Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-15 / 191. szám

16 SPORT Uj Néplap 2016. AUGUSZTUS 15., HÉTFŐ Látványos sportprogram várható azünnepen A románok után az észteket is legyőzte csapatunk Háromból kettő... PROGRAM Az évekhez hason­lóan, ismét lesz utcai (street- ball) kosárlabda-bajnokság/ Szolnokon, méghozzá augusz­tus 20-án a Szigligeti Színház előtti flaszteren. A szervezők tájékoztatása szerint Szent Ist­ván királyunk ünnepén reggel 9 órától pattog majd a labda a Táncsics Mihály utcában felál­lított mobil pályákon. Termé­szetesen mindkét nem jelent­kezését várják négy kategóriá­ban. Nevezni három vagy há- rom+egy fős csapatoknak le­het, a vegyes kategóriában egy ellenkező neműnek mindig a pályán kell lenni. A progra­mot színesíti majd a Millió fo­rintos kéz elnevezésű dobóver­seny, valamint megrendezik a szokásos büntető és tripladobó viadalt is. Az esemény díszven­dége, a verseny egyik szervező­je Judik Béla lesz, akit ugyebár nem kell bemutatni, tagja volt az Olajbányász legendás kosár­csapatának, amely a klub első bajnoki címét szerezte. A rendre nagy érdeklődéssel kísért streetball mellett a nagy­színpadon az elmúlt időszak­ban szép eredményeket elérő Szoldance TSE versenytáncosai is pódiumra lépnek. Az ünne­pi műsorban egy Szolnokon rit­kán látott sportág, a jet-ski kép­viselői is vízre teszik masiná­jukat, számukra Szolnok Kupa néven nemzetközi versenyt ren­deznek az élő Tiszán. Az ünnepi rendezvényen ismét részt vesz­nek a nem régiben világbajnoki címet szerző Szolnoki Honvéd Ejtőernyős SE legjobbjai, akik célbaugró-versenyt fognak elő­adni a nézőknek, többek között 1200 méteres magasságról kell majd eltalálniuk a cipőjük sar­kával egy 5 forintos nagyságú kört. Nem mindennapi produk­ciónak ígérkezik. V. Cs. 1 TOTÓ, 32/2 \ 1. FTC-Vasas 1-2 2 2. Honvéd-Paks 3-1 1 3. Debrecen-MTK 1-1 X 4. Haladás-Diósgyór 3-1 1 5. Újpest-Gyirmót 3-1 1 6. Videoton-Mezőkóvesd 2-0 1 7. Everton-Tottenham 1-1 X 8. Brunley-Swansea 0-1 2 9. Crystal Palace-West Bromwich 0-1 2 10. Middlesbrough-Stoke 1-1 X 11. Southampton-Watford 1-1 X 12. Manchester City-Sunderland 2-1 1 13. Bournemouth-Machester Utd. 1-3 2 Plusz egy mérkőzés 14. Arsenal-Liverpool 3-4 2 Férfiválogatottunk gőzerő­vel készül a hónap utolsó napján kezdődő Európa-baj- noki selejtezőre. A kecs­keméti edzőtábort követve Sztojan Ivkovics szövetsé­gi kapitány tanítványai két csapat társaságában nem­zetközi tornán léptek pályá­ra Kolozsváron. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A magyar váloga­tottban négy olyan játékos is szerepet kapott, akik a követ­kező évadban (is) az Olaj szí­neiben pattogtatnak mint Wit- mann Krisztián, Vojvoda Dá­vid, Tóth Ádám és Eilingsfeld János. Mellettük Keller Ákos, Kovács Péter és Jarrod Jones is játszott Kolozsváron, az utóbbi három kosaras az elmúlt sze­zonban erősítette a bajnoki cí­met szerző Olajt. Rátérve a tor­nára válogatottunk a bolgár gárda ellen nyitotta a tornát a Szamos-parti városban. Vojvoda Dávid büntetőivel indult a meccs, melyre egy 17­0-s rohammal feleltek a TOP- 1 igákban játszó légiósokkal fel­álló a bolgárok. Ivkovics kapi­tány próbálta felrázni csapa­tát, mindhiába. Szárnyaltak a bolgárok, a betegséggel baj­lódó Hanga Ádámot nélkülö­ző csapatunk továbbra sem lel­te a ritmust, az első félidő vé­gén 47-24-re vezetett Bulgária válogatottja. A továbbiakban sem sokat változott a helyzet, nem csökkent, de nem is nőtt a felek közötti távolság. Csapa­tunknak semmi sem sikerült a mezőnydobások mellett a bün­tetők sem sikerültek. A bolgá­rok pedig magabiztosan be­húzták a meccset, (87-59) A folytatásban a házigaz­da román csapattal találkozott válogatottunk. Az elején fel­váltva potyogtak pontok, az el­ső negyed végén 15-14 volt az állás. A második negyedben végre azt mutatta csapatunk, amit valójában tud, jó védeke­zésből kiindulva könnyű ko­sarakat dobtak, és egy 15-2-es rohammal nagyot fordítottak az álláson, ezzel 34-23-as ma­gyar vezetéssel zárult az el­ső félidő. Mint ahogy az vár­ható volt a vendéglátók nem hagyták magukat, a nagyszü­net után visszajöttek a meccs­be. A harmadik negyed köze­pén újra egyenlőt mutatott az eredményjelző. Vojvoda Dávid mellett az Olaszországban lé­gióskodó Perl Zoltán is elkap­ta a fonalat, nyolc ponttal meg­lépett csapatunk. A záró felvo­násban tartotta előnyét a ma­gyar válogatott, pedig igen­csak lejtett a hazai pálya. A hajrában a legnagyobb izgal­mat Vlad Moldoveanu durva belépője okozta, szerencsére Vojvoda nem sérült meg, csa­pat begyűjtötte első győzel­mét a felkészülési időszak­ban, (70-59). A torna vasárnapi zárónap­ján Észtország legjobbjaival mérte össze erejét csapatunk. A 2015-ben Eb résztvevő ész­tek szombaton 73-72-re verték a bolgárokat. Kemény mécs­esét vívtak a felek már az ele­jén, küzdöttek, hajtottak a fe­lek. Az első negyed végén az észtek szereztek 19-13-as ve­zetést. A második negyedben viszont öt pontot faragtak hát­rányukból Tóth Ádámék, 28­29. A térfélcsere után sem vál­tozott a játéképe, csapatunk tartotta a lépést az észtekkel. Perl Zoltán és Váradi Benedek találataival 44-44-es állásról kezdődött a záró negyed. A be­fejező negyedben is a küzde­lem dominált, mindkét csapat megnyerhette volna a mécs­esét, ami végén Perl Zoltán ré­vén a mienknek sikerült, mi­nimális különbséggel. A román-bolgár meccs lap­zártánk után véget, ezért a tor­na végeredményéről majd ked­di lapszámunkban számolunk be. Csapatunk a hétvégén a portugál válogatott vendége­ként játszik újabb tesztmérkő­zéseket. Csapatunk eredményei Bulgária-Magyarország 87-59 (24-10, 23-14, 20-18, 20-17) Magyarok: Wittmann 3/3, Voj­voda 13, Ferencz 2, Tóth N., Keller 8. Csere: Ruják 5/3, Jo­nes 6, Tóth Á. 5, Perl 11, Ei­lingsfeld, Kovács P. 3, Vára­di 3/3. Románia-Magyarország 59- 70 (15-14, 8-20, 17-12,19- 24) Magyarok: Wittmann 10/6, Vojvoda 17/6, Ferencz 6/6, Jo­nes 8, Keller 3. Csere: Eilings­feld 9/3, Kovács 4, Perl 11/9, Tóth Á. 2. Magyarország-Észtország 54- 53 (13-19,15-10,16-15, lO­gj Magyarok: Ruják 3/3, Ko­vács P., Vojvoda 13/3, Tóth N. 2, Csorvási 9. Csere: Eilings­feld 5/3, Tóth Á. 4, Perl 11, Vá­radi 7 Szövetségi kapitány: Sztojan Ivkovics. Edző: Pór Péter HÍREK Varga János a halhatatlanok közt BIRKÓZÁS Az abonyi kötődé­sű, 1968-ban a mexikói olim­pián kötöttfogásban aranyér­mes, ezenkívül kétszeres vi­lágbajnok és kétszeres Euró- pa-bajnoki ezüstérmes Var­ga János is bekerült a bir­kózó sportág halhatatlanjai közé a Hírességek Csarnoká­ba. A nemzetközi szövetség a tiszteletére Rio de Janei- roban egy „birkózóházat” is létrehozott, ám a 76 eszten­dős legenda egészségi okok miatt nem tudott jelen len­ni az átadóünnepségen, tá­vollétében a Magyar Birkózó Szövetség két vezetője, Ba- csa Péter ügyvezető alelnök és Farkas Tibor főtitkár vette át az elismerést. Varga János az olimpia után, Budapesten veheti át a díját. (pgy) Közel teljes a JRK kerete RÖPLABDA A napokban kö­zel teljes létszámmal kezd­te meg felkészülését az el­múlt szezont a negyedik he­lyen záró, a Magyar Kupá­ban pedig bronzérmet szer­ző Jászberényi RK csapata. Mint arról korábban már la­punk is beszámolt, a tavalyi keretből Bleicher Réka, Blei­cher Nóra, Borsos Lili, Ivana Gardovic, Lékó Lilla, Pintér Andrea, Takács Bernadett is maradt a Zagyva-parti gár­dánál, hozzájuk csatlako­zott a nyáron Harmath Zsó­fia (center), Fábián Fanny (feladó), Natasa Slijepce- vic (ütő) és Milica Ivkovics (ütő). A szakmai stáb Bajna- iné Agócs Gabriella szemé­lyében egy videóelemző sta­tisztikussal bővült ki. (pgy) Hétgólos meccset nyert a Liverpool LABDARÚGÁS Győzelemmel debütált Jósé Mourinho a Manchester United kispad- ján, miután csapata 3-1-re nyert a Bournemouth ven­dégeként az angol élvonal­beli (Premier League) lab­darúgó-bajnokság nyitá­nyán. A forduló slágermér­kőzése, az Arsenal-Liverpo­ol összecsapása azonban végletekig kiélezett küzde­lemben dőlt csak el, a „vö­rösök" végül 4-3-ra diadal­maskodtak az„ágyúsok" otthonában. (pgy) Megszerezték szezonbeli első győzelmüket a jászságiak Jászberényi siker idegenben LABDARÚGÁS NB III., Keleti cso­port, 1. forduló Tállya-Jászberény 0-5 (0-1) Tállya, 300 n. V.: Györki B. Tállya: Hegedűs - Molnár Zs., Bihari, Németh D., Pataki, Hut­ter (Ondó), Horváth B., Irhás, Németh B. (Subert), Tóth T., Mi- hálszki. Edző: Pachinger János. Jászberény: Menczeles - Marcsek, HERCZEGH, MI­LE, Kis R., Hamar, Tisza (Lu- dasi), ULVICKI (Lékó), Sorecz, BIRTALAN (Bojtor), HEVE- SI-TÓTH. Edző: Géléi Károly. Gólszerzők: Birtalan 2 (44., 62.), Herczegh 2 (52., 76.), Ha­mar (73.). A jászberényiek remek csa­patmunkával végig kontrolál­ták a mérkőzést, s levegőhöz sem engedték a vendéglátói­kat. Igaz, az első félidőben szá­mos ziccert hagytak kihaszná­latlanul. A térfélcsere szeren­csére jó százalékkal használ­ták ki helyzeteiket a vendégek, és magabiztos győzelmükhöz nem férhetett kétség. Pachinger János: - Az el­ső félidőben még jól tartottuk magunkat, de a második já­tékrészben a Jászberény ki­használta az egyéni hibáin­kat, és megérdemelten nyert. Géléi Károly: - Nehezen tör­tük fel a Tállya védelmét. Ami az első félidőben nem sikerült, azt a másodikban rendre gó- A fehér mezes jászberényi csapat gólparádét rendezett Tállyán lókra tudtuk váltani. V. Cs. Most a Vasas az ügyeletes éllovas LABDARÚGÁS A labdarúgó NB I-ben öt forduló elteltével a Fe­rencváros elleni szombati, ide­genbeli 2-1-es győzelemnek kö­szönhetően a Vasas vezeti a ta­bellát kétpontos előnnyel. A Nemzeti Sport Online visszala­pozott az NB I történelemköny­vében, és kiderítette, hogy az angyalföldiek pontelőnnyel leg­utóbb a 2008-2009-es szezon­ban álltak az élen. A Fradi edzője, Thomas Doll érthetően haragosan, míg a Va­sas trénere Michael Oenning elégedetten értékelt. Thomas Doll: - Ilyen mérkő­zést még nem éltem át. Négy-öt gólt kellett volna szereznünk, ehhez képest a végén elvesztet­tük a meccset. Nem találok sza­vakat! Gólokat kellett volna sze­reznünk... Amúgy jól játszottak a fiúk, csak a gól nem jött... Michael Oenning: - Volt egy időszak, amikor túlságosan is visszahúzódtunk, de aztán kor­rigáltunk. Meg kell vallanom, hogy a Fradi ma jobban játszott, ők irányították a meccset, de mi jobban használtuk ki a helyzete­inket. Vezetjük a tabellát, de to­vábbra is realisták maradunk. További eredmények: DVSC- MTK 1-1, Honvéd-Paks 1-1, Vi- deoton-Mezőkövesd 2-0, Hala- dás-DVTK 3-1, Újpest-Gyirmót 3-1 Az élcsoport állása: 1 Vasas 12 pont, 2. FTC 10, 3. Honvéd 10,4. Újpest 9. (nso.hu) A fehér mezes magyar csapat a bolgárok elleni vereség után két győzelmet aratott a kolozsvári tornán

Next

/
Oldalképek
Tartalom