Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-30 / 152. szám
2016. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g TURKEV A Tiszazugi Földrajzi Múzeum kőzet- és ásványgyűjteményéből válogatott kiállítás a nyár végéig látogatható a Vadász Pál kiállítóteremben. Képünkön Tóthné Ozsváth Ilona nézi a különleges sonkakagylókat. M. J. Már az aranycsapatot is látta focizni annak idején Ereklyének tekintik a labdát JÁSZBERÉNY Foci-Eb-játékunk újabb nyertese a jászberényi Sas Tibor, aki a napokban át is vette az Európa-bajnokság labdáját városi irodánkban. Nagyon örült a nyereménynek, és elmondása szerint először 11 esztendős unokájával próbálják majd ki a focit. Újságunkat egyébként 1965 óta folyamatosan járatják, de eddig egyetlen nyereményjátékban sem kedvezett nekik a szerencse, így dupla az öröm, hiszen nem csak szerencsések voltak, de épp akkor nyerték meg a labdát, amikor csapatunk ilyen jól szerepelt az Eu- rópa-bajnokságon. Sas Tibor jászberényi irodánkban vette át a labdát- A kiváló szereplés kellemes emlékeket idézett fel bennem, hiszen 1953 és 1957 között Budapesten éltem, és a legendás aranycsapatot is több alkalommal láthattam futballozni. Nem hasonlítom össze a két gárda játékát, hiszen teljesen más volt a futball akkor és most, de nagyon drukkoltunk a fiataloknak, akik végül minden dicséretet megérdemeltek. A nyereményre ereklyeként fogunk vigyázni, és csak ott fogunk játszani, ahol megfelelő füves terület van, hogy minél hosszabb ideig megmaradjon a családban. B. CS. HIRDETÉS A Kumánia Gyógyfürdő gyógyászati hatásai A KISÚJSZÁLLÁSI fürdő régóta közismerten jó hatású termálvizét 2002-ben klinikai vizsgálatokkal igazolt gyógyhatása miatt, hatóságilag is elismert gyógyvízzé nyilvánították. A víz ásványi anyag összetétele alapján alkalikus, kalcium, magnézium-hidrogén-karboná- tos gyógyvíz, amelynek különböző degeneratív eredetű, azaz kopásos gerinc és ízületi fájdalmak gyógykezelésében van jelentős hatása. Természetesen az egyéb mozgásszervi elváltozások, pl. balesetek, sérülések kezelésében, valamint érrendszeri betegségek, neurológiai megbetegedések terápiájában is hatásosak a fürdőkezelések. A fürdőgyógyászat fontos eleme a gyógyvíz használatán túl a különböző fürdőjegyes kezelések alkalmazása. A fürdőjegyre felírható kezeléseket a szakorvosi vizsgálat állítja ösz- sze a beteg állapotának megfelelően kúraszerűen, kiegészítve egyéb szükséges terápiával (gyógyszeres, fizioterápiás, gyógytorna stb. kezelésekkel). A kúra után a kontrollvizsgálat alapján lehet lemérni a kezelés hatásosságát és ismételt kezelésre tett javaslatot adunk a betegség, illetve elváltozás jellegétől függően. Bizonyos esetekben a gyógyfürdő kezelés ellenjavallt, az orvosi vizsgálat alapján tájékoztatjuk az érintett betegeket az ellenjavallat okáról. Betegeink közül sokan már hosz- szú évek óta veszik igénybe a fürdő szolgáltatásait, mivel a saját tapasztalatuk alapján is segíti a jó közérzet, a fizikai aktivitás növelést a rendszeres kúraszerű kezelés, valamint a gyógyvíz és a fürdő termál- és úszómedencéinek használata. Bakos Istvánné nyugdíjas: Egy évtizede, még a korábbi gyógyászati részlegnél kezdtem meg a kezeléM ülJ sek felvételét. Félévente, évente járok a gerinc, láb és kar problémáimmal. A kezelések után két héttel szűnnek meg a fájdalmaim és akár 4-5 hónapig is eltart ez az állapot. A vízi torna mellett orvosi gyógymasszázst, elektromos interferenciát és mágneses kezeléseket kaptam. Nagyon kedvesek, aranyosak a kezelőasszisztensek és a doktornő is, nagyon meg vagyok velük elégedve. Banai Pálné nyugdíjas: A régi gyógyászati részlegre már a kezdetektől jártam, ide is rendszeresen jövök, évente egyszer. Térd-, és csípőprotéziseim vannak. Műtét előtt is kezeltek, most 86 éves vagyok, és jól érzem magam. A gyógy- vizes medencefürdő mellett orvosi gyógymasszázst, TENS-t, és ultrahang kezeléseket kapok. Mindenki nagyon kedvesen bánik velem. Szautner Já- nosné nyugal- .. д». mázott pedagógiai!^« gus: Szolnokról JPtlH járok a férjemmel minden évben ide, már a nyitás napján, 2012. május elsején is itt voltunk. Kisújszállási származású vagyok, magam ugyan Kenderesen születtem és ötven éve Szolnokon élek, de büszkén jövök ide mindig. Ülőideg- zsába problémámat szinten tartja a kezelés, nincs szükség műtétre. A vízi torna mellett súlyfürdőt, orvosi gyógymasszázst, ultrahang és mágnesterápia kezeléseket kaptam eddig. Főorvos asszonyt kiváló diagnosztának tartom, és a kollégái is mindent megtesznek, amit csak kérek, csak legekben tudok nyilatkozni mindenkiről. CrKtsúf&zallá&Előzetes időpont-egyeztetés szükséges! További információk, bejelentkezés: +36-30/351-93-05 A cikk a Klímánia Gyógy- és Strandfürdő támogatásával jelent meg. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Széchenyi patika (Széchenyi krt. 129.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 543 centiméter, duzzasztott, Kiskö- re-felsőnél 725 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 24,6 Celsi- us-fok. Kisköre-alsónál -38 centiméter, apadó, Szolnoknál 75 centiméter, apadó, a víz 25,5 Celsi- us-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 118 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál 271 centiméter, apadó. A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es és a 4633-as utak egyes szakaszain, valamint Törökszentmiklós, Mezőtúr, Tiszafüred, Karcag, Kunhegyes, Jászberény és Szolnok belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatásijogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „A hazugság a gyöngék fegyvere.” (Jókai Mór, író) Piaci árak a megyében TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 35-40 36-40 Alma Ft/kg 150-380 170-490 Sárgarépa Ft/kg 160-250 230-320 Burgonya Ft/kg 100-120 90-110 Karalábé Ft/db 40 50 Sárgadinnye Ft/kg 220-250 230 Paradicsom Ft/kg 280-500 250-450 Paprika Ft/kg 290-390 280-370 Citrom Ft/kg 500-590 600 Salata Ft/db 70.fl| 90 Zeller Ft/db 100 120 Zöldség Ft/kg 250-300 290-340 Banán Ft/kg 330-400 370-420 Körte шшшшяшшшш Ft/kg 400-500 400-450 Zöldborsó Ft/kg 350-410 380 Meggy Ft/kg 600-700 700 Hagyma Ft/cs 100-150 110-190 Ft/kg 1800 1600-2200 Görögdinnye Ft/kg 220-260 230 RECEPT Spenótos-túrós háromszögek HOZZÁVALÓK: 22,5 dkg leveles spenót (fagyasztott), 10 dkg vaj, 11,5 dkg túró, 8 db réteslap, 3 dkg reszelt parmezán, 3 dkg fenyőmag, liszt a tepsihez, őrölt szerecsendió, frissen őrölt bors, só. ELKÉSZÍTÉS A spenótot felengedjük, majd alaposan kinyomkodjuk belőle a nedvességet. Finomra vágjuk, és tálba tesszük. Hozzáadjuk a megolvasztott vaj felét és a túrót. Azután beleforgatjuk a parmezánt, 1 csipet szerecsendiót, valamint a száraz serpenyőben megpirított fenyőmagot. Megsózzuk és megborsozzuk, majd alaposan összedolgozzuk. Két db réteslapot egy kevés megolvasztott vajjal megkenünk, és egymásra illesztjük azokat. Hosszában háromfelé vágjuk. Mindegyiknek a végébe 1 evőkanál tölteléket halmozunk, azután mindet háromszög alakúra hajtogatjuk. Végül a tetejüket egy kevés vajjal megkenjük. Ugyanígy elkészítjük a többi tésztát is. A töltött háromszögeket liszttel meghintett tepsibe tesszük, és 180 fokra előmelegített sütőben 15- 20 percig sütjük. Akkor jó, ha a tészta ropogós és szép aranyszínű. Friss zöld salátalevelekkel kínálhatjuk. Egyedi ízű finomságot kapunk Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ A Tarzan legendája a mozikban SZOLNOK CINEMA CITY: A Függetlenség napja- Feltámadás (12) 12.20. A Függetlenség napja- Feltámadás (12) 3D 10.00, 14.50, 17.20, 19.50. Központi hírszerzés (12) 20.20. Szemfényvesztők 2. (12) 20.30. Szenilla nyomában (6) 11.50, 16.10. Szenilla nyomában 3D (6) 14.00,18.20. Tarzan legendája (12) 10.40,15.20. Tarzan legendája (12) 3D 13.00, 17.40.20.00. Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (12) 13.20. Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (12) 3D 11.00, 15.40, 18.00. TISZAPART MOZI: Tarzan legendája (12) 16.00. Tini Nindzsa Teknőcök 2: Elő az árnyékból (12) 16.15. Egy szó, mint száz: szerelem! (12) 17.30. Tarzan legendája (12) 18.00 3D. Tini Nindzsa Teknőcök 2: Elő az árnyékból (12) 18.15 3D. A Bigger Splash (16) 19.30. A függetlenség napja: Feltámadás (12) 20.00 3D. Neon Démon (16) 20.15. KONCERT ABÁDSZALÓK Július 2-án 21 órától az Afrodzaqm ad élő nagy koncertet a SZABADTÉRI SZÍNPADON. STRANDFOCI ABÁDSZALÓK Július 2-3. között kerül sor a Fürdővárosok Strand Foci Grand Prix kupájára A Tl- SZA-TÓ STRANDON. FOGLALKOZÁSOK SZANDASZŐLŐS A MŰVELŐDÉSI HÁZ állandó programjai által a sport kedvelőit hétfőnként 15 órától Dalma Dance, 18 órától Kyo- kushin karate, keddenként 14 órától jóga, 16.30-tól Kick Dance, 18 órától felnőtt aerobic, csütörtökönként 16 órától balett, péntekenként 17 órától társastánc, 18 órától pedig táltos dobkör, illetve íjászat várja. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ 6:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet, 8:00 Mérleg, 8:30 Döntés előtt, 9:00 Közgyűlés élő közvetítése, 16:00 A szomszéd vár, 16:30 Szolnoki Zenevonat, 17:25 Örökségünk, 17:50 Napi mozgás, 18:00 Mérleg, 18:30 Döntés után, 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Döntés után, 21:30 Elixir, 22:00 Csonka vágányon - dokumentumfilm, 23:05 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RAPE 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs- Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánság- műsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradlo.hu AMADEUS RADIO 4:00 Kapcsolódjunk, ismétlés, 6:00 Reggeli Juice Kunos Fecóval, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával, 16:00 Amadeus Délután - Nyerges Izabellával, 18:00 Önök Kérték - kívánságműsor Czinege Leventével, 20:00 „Kultusz” - Kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabával, 22:00 „Dolce Vita” életmód magazin - Kis Kata műsora, 23:00 „Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain” zenei magazin ismétlés, majd nonstop zene péntek 4 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu iNT ISTVÁN «A DIÓ 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium, 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7.35 Szentek, szent életű emberek, 8.15 Kötetlenül, 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás, 10.45 A lélek szava, 11:05 Mustármag (ism.),11.30 Vatikáni Rádió (ism.), 12.05 Egyházi hírek, 12.15 Evangélium, 13:05 Hallgassuk együtt, 14.05 Kávéház (ism), 15.15 Püspökkenyér (ism.), 15.30 Hitvalló, 16.05 Gaudete, 16.30 A hét évfordulója, 17.00 Regionális Hírek, 17.15 Kora Esti Hírmondó, 17.45 Régió Sportja. 18.00 Rózsafüzér, 18.35 MKR-műsor (ism), 19.15 Könyvtári barangolás, 19.45 Esti mese, 20.10 Katedrális, 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra, 21.30 Megmaradni, 22.10 Andante (ism.), 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! (