Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-19 / 168. szám
2016. JÚLIUS 19., KEDD Életveszélyes méreteket ölt már a kampózás JÁSZSÁG Lapunkban is olvashattak arról, hogy az utóbbi időben egyre többen lopják az áramot úgy, hogy közvetlenül a nagyfeszültségű légvezetékekről, kampós végű kábelekkel vezetik be az áramot a házba, sok esetben közvetlenül az ablakon keresztül. Az eleve életveszélyes metódust tetézik az olyan időjárási helyzetek, amelyek például az elmúlt hétvégén is jellemezték a Jászságot. Szeles, esős, viharos időben szétzilált, szabadon lógó vezetékek a földszint közelében lengve, szikrázva veszélyeztetik az arra járók életét. Ráadásul nem egy-egy esetről van szó, a nagyközségben időről időre úgy hetven háznál jelenik meg a kampós áramlopás. A helybeliek megkeresését követően Pócs János ország- gyűlési képviselő július 16- án, szombaton kelt levelében kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy kezdeményezzen jogszabály módosítást. A képviselő levelében hangsúlyozza, hogy JászlaAz eseteket sokszor még csak nem is jegyzőkönyvezik. dány önkormányzata többször jelezte már a problémát a szolgáltató, illetve a rendőrség felé, de az esetek kapcsán nagyon ritkán indul eljárás az érintettekkel szemben. Legtöbbször még csak nem is jegyzőkönyvezik az eseteket. Ha mégis elindul a hatósági eljárás a lopás miatt, akkor vagy nem születik elmarasztaló ítélet, vagy csak próbára bocsátják a kampózót. Pócs János mindezekre hivatkozva azt kezdeményezi, hogy az áramlopás a közveszély okozás alapján a legsúlyosabb bűncselekmény kategóriába kerüljön, illetve vonatkozzon rá a közérdekű üzem működésének megzavarása bűntett kategóriája is, amit már akár ötéves börtönnel is büntethetnek. Úgy véli, hogy mindezzel a rendőröknek lehetősége volna azonnal és hatékonyan intézkedni az ilyen esetek kapcsán. B. CS. 4 JÁSZSÁG_____ Csángó Fesztivál egész héten JÁSZBERÉNY Ma este a Jászok - tükörcseppek című fotókiállítás megnyitójával késő délután hat órakor a Déryné Rendezvényházban, illetve este nyolc órakor magyar táncházzal a jászság Népi Együttes Víz utcai székházában kezdetét veszi az idei Csángó Fesztivál. A rendezvény hivatalos megnyitóját szerda késő délután, hat órakor tartják, majd a főtéri színpadon egy óra múlva a Zagyva Banda koncertezik, majd este nyolckor a fesztivál első gálaműsorát tartják Színes Világ címmel. (bcs) Ünnepelnek is a randevún JÁSZAPÁTIA Jászsági Randevú hétvégén rendezendő eseménysora ebben az évben keretet ad arra is, hogy a település első írásos említésének 625. évfordulóját is megünnepeljék. A kulturális események, gyermekprogramok, koncertek felvezetéseként július 23-án, szombaton, délelőtt 10 órától a Pájer Antal Művelődési Házban emlékeznek meg az évfordulóról, (bcs) Rózsák városává szeretnének válni JÁSZFÉNYSZARU A fásítási program 2014-ban indult a városban, azóta több ezer díszfát és gyümölcsfát, valamint cserjét ültettek el a helybeliek. Korábban írtunk arról, hogy ezt a programot 2016-ban is folytatják Jászfényszarun. A város képviselői ugyanakkor arról is határoztak, hogy idén tovább bővítik a választékot. Megteremtették a feltételeit annak, hogy rózsákat is kaphassanak a helybeliek. A lakosságnak kizárólag azt kell vállalni, hogy az ingatlanonként igényelhető három rózsatövet a házak elé ültetik ki. Pár év múlva már a Rózsák városa néven szeretnének a köztudatba kerülni. (bcs) TáTnhatarokmelkül Eddig jól vizsgázik az új sürgősségi osztály Folytatás az 1. oldalról JÁSZBERÉNY - A hazai kórházakhoz hasonlóan ugyanis minket is sújtanak a létszámgondok, ugyanakkor dr. Zólyomi Krisztina főorvosnő személyében hál istennek egy agilis és szakmailag csak dicsérhető vezetőt sikerült találnunk, aki a szervezés oroszlánrészében részt vett, ez is kellett ahhoz, hogy jól elinduljon és működjön az osztály. így sikerült az új osztályt, új, speciális ismeretekkel és jártassággal rendelkező szakemberekkel feltölteni - tette hozzá dr. Sinkó-Káli Róbert. Az osztály részeként hat ágy- gyal egy nagyobb, megfigyelő kórteremet alakítottak ki, illetve van két darab egyágyas, elkülönítőként funkcionáló kórtermük is. Kétszer tizenkét órás műszakban összesen negyven munkatárs segíti az osztály működését.- Természetesen az osztályon rövid megfigyelés és a kezdő kezelés után dönteni kell arról, hogy a terápiát hol, milyen módon lehet folytatni. Kollégáink döntenek, hogy kezelés indítása után esetleg ambuláns ellátásra van szükség, vagy a kórházba történő felvétellel kell folytatni a gyógykezelést. Az elmúlt hónapok tapasztalata alapján úgy vélem, ez is nagyon jól működik, munkatársaink jól együtt tudnak működni. Azt mondhatom, hogy a környék egyik legjobb sürgősségi osztályát sikerült elindítanunk mind szakmai szempontok alapján, mind pedig a betegek megítélése alapján. Ezt mutatja, hogy a betegek szinte azonnal a sürgősségi osztály felé veszik útjukat, bármilyen egészségügyi probléma adódik, a sürgősségi osztályunkon keresnek megoldást. Nyilván ez az újdonságnak is szól, és idővel kialakul a megfelelő igénybevétel, beáll a napi működés. Nyilván az új osztály megnyitására úgymond ráéreznek az emberek, és gyorsabb megoldást remélnek a sürgősségi őszben működtették az osztályukat. A tapasztalatok elemzését követően pedig beindították a második műszakot is.- A napi munkában nagyon jól vizsgázik az osztály - folytatta Sinkó-Káli Róbert -, egy lelkes fiatal csapat jött össze. Szakmai berkekben is nagy a vonzás, rövidesen gyarapodni fog az állandó létszám is. Jelenleg természetesen jó néhány szakdolgozó, orvos, ápoló szerződéssel végzi feladatait nálunk. Összességében több mint negyvenen vesznek részt a munkában, az állandó létszám, az kevés lenne önmagában a működtetéshez, megbízásos szerződéssel járulnak hozzá a kollégák a működtetéshez. A főigazgató hozzátette, hogy a létszámproblémák nemcsak a sürgősségi, de az egészségügyi intézmény más osztályain is jelen vannak, ez idő szerint a legtöbb fejtörést a belgyógyászat okozza, itt volna szükség leggyorsabban újabb szakemberek alkalmazására, megbízására. tály nyújtotta lehetőségtől, még akkor is, ha problémájuk megoldására optimális esetben nem feltétlenül a kórházi sürgősségi ellátás volna hivatott. A főigazgatótól megtudhattuk, hogy március elején két héten át, úgymond próbaüzemDr. Sinkó-Káli Róbert JÁSZBERÉNY A hétvégén megnyitotta kapuit Jászberényben az immár harmincnegye- ■ dik alkalommal megszervezett Nemzetközi Táncház és Zenésztábor. A nagy hagyó- 8 mányokkal rendelkező táborban Kárpát-medencei néptánc- és népzenei motívumok- 8 kai ismerkednek az érdeklődők. Képünk a tegnap délelőtti tánctanítás alkalmával készült, amikor Busái Norbert és Busái Zsuzsanna oktatott andrásházi táncokat. B. CS. HÍREK Berényben is probléma az orvos- és nővériiiány A Jász Alkotók Köre huszadik művésztelepét szervezték meg ebben az évben Jászapátin Kiállítással búcsúznak az alkotótábor művészei JÁSZAPÁTI Huszadik alkalommal szervezték meg Jászapátin a Jász Alkotók Köre Művésztelepét az elmúlt két hétben. A Jászságból, Jászapátiból elszármazott alkotók mellett az elmúlt két évtized alatt számos helybeli művész és alkotással próbálkozó fiatal kapcsolódott a művésztelep munkájához. A tábor működését magánszemélyek, vállalkozások, a Jászapátiak Baráti Egyesülete is támogatja. Deli Julianna, a művésztelep szervezője elmondta, hogy több változáson ment keresztül az alkotóközösség művésztábora a mögöttünk hagyott években. A JAK-tábor alkotóközösségébe először a térségből elköltözött Deli Julianna művészek érkezését várták. Ez a kör gyorsan kibővült jászsági alkotókkal, illetve olyan művészek is kapcsolódtak a tevékenységhez, akik kizárólag úgy kötődtek a térséghez, hogy a városban töltötték nyári szabadságukat. A művésztelep munkáját sokáig vezette Szalkári Rózsa művésztanár, aki évek múltán a városba is költözött. A JAK táborának szervezői kérték az alkotókat, hogy a művésztelep idején készült művekben mindig legyen olyan, amit a jász táj, az itt élő emberek ihlettek. Persze idővel - ahogy egyre több, nem jászsági alkotó is felkereste a közösséget - már a máshonnan hozott témák is A művelődési ház névadójáról, Pájer Antalról készült portrét Vozáry Viktória és Réz Lóránt leplezte le a napokban megjelentek a táborzáró kiállításokon. Szintén bővülést jelentett, hogy a festészet mellett több alkotási forma, technika is szerepel már az alkotók eszköztárában. Legújabban már egyre jelentősebb szerepet tölt be a fotóművészet, illetve a tábor idején készülnek filmek is. Idei kiállításuk az elmúlt hétvégén nyílt meg a Vágó Pál Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermében.- Az alkotóközösség, a technikák, a témaválasztás változatossága magával hozza azt is, hogy az elkészült munkák is széles körnek szólnak - mondta Deli Julianna. - Természetesen az elkövetkező években is szeretnénk megszervezni táborunkat. B. CS.