Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-22 / 196. szám

16 SPORT 2016. AUGUSZTUS 22.. HÉTFŐ Uj Néplap Mindkét tesztmeccsét elveszítette férfiválogatottunk Messze még a csúcsforma A hónap utolsó napján kez­di meg az Európa-bajnoki selejtezőket férfiválogatot­tunk, amely teszttornákkal készül a fontos megméreté­sekre, az elmúlt hét végén két mérkőzést játszott csa­patunk a portugáliai Setú- balban. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Válogatottunk so­raiban négy olyan játékos - Wittmann Krisztián, Vojvoda Dávid, Eilingsfeld János és Tóth Ádám - szerepei, akik a követ­kező évadban is piros-fekete szí­nekben fognak kosarazni. Kel­ler Ákos, Kovács Péter és Jarrod Jones pedig az elmúlt évadban Vojvodáék csapatársaként ját­szott az Olaj bajnokcsapatában. És akkor még nem beszéltünk Sztojan Ivkovics szövetségi ka­pitányról és első számú segítőjé­ről, Pór Péterről, a páratlan pá­ros irányítja a következő klub­szezonban is a bajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-induló Szol­noki Olaj legénységét. Nemzeti együttesünk az el­múlt hetekben Szerbiában és Kolozsváron játszott felkészü­lési mérkőzéseket. Váltakozó eredményeket ért el csapatunk, hiszen kikapott Montenegró­tól és Bulgáriától, ellenben le­győzte Románia és Észtország legjobbjait. A setúbali tornán a szintén az Eb-selejtezőkre fóku­száló portugál csapat volt a mi­enk első ellenfele. Nincsenek jó emlékeink a portugál csapat­ról, liiszen négy éve az Eb-pót- selejtezőjében oda-vissza ver­ték válogatottunkat, különösen a Tiszaligeti Sportcsarnokban elszenvedett sima vereség volt fájó mindannyiunk számára. Egy esztendeje egy barátságos mérkőzésen csapatunk huszon­öt ponttal verte a portugálokat, ugyancsak a Tiszaligetben. Az Atlanti-óceán-parti város­ban megint a házigazdáknak állt a zászló, bár az első félidő­ben még aránylag szoros volt az állás 37-29. A térfélcserét kö­vetően aztán tovább hízott a fe­lek közötti különbség, Vojvoda Dávidék huszonegy pontos hát­rányból kezdték a zárófelvonást. Talán mondani sem kell, hogy nem fenyegette veszély a luzitá- nok magabiztos sikerét (80-56). Mindehhez nemcsak a hazaiak jó játéka, a mieink gyenge do­bóteljesítménye, hanem a hazai pályát fújó portugál játékvezetői trió áldásos teljesítménye is kel­lett. Azt mindenki gondolhat­ja, hogy Ivkovics-kapitány nem hagyta szó nélkül a bírói tény­kedést. A sokadik reklamálá­sát követően megkapta a szak­ember második technikaiját is, így Pór Péter irányította tovább a csapatot. A második meccsen a holland válogatott volt a mieink ellenfe­le, amelyik tavaly részt vett az Eb-n. Ivkovicsnak ez alkalom­mal sem nyerte el a bírásko­dás a tetszését, ismét sokat rek­lamált, már a hetedik percben elküldték a bírók a kispadtól a szakembert. Csapatunk tovább­ra is nélkülözte a talpsérülés­sel bajlódó Jarrod Jonest. Most a meccs nagy részében jól játszott csapatunk, többször is vezetett, a hajrában, azonban a frisseb­ben játszó narancsmezes válo­gatott behúzta a győzelmet.- Nagyon erős, fizikális, Eb-résztvevő csapattal sikerült felvennünk a versenyt - mond­ta a szövetség honlapján Ivko- vics-kapitány. - Képet kaptunk arról, hogy fizikálisán jók va­gyunk, csak még formában nem, de most még van két he­tünk, hogy ezt rendbe tegyük. Nagyon biztató volt, hogy egy olyan csapat ellen, amelyik át­lagban 15-20 támadó lepattanót szed meccsenként, sikerült jól kizárni, ez kulcs lehet az ango­lok ellen is. Az is látszott, hogy Hanga sokkal jobban játszott, mint tegnap, persze ez érthe­tő, hiszen érezhető még rajta a meccshiány a betegsége miatt. Ha ő is teljesen formába lendül és Jones is csatlakozik hozzánk, abszolút jól fogunk állni. Csapatunk szerdán, Kecske­méten az osztrákok ellen játsz- sza utolsó felkészülési meccsét. Ugyancsak Kecskeméten au­gusztus 31-én Nagy-Britannia ellen lesz az Eb-rajt. A szeptem­ber 17-i macedónok elleni talál­kozót pedig Szolnokon rende­zik, a Tiszaligeti Sportcsarnok­ban. A két meccs jegyzőkönyve Portugália-Magyarország 80- 56 (17-12, 20-17, 26-13,17-14) Magyarok: Wittmann 4, Han­ga 2, Vojvoda 17/9, Tóth N. 2, Keller Á. 10/3. Csere: Tóth Á. 8, Ferencz 2, Perl 8, Eilingsfeld 3. Magyarország-Hollandia 81- 88 (20-19, 21-26,16-23, 24-20) Magyarok: Wittmann 15/9, Hanga 14, Vojvoda 9/3, Tóth N., Keller Á. 3/3. Csere: Eilings­feld 18/6, Tóth Á. 9, Perl 13, Kovács R, Ruják. Szövetségi kapitány: Sztojan Ivkovics. Edző: Pór Péter Megvan az ötödik jászberényi légiós KOSÁRLABDA Feltöltötte légiós­kontingensét az idei szezon­ban már JP Auto JKSE néven szereplő jászberényi kosárcsa­pat. Ä még kiadó, ötödik kül­földi helyre amerikai játékost szerződtetett a klub Brent Ar­rington személyében. A 24 éves, 191 centiméter magas, hátvéd poszton bevethető ko­saras első profi idényére ké­szül. Előbb a Mississippi Val­ley State, majd 2013-tól kezd­ve három szezonon át a szin­tén NCAAl-ben szereplő Mo- rehead State együttesében pat­togtatott, ahol a legutóbbi pont- vadászatban 10.2 pontot, 3.4 le­pattanót, 3.1 gólpasszt és 1.8 labdaszerzést átlagolt. G. I. Kettőből kettőt nyert a Szajol LABDARÚGÁS Ahogyan arra már csütörtöki lapszámunkban is utaltunk, az augusztus 20-ai ünnep miatt minden osztályban vasárnap este rendezték a bajno­ki fordulót. így az NB I-ben, NB H-ben és NB Ill-ban, valamint a megyei első- és másodosztály­ban lejátszott mérkőzések egy­aránt lapzártánk után fejeződ­tek be, ezért az említett találko­zókról a keddi lapszámunkban olvashatnak. Mindez alól a Szajol-Jánoshi- da összecsapás volt az egyetlen kivétel, amely tegnap kora este, végül 2-0-s hazai győzelemmel ért véget. Gólszerzők: Dobos Dá­niel a 44. és Győrfi Patrik a 78. percben. P. Gy. HIRDETÉS Nyánbú&úJfofír prntL svédasztalos vacsorával, pálinkakóstolóval és Günzer Tamás Pincészete boraival augusztus 26-án 18.30 órától Szolnokon, a Garden Hotel kerthelyiségében. Sztárvendég: Tóth Gabi Érdeklődni és asztalt foglalni az 56/520-530-as telefonszámon lehet. KÖSZÖNJÜK, HOGY NÁLUNK HIRDETETT! ígéretes péntek, szomorú szombat RÖPLABDA Pénteken a Ma­gyarország-Ausztria összecsa­pással vette kezdetét az Euró­pa-bajnoki selejtezők főpróbá­jaként számontartott 37. Sava- ria Kupa Szombathelyen. A ma­gyar válogatottban a Jászberé­nyi RK első számú centere, Pin­tér Andrea és feladója, Bleicher Réka egyaránt pályára lépett a hétvége folyamán. Magyarország-Ausztria 3:1 (-17, 22, 22,17) Magyarország: Kötél Zs., Nagy E., Dobi, Horváth D., Liliom, Dé- kány. Csere: Takács D. (liberó), Bleicher, Villám. Szövetségi ka­pitány: Jan de Brandt Az első játszmában az osztrá­kok kihasználták a magyar csa­pat nyitásfogadásbeli gyengése- it, s viszonylag gyorsan előnybe kerültek. A másodikban 22-22- ig fej fej mellett haladtak a csa­patok, majd ekkor két remek le­csapással, és egy fantasztikus Nagy Eszter blokkal kiegyenlí­tettek a mieink. Innenstől már a magyar lányok akarata érvénye­sült, s viszonylag két sima, győ­zelmet érő szett következett. HIRDETÉS A szombati játéknapon az idén Európa Liga-döntőt játszó Szlovákia volt a magyar csapat ellenfele. Magyarország-Szlovákia 0:3 (-20,-7,-23) Magyarország: Kötél Zs., Pin­tér A., Dobi, Horváth D., Liliom, Villám. Csere: Dékány (liberó), Bleicher, Takács D., Nagy E. Akárcsak Ausztria ellen, úgy Szlovákiával szemben is megil- letődően kezdtek lányaink. A ko­moly játékerőt képviselő szom­szédaink pedig ki is használ­ták csapatunk megingását, és villámrajtot vettek. A második szettet a vártnál is nagyobb kü­lönbséggel nyerték vendégeink, és sajnos a harmadik játszmá­ban is csak sodródtunk az árral, miközben az El-döntős alakulat sorban szerezte a pontokat. Bár az eredmény Csalóka, az igaz­ság az, hogy a szlovákok a har­madikban is fólénk nőttek, s ha­mar meccslabdához jutottak, amelyet egyből érékesítettek is. A Magyarország-Franciaor- szág csoportmérkőzés lapzár­tánk után ért véget. P. Gy. [vom] A VCSM ZRt. Szolnok az alábbi munkakörökben laS-g keres szakképzett munkatársakat: 1. Vízvezeték-csőhálózat szerelő-karbantartó munka­körben Elvárások:- В kategóriás jogosítvány,- vízvezeték-csőhálózat sze­relői szakirányú végzett­ség,- terhelhetőség. Feladat: Szolnok város ivóvíz-hálózatán és az innen leágazó ivóvíz-táv­vezetékek üzemzavar elhárítá­sa, építőipari munkák során a vízvezeték-szerelési feladatok és az ehhez szükséges kézi földmunkák elvégzése. Előny:- C kategóriás jogosítvány,- Nehéz-gép kezelői igazol­vány,- szolnoki lakhely. 2. Vízóra javító-cserélő munkakörben: Elvárások:- В kategóriás jogosítvány,- vízvezeték-csőhálózat sze­relői szakirányú végzett­ség,- terhelhetőség, Feladat: A VCSM Zrt. működési terüle­tén felszerelt egyedi és fő víz­mérők cseréje, plombálása, keletkezett hibák kijavítása. Mellék vízmérők plombálása, elvégzett munkák dokumen­tálása. Előny:- szolnoki lakhely. 3. Elektrikus munkakörben: Elvárások:- villanyszerelői szakirányú végzettség,- 3-5 év szakmai gyakorlat,- műszaki rajz olvasása. Feladat: A Villamos TMK csoport tag­jaként az üzemi villamosener- gia-fogadóállomás és elosztó rendszer szakszerű, előírá­sos üzemeltetése. A technoló­giai berendezések és szerel­vények üzemelését biztosító elektromos egységek műkö­désének ellenőrzése, javítása a folyamatos rendeltetéssze­rű működés biztosítása. Előny:- vezérléstechnikai ismeretek,- szolnoki lakhely. 4. Géplakatos-hegesztő munkakörben: Elvárások:- lakatos, géplakatos szak­irányú végzettség,- ív- és lánghegesztés,- 3-5 év szakmai gyakorlat,- műszaki rajz olvasása,- hegesztési munkadarabok ellenőrzése. Feladat: A TMK csoport tagjaként a technológiai gépészeti és segédberendezéseinek, épü­let és épületgépészeti szerel­vényeinek karbantartása, javítása, a műszaki állapot ellenőrzése, a folyamatos, rendeltetésszerű üzemet biz­tosító rendszeres megelőző karbantartás végrehajtása. Előny:- AWI és СО hegesztési ismeretek,- szolnoki lakhely,- szívattyúszerelésí tapasz­talatok. 5. Szennyvízcsatorna­hálózat karbantartó-tisztító munkakörben: Elvárások:- В kategóriás jogosítvány,- terhelhetőség. Feladat: Zárt szennyvízcsatornák ren­deltetésszerű üzemeltetésé­nek ellenőrzése, folyamatos karbantartása. Zárt szenny­vízcsatornákban a csatorna­hordalék, rácsszemét kiszű­rése, összegyűjtése, eltávolí­tása. Előny:- C kategóriás jogosítvány,- daru- vagy gépkezelői papír,- szolnoki lakhely. Jelentkezéseket a hrcsoport@vcsm.hu e-mail címre várjuk I Vojvoda Dávid (labdával) a portugálok elleni mérkőzésen is\J a magyar válogatott első számú játékosává lépett elő * j /I

Next

/
Oldalképek
Tartalom