Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-23 / 146. szám
10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK HÍREK Fiatalok vertek hajléktalanokat Vádemelési javaslattal lezárta a rendőrség a vizsgálatot három fiatal ügyében, akik egy hajléktalant leütöttek és kiraboltak, két másikat pedig megvertek Debrecenben tavaly decemberben. A gyanúsítottak ellen rablás és életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás. A banda legidősebb tagját, egy 16 éves fiút előzetesben tartják a rendőrök, két 13 éves társa szabadlábon védekezhet. MW Ötvenkilenc migráns a vonaton HEGYESHALOM Ötvenkilenc illegális bevándorlót szállítottak le a rendőrök egy Ausztriába tartó gyorsvonatról tegnap reggel a hegyeshalmi vasútállomáson. A huszonhat afgán, huszonhat Szíriái, hat bangladesi és egy pakisztáni állampolgárt előállították tiltott határátlépés miatt, mert érvényes úti okmányok és vízum nélkül akartak átkelni a határon. MTI Két halott a lakástűzben Kigyulladt egy családi ház tegnap Nagyvele- gen, a lángoló épületben két halott embert találtak a tűzoltók. Az esetet a szomszéd jelentette amikor észlelte, hogy a lakóépület tetején füst szivárog. A tű oka egyelőre nem ismert, az ügyben tűzvizsgá- lati eljárás indult. MTI Helybenhagyta a Pécsi ítélőtábla az ELTE fonyódligeti gólyatáborában két éve történt szexuális erőszak elkövetőjének büntetését. K. S. ugyanis tettét gátlástalanul követte el, és korábban is volt már büntetve szexuális bűncselekményért. Babos Attila kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu PÉCS-FONYÓDLIGET Jogerősen elítélte tegnap a Pécsi ítélőtábla az ELTE fonyódligeti gólyatáborában 2014 nyarán történt szexuális erőszak elkövetőjét. A harmadfokú eljárás során a dr. Krémer László vezette büntető tanács megalapozottnak találta és helybenhagyta a másodfokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét, így az jogerőre emelkedett. A bűncselekmény idején 38 éves K. S. az ELTE tanár- és óvónőképző gólyatáborában dolgozott fotósként, a vádirat szerint 2014. augusztus 30-án hajnalban megerőszakolt egy elsőéves hallgatót. Az akkor 20 éves, fővárosi lányt veréssel, fojtoga- tással és halálos fenyegetéssel kényszerítette az aktusra, sőt a közösülésről fotókat is készített, amelyekkel később zsarolni próbálta az áldozatot. A most 40 éves, 2014 szeptembere óta előzetes letartóztatásban lévő vádlott ellen első fokon a Fonyódi Járásbíróság hozott nem jogerős határozatot, akkor 7 és fél év börtönre ítélték. A döntés ellen az ügyészség és a vádlott is fellebbezett, így került az ügy később a Kaposvári Törvényszékre, de ott már súlyosították az első fokon meghozott ítéletet: 9 évre emelték a férfi büntetését, és a mellékbüntetést is súlyosították, miután 8 helyett 10 évre tiltották el a közügyek gyakorlásától. A súlyosítás elsődleges indoklása akkor az volt, hogy az erőszakos aktus fotózása miatt személyes adattal való visszaélésben is bűnösnek találták K. S.-t. A vádlott és ügyvédje a másodfokú határozat ellen is fellebbezett, a per emiatt került harmadfokra, a Pécsi ítélőtáblára. A vádlott és védője eljárásjogi hibákra hivatkozott, és elsősorban hatályon kívül helyezésért, eltérő minősítésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A bíró a határozathozatal utáni indoklásában kifejtette, hogy nem látott okot a másodfokú büntetés enyhítésére, mivel K. S. korábban is elkövetett már szexuális bűncselekményeket, de láthatóan nem volt elég visz- szatartó ereje. Súlyosító tényező volt, hogy fiatalok bizalmával élt vissza, az erőszakot durván, gátlástalanul, fizikai sérülést okozva követte el, illetve hogy a nyomozáskor tett beismerő vallomását később a bíróságon visz- szavonta, és a bíróság meglátása szerint nem mutatott valódi megbánást. K. S.-t először 199ó-ban ítélték el erőszakos közösülésért, később szemérem elleni erőszakért, amelyről a környezete is tudott, a 2014. nyári eset után többen is felvetették a nyilvánosság előtt a szervezők felelősségét, azt hogy ilyen előélet után vajon miképpen is dolgozhatott tizenéves, fiatal felnőtt lányok táborában fotósként. Hétéves fiú késelte meg kilencéves társát MONOR Súlyos kimenetele lett két kisgyermek torzsalkodásának a Pest megyei Monoron. Egy 7 éves fiú ugyanis annyira megharagudott az őt ugrató 9 éves társára, hogy késsel hátba szúrta. Az áldozat nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, írta a Bors. A megszúrt fiút elszállították a fővárosi Országos Baleseti Sürgősségi Intézet gyermekambulanciájára. Mint kiderült, sérülése nem súlyos, a penge létfontosságú szervet nem ért. A vágás a bal lapockát érte, az izomzat- ban másfél-két centiméter széles, ugyanolyan mély seb keletkezett. A rendőröket a megkéselt gyermek édesanyja hívta ki. Nekik nem volt nehéz dolguk a körülmények feltárásában, ugyanis a gyermekkorú elkövető családja együttműködött a hatóságokkal. Az egyenruhások felvették a Család- és Gyermekvédelmi Központ munkatársaival a kapcsolatot, akik a gyámhivatalnál kezdeményezték a szúrást elkövető gyermek és családja védelmét. Ugyan súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, azt hamarosan következmények nélkül zárhatják le. A hétéves életkor ugyanis egyértelműen büntethetőséget kizáró ok, csak a 12 évüket betöltött elkövetők büntethetők. MW K. S. fotókat is készített az erőszakról TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2016. JUNIUS 23., CSÜTÖRTÖK OS о </> о 4.00 4.35 5.00 5.30 5.55 7.35 8.05 8.40 9.15 10.20 12.00 12.35 13.00 14.05 15.05 16.20 17.25 18.00 18.55 19.35 20.50 21.30 Fókusz © Story Extra ® Barátok közt © Top Shop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz© Story Extra© AsztroShow Top Shop Kisdumások © Egy rém fura család© Hazug csajok társasága © Szívek doktora© Éjjel-nappal Budapest © Isten áldjon, Esperanza! © Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest ® Barátok közt © Keresem a családom © CSI: A helyszínelők® RTL Klub Híradó Gyilkos elmék © Rémjárás © Győzike © 4.30 Zsaruvér© 5.10 Hungerő© 6.10 Red Carpet-Sztárok testközelben © 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Knight Rider© 13.50 Walker, a texasi kopó® 14.50 Walker, a texasi kopó® 15.50 Szeretned kell! © 16.55 Megtört szívek® 18.00 Tények 19.25 Humorkoktél® 20.35 Jóban Rosszban © 21.20 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 22.20 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 23.25 Red Carpet - Sztárok testközelben © 23.35 Felejthetetlen© 0.40 Tények Este 1.25 Aktív© 1.50 Sportos 2.00 Ezo-TV OS о <n о s uranKent Hiraao es laojarasjeientes 9.20 Kosár 9.45 Egy Perc Híradó 10.20 Unió 28 10.45 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.40 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.20 Iskolapad 13.45 Egy Perc Híradó 14.20 Család és otthon 14.45 Egy Perc Híradó 15.20 Életkor 15.45 Egy Perc Híradó 16.20 Unió 2816.45 Egy Perc Híradó 17.20 Kosár 9.00 A nagy ízválasztó ® 10.00 A szerelem foglyai © 11.00 A bosszú asszonya @11.55 Lucia - A sors üldözöttje © 12.50 Segítség, bajban vagyok! ® 13.45 A gyanú árnyékában ® 14.40 Showder Klub ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A fickó F-fel ® 17.05 Tom és Jerry 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 Kegyes hazugság © 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Showder Klub © М2 - PETŐFI TVl 10.40 Peppa malac 10.50 A kockásfülű nyúl 10.55 Vízipók-csodapók 11.00 Süni és barátai 11.10 Vackor az első bében 11.20 Magyar népmesék© 11.30 Mikrobi© 11.45 Kérem a következőt! ® 11.55 Mézga Aladár különös kalandjai © 12.25 Kicsi a bors, de erős © 12.50 GeronimoStilton© 13.15 Egy komisz kölyök naplója © 13.20 Bokorugró mesetár© 13.30 Az ifjú Robin Hood kalandjai © 13.45 Az ifjú Robin Hood kalandjai © 14.00 Dzsungelbanda - Mentés indul! © 14.10 Dzsungelbanda - Mentés indul! © 14.25 Pin kód© 14.40 Pin kód© 14.55 Csűrcsavarosdi 15.20 Tehénke mesék 15.30 Tehénke mesék 15.35 Claude 15.45 Claude 5.40 Carrie naplója © 6.25 Televíziós vásárlás 7.00 Will és Grace© 7.20 Will és Grace© 7.45 Jóbarátok© 8.10 Jóbarátok© 8.40 A nagy svindli® 9.35 Doktor House® 10.30 Szívek szállodája© 11.25 Sütimester 12.50 Csengetett, Mylord? © 13.55 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 14.50 NCÍS-Tengerészeti helyszínelők © 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.50 Sütimester 19.05 Egy fiúról© 19.35 Jim szerint a világ © 20.05 Két pasi - meg egy kicsi 20.35 Két pasi - meg egy kicsi 21.00 Penge 2.© 23.25 Az utolsó mágnás © 1.55 Két pasi - meg egy kicsi © 2.15 A nagy svindli® 3.05 Szívek szállodája © 3.50 Kallforgla® 9.20 Csapdába csalva ® 9.50 Veled is megtörténhet! © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 12.40 Hal atortán © 13.45 Ezek megörültek! © 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív ® 16.30 Tények 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben © 17.10 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag ©. 19.45 Ezek megörültek! ® 21.00 Görögbe fogadva © 23.05 Zuhanás © 6.00-6.40 Privátfilmek újratöltve © 7.00-7.40 Privátfilmek újratöltve ® 8.00-8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Privát rocktörténet © 12.10 Privát rocktörténet © 13.20 Privátfilmek újratöltve ® 13.45 A Kennedy család © 14.35 Dinotópia - Őslények szigete © 16.50 Dinotópia - Őslények szigete ® 19.15 Sárkányok kora © 21.00 Szellemíró © 23.15 Égő érzés © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak Jogát minden Mádé fenntartja! 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Globál 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 A természetfilm magyar találmány? © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Szabadfogás © 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csörte 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 7.25 Rondó 7.55 Kvartett 8.35 Paula és a vadállatok © 9.05 Charly, majom a családban © 10.00 Balatoni Nyár © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.30 Időjárás-jelentés 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie 15 perces kajái 13.20 Család-barát 14.20 Halálbiztos diagnózis © 15.10 Erdészház Falkenauban © 16.00 Charly, majom a családban © 16.45 Szerencse Híradó © 17.05 DocMartin© 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 A hegyi doktor © 19.30 Szerelemben, háborúban © 20.20 ABagiNacsaShow® 21.20 Mindenem a tied® 22.55 Kenő© 23.00 A nyaraló© 0.25 A temetésem szervezem © 9.05 Tessék! 9.30 Magyar Krónika © 10.00 A sokszínű vallás 10.15 Kérdések a Bibliában 10.25 Kereszt-Tények 10.35 „így szól az Úr!” 10.55 Angol nyelvű hírek 11.20 A váratlan utazás® 12.45 A természetfilmezés kulisszatitkai © 13.00 Híradó 13.20 Kékbolygó 13.40 Hazajáró 14.10 Magyar Krónika © 14.40 Család és otthon 15.05 Rondó 15.35 Kvartett 16.10 Balatoni Nyár® 18.05 Gyurika - Egy pólós vallomása © 19.05 Hogy volt!? 20.00 Szenes Iván írta © 21.00 Híradó 21,30 Munkaügyek© 22.00 Tűzvonalban© 22.55 Ridikül© 23.55 Család-barát 0.50 Himnusz 1.00 Híradó 1.10 Angol nyelvű hírek 1.25 Ég, föld, férfi, nő © 2.20 A váratlan utazás© 21.20 Mindenem a tied 18.05 Gyurika - Egy pólós... 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Fő az egészség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 9.30 A rejtelmes sziget© amerikai-thaiföldi-német kalandfilm, 1. rész 11.10 A rejtelmes sziget ® amerikai-thaiföldí-német kalandfilm, 2. rész 12.50 Flyboys- Égi lovagok © amerikai-angol filmdráma 2006 15.30 Tranzit© amerikai krimi 2012 17.15 Az igazság nyomában © amerikai akciófilm 2012 19.00 Paranoia© amerikai-francia thriller 2013 21.00 John Wick© amerikai akcióthríller 2014 R.: Chad Stahelski Sz.: Keanu Reeves, Adrianne Palicki, Willem Dafoe, John Leguizamo 23.00 Csapda® amerikai akciófilm 2013 1.05 Szabadúszók© amerikai akciófilm 2012 2.55 Flyboys amerikai-angol filmdráma 2006 8.00 Televíziós vásárlás 10.00 Strandröplabda 1. nap, Kontinentális- kupa, Stavanger 15.00 Ökölvívás Profi gála, New York, Terence Crawford - Henry Lundy 17.00 Labdarúgás 2. elődöntő, Сора América 19.00 Harcművészmagazin Shinkyokushin Eb 19.15 Mai helyzet 19.30 Kézilabda Férfi BL, csoportkor, 3. forduló, PPD Zagreb - Veszprém 21.30 Erősemberek HSMA Felföldi Játékok Challenge ob 22.30 Autósport MobiH The Grid 1607 23.00 Labdarúgás 2, elődöntő, Сора América 1.00 Labdarúgás 1. elődöntő, Сора América 3.00 Kézilabda BL, férfiak, Final Four, döntő 21.00 John WiCk 9.25 Vívó Eui ron 10.30 Labdarúgó Európa-baj- nokság 201612.20 Labdarúgó Eu- rópa-bajnokság 2016 13.25 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 15.25 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 17.25 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 18.30 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 19.30 Labdarúgó Európa-bajnokság 2016 20.30 Labdarúgó Éuró- pa-bajnokság 2016 17.00 Labdarúgás -CA 11.30 Görögország ezer íze ® 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Húshagyók © 13.00 Hugh mesterhármasa © 13.30 Baromfi újratöltve © 14.00 Itália ízei Antonio Passarellivel © 14.30 Édes élet David Roccoval © 15.00 Olasz városok, olasz ízek © 15.30 James Martin - Otthon a konyhában © 16.30 Hugh mester- hármasa © 17.00 Justine hétköz-