Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-28 / 176. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK A diákok érdeklődése nem számottevő, de sportolóknak keresnek Albérlethiány Szolnokon Gondozzák a pályát és környékét RÁKÓCZIÚJFALUA nyári szü­netet kihasználva munkák zajlanak a település focipá­lyáján és annak környékén. A pálya sportöltözőjének festésével a napokban vé­geztek, a zöld területet pe­dig folyamatosan gondozzák a közmunkások, ezzel is ké­szülve a következő szezon­ra. F. 0. A postástól csalta ki a nyugdíjat JÁSZBERÉNY Elfogták a rendőrök azt a helyi lakost, aki egy idős nő pénzét csal­ta ki a postástól. A jelenlegi adatok szerint a férfi leszó­lította az utcán a kézbesí­tőt és azt mondta neki, hogy az idős asszony kérte meg, hogy vegye fel a járandósá­gát. A postás jóhiszeműen hitt a férfinak, átadta neki a pénzt, és csak később szembesült azzal, hogy be­csapták. A nyomozók gya­núsítottként hallgatták ki a negyvenegy éves férfit, aki ellen csalás vétség elköve­tésének megalapozott gya­núja miatt indult eljárás, tudtuk meg Vadász Gabriel­la megyei rendőrségi sajtó- referenstől. Cz. N. Akkumulátoros kamerákat akarnak CSERKESZŐLŐ Akkumulátor­ral működő térfigyelő kame­rákat vásárolna a község. Szokolai Lajos polgármester elmondta, az utóbbi években egyre többen helyezik el ille­gálisan háztartási hulladéka­ikat a legkülönbözőbb helye­ken. A településvezető sze­rint az ingatlannal rendel­kező vendégek is hajlamo­sak arra, hogy akár otthon­ról is elvigyék Cserkeszőlőre a megunt kanapét és egyéb holmikat, amiket aztán jobb esetben a köztéri szemete­sek mellé tesznek le. Szoko­lai Lajos szerint nehéz a tet­tenérés, ezért szeretnének akkumulátoros kamerát sze­relni azokra a helyekre, ahol nincsen áram. J. Zs. Az egyetemi, főiskolai felvé­telihez, illetve a tanévkez­déshez kapcsolódva jellem­ző, hogy július-augusztus­ban az év többi időszaká­hoz képest akár 20 százalék­kal is növekszik a kereslet az albérleti piacon. Budapest mellett ez a vidéki egyete­mi városokra is igaz. De va­jon észrevehető-e Szolnokon a diákok mozgolódása, egy­általán, mennyire pörög mos­tanság itt az ingatlanpiac? Kovács Berta irottszavak@ginail.com SZOLNOK - Változatlanul nagy a kereslet az átlagos, egy-másfél szobás 50-60 ezer forintos albér­letek iránt, ezek gyorsan kiadha­tók, illetve az ennél olcsóbbak is - nyilatkozta Fekete Sándorné, a Duna House szolnoki irodaveze­tője. - De még mindig kevés az albérlet, a tulajdonosok pedig sokszor teljesen irreális árakat kérnek érte éppen azért, mert tisztában vannak a jelentős ke­reslettel. Ennek viszont az a ve­szélye, hogy ha sikerül is bér­lőt találni rá, könnyen megtör­ténik, hogy a későbbiekben már nem tudja fizetni a bérleti díjat és halmozódik a hátralék. Diá­kok minimális számban kere­sik az albérleteket, inkább a főis­kola kollégiumát veszik igénybe, melynek az a nagy előnye, hogy nem kell kauciót letenni, és ha­vi fix díja van, amit nem befolyá­sol, hogy mennyi vizet, villanyt használnak. A szülők pedig in­kább megvesznek nekik egy la­kást, emögött valószínűleg az a nézet állhat, hogy inkább a diák adja ki a szobát egy társának, mint hogy neki kelljen az albér­letért fizetni. Fekete Sándorné azt is el­mondta, a kiadó lakásokat leg­inkább Szolnok belvárosi része­in keresik, illetve az is lényeges szempont, hogy könnyen meg­közelíthető legyen a vasútállo­más vagy a buszpályaudvar, így az sem kizáró ok, ha a lakás a Széchenyi lakótelepen találha­tó, hiszen innen jó a buszközle­kedés.- Folyamatos az albérletek iránt az érdeklődés - erősítette meg Gávris Szabolcs, az Open- house Ingatlaniroda szolnoki irodavezetője is. - Főleg a ki­sebb, 30-50 ezer forint értékűe­ket keresik. De keveset tudunk ajánlani, elég komoly albérlgst- hiány van a városban. A tulaj­donosok is inkább maguk inté­zik a bérbeadását, nem ingat­lanirodán keresztül. Azt még nem tapasztaltuk, hogy a diá­kok érdeklődése megnőtt vol­na, de az az igazság, hogy sok­szor csak telefonon hívják fel irodánkat, hogy van-e kiadó al­bérlet, és ha nincs, nem találko­zunk az illetővel, így nem derül ki, diák volt-e vagy sem. Olyan roham azonban már nem jel­lemző, mint például tíz évvel ezelőtt, amikor még nem volt ennyi kollégiumi férőhely és több diák is tanult a városban - mutatott rá az irodavezető. - Az albérleti piac szempontjából azonban jelentőséggel bír, hogy élsportolók tartózkodnak Szol­nokon, számukra a jó minősé­gű, színvonalas albérleteket ke­resik, az új vagy teljesen felújí­tott ingatlanokat, melyeket 100­150-180 ezer forintért bérelnek havonta. Például minket a ka­jak-kenu válogatott szolnoki felkészülése kapcsán is megke­restek, hogy tudunk-e számuk­ra kényelmes, huszonegyedik századi színvonalú ingatlant ajánlani. Van, aki kimondot­tan családi házat keres, és van, akinek megfelel a másfél szo­bás panellakás is. A tulajdono­sok szívesen adnak bérbe spor­tolóknak, ha az csak rövid idő­szakra szól is, mivel az egyesü­letek minden hónapban ponto­san fizetnek. A jászberényi Ildikónak sze­rencséje van, még kollégiumi fé­rőhelyet sem kell igénybe ven­nie Szolnokon. Rokonuk fia, Gá­bor is most kezdi egyetemi ta­nulmányait a fővárosban, így megegyeztek, hogy hét közben a fiú szobájában lakhat, hétvégére pedig mindketten hazamennek a családjukhoz. Gábor azonban nem ússza meg ilyen könnyen a dolgot, hiszen Budapesten 100 ezer forint alatt szinte lehetetlen albérletet találni, így alaposan a pénztárcába kell nyúlniuk. Sokszor hiányosak az ismereteik Gávris Szabolcs azt is elárul­ta, olyanok is szokták keres­ni irodájukat, akik maguk in­tézték az ingatlan bérbeadá­sát, de a bérlő nem fizet, és nem tudják, most mihez kezd­jenek.- Sokszor nincsenek tisztá­ban a bérbeadás alapvető fel­tételeivel, a törvényi rendelke­zésekkel, azzal sem, mi a te­endő, ha a bérlő nem hajlan­dó fizetni. Nálunk még nem alakult ki a bérbeadás Nyu­gat-európai szintű kultúrája. Azt sem szokták tudni, hogy lehetőség van közjegyző előtt megkötni az albérleti szerző­dést, és mivel így az közok­iratnak minősül, pereskedés nélkül lehet kilakoltatni a bér­lőt nem fizetés esetén. Hamarosan kezdődik az M4-es építése SZOLNOI^BUDAPEST Heteken be­lül elindul az M4 gyorsforgalmi út építkezése az МО-s út és Ceg­léd, valamint Cegléd és Szolnok közötti szakaszain. Ez a beruhá­zás a tervek szerint 2018 utolsó negyedévében ér véget - szögez­te le Szalay Ferenc polgármester és dr. Bene Ildikó, a térség ország- gyűlési képviselője a szolnoki vá­rosházán szerdán tartott közös sajtótájékoztatójukon. Külön-kü- lön is megerősítették, hogy az M4-es út Szolnok és Biidapest közötti szakaszán jelenleg köz- beszerzési eljárás zajlik, a terü­letátadás pedig szeptemberben várható. Szalay Ferenc kitért ar­ra, hogy az M4-es Szolnokról ke­letre haladó szakaszával kapcso­latos tárgyalások folyamatban vannak, a jelenlegi információk szerint az érintett útszakaszon négysávos út és négysávos híd épül majd. Mindehhez dr. Bene Ildikó hozzáfűzte: az M4-es Szol- nok-Fegy vernek közötti szakasz- szal kapcsolatosan jelenleg az építtetőkkel történő egyeztetés és az elszámolás zajlik. Ezt köve­tően kezdődhet el a közbeszerzés és a műszaki tartalom meghatá­rozása. A tervek szerint ez a vo­nal legkésőbb 2017-ben elindul. A sajtótájékoztatón Szalay Fe­renc és dr. Bene Ildikó is kiemelte: az M4-es Szolnokig tartó szaka­sza 2018 negyedik negyedévére, a Fegyvemekig tartó útszakasz pe­dig 2019 végéig készül el. M. G. SZOLNOK Több mint 200 gyermeket vont be a Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség az elmúlt hé­ten a Tiszavirág Arénában rendezett tűzriadó-gyakorlatba. Tegnap ismét hasonló akcióra került sor a Vízilabda Arénában, ahol a létesítmény tűzriadótervét gyakorolták az ott dolgozók és a vállalkozó ked­vű gyerekek. F. 0. Búzatáblába menekültek a tolvajok FEGYVERNEK A Szolnoki lárásbí- róság társtettesként, kisebb ér­tékre, dolog elleni erőszakkal el­követett lopás bűntettének kísér­lete miatt 9 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azokat a 30 és 43 éves román állampol­gárságú férfiakat, akik 2016. jú­nius 29-én éjjel, Fegyvernek kül­területén, egy locsolóberendezés­ből közel félmillió forint értékben alkatrészeket próbáltak ellop­ni. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a tette­sek a locsolóberendezésből kivet­ték annak akkumulátorát, ami­kor megszólalt a riasztó. A vád­lottak megijedtek és a búzatáb­lába menekültek, ahol a kiérkező rendőrök elfogták őket. M. G. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom