendezvényen Sándor János székelyszentist- váni fafaragó kiállítását is meg­nyitják, valamint Hien is szín­padra lép. SZÉPSÉGVERSENY ABÁDSZALÓK Idén XVII. alka­lommal választják meg a Ti- sza-tó Szépét, immáron gyer­mek, tini és felnőtt kategóriá­ban a TISZA-TÓ STRANDON. 15 órakor a gyermek és tini kategória résztvevői versenyez­nek, 18 órakor pedig a felnőtt jelentkezők mérettetik meg magukat. Az est sztárvendége Danics Dóra lesz. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. To­vábbi programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet 7:00 Híróra benne: Aktu­ális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet, ,8:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8:50 Napi mozgás, 9:00 Újrakezdés - olasz film­sorozat, 68. rész, 9:30 Aranykosár, 10:30 Saj­tóasztal, 11:30 Liturgia, 12:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 12:50 Napi üzenet 13:00 Örökségünk, 13:30 Különóra, 14:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 15:00 Horgásztárs, 15:30 Szolnoksport, 16:00 Ter­mál-kincskereső, 16:30 Elixir, 17:00 Miami Vi­ce - filmsorozat 8. rész, 17:55 Napi mozgás, 18:05 Kultúrkorzó, 18:30 Aranyidő, 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Fórum, 2130 Forgószínpad, 22:00 Sajtó­asztal, 23:00 Műsor-összeállitás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk, 5:30 Vekker - Napindrtó információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu misHi 4:00 Romantikus Party Balázs Palival is­métlés, 6:00 Reggeli Juice Kunos Fecóval, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16:00 Amadeus Délután - Czinege Leven­tével, 18:00 Önök kérték kívánságműsor- Czinege Leventével, 19:00 Amadeus Este Nyerges Izabellával, 21:00 „Kapcsolódjunk” Novák Péter kulturális magazinja a főváros­ból, majd non-stop zene csütörtök 4:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu гашишан 5:00 Napköszöntő: Hírek; Kalendárium, 7:00 Szentmise-közvetítés az egri baziliká­ból, 7:35 Szentek, szent életű emberek, 8:15 Játék, 8:45 Lapszemle, 9:05 Múltunk pil­lérei, 10:05 Szószóló, 10:45 A lélek szava, 11:05 Évezredek asztalánál, 11:30 Vatiká­ni Rádió (ism.), 12:05 Egyházi hírek, 12:15 Evangélium, 13:05 Nem középiskolás fokon (ism.), 13:40 Népzenei kincsestár, 14:05 Úton - útfélen, 14:35 Neuma (ism.), 15:15 Hétvégi levél (ism.), 15:30 Hitvalló, 16:05 Érték - adó, 17:00 Regionális hírek, 17:15 Kora esti hírmondó, 17:45 A régió sport­ja, 18:00 Rózsafúzér, 18:35 MKR műsor, 19:00 Hírek, 19:05 Iránytű (ism.), 19:45 Esti mese, 20:10 Beszélő könyvek, 21:05 Sziluett (ism.), 21:35 Úton - útfélen (ism.), 22:10 Szószóló (ism.), 23:05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom