Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-28 / 176. szám

Fotók: Thinkstock 0 VÉLEM ÉN 2016. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK Nincs szükségünk balhézókra lenne például azt tudni, hogy amikor a drukkerek egy része sérelmesnek tart valamit a kedvenc klubjával kapcsolat­ban, miért nem segít neki az­zal, hogy nem zúdít a nyaká­ba tetemes bírságokat, s nem rontja a megítélését a visel­kedésével. S most nem csak a konkrét ügyről van szó, álta­lános jelenség éz, rossz minta. Egyetlen focikedvelőnek sem kell hosszasan kutatnia az emlékei között, hogy talál­jon példát rasszista rig- | musok, trágár megjegy- f | zések miatti büntető- sekre szerte a világ Ш labdarúgópályáin. A szurkoló ter­mészetesen elfő gult, mindig zért jár a szurko­ló meccsekre, hogy buzdítsa kedvenc csapatát. Vagy szid­jon valakit. De vajon ez csak ősi magyar szokás? Nem, szó sincs erről, sokkal inkább az áll a dolgok hátterében, hogy ki milyen ember, milyen ne­veltetést kapott, mit gondol a társadalmi normákról, s tart­ja-e azokhoz magát. A mér­kőzéseken nemcsak az ellen­fél, a csapat vagy a játékve­zetők állítják ki magukról a bizonyítványukat, hanem a drukkerek is. Hú, mekko­ra elégtelenek röpködnek itt mostanában utóbbiak között! Persze, hogy a diósgyőri szurkolói balhé ad apropót arra,, hogy ezt leszögezzük. Mert a játékvezetőt szidni se nem sportszerű, se nem eti­kus, ha pedig hölgy az illető, különösen elfogadhatatlan az ilyesmi. Aki a pályán szid­ja, az élet egyéb területein is megteszi akkor? Az alap­vonali női játékvezetőt egy döntése után találták meg legutóbbi meccsükön a diós­győri drukkerek, jól hallha­tóan olyan rigmusokat skan­dáltak felé, ami vállalhatat- lan, elfogadhatatlan, meg­vetendő és még hosszan sorolhatnánk a jelzőket. A klub is - nagyon he- : lyesén - elhatárolódott a szalonképtelen szurko­lóktól, s kiállt az álta­lános emberi értékek f mellett. Büntetést persze kaptak, de ez nem is lehetett vita tárgya a történtek után. Tanulságokat levonni minden ügyből lehet, az ilyenből meg különösen. Jó Gondolkodjanak el rajta, hogy mekkora kárt okoznak a magyarfocinak... csapat sikeréért szo­rít. Örül a jó ered­ménynek, bánatos, ha becsúszik egy vere­ség. De végtére is, ha igazán szereti a kedvenc együt­tesét, akkor ma­ga is sportemberi jellemzőkkel bír. Го példát mutat másoknak, nem a balhét kere­si. Ha valamilyen ér­telmező kézi szótár­ban keresnénk rá er­re a kifejezésre, vala­mi ilyesmi definíciót ol­vashatnánk a mintadruk- kerről. Aki nem felel meg e kívánalmaknak, ne is ne­vezze az adott klub szimpati­zánsának magát. Az ilyen ala­koknak semmi helyük a lelá­tókon. Ne sározzák be egy em­ber, egy focicsapat, egy város jó hírét! A játékvezetőknek bizo­nyos mértékig persze tűrni­ük kell a bírálatot, de nem a végtelenségig, nem a gya- lázkodásig. Az élet minden területén vannak vélemény különbségek, miért lenne ez alól kivétel a sport? Csak hát nagyon nem mindegy, ho­gyan csoma­golja be vala­ki a gondola­tait. Egy nő erkölcseinek emlegetése, bírálata kultúremberek kö­zött pedig szóba sem jöhet­ne. Hát, köztük tényleg nem! Legyen már végre szóra­kozás a sport minden fut- ballpályán! Egy olyan prog­ram, ahová bárki kimehet akár a családdal is, ahol nem kell verbális zakla­tástól tartania senkinek, s ahol nem kell a szülőknek Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu döbbenten magyarázniuk a gyerekeiknek, hogy miért és kinek kiabálják azt a sok csúnya dolgot ott szemben a bácsik. Szerintem sokak­nak semmi kedvük nincs ilyen közegbe gyereket vin­ni. Aztán persze megy a cso­dálkozás, hogy milyen ke­vesen szurkolnak a helyszí­nen a csapatoknak, de hát a ' hazai pályákon a show mel­lett a lelátón uralkodó kö­zeg sem fel­tétlenül von­zó mond­juk egy, a fo­ci iránt ép­pen csak ér­deklődni kezdő gyereknek. S ezért különösen nagy a fe­lelősségük a balhét kereső drukkereknek. Majd alka­lomadtán gondolkodjanak el rajta, hogy mekkora kárt okoznak a magyar focinak. Addig pedig inkább ma­radjanak otthon! Higyjék el, ezzel teszik a legjobbat ma­guknak és nekünk is! Az asszisztensnőt ért atrocitás is rávilágított: nincs szükség a balhézókra a futballpályákon Képeink illusztrációk. Isten veled. VH3! A naponta ránk zúduló hír- és eseményözön- ben valószínűleg min­denki átsiklott egy cég beje­lentésén, holott technikatör­téneti korszakhatárt jelent a hír. A Funai Electric ugyan­is utolsó ősbölényként bedob­ta a törölközőt: augusztus else­jével befejezi a VHS-termékek gyártását. A japán JVC 1975-ben fej­lesztette ki a video home sys­tem techonlógiát, amellyel megtörtént az addigi lehetet­len: a moziélmény beköltözött a nappalikba. Természete­sen, először csak nagyon Ke­leten, majd Nyugaton. A Ká­dár-éra ázottkutya-szagú vi­lágában a nyolcvanas évek elejétől-közepétő! lett a vágy újabb titokzatos tárgya: a vi­deo. Ahogy engedett a szorí­tás, természetesen minden­ki olyat akart. Ahogy enge­dett a prés, a bécsi Mariahil­fer Strasse lett az elsőszámú idegenforgalmi célpont a vas­függönyön inneni magyarok számára. Dédszülők számá­ra is kiváltott valutakeretből lett videolejátszó. Csempész­ni az ilyesmit nem nagyon le­hetett, lévén a kezdeti gépek súlya verte a tizenöt kilót. És az ára... A budapesti Ská­lában 64 ezer forintért lehe­tett hozzájutni. Ez az öt-hat­ezer forintos átlagbér ismere­tében igencsak húzós kiadás volt. De kellett. Falat kenyér­nél is jobban, mert nyugati volt, más volt, több volt, mint amit addig megszokhattunk. A tehetősebbek gépén ter­mészetesen a „play” gomb mellett volt „rec” lehetőség is. És beindult a másolás-üzlet­ág. A jogvédelem akkoriban igencsak hézagos hálóján könnyen átcsúsztak a kétes minőségű, de a Szovjetunió­ból érkező partizánfilmekkel és a csehszlovák kedves-ara­nyos, néha vicces mozikkal szemben mégiscsak alterna­tívát kínáló, ráadásul nyugati filmek. Mivel a magyarok ak­kori idegennyelv-tudása még a mai szintet sem érte el,- a Vörös tér nevezetességeinek elmondása oroszul ebből a szempontból nem számít- így John Rambo viszontagsága­it, a szigorúan NSZK-ból bq- ■ szivárgott felnőttfilmeket, de még Bruce Lee és Chuck Nor­ris levegőt is felaprító körrú­gásait úgynevezett hangalá- mondással élvezhette a már videózó népesség. Bár a szalagok minden egyes lejátszásnál koptak, a másolás is komoly károkat okozott a hordozón, a minő­ség nem feltétle­nül számított. Kel­lett, és kész. A harmincon onnani kor­osztály számára mindez olyan, mint a fekete-fehér, távirányító nélküli televízió. A „persze, hogyne” nagyvo­nalú mosolygásával legyinte­nek rá. Jó is teszik. E pár sor célja természe­tesen nem a kádári álnosz­talgia. Inkább csak any- nyi: a VHS-sel kezdődött el az a technológiai forrada­lom, amely- a francia forra­dalomhoz hasonlóan- las­san megeszi saját gyermeke­it. A VHS-rendszer ugyanis még negyven évig volt élet­képes. A már nem filmre, ha­nem kártyára rögzítő, nem professzionális fényképező­gépek már ennél jóval rövi- debb idő alatt kilehelték lel­kűket. Kihalt, mint a dinosza­urusz, az erszénye farkas, vagy a kék lóantilqp. A tech­nológiai fejlődés megállíthatatlan, ráadásul egyre gyorsabb ütemben fejlődik. Ki tudná nágy biztonság­gal megmondani, hogy mi­lyen kütyüvel telefonálunk tíz-húsz év múlva? Telefoná­lunk- e egyáltalán? Nézünk- e még tévéműsort, lesz-e tv-ké­E pár sor célja természetesen nem a kádári álnosztalgia. szülék? Olvasunk- e újságot? Ez utóbbira egyszerű a válasz, hiszen már manapság sem na­gyon. Pedig életútja jóval hosz- szabb, tartalmasabb, szemé­lyesebb, mint a VHS-é volt. Az első „hírlaposok” a kínaiak voltak, Krisztus után 732-bén már olvasták a King Pao ne­vű, nyomtatásban sokszoro­sított lapot. Velencében 1566- ban adták ki az első újságot, aminek egy gazette, azaz fi­renzei pénz volt az ára. Ebből, vagyis a pénzért hírekhez ju­tásból született á gazetta, hír­lap elnevezés. Ez a kínai kez­det óta 1300 esztendő. Ha hoz­zátesszük azt a húsz(?), har­minc^), negyven(?) évet, amit a sajtónak még jósolnak. Ez, több mint harminckétszerese a videokorszaknak. Ha arra gondolok, hogy a magyar irodalom csúcstelje­sítménye, a Nyugat és a nyu- gatosok java is újságíró volt,- bár ők magukat újságba iró- ként határozták meg- fájna, Gutái István ujneplap@mediaworks.hu ha még az én életemben száll­na sírba á papíralapú infor­mációáramlás. Ami nagyon hiányozna, az az újság lapja­inak egymáshoz simulásakor keletkező, jellegzetesen sur­rogó hang. Ami sokkal klasz- szabb hanghatás, mint amit a legjobb VHS-magnó kel­tett, amikor visszacsévélte az egyre rosszabb minőségű szalagot. Nyugodj békében, Video Home System!

Next

/
Oldalképek
Tartalom