Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-08 / 159. szám

2016. JÚLIUS 8., PÉNTEK / 4 TÖRÖKSZENTMIKLÓS ÉS KÖRNYÉKE , .«% " A- w фжх * aüije, a szabad strandon! чИ^\4 1 *Sfcw|, *• . f ? JJfc TISZA PÜSPÖKI Sokan vették birtokba az önkormányzat által kialakított szabad strandot a hét­végén, amikor egyébként falunapot is tartottak a településen. A kellemes vízparton fürdőzők sokasága élvezte a vizet, a kellemes környezetet. A strandot egyébként Volán-busszal is meg lehet közelíteni, hiszen járat indul reggel kifelé, este pedig a közeli Törökszentmiklósra. T. A. Nem leállították, felfüggesztették a beruházást ■H 1 ■ > ■ * ■ ■ Talajvízben úszik még a tanuszoda § ö Elkészült a tanyák villamosítása KENGYEL A községi önkor­mányzat három tanya villa­mosítására nyújtott be még korábban pályázatot, mely pozitív elbírálásban része­sült. A bruttó 28 millió fo­rintból már elkészültek a sziget üzemmódú napelem­rendszerek. A Cseberér-ta- nyák villamosításának kivi­telezését egy szolnoki kft. végezte el. Erőművenként 8,25 kW teljesítmény áll a tanyák tulajdonosainak ren­delkezésére. Az önkormány­zat szándékai szerint to­vább folytatja a külterüle­ti ingatlanok fejlesztését - közölte Nagy Szilárd, a tele­pülés polgármestere. (ta) Hittanra járhatnak az érdeklődők TISZAPÜSPÖKI Szeptember­től felnőttek részvételével rendszeres hittanórák lesz­nek a helytörténeti gyűjte­mény részét képező egyhá­zi teremben. Addig is a hit­oktató szervezésében rend­szeres énekórákra várják az érdeklődőket. - Az év végi ünnepekre már közö­sen előadott egyházi éne­kes műsort tervezünk - tudtuk meg Bander József polgármestertől. (ta) Hasonló öntödéket látogatnak meg TÖRÖKSZENTMIKLÓS Helyszí­ni bejárást tartanak az ön­töde területén a város ve­zetői, majd meglátogat­ják azokat a településeket, ahol szintén lakott terüle­ten vannak hasonló öntö­dék. - A helyi üzem műkö­dési engedélye hosszabb egyeztetést kíván, és a vá­ros érdekeit szem előtt tart­va kell majd meghatározni azokat a kereteket, amiben üzemelni tud a vállalkozás - mondta Markót Imre pol­gármester a közgyűlésen, miután tárgyalt az öntöde vezetőjével. (ta) Amilyen látványosan kez­dődött, olyan látványosan áll most a járási tanuszoda építkezése Törökszentmik- lóson. A lakosok szerint má­ris kudarcba fulladt a beru­házás, pedig csak a műsza­ki tartalmat érintő problé­mák léptek fel. Ezek meg­oldását követően folyta­tódik az építkezés, ami le­het, többletköltségekkel jár majd. Egy hellyel odébb, Fegyverneken viszont gond nélkül zajlik a sport körüli fejlesztés. Tóth András andras.toth@mediaworks.hu TÖRÖKSZENTMIKLÓS - A be­ruházás csak átmenetileg áll, felfüggesztették, nem pe­dig leállították - jelentette ki Markót Imre. A város polgár­mestere hozzátette, az alépít­ményi munkák megkezdése­kor vált ismertté a kivitele­ző előtt, hogy más a valóság, mint ami a tervekben szere­pel. Az uszoda munkagödré­nek kitermelése után vált bi­zonyossá ugyanis, hogy a ter­vekhez képest más a talajré­tegződés. A medencék alatti gépészeti tér alapozása már emiatt módosul is, továbbá a talajvízszint is máshol húzó­dik, mint az a tervekben sze­repelt. Ez azt jelenti, hogy át kell alakítani az alapozási munkákat, valamint vákuu­mos talajvízsüllyesztést kell betervezni. Jelenleg a kivite­lező és a beruházó között el­kezdődtek az egyeztetések. Az építési naplóban is az sze­repel, hogy a beruházást fel­függesztették. Ez egy jogi do­log, és nem jelenti azt, hogy a beruházás nem lesz befejez­ve. A város vezetője hozzátet­te, a beruházás nem önkor­mányzati, csak az infrastruk­túrát kell neki biztosítania, il­letve a buszöböl, a parkoló és a kerítés építése terheli az ön- kormányzat költségvetését. Viszont úgy mégiscsak érin­ti a várost, hogy biztosnak tű­nik, jövőre valósul meg a par­koló építése. Most már Püspökiben is figyel a SZEM TISZAPÜSPÖKI Nagy érdeklő­dés mutatkozik a településen az úgynevezett SZEM-mozgalom iránt. Tavaly év végén határoz­ta el a polgárőr-egyesület, hogy életre kelti a Szomszédok Egy­másért Mozgalmat helyi szin­ten. Ebben a törökszentmiklósi példát tartották követendőnek. A célok elérése érdekében la­kossági fórumot is tartottak ta­valy decemberben. Az időköz­ben legyártott, a megyei szövet­ségtől kapott és az önkormány­zat által finanszírozott táblákat polgárőrök helyezték ki a jelent­kezők otthonaiban. Ezzel kezde­tét vette a mozgalom kiépítése. Jelenleg 24 táblát raktak ki, és még ugyanennyi jelentkező vár­ja a táblákat. Az önkormányzat részéről hatvan tábla előállítási költségeinek finanszírozására tettek ígéretet. Az úgynevezett utcabizalmi üléseken is állandó jelleggel vesznek részt polgár­őrök, ahol közvetlenül is ösztö­nözhetik társaikat a mozgalom népszerűsítésére. A püspöki polgárőr-egyesület 1995 óta tevékenykedik a telepü­lésen, 2014 októberében azon­ban teljesen megújult. A bekö­vetkezett változásoknak kö­szönhetően fejlődött a létszám aktív és pártoló tagokkal - tud­tuk meg Bódiné Kozák Anna­máriától. Az egyesület ellenőrző bizottságának elnöke hozzátet­te, bár polgárőrruházattal ren­delkeznek, de további pályázati lehetőségekből egyelőre nem ré­szesültek, így nincsen egyesüle­ti gépjárművük. A megyei szö­vetség azonban biztosított szá­mukra több kerékpárt is, ezzel, illetve saját járművel látják el a szolgálatot. Jelenleg kiemelt fi­gyelmet fordítanak a szabad strand területére, hogy az itt pi­henni vágyók fokozott bizton­ságban tudhassák értékeiket. Legfontosabb célkitűzésük a jö­vőt tekintve, hogy a tagság lét­számát fiatalokkal bővítsék, to­vábbá nőkkel és aktív nyugdí­jasokkal. A fiatalok bevonása érdekében felkeresték a török­szentmiklósi középfokú intéz­mények vezetőit, hogy együtt­működési megállapodást köt­hessenek az iskolákban tanu­ló, tiszapüspöki lakosú, érettsé­gi előtt álló fiatalokkal, így bizto­sítva a fiataloknak a kötelező kö­zösségi szolgálat letöltését a pol­gárőrségben. Ezzel a későbbiek­re nézve is ösztönözhetik a diá­kokat arra, hogy aktív tagjai ma­radjanak a szervezetüknek. T. A. Fedett cserepad és öntöző lesz A város önkormányzati képvi- selő-testülete döntött a Fegy­vernek Községi Sportegyesület infrastrukturális feltételeinek javítását célzó beruházás tá­mogatásáról. A Fegyvernek Községi Sport­egyesület 2015-ben sikerrel pályázott értéknövelő beruhá­zásra a sportpálya területén a vállalkozások társasági adójá­ból (tao) látványsportokra for­dítható alapból. A fejlesztés részeként kettő 12 személyes fedett cserepad lesz, valamint automata ön­tözőberendezés valósul meg. A fejlesztés bruttó költsége kö­zel 6,5 millió forint. Ebből a tao-támogatás több mint 4,5 millió forint. Az önerőt az ön- kormányzatnak kell hozzá biz­tosítani, ami közel kétmillió fo­rint támogatást jelent a sport­kör számára. Az önkormány­zat a saját erő biztosítását a 2016. évi költségvetési tarta­lék terhére tudja biztosítani - tudtuk meg Tatár László pol­gármestertől. Új testvére lehet a városnak FEGYVERNEK Visken vendégsze­repeit a napokban a helyi Anna- házi ifjúsági és felnőttnéptánc­csoport, velük tartott a Baldá- csy Művészeti Egyesület elnö­ke, Bercsényi Sándor, Magyar Lászlóné önkormányzati képvi­selő és Molnár Barna, a művelő­dési ház és könyvtár igazgatója. Utóbbi lapunknak elmondta, a Koronavárosok találkozóján is szerepeltek, ahol fellépett töb­bek között a Magyar Állami Népi Együttes is. A vendéglá­tókkal megbeszélték, a viskiek az augusztusi fegyverneki Vá­rosnapi ünnepségre látogatná­nak el, és aláírnák a két hely­ség testvér-települési kapcsola­tát hitelesítő szerződést. T. A. A nyugdíjas Nagy Mihály és felesége születésnapi ajándéka Mindig lapunkkal indul a napja TÖRÖKSZENTMIKLÓS Lapunk 15 ezer forintos nyereményé­nek örülhetett Nagy Mihály és felesége. Ehhez nem kellett semmit se csinálniuk, elég volt csak előfizetőnek lenniük. Mi­hály eredetileg kengyeli, Eri­kával való megismerkedése után költözött Miklósra. Har­mincöt éve élnek együtt, és la­punkkal is, hiszen ettől fogva előfizetői az újságnak.- Nekem mindig az az el­ső, hogy elolvasom a Népla­pot - mondta Mihály. - Ötkor, fél hatkor már ott van, és ak­kor láttam meg benne, hogy ott van a nevünk, hogy nyer­tünk. Még akkor sem akartuk nagyon elhinni - tette hozzá. ­Mihály és Erika születésnapi ajándéknak fogta fel nyereményünket Aztán telefonáltam, és akkor kaptunk megerősítést, hogy igazából nyertünk - mondta.- Siklósra indultunk éppen, kirándulni mentünk, az az út volt a születésnapi ajándékom - vette át a szót Erika. - Erre jött még rá pluszban a Néplap nyereménye - mondta.- Mindent szeretek a lapban elovasni - vette vissza a szót Mihály. - Fontosak nekem a helyi írások, hírek. Ismerem a környéket, kőművesként dol­goztam, sokfelé jártam. A saját lábamon álltam mindig. Sok épületet húztam fel, sokat is alakítottam át. Volt olyan, hogy a megrendelővel jó barátságba is kerültem - mondta. T. A. Nem lesz oktatás a kisiskolában KENGYEL Fogy az iskolai gyerek­létszám a településen is. Ezért vált indokolttá, hogy az úgyne­vezett kisiskolát az önkormány­zat immáron az oktatás elől fel­számolja. Nagy Szilárd polgár- mester elmondta, szeptember­től az alsósok és a felsősök is egy helyen, a székhelyintézmény­ben tanulnak majd. A közétkez­tetésnek azonban továbbra is helyet biztosít a volt kisiskola. A polgármester hozzátette, bíz­nak abban, hogy pályázatukat pozitívan bírálják el, és mind­két intézményt fel tudják majd újítani. A volt kisiskolában idő­sek napközi otthonát szeretné­nek kialakítani, mert a jelenle­gi meglehetősen kicsi. T. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom