Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-25 / 148. szám
küldött fotó 2016. JÚNIUS 25., SZOMBAT RIPORT 11 nazon ANNAPURNA/K2 „A hegymászásban mindig ott rejlik a veszély. Az Annapumán ezt különösen éreztem - mondja Klein Dávid. - A statisztikákat nézve ezen a hegyen hal meg a legtöbb hegymászó. Mielőtt elindultam, eszembe jutottak azok a társaim, akik már nincsenek közöttünk. A múltra soha nem legyintek, de a hegyen önző módon már csak magamra gondolok.” Komolytalan csavargó, leha egyetemista, szigorú könyvkiadó, zord hegymászó. Klein Dávid, aki nemrég tért visz- sza Földünk legveszélyesebb nyolcezresének tetejéről, az Annapumáról, máris továbbutazott Pakisztánba, hogy feljusson а К2 csúcsára is. Joo Zsuzsa idiavvorks.hu \ . .. : • \ ü mami Névjegy Klem David mindig harmonikus kapcsolatban akar maradni a heggyel, ezért a csúcstámadások alkalmával [ sosem használ oxigénpalackot ■ Név: Klein Dávid Született: 1975-ben, Budapesten Hivatása: hegymászó Nyolcezresei: Gasherbrum II (8035 m, Pakisztán, 2003), Cho Oyu (8201 m, Tibet, 2004), Ma- naslu (8163 m, Nepál, 2015), Annapurna I (8091 m, Nepál, 2016) - valamennyi csúcsot palack nélkül érte el. M Bár Dávid mászásainál nem használ oxigénpalackot és magashegyi teherhordók sem cipelik mögötte a csomagját, a serpák sajátos segítsége nélkül most (sem) indult el a hegyre. „Az Annapurna hetvenfős alaptáborának fele serpa származású teherhordókból állt, akik soha nem kelnek útra úgy, hogy előtte egy szertartáson ne kérnék ki a hegy véleményét. Európai szemmel talán furcsa ez a rituá- lé, ahol egy Ш' láma szent szöveget olvas fel egy könyvből az általuk épített kőoltárnál, miközben mi, jelenlé- vők rizst szórunk a levegőbe, befestjük egymás arcát, borókaágakat égetünk és végiggondoljuk, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt. Alapból egy romantikus srác vagyok, a keményebb fajta romantikából, és ebben benne van a más kultúrák iránti érzékenység is. így égy-ogv ilyen szertartás nem csak formalitás számomra” magyarázza az alpinista, aki Nepálban, az alaptáborban ismerte megmászótársát. Mázli, hogy összefutott Josttal „Úgy vittem ki minden cuccomat, hogy felkészültem a magányos mászásra. Nyitott voltam azonban arra, hogy ha találkozom olyasvalakivel, akivel képes leszek együtt dolgozni, csatlakozom hozzá. Mázlim volt, hogy az alaptáborban összefutottam a német lost Kobusch-sal, akivel nemcsak felszerelésben klappoltunk, hanem mozgásritmusban és személyiségben is, ez gyorsan kiderült már az alaptábori pihenős-akklimatizációs napokban. Bár egyedül „laktam” a sátramban, néha átmentem ide-oda szomszédolni, pletykálni vagy konkrétan hírszerző tevékenységet folytatni a következő napok időjárásáról. Sokan nem tudják, hogy egy expedíciózás nem csak fogcsikorgatós mászásból áll. Persze a filmeken azt látjuk, hogy a hős hegymászótör előre, küzd az elemekkel, de az alaptáborban inkább azt kell megtanulni, hogyan kell magunkat elengedni, fizikailag és mentálisan is pihenni, miközben aktívak maradunk. Én például vittem magammal gumiszalagot, hogy átmozgató gyakorlatokat tudjak végezni. Csomagoltam be ördögbotot is, amellyel zsonglőrködtem, de nem hiányozhattak a jó zenék, a könyvek és a laptop, amelyen filmeket néztem. Ezek mind-mind fontos, simogató dolgok a léleknek. A mászás is jobban megy, ha nemcsak testben, de mentálisan is rendben vagy.” Hogy az ördögbotnak köszönhető-e, nem tudni, de a mászás, és főleg a csúcsmászás tényleg jól ment Dávidnak, annak ellenére, hogy aznap rettentő hideg volt, a hőmérők mínusz 28 fokot mutattak. Az éjszakai indulás sem volt zökkenőmentes. Befagyott a gázpalack „Félig volt tele a gáztartályunk. Hogy kijöjjön belőle a gáz, indulás előtt a kesztyű nélküli csupasz kezünkkel melengettük a fém gázpalackot. Ezzel a módszerrel két óráig tartott, amíg másfél liter teát tudtunk készíteni, pont a felét annak, mint amit el akartunk magunkkal vinni. Ezért indultunk késve, éjjel negyed 12-kor. Ez pedig nyugtalanná tett. Hibának gondoltam, ami később esetleg visszaüthet - emlékszik vissza a csúcstámadás éjjelére a hegymászó. - Elindultunk, majd jött a hajnali három óra, amikor lost majdnem feladta. A jéghideg miatt rendszeresen meg kellett állnunk, hogy lóbálással serkentsük a vérkeringést a végtagjainkban. Jóst ekkor javasolta azt, hogy forduljunk vissza. Én meg arra gondoltam, nincs nagy baj, menjünk csak tovább. Szerencsére megfogadta a tanácsomat, délután fél kettőkor fent álltunk az Annapurna tetején.” Klein Dávid húsz percet töltött a csúcson. „Katarzis? Az nem volt. Inkább megkönnyebbülés, hogy fent vagyunk, és feszültség is, hiszen tudtuk, ez még csak fél- út és nagyon késő van. Fotóz- kodtunk, majd elindultunk lefelé úgy, hogy a figyelmünk érezhetően lanyhult. Végül épségben leértünk.” Whiskyvel, szivarral ünnepeltek Az alaptáborba érkezéskor a fiúk megünnepelték sikeres expedíciójukat. „Felbontottunk egy üveg whiskyt, én pedig jólesően elszívtam az utolsó fél szivaromat. is adott nekem ez a hegy. Mert én nemcsak a csúcs miatt megyek ki, hanem az odavezető út miatt is, ami magasztos, erős, érdekes, tartalmas és tiszta.” Tiszta, mert Dávid nem használ soha oxigénpalackot. Szerinte csak így lehet harmonikus állapotban maradni a heggyel. „Ha parittyával, teleporttal vagy éppen oxigénpalackkal juttatnának fel a serpák a csúcsra, az már nem lenne az igazi. Olyan ez, mintha hosszútávfutáson beállna egy versenyző mo- torbidklivel a feneke alatt. Természetesen a K2-n se használok majd külső segítséget.” És hogy mire volt elég az itthon töltött kicsit több mint egy hónap? „Hogy rengeteget rohangáljak és még több interjút adjak. Amit nem szeretek, de felismerem a fontosságát. Sok túlro- manticizált, viktoriánus, cukormázas elképzelésünk van arról, hogy a hegymászók mit csinálnak a hegyen: legyűrik, meghódítják, legyőzik. Én azt szeretném megmutatni, milyenek a hétköznapjaink, örömeink, kételyeink. Próbáltam rehab jelleggel edzegetni is, és természetesen minimális időt a családdal is tölteni. Klassz családom van, a szüleim soha nem akarták megmondani, hogy mit csináljak és ki legyek. Egyszerűen csak szerettek és figyeltek rám, kérdésekkel és nem pedig válaszokkal fordultak felém. Ha lenne gyerekem, valószínűleg ezt szeretném neki továbbadni. Persze ez még odébb van, főleg hogy igazi, nagy, komoly kapcsolatom nem szokott lenni. Na jó, másmilyen azért akad...” - neveti el magát Dávid, akinek meggyőződése, hogy addig fog mászni, amíg az élményt ad neki. Ha 70 évesen csak a Gellért-hegyre ballag fel, de az jó érzést jelent, biztosan felmászik rá. Most azonban első magyarként a 8611 méter magas K2-re jutna fel, ahová Suhajda Szilárddal indult útnak két hete a Johnnie Walker K2 Expedícióval. Kérdésünkre pedig, miszerint mit is kívánjunk neki a sikeres hegymászáshoz, a válasz egyszerű: „Nem vagyok babonás, de a jó idő mindig jól jön. Szóval, kívánjatok pompás időjárást. ” Ezen ne múljék... Szélmentes, verőfényes, tiszta időt kívánunk а K2 környékére! A könyveivel lakik a házában Amikor Klein Dávid éppen itthon van, az egyetemisták életét éli. .,2003-ban iratkoztam be az egyetemre filozófia szakra, az ELTE ВТК PhD-hallgatója vagyok. Minket, hosszú távú bölcsészeket szeretnének kigyomlálni a felsőoktatásból. Amúgy pedig 16 éves korom óta ugyanazt csinálom: csavargók, emberekkel beszélgetek, hegyeket má- szok és stoppolok. Volt, hogy Budapestről Marokkóba mentem stoppal egy spéci túrabakancsért. Civilben pedig könyvkiadóként dolgozom. Igen, elismerem. sokféle Klein Dávid létezik: a csavargó, a kemény hegymászó, a léha egyetemista. Nyolc évig jurtában éltem, ami mára összedőlt, most egy 15 négyzetméteres házam van. ahol elférnek a könyveim. Mellé állhatok a Ladámmal, amit nem is akarok lecserélni, teljesen jó az is. Mint ahogy az életem is az."
