Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-12 / 189. szám

4 KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE 2016. AUGUSZTUS 12., PENTEK Csendes vendégekre vágyik mindenki A kecskefogat nagy sikere KENDERES Tóth Edina szenen- táli kecskefogatával mindenhol nagy sikert arat. A fogat betaní­tója ő és édesapja, a segédhaj- tói szerepet ellátó Tóth Gábor juhász, állattenyésztő. Az el­múlt években már több szak­mai elismerést is kaptak foga­tukra. Kenderes mellett több település fesztiválján, szüre­ti felvonulásán aratott nagy si­kert a fogat, melyben a nyer­ges Zsiga, a rudas Matyi. A fo­gattal és tulajdonosaikkal leg­közelebb az augusztus 18-án kezdődő debreceni XXV. Far­mer-Expo juhos pavilonjában találkozhat a közönség. Képün­kön: A kecskefogat - Zsiga és Matyi - mindenhol nagy sikert arat Tóth Edinával (de) Segítik a tanévkezdést KENDERES Az önkormányzat a gyermeket nevelő családok anyagi terheinek könnyítésére a tavalyi évhez hasonlóan idén is iskolakezdési, óvodakezdé­si, illetve közép- és felsőfokú is­kolakezdési támogatást bizto­sít. Háromféle támogatás igé­nyelhető: óvodakezdési, iskola­kezdési (általános iskolás korú gyermekek esetében) és kö­zép- és felsőfokú iskolakezdé­si. Az egyszeri támogatás ösz- szege gyermekenként 20 ezer forint, amit az oktatási vagy nevelési intézményekben az évkezdéshez szükséges tan­szerek, tankönyvek, jegyzetek, ruházat, szemüveg megvásár­lására lehet fordítani. (de) Bográcsos ételek készülnek KISÚJSZÁLLÁS A Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben szombaton 8 órától rendezik mega III. Kumánia Bogrács­fesztivált, melyen bogrács­ban készülő ételeket főznek a 3-4 fős csapatok. Most is kü­lönféle halételek, pörköltek, sültek készülnek majd, me­lyet kóstolójeggyel a fürdőzők is megkóstolhatnak. (de) Kisújszálláson pár évvel ez­előtt megnőtt a panasz az éjszaka is nyitva tartó ven­déglátóhelyekre. Ezért ak­kor a képviselők rendelet­ben szabályozták az üzletek nyitva tartását. A vendéglá­tósok akkor ez ellen azonnal tiltakoztak, egyeztetést kez­deményeztek. Daróczi Erzsébet ujneplap@ujneplap.hu KISÚJSZÁLLÁS A javaslataikat figyelembe véve született meg 2011-ben a helyi rendelet, me­lyet tavaly hatályon kívül kel­lett helyezni, a kiskereskedel­mi szektorban történő vasár­napi munkavégzés tilalmáról szóló törvény miatt.- Az országgyűlés 2016. áp­rilis 11-én elfogadta azt a tör­vényt, ami alapján most meg­alkotta a képviselő-testület a város belterületén lévő vendég­látóegységekre vonatkozó új rendeletét - mondja dr. Varga Zsolt jegyző melyben megfo­galmazták azt is, hogy a fiata­lok szórakozási lehetőségeinek biztosítása érdekében kísérle­tet kell tenni a „Biztonságos szórakozóhely” program bein­dítására, mely csatlakozást je­lent a város drogstratégiájához és akciótervéhez is. A lakossá­gi és vendég igények figyelem­be vételével két körzetet jelöl­tek ki, más-más zárva tartási idő alkalmazásával. A rendelet augusztus 1-jén lépett hatály­ba, s december 31-ig türelmi időt tartalmaz. Azt követően a tapasztalatokat áttekintjük a vendéglátóegységek üzemel­tetőivel és a helyi Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) tagjai­val, s ha kell, változtatunk raj­ta. Most a testület kompromisz- szumos megoldásra töreke­dett,. figyelembe vette a lako­sok és a vállalkozók érdekét is - mondja a jegyző, akitől meg­tudtuk, jelenleg 29 vendéglá­tó egység működik a város­ban. A korábbi két problémás egység, ahol rendszeresek vol­tak a szabálysértések, például a közterületen elfogyasztott al­kohol, hangoskodás, verekedés miatt, mára bezárt. A jelenlegi egységeknél idén nem tapasz­taltak problémát.- A „Biztonságos szórako­zóhely” minősítéshez a felté­teleket közösen dolgozzuk ki az önkormányzattal, a polgár­őrséggel, a közterület-felügye­lőkkel, a vendéglátóegységek üzemeltetőivel és az érintett hatóságokkal - tudjuk meg Bo­rók Tibor alezredestől, a Kisúj­szállási Rendőrőrs parancsno­kától. - A Szolnoki Rendőrka­pitányság által korábban kidol­gozott programot szeretnénk alapul venni, s a helyi körül­ményekre adaptálni. A város­ban már jól működik a KEF, melynek a rendőrség is tagja. A két program céljai közösek, az ifjúság körében az alkohol- és drogfogyasztás visszaszorí­tása. A fiatalok körében rend­kívül komoly mértékben jel­lemző a bódító hatású anyagok fogyasztása. Ennek a megelő­zését és visszaszorítását céloz­ta meg az önkormányzat ezzel a kezdeményezéssel, melyben a rendőrség teljes mértékben partner - mondja Borók Tibor. Örülnek, hogy véleményezhetnek- Elfogadom az új rendszert, hiszen fontos, hogy a vendég­látósok érezzék sajátjuknak az üzletet, s odafigyeljenek a lakosok igényeire is - mond ja Horváth Ferenc, az egyik vendéglő tulajdonosa. - Ha rendezvényünk van, az ajtó­kat, ablakokat mi is becsuk­juk, hogy ne hallatszódjon ki a hangos zene, hiszen itt va­gyunk a lakótelep szomszéd­ságában. Óhatatlan, hogy a kerthelyiségben néha hango­sabb a beszéd, de nincs ran- dalírozás. Most az a jó, hogy a rendelethez a mi vélemé­nyünket is kikérték, hiszen ha idegenforgalmat akarunk fej­leszteni, nem mondhatom a vendégnek, amikor háromne­gyed tízkor kikéri a vacsorá­ját, hogy fél il-kor menjen el, mert zárunk - sorolja Horváth Ferenc, aki ha megismeri a részleteket, szeretné megpá­lyázni a Biztonságos Szórako­zóhely címet. Ha teheti, énekel, kosarat fon és horgászik KISÚJSZÁLLÁS Július óta Radics Zoltán, matematika-testneve­lés szakos tanár a Kossuth La­jos Baptista Általános Iskola és Kollégium igazgatója. A Baptis­ta Egyház vezetői kértek fel ve­zetőnek, egy évre vállalta. Ra­dics Zoltán tősgyökeres kisúj­szállási. A matematikát nagyon szerette, középiskolásként évfo­lyamelső volt, így jött az egyik tanári szak, a sport pedig azért, mert gyerekkora óta sportolt, futott, kosarazott, kézizett és atletizált. Első diplomáját a sze­gedi főiskolán szerezte, a Mű­szaki Egyetemen közoktatásve­zetői szakvizsgát tett, a Szegedi Egyetemen pedig egészségfej­lesztés mesterszakon végzett. 1984-ben a kenderesi mező- gazdasági szakmunkásképző­ben kezdte tanári pályáját, megd 1985-ben átkerült a kisújszállási városi tanácshoz sportfelügyelő­nek. 1988-ban a kenderesi álta­lános iskolában, 1989-től mosta­náig a kisúji Illéssy Sándor kö­zépiskolában tanított. A Phönix kórus egyik alapítója, az ének­lés a kikapcsolódás, hobbi a hor­gászat és a kosárfonás. Felesége szintén pedagógus, két fiuk van.- Ma ültem le a helyettesekkel összeállítani a tanév éves prog­ramját. Az eddigi Kossuth-arcu- latot szeretném megtartani és bővíteni. Tanárhiányunk nincs, a tankönyvek még nem érkez­tek meg, de nagy újdonság lesz, hogy az elsősök tableteket kap­nak. Szerencsére a szülőkkel nagyon jó a kapcsolat, jelen van­nak az iskolai életben. A követ­kező hónapokban egy összetar­tó, munkára fogható tantestüle­tet szeretnék kialakítani, akik­kel jó együtt dolgozni, progra­mokat megvalósítani - mondja terveiről Radics Zoltán. D. E. Radics Zoltán Dr. Varga Zsolt jegyző Hatalmas időutazásban vehettek részt a különleges kisújszállási tábor tagjai Jól megfért egymás mellett a harc és a tánc KISÚJSZÁLLÁS Az elmúlt héten kilencedik alkalommal rendez­te meg a Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület a középkort idéző kézműves tábo­rát a Nagykun Klubban hatvan­négy tanonccal, tizenegy segí­tő gyerekkel és tizenhat felnőt­tel - tudtuk meg a tábor vezető­jétől, Szabó Katinkától. Az egy hét alatt a középkor körül for­gott minden, hiszen a gyerekek a kor történetét az akkor hasz­nálatos eszközök, tárgyak készí­tésével ismerkedtek meg. Az el­ső nap mindenki elkészítette gó­tikus betűkkel a névtábláját és öltözetét. A lányok középkori fa­zonú ruhát, a fiúk páncéltakarót varrtak, nemezeit anyagból cipő készült. A páncél a délutáni ví­vásokhoz kellett, éppúgy, mint a buzogány, melynek alapja alufó­lia henger volt. A kort elemezve készült Dáma játéklap, szegből kereszt, ördögpálca bicikligumi és tiplifa felhasználásával. A vármakettek mellett kata- pult kasztanyetta, kartonból, fából kard, gyöngyök felhasz­nálásával diadém, fonálból sza­lagszövéssel, gömbölyű fonás­sal karkötő. Selyemfestéssel cí­mert készíthettek a fiúk a pán­céltakarójukra, a lányok pedig zászlót. Lehetett rózsaablakot készíteni, lúdtoll segítségével pedig tintával írni egy iniciálás lapra, amit a saját készítésű pe­cséttel le is pecsételtek a tanon­A tábor tagjai a középkorba utaztak vissza cok. A fegyverarzenál pedig a hét során még csatabárddal és pallossal is gazdagodott. Bőrből tarsolyt és karkötőt, gyöngyből keresztet és medált alkottak a táborozok. írisztechnikával ke­resztek, gótikus ablakok szü­lettek a gyerekek kezei között. Különböző sisakok és kúpos fej­fedők is születtek, a hét utolsó napján pedig a gyertyamártás rejtelmeivel és a különböző haj- fonási trükkökkel ismerkedhet­tek meg a gyerekek. A táborozok nagy odafigyelés­sel hallgatták Pádár Gyulának, a Szabad Lovagok Rendje veze­tőjének lelkes magyarázatát és bemutatóját, majd a műhelyében meg is nézhették, hogyan készíti a páncélruhákat, kardokat, sisa­kokat. A sport sem maradhatott ki, hiszen délutánonként a fris­sen készült játékokat, harci szer­számokat a gyerekek az udva­ron ki is próbálták. Az ügyessé­gükre is szükség volt a kakasvi­adalon, a karika elkapásos verse­nyen. Egy délután pedig közép­kori táncház volt, melynek vé­gén megkóstolhatták a résztve­vők a kemencében sütött sertés- csülköket gerslivel Gönczi Ká­roly jóvoltából. Szombaton a szü­lők díszpáholyból nézhették meg a lányok középkori táncát és a fi­úk harci bemutatóját. A program úrihölgy és lovagi eskütétellel zárult, melynek szövegét mind­annyian haza is vihették. D. E.

Next

/
Oldalképek
Tartalom