Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-18 / 167. szám
g MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 18., HÉTFŐ A hőségben több nyílászárót hagyunk nyitva, de ez veszélyes 5! ft A nyári szezonban megnőhet a besurranásos tolvaj- lások száma, de mi magunk is tehetünk az ellen, hogy károsultakká váljunk. Mit tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük azt, házunkat, lakásunkat is besurranó hívatlan látogatók fosszák ki? Czakó Nóra nora.czako@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG Annak, hogy a nyári időszakban minden évben megnőhet a besurranásos lopások száma, elsősorban az az oka, hogy az elkövetők a melegebb időjárás miatt nyitva hagyott ajtón vagy ablakon át könnyebben bejutnak a lakásba, villámgyorsan összeszedik az itt talált értékeket, majd sietősen távoznak. így nem kell nekik zárfeszítéssel, klasz- szikus betöréssel időt tölteni, ezért pillanatok alatt végeznek. Néhány tolvaj még akkor is képes ezt megtenni, amikor a lakók otthon tartózkodnak, csak abban a helyiségben kutat, amire a lakók nem figyelnek, vagy nem hallják meg a mozgást, tesz különbséget az elköve- tásuk arról sem, hogy mire Pár héttel ezelőtt éppen A rendőrség egyébként nem tők között, s nincs kimuta- kell nekik a zsákmány. egy ilyen esetről adott hírt a megyei rendőr-főkapitányság, ugyanis egy negyvenhárom és egy huszonnégy éves nő bejutott egy kőtelki, lakatlan ingatlan udvarára, majd az épület nyitott ablakán keresztül bemásztak a házba, ahonnan különböző háztartási eszközöket loptak el. A lakossági bejelentés alapján helyszínre kiérkező körzeti megbízott még a szomszédos telek bokros területén tetten érte, és elfogta a két kőteleki nőt, akik ellen a rendőrség lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Szabó Zita, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunk érdeklődésére elmondta, hogy azért is megnőhet ebben az időszakban a besurranásos tolvajlá- sok száma, mert a nyaralások miatt felügyelet nélkül hagyott ingatlanok a betörők célpontjaivá válhatnak, de ha megfogadjuk a rendőrség tanácsait, a nyár valóban a pihenés és feltöltődés időszaka lehet. Találomra A nyitaserzékelő jó ötlet lehet Mire figyeljünk oda? Az nem is kérdés, hogy a nagy meleg miatt sokan szeretik nyitva hagyni az ajtót, ablakot, ám ezzel nagyban megkönnyítik az elkövetők dolgát. A bűnelkövetők ugyanis a legtöbb esetben találomra mennek portyázni. Ahol úgy ítélik meg, hogy szabad a bejutás, ahol éppen kedvező alkalom kínálkozik, azt kihasználják, de nem terveznek előre. Lehetőség szerint csak akkor és ott legyen nyitva ajtó, ablak, ahol a lakók arra folyamatosan figyelni is tudnak, hívta fel a figyelmet a rendőrség. Táskát, kulcsokat ne hagyjunk a bejárati ajtó közelében, készpénz, ékszerek ne maradjanak jól látható helyen. A földszinten, alsóbb szinteken lakókhoz akár az erkélyen keresztül is be tudnak menni, ezért az erkélyajtót is csak akkor hagyjuk nyitva, ha abban a szobában tartózkodunk. A bejárati ajtóra érdemes nyitásérzékelőt szerelni, így azon nem lehet észrevétlenül bejutni. Amikor pedig a lakók elmen nek otthonról, ne hagyjanak nyitva semmit, az ablakot, ajtót gondosan be kell zárni, még akkor is, ha valóban csak rövid időre tervezik a távollétet. Ezekre figyeljünk, ha nyaralni megyünk Ha hosszabb időre elutazunk, kérjük meg rokonainkat vagy barátainkat, esetleg a szomszédjainkat, hogy postaládánkat rendszeresen ürítsék ki, egy teletöm- ködött postaláda ugyanis felhívhatja a tolvajok figyelmét arra, hogy távol tartózkodunk lakásunktól. Az is nagyon fontos, hogy távollétre, nyaralásra utaló bejegyzéseket, fotókat ne töltsünk fel a közösségi oldalakra. Hasznos lehet, ha értékesebb és könnyen mozgatható műszaki és egyéb használati tárgyainkról értékleltárt készítünk, vagyis feljegyezzük azonosítóikat és lefotózzuk azokat. Azokat a berendezéseket és tárgyakat pedig, amelyek nem rendelkeznek egyedi azonosítóval, jelöljük meg például UV-filccel vagy bármilyen más, nehezen eltávolítható jel vagy jelsorral. Beazonosítható Mit tegyünk, ha megtörtént a baj? Valóban vannak észrevétlennek mondható átvevőhelyek, a holmik eredetéről nem kérdező ügyfélkörrel? A legfontosabb a rendőrség szerint, hogy tegyünk feljelentést, ha kifosztottak. A termékek különös ismertetőjelei nagymértékben hozzájárulhatnak a beazonosításhoz. Lelkesen gondozzák a területet a nyugdíjasok TISZAJENŐ Már több mint két éve, hogy a Tiszajenői Nyugdíjas Klub néhány tagja elhatározta, hogy megszépítik a faluba bevezető útnál elhelyezkedő falutábla körüli parkot.- Saját kertjeinkből vitt virágokkal beültettük az elhanyagolt területet, amit azóta is rendszeresen kapálunk és öntözünk - számolt be róla Halász Miklósné klubvezető. - Kora tavasztól késő őszig nyílnak a szép virágok. A parkot körülvevő zöldterületet az önkormányzat dolgozói kaszálják. Nagyon sokan megdicsérik, rengetegen járnak arra nap mint nap, hiszen a parkot a vasútállomás és a buszállomás veszi közre. A parkot körülvevő zöldterületet az önkormányzat dolgozói rendszeresen lekaszálják, így esztétikus látvány fogadja az érkezőket. к. B. A kis csapat munka közben Megtorpant az építőipar JÁSZKUNSÁG Kétezer-hatszázki- lencvenmillió forint - ennyit tett ki a megyei székhelyű építőipari termelés értéke májusban. Ez a volumen a 2015 májusinak hetven százaléka. A csökkenésben a szakemberek szerint a részben az uniós forrásból végzett munkák korábbi befejezése is szerepet játszik. ÚN Vannak cégek, melyek nem tanulnak egy ellenőrzésből Nem múlik a fekete divatja JÁSZKUNSÁG Megyénkből ezúttal száznegyvenegyen szerepelnek a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók legfrissebb, az elmúlt két évet számba vevő listáján - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által múlt héten nyilvánosságra hozott lajtromból. A NAV be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak legfrissebb, júliusi felsorolásában összesen több mint 4 ezer 800 bejegyzés szerepel. Nem véletlenül: az adóhatóság ugyanis folyamatosan nyilvánosságra hozza azok- . nak a nevét és adatait, kiknek esetében jogerősen megállapították, hogy „nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek”. Megyénkben is akadnak, akik többször is szerepelnek Fürdő, tüzéptelep, építőipari cég, cukrászda és fagyizó is szerepel a listán. a közzétett lajstromban, érdekes módon két pékség - a nevük alapján legalábbis ezzel foglalkoznak ezek a clgek - is négyszer „vétkezett”: egy jász- alsószentgyörgyi kft. 2014-ben egyszer, míg 2015-ben háromszor bukott le, míg egy másik, karcagi társaság szintén tavalyi és tavalyelőtti ellenőrzéseken csúszott el. Rajtuk kívül is bőven találni azonban jászkunsági székhelyű cégeket: egy kis falu fürdője, tüzéptelep, építőipari cég, cukrászda, fagyizó és persze rengeteg egyéni vállalkozó ellen is született elmarasztaló határozat. Könnyű tehát a listára felkerülni, le azonban már kicsit nehezebb: az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli csak... G. SZ. Védi a gyümölcstermést TÚRKEVE Hartvig József a város szélén lévő kertjében többféle védekezési módot is alkalmaz a gyümölcspusztító madarak ellen. A képünkön is látható különös madárijesztő mellett hangjelzést leadó szerkezeteket is elhelyezett, hogy megvédje a termést. M. J.