Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-08 / 133. szám
4 KARCAG ÉS KÖRNYÉKE 2016. JUNIUS 8., SZERDA Elbűvölte a tagokat a Broadway és a Central Park Álmuk vált valóra New York-i fellépésükkel Abban bíznak, hogy együtt könnyebb lesz KARCAG Immár hagyomány, hogy a Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézetében minden évben megtartják az őszi kalászos fajtabemutatót. Múlt héten is így történt, résztvevő helyi és környékbeli gazdálkodók megismerhették a „Nagykunság Kutatójában" nemesített őszi kalászos növényfajokat és -fajtákat. Az eseményen előadások hangzottak el a különféle mezőgazda- sági aktualitásokról, többek között dr. Gyuricza Csaba, az MVH elnöke és dr. Farkas Béla karcagi gazdálkodó tolmácsolásában. A rendezvény során kötött háromoldalú együttműködési megállapodást a Karcagi Kutatóintézet, az Oltárkő Parasztszövetkezet és a Gyulafehérvári Caritas. Az együttműködési megállapodást a kutatóintézet részéről dr. Zsembeli József, a gyulafehérvári Caritas részéről Sin- ka Arnold írta alá. Az előadásokat követően a vendégek a szán- tófóldön megtekintették az őszi kalászos növényeket. D. E. Drog: a nemet mondásról szólt az előadás KARCAG Drogprevenciós előadásokat tartott a múlt héten a Karcagi Rendőrkapitányság iskolai bűnmegelőzési tanácsadója, Fekete András főtörzszászlós Karcagon, a Szent Pál Marista Általános Iskolában, az Arany János Általános Iskolában és a Györf- fy István Katolikus Általános Iskolákban. A tanácsadó a droghasználat veszélyeiről és a kábítószerek egészségre gyakorolt káros hatásairól, az általuk okozott elváltozásokról, a szerek használatával, kipróbálásával kapcsolatos „nem” kimondásáról, valamint a fogyasztás és terjesztés jogi következményeiről tartott ismertetőt a tanulók részére. A Györf- fy István Katolikus Általános Iskolában megtartott előadáson kilencvennyolcán vettek részt, a gyerekek aktívan bekapcsolódtak az előadás menetébe. Az osztályfőnökök beszámolói alapján a tanulók pozitívan vélekedtek az előadásról, hasznosnak és érdekesnek találták az elhangzottakat. D. E. Meghódították New Yorkot a karcagi kórház Kátai Medi- Song kórusának tagjai - miközben őket is meghódította az amerikai világváros. A hölgyek a New York-i főkonzulátus Asklepios-Med című nemzetközi orvos-képzőművészeti kiállításán léptek fel. Élményeikről beszélgettünk velük egy minapi próbájukon. Daróczi Erzsébet Ujneplap@ujneplap.hu NEW YORK/KARCAG - Öt rend kívül izgalmas, élménydús napon vagyunk túl a kiskórusommal - kezdett élménybeszámolójába Ká- talné Nyakó Edit kórus vezető. - A meghívást prof. dr. Palotás Andrástól kaptuk, s az önkormányzat, a kórház vezetése és támogatók segítségével tudtunk kiutazni. A nagykövetségen rajtunk kívül is léptek fel szakmabeliek: Lettországból egy doktornő a saját versét mondta el, Portugáliából egy patológus doktornő csem- ballón játszott, Olaszországból pedig egy gyógytornász áriát adott elő. Mi Bárdos Lajos, Liszt Ferenc műveivel és egy népdalcsokorral léptünk fel a jórészt magyar közönség előtt. Nagyon nagy élmény volt, amikor egy kilencven éves néni velünk énekelte a magyar dalokat. Nagyon büszke is vagyok a lányokra, a kollégáimra. Egy nagy álom teljesült ezzel az úttal, de nem pihenhetünk, már újból próbálunk, hiszen legközelebb a kórház Semmelweis napi ünnepségén lépünk fel. S „hazai pályán” sem egyszerű énekelni, hiszen a kollégák előtti előadást is nagy megméretés minden alkalommal - vélte a kórusvezető. A kórus krónikása, s egyik alapítója Budai Antalné a kis csoport kezdeteiről is mesélt.- A kórus ötlete még 2005-ben fogalmazódott meg bennünk, amikor az ápolónők nemzetközi napján Budapesten a székes- fehérvári kórház kórusa lenyűgöző előadást hallgattuk. Hazafelé arról beszéltünk, nálunk is vannak énekelni vágyó és szívesen szereplő emberek, így alakult meg a kórus 2010 áprilisában. Van köztünk több főnővér, s ápoló, de gyógyszerész, nyugdíjas, szakasszisztens, gyógytornász is. Én például kerékpárral járok dolgozni, így reggelente dudorászom a dallamokat. Az amerikai út már a hetvenhete- dik fellépésünk volt, s egy álom teljesült vele. A fellépés utáni városnézés is örök emlék marad a számomra.- Még én is az élmények hatása alatt vagyok - helyeselt Kátai- né Jaki Anna. A Central Park például elbűvölő volt számomra. A hatalmas park Manhattan szívében épületekkel, vadasparkkal, szö- kőkutakkal, tavakkal olyan, mint egy képeslap. Kerékpárral bejártuk az egészet! Lenyűgöző volt, olyan érzésem volt, mintha a tévében látnám mindezt, oda bizony bármikor szívesen visszamennék.- Ráadásul a fellépésünk is jól sikerült a konzulátuson, így ennek a nyugalmával indultunk el várost nézni. Végigsétáltunk a Brodwayn, majd átgyalogoltunk a közel két kilométer hosszú Brooklyn hídon. Komppal körbeha- jókáztuk a Szabadság szobrot, s már esőben érkeztünk a 2001-es terrortámadás áldozatainak felállított emlékműhöz. Ez mindenkire mély benyomást tett, szem nem maradt ott szárazon. Megható volt, ahogy esett az eső, úgy látszott, mintha az emlékmű oldalán könnycseppek gördülnének - sorolta Szentesi Istvánná, aki azért a tizenkét milliós nyüzsgő metropolisz után az itthoni nyugalmat is tudja értékelni. Az élményekből - kórustársaival együtt - azonban még sokáig tud töltekezni. A szülők műsorral kedveskedtek KARCAG Csöppnyi gyereknap volt az elmúlt héten a karcagi Táncsics krt. 17. számú tagóvodában. Andrási Tiborné tagóvoda-vezető köszöntötte az ovisokat, a leendő ovisokat és a szülőket, majd az anyukák előadásában Ihók és Mihók történetével ismerkedhettek mega kicsik (képünkön). (de) A városban is emlékeztek КАЯСАС; A kilencvenhat évvel ezelőtti trianoni békeszerződés a Kárpát-medencén belüli népek életét gyökeresen változtatta meg. Erről is beszélt Karcagon, a Nemzeti Összetartozás Napján az országzászlónál megtartott megemlékezésen június 3-án Zachariás István, a Kassa Megyei Önkormányzat alelnöke, aki szólt a Felvidéken élők jelen helyzetéről is. (de) Színek és diákok a középpontban ■ Az Ifjúsági Ház Csokonai Könyvtárában az Erkel Fe* renc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézmény képzőművész tanszakosainak kiállítása látható Középpontban a szín címmel. A tárlatot a napokban Kábái László képzőművésztanár nyitotta meg, a diákkal és az iskola ének tanszakosaival. (de) Járdafelújítás kezdődött a főtéren KARC A! j Tavaly kezdődött el a karcagi főtér díszkővel történőjárdaépítése, mely munkát most folytatják. Az önkormányzat költségvetésben jelentős összeget különített el járdaépítésre, kátyúzásra. Fő szempont volt, hogy a főtér megfelelő módon nézzen ki. Most a Kertész József utca és áruház sarka közötti szakasz munkálati folynak, majd a Széchenyi sugárút felé folytatódnak a munkák. (de) A karcagi kórus a konzulátusbeli fellépését is élvezte Esztergomtól Püspökladányig maradandót teremtenek a neves alkotók Együtt állít ki a karcagi család ESZTERGOM/KARCAG Minden település rendelkezik legalább egy olyan köztéri alkotással, mely az évek során meghatározója lesz a közösségi tereknek, így van ez Esztergomban is. Mint megtudtuk, a legismertebb esztergomi köztéri szobor a városháza előtt látható Ba- bits-szobor. De a testvérvárosukban, a Duna túlpartján, a párkányiak többsége is egyértelműen dobogós helyen nevezné meg Sobieski János lengyel király lovas szobrát. Mindkét szobrot a Györfi testvérek készítették, a Karcagon élő Györfi Sándor Munkácsy- és Med- nyánszky-díjas érdemes művész és a Püspökladányban A Györfi család kiállítói: elöl Lajos és Erzsébet, mögöttük Sándor és fia, Balázs. Hiányzik a képről Lajos fia, Ádám. alkotó testvére, Györfi Lajos, akik mára ismert és elismert szobrászok határainkon innen és túl. Erzsébet testvérük is alkotóművészként dolgozik, a szobrok mellett a textil és a kerámia művészet mestere lett. A Györfi családban azonban a tehetség tovább is öröklődik, hiszen Sándor és Lajos fiai is képzőművészként dolgoznak. Most egyedülállóan, a Györfi család öt tagja: Lajos, Sándor, Erzsébet és a fiúk: Ádám és Balázs közös kiállításon mutatkoznak be Esztergomban, a Dzsámi Múzeumban. A vasárnap nyílt kiállítást a család barátja, Prokai Gábor művészet- történész nyitotta meg. D. E. Anyakönyvi hírek a karcagi kórházból NAGYKUNSÁG Az elmúlt hetekben ők születtek a karcagi Kátai Gábor Kórházban: május 17.: Csepresi Bence Olivér (édesanyja neve: Kolozsi Erika) Tiszafüred, május 22.: Remek Izabella Hanna (Balogh Andrea) Tiszafüred, Károlyi Elizabet (Károlyi Elizabet) Kisújszállás, május 24.: Bajzát István és Bajzát Balázs (Kovács Mária) Tomaj monostora, május 26.: Szabó Adél Sára (Tar Szilvia) Kunhegyes, május 27.: Kovács Nóra Izabella (Farkas Zsuzsanna) Kunhegyes, Kovács Panna (Surányi Szilvia) Füzesgyarmat, Mándoki Maja Natasa (Bállá Adina) Berekfürdő, Baktai Léna Vivien (Pozsonyi Vivien ) Kenderes, Farkas Zalán (Tasnádi Ildikó) Tiszaroff, Iqbal Ahmed (Fehér Emese) Ti- szabura, május 28: Kovács Bence (Kovács Ilona) Karcag, május 29.: Varga László (Perjési Beáta) Abádszalók, május 30.: Patai Bianka Hanna (Patai Julianna) Tiszafüred, Farkas Eszter Mária (Stóc Kitti) Abádszalók, június 1.: Penti Evelin Van- essza (Csatári Apollónia Éva) Kunmadaras, június 2.: Rafael Alen Noel (Barkóczi Alexandra) Tiszaderzs. (Az adatokat a kórház újszülött- és csecsemő osztályától kapjuk, s azt minden esetben az édesanyák hozzájárulásával közöljük.) D. E. 1|Ж"вя т ^ ....... ^ < I A lelkes kórustagok egy csoportja az egyik forgalmas New York-i utcán ! ннаиннанннвишк' зяниянш шинк шнш