Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-22 / 171. szám
HIRDETÉS EGY PERCBEN Jó reggelt! E gy keskeny járdán haladtam, amikor szembe jött velem egy apuka kerékpárral Mögötte négyéves forma kisfia tekert, akin látszott, hogy még csak most ismerkedik a kétkerekűjével. Kicsi lába többet volt a földön, mint a pedálon, de küzdött. Leálltam a fűre, hogy el tudjanak menni mellettem. Az apuka egy szót sem szólt, csak unottan karikázott tovább. No, de akkor odaért csillogó, fekete szemével és arcocskáján széles mosollyal a kislegény, s rám nézett, és azt mondta: köszönöm szépen. Neki biztos az óvó néni tanította meg az illemet... К. I. HIRDETÉS TOROKSZENTMIKLOS Meghalt az a motoros, aki szerda délután pótkocsinak ütközött Tö- rökszentmiklóson, miután a traktor sofőrje nem adott neki elsőbbséget. Pásztomé Kovács Ágnes megyei rendőrségi sajtóreferenstől megtudtuk, hogy a negyvenegy éves motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően életét vesztette. A rendőrség közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított eljárást a traktor negyvenöt éves sofőrje ellen, a körülményeket vizsgálják. CZ. N. JÁSZKUNSÁG Valamivel több mint tizenhatezer fő környékére csökkent megyénkben a regisztrált álláskeresők száma - derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tegnap nyilvánosságra hozott, legfrissebb, júniusi állapotot tükröző jelentéséből. Remek trend körvonalazódik az adatokból: Jász-Nagykun-Szol- nok megyében az előző év azonos időszakához képest mintegy 18,5 százalékkal csökkent a munkaügyi központban nyilvántartott munkanélküliek aránya. ► 3 SZOLNOK Fontos, minél előbbi döntést igénylő kérdésekben határozott tegnap délután a szolnoki közgyűlés. Pluszpénz juttatásáról döntöttek például a még nem működő, de nemrég beázott RepTár esetében. A városházán megtartott rendkívüli testületi ülésen megszavazták például azt az előterjesztést is mi alapján pályázat útján az államtól kapott támogatásból egészíti ki a megyeszékhely önkormányzata a helyi közösségi közlekedés működtetését. ► 3 TÚRKEVE Úgy ismerik a város külterületét, mint a tenyerüket. A kevi mezőőrök árgus szemekkel ügyelnek a rendre, mindent megtesznek azért, hogy megelőzzék, megakadályozzák a kisebb-na- gyobb lopásokat a településen, vagy annak határában. Tevékenységük azért is fontos, mert nélkülük bizony elszaporodnának a kukoricalo- pós esetek. A törvény szerint egyébként igazoltatási és előállítási joguk is van, bírságolásra azonban például nincs lehetőségük. ► 4 MAGYARORSZÁG Tizenhárommillió tankönyv kerül a hónap végéig az ellátó központi raktárába, ígérik, a szállítás sem késik majd. Erről beszélt Palkovics László államtitkár tegnap a debreceni nyomdában. Ezzel együtt a piaci és a tartalmi kérdések továbbra is vitatottak, kezdve a tankönyvválasztás korlátozott szabadságával. Számos iskolában például ingyen állami kiadványok helyett befizetnek a jobbnak tartott, bevált, ám pénzbe kerülő könyvekre. ► 7 ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TELEFONSZÁMUNK: ELŐFIZETÉSI MEGRENDELÉSÜKKEL, KÉRDÉSEIKKEL, KÉRJÜK HÍVJÁK A 06-40/510-510-ES HELYI TARIFÁS SZÁMOT. KOLLÉGÁINK KÉSZSÉGGEL ÁLLNAK RENDELKEZÉSÜKRE. Görög csapat is vinné Vojvodát SZOLNOK A litván Lietuvos Rytas, a francia bajnokság második helyét megszerző Strasbourg, sőt, olasz, görög és német élcsapatok is érdeklődtek a Szolnoki Olaj KK klasszis játékosáért, Vojvoda Dávidért. Közben kiderült, mely alakulatok lehetnek a Tisza-partiak ellenfelei a Bajnokok Ligája selejtezőjében. ► 16 Versengenek a diákmunkáért MAGYARORSZÁG Annyi az állásajánlat, hogy versengenek a diákmunkásokért a munkaadók. Mindez azzal jár, hogy tisztességesen meg kell fizetni ma már a diákokat is, a piaci szereplők szerint átlagosan húsz százalékkal keresnek többet a minimálbérnél a fiatalok. A fizikai munkára jelentkező diákokat is egyre jobban meg kell fizetni. ► 7 A bevándorlási válság kezdete óta Európában több mint 300-an haltak meg terrortámadásban. Készült Magyarország Kormánya megbízásából NÉPSZAVAZÁS 2016. OKTÓBER 2. 9 770865 915054 16171 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 HOLNAP 31 33 Igazi strandidő, 32-33 fokkal - ez vár ránk ma és a hétvégén. Vagyis várna... szombattól ugyanis záporok, zivatarok rondíthatnak a meleg időbe. ► 5 Bo|dog névnapot ЧрЦл agdolna és ■ I Léna nevű i olvasóinknak! 2016. JULIUS 22., PENTEK • XXVII. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP www.szoljon.hu f 'ф' SZOLNOK Ismeretlenek rongálták meg több alkalom- fej- mai is a Széchenyi-lakótelep egyik parkjának öntözőrendszerét. A kár milliós, a rendőrség is nyomoz. Képünkön Kiss Gábor, a rendszer üzemeltetője. ► 3 A traktoros okozhatta a balesetet Kevesebb az állástalan a megyében Pluszpénz a beázott RepTárnak A mezőőrök soha nem kukoricáznak Már nyomják az új ev tankönyveit