Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-27 / 175. szám

2016. JÚLIUS 27., SZERDA KITEKINTŐ g Koós János a feleségét, Dékány Saroltát még ma is mindennap megnevetteti Negyvenöt éve jóban-rosszban Dékány Sarolta és Koós János gyakran együtt lép színpadra, de a legfontosabb számukra Rozi, az unoka BUDAPEST Az idén, vízke­resztkor, vagyis január 6-án ünnepelhették volna házas­ságkötésük negyvenötödik évfordulóját, de nem tették. Mert korábban sem szok­ták. Úgy tartják ugyanis, hogy nekik mindennap ün­nep, amit együtt töltenek. Egyebek mellett ezt is el­mondta Dékány Sarolta éne­kesnő, aki immár négy és fél évtizede Koós János fe­lesége. Palásti Péter peter.palasti@mediaworks.hu- Bevallom, találkozásunk előtt kutakodtam ön után az in­terneten. Rákérdeznék néhány dologra, hogy valóban igaz-e? János azt nyilatkozta évekkel ezelőtt, hogy az ő felesége ak­kor a legszebb, amikor hajnal­ban a füvet nyírja.- Nos, ha nem is hajnal­ban, de tény, hogy szeretek füvet nyírni. Reggel, napköz­ben, estefelé egyaránt. A kert ugyanis többnyire az én biro­dalmam, és igyekszem olyan­ná varázsolni, hogy mások­nak is elnyerje a tetszését. A kertészkedés minden részét szívesen csinálom, mert meg­nyugtat.- A villanyszerelés is?- így igaz. Szerintem nem én vagyok az egyetlen nő, aki ezt megteszi.- És a férje a férfiak melyik csoportjába tartozik? Aki be­vallja, hogy gyakran mosogat, vagy azok közé, akik tagadják, de ugyanúgy rendbe teszik a konyhát a kisebb-nagyobb ét­kezések után?- Egyikbe sem. Ő ugyan­is valóban nem mosogat. Nem az a típus. Egyébként nincs is rá szükség. Korábban két mo­sogatógépünk is volt, mostaná­ban csak egy, mert a másikat elajándékoztuk, de ez is elég.- Fellépéseinek számáról is ezt gondolja?- A legteljesebb mértékig. Jóformán alig van olyan hétvé­génk, hogy valahol ne állnánk színpadra. Olyankor Jánossal együtt gyakran énekelünk du­etteket.- Férje több filmben is szere­pelt. Emlékeim szerint ön egy­ben sem. Miért?- Nem vágytam rá soha, a forgatások nélkül is szinte mindig időhiányban szenved­tem, főleg míg kicsik voltak a gyerekeink.- Apropó! Család. Sokan mond­ták már, jó néhányan le is ír­ták, hogy Dékány Sarolta felál­dozta énekesi karrierjét a csa­ládjáért.- Nem áldoztam fel ma­gam. - Egyértelmű bizonyíték rá, hogy mindig felléptem, mostanában is gyakran meg­teszem. Más kérdés, hogy va­lóban nem akartam folyama­tosan a reflektorok fényében állni. Az ember ugyanis tisz­tában van azzal, hogy mikor van rá máshol sokkal nagyobb szükség. Egy nőnek, egy anyá­nak pláne tudnia kell ezt. Vég­tére is igaz a mondás, misze­rint egy fenékkel nem lehet megülni két lovat.- A mai fiatalok közül ezt sokan másként gondolják. Akadnak, akik szerint nem kettőt, de még hármat, né­gyet is meg lehet nyergelni egyszerre.- Rosszul teszik. Főleg a lá­nyok. Mert lehet halmozni a diplomákat, szakmai gyakor­latot szerezni itthon és külföl­dön egyaránt, ám közben ro­han az idő, az ember biológiai órája viszont ketyeg, az sem ál­lítható meg. Ugyanez vonatko­zik a fiúkra is, akik manapság még inkább a skalpgyűjtést te­kintik elsődlegesnek, és nem az igazi párjuk mihamarabbi megtalálását.- Maximálisan egyetértek ez­zel, de meg ne haragudjon érte: Önnek is volt egy házas­sága korábban.- így igaz. Diákszerelem­ből nőtte ki magát. Sokan tud­ják, de nem mindenki, hogy el­ső alkalommal Máté Péternek mondtam igent. Sajnos az nem vált hosszabb távon boldogító­vá, még két évig sem tartott. El­sősorban azért, mert nem bír­tam felvenni az ő tempóját, azt, hogy gyakran egy hétig sem értünk haza.- És akkor egyszer csak jött Koós János?- Vele már előtte is ismertük egymást, sokat jártunk együtt fellépni. Többnyire ő vezetett, én leggyakrabban a háta mö­gött ültem. Aztán egy vajda­sági koncertkörúton összejöt­tünk. Ennek lassan fél évszá­zada. Te jóságos ég! Mintha csak tegnap lett volna.- Mint ahogy gyermekeik szü­letése szintén, akik ugyancsák felnőttek már. Hány unokával ajándékozták meg eddig?- Sajnos csak eggyel. Rozi ti­zenkét esztendős, természete­sen ő a szemünk fénye. Órákig tudnék róla mesélni, de nem akarok.- Mit szeretne még elérni? Vol­na kedve például egy nagyle­mez kiadásához?- Nem. Évekkel ezelőtt, ami­kor még örültem volna neki, nem jött össze. Ma már nem vágyom rá. A közönség szere- tetére viszont változatlanul vá­gyom, és minden alkalommal boldog vagyok, amikor meg­kapom. Szerencsére gyakran van ilyen élményem mostaná­ban is.- Végül csak annyit kérek, hogy árulja el; odahaza milyen ember Koós János?- Pontosan olyan, mint a színpadokon, a televíziók kép­ernyőjén. Szerencsére jó erő­ben van, csaknem nyolcvan- évesen is ő vezeti az autón­kat. Némi túlzással azt mond­hatom, hogy hiába múltak az évek, nem változott semmit. A Fradi még mindig megha­tározó szerepet játszik az éle­tében, és szívesen vitorlázik is, de már nem kapitányként, hanem baráti társaságok tag­jaként. Változatlanul kiváló férj, apa és nagyapa. Otthon is szellemes, ontja a poénokat, nincs nap, hogy meg ne nevet­tetne. Gyakran gondolom azt, hogy Szécsi Pál rólunk éne­kelte annak idején a Két ösz- szeillő ember című örökzöld slágerét. Közösen grilleztek a szabadban ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Hetényi Patika (Tószegi út 21.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 542 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 728 centi­méter, duzzasztott, a vízhőfok 24.2 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál -169 centiméter, apa­dó, Szolnoknál -88 centiméter, apadó, a víz 24,2 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 136 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál 60 centiméter, stagnáló. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékozta­tása szerint a 4-es főút egyes szakaszain, illetve Törökszent- miklós, Kengyel, Kunmadaras, Karcag, Szolnok, Kunszent- márton, Jászberény, Jászjákó- halma, Jászárokszállás, Mező­túr, Tiszafüred, Tiszaörs és Ti- szaigar belterületén kell ellen­őrzésre számítaniuk az uta­kon közlekedőknek. A traffi- paxos ellenőrzőautók elhe­lyezkedésének megváltoztatá­si jogát a rendőrség fenntart­ja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Baráttól hasznos az intés.” (Homérosz, ókori költő) TISZASÜLY A nyári gyermek­felügyeletet igénybe vevő fi­atalok grilleztek közösen a minap a tiszasülyi művelő­dési ház melletti szabad te­rületen.- Sóska az ebéd, amit nem kedvelnek, így kikér­tük a konyháról a húsada­got, hogy közösen készítsük el - mesélte Balaton Mária, aki a gyermekek programja­it szervezi. - Mi, felnőttek is hoztunk még egyéb élelmi­HOZZÁVALÓK: 70 dkg eper, 15 dkg porcukor, fél citrom leve, 0,5 dl maras­chino likőr, 1 csomag zselatin, 6 dl tejszín, 8-10 babapiskóta, 2 csomag vaníliás cukor. ELKÉSZÍTÉS: A megmosott epret lecsepeg­tetjük, kicsumázzuk. Húsz szép szemet félreteszünk a díszítés­hez, a többit egy jókora tálban villával pépesre-darabosra tör­jük, majd meghintjük porcukor­ral, vaníliás cukorral, citromlé­vel, valamint a likőrrel. A zsela­tint 1,5 dl vízbe beáztatjuk. Egy 18-20 cm átmérőjű, kb. 1,8 li­ter űrtartalmú, gömbölyded tá­lat kibélelünk fóliával úgy, hogy a tál szélén túllógjon. 5 dl tej­színt kemény habbá verünk. A zselatint felmelegítjük, és hozzáadunk 3 evőkanál eper­szereket, szülők is besegí­tettek, még ízletes dinnyét is kaptunk. A héten a gyerekek egyéb­ként a szokásos játékok, sportprogramok mellett a közelgő falunapra készül­nek: közösen táncot tanul­nak be. Nemrég pedig egy anyuka lepte meg a társasá­got igazi „vízi bombákkal”, a folyadékkal megtöltött lu­fikkal célba dobtak a sza­badban. K. B. pépet, majd állandóan kever­ve az egészet az eperpéphez adjuk. Kanalanként beletesz- szük a tejszínhabot, elkever­jük, majd a fóliával bélelt tálba öntjük. A tetejét befedjük a ba­bapiskótával, a fóliát ráhajtjuk, és 5-6 órát hűtőben tartjuk. A tortát lapos tálra borítjuk, le­vesszük róla a fóliát, majd ke­ményre vert tejszínhabbal és eperszemekke'l díszítjük. Gyümölccsel teli finomság RECEPT Eperbomba Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Az ember, akit Ovénak hívnak SZOLNOK CINEMA CITY: Ami­kor kialszik a fény (16) 16:10, 20:20. A Függetlenség nap­ja - Feltámadás 3D (12) 17:10. Jégkorszak: A nagy bumm 3D (6) 10:30, 14:30, 18:30, 20:30. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 12:30, 16:30. Mike és Dave es­küvőhöz csajt keres (16) 11:40, 19:40. Star Trek: Mindenen túl 3D (12) 12:20,17:30. Star Trek: Mindenen túl (12) 20:00. Szem­fényvesztők 2. (12) 14:50. Sze- nilla nyomában 3D (6) 12:50. Szenilla nyomában (6) 10:40, 15:00. Tarzan legendája 3D (12) 13:50,18:00. Tini Nindzsa Tek- nőcök: Elő az árnyékból 3D (12) 10:00. TISZAPART MOZI: A mi jövőnk (16) 16:00. Frankofónia (12) 16:15. Jégkorszak: A nagy bumm 3D (6) 16:30. Anyák nap­ja (12) 17:45. Az ember, akit Ovénak hívnak (16) 18:00. Star Trek: Mindenen túl 3D (12) 18:15. Star Trek: Mindenen túl (12) 20:15. A klán (16) 19:45. Szex receptre (16) 20:00. FESZTIVÁL TÖRÖKSZENTMIKLÓS Július 28 tói 30-ig rendezik meg a Törö- ki Szárnyas Fesztivált a VÁRO­SI STRANDFÜRDŐBEN, ahol egész napos kulturális progra­mok, gasztronómiai versenyek, termékbemutatók, kiállítások és hőlégballonverseny várja az eseményre kilátogatókat. Szom­baton fellép többek között az East Pole, a Stoned és a Pok­ládé Balkán folk zenekar. A ren­dezvény sztárvendége Bede Ró­bert mesterszakács lesz. EAST FEST MEZŐTÚR Szerdától szombatig várja az érdeklődőket az East Fest a VÁROSI STRANDON. A fesztiválon minden nap ne­ves előadók lépnek színpadra, mint például a Wellhello, a Ha­lott Pénz, a Stadium X, a Tank­csapda, az Irie Maffia, Kowals- ky meg a Vega, az Ossian, az Alvin és a mókusok, a Road, a Depresszió és Belga. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. To­vábbi programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra, benne: Aktu­ális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet 8:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Újrakezdés - olasz filmso­rozat, 67. rész, 9:30 Aranykosár, 10:30 Psalters együttes jótékonysági koncertje, 12:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma. 12:50 Napi üzenet, 13:00 Örökségünk, 13:30 Különóra, 14:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Té­ma, 15:00 Horgásztárs, 15:30 Szolnoksport, 16:00 Termál-kincskereső, 16:30 Elixir, 17:00 Miami Vice - filmsorozat, 7. rész, 17:55 Napi mozgás, 18:05 Kultúrkorzó, 18:30 Aranyidő, 19:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Té­ma, 19:50 Napi üzenet 20:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Fórum, 21:30 Forgószínpad, 22:00 Sajtóasztal, 23:00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu ■ Ilii III — 0:00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk, 5:30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: _ női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütés dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német amerikai lis­ták kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 4:00 Romantikus Party Balázs Palival, is­métlés, 6:00 Reggeli Juice Kunos Fecóval, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16:00 Amadeus Délután - Czinege Leven­tével, 18:00 Önök kérték - kívánságműsor Czinege Leventével, 19:00 Amadeus Este Nyerges Izabellával, 21:00 „Kapcsolódjunk" Novak Péter kulturális magazinja a főváros­ból, majd nonstop zene csütörtök 4:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu КЖШТШДЖЕИИИМ 5:00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7:00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7:35 Szentek, szent életű emberek, 8:15 Já­ték, 8:45 Lapszemle, 9:05 Múltunk pillérei, 10:05 Szószóló, 10:45 A lélek szava, 11:05 Évezredek asztalánál, 11:30 Vatikáni Rá­dió (ism.), 12:05 Egyházi hírek, 13:05 Nem középiskolás fokon (ism.), 13:40 Népzenei kincsestár, 14:05 Úton-útfélen, 14:35 Neu- ma (ism.), 15:05 Szentek, szent életű embe­rek (ism.), 15:15 Hétvégi levél (ism.), 15:30 Hitvalló, 16:05 Érték-adó, 17:00 Regioná­lis hírek, 17:15 Kora esti hírmondó, 17:45 A régió sportja, 18:00 Rózsafüzér, 18:35 MKR-műsor, 19:45 Esti mese, 20:10 Be­szélő könyvek, 21:05 Sziluett (ism.), 21:35 Úton-útfélen (ism.), 22:10 Szószóló (ism.), 23:05 Vatikáni Rádió, 23:25 Hitvalló (ism.). info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom