Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-17 / 141. szám

2016. JÚNIUS 17., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP 3 Senki n^m' Ez a két család messze nem az egyedüli „ikres” família a városban. A gyerekek élvezik a helyzetet, hogy minden arcból kettő néz vissza rájuk. Hol sírjai sírjaik domborulnak Szathmáry István ujneplap@ujneplap.hu T egnap volt az 1956-os forradalom mártírjainak emléknapja (Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársai kivégzésé­nek ötvennyolcadik, és újratemetésük huszonhetedik évfordu­lóját Van mire emlékeznünk. A harcokban meghalt több mint két és félezer magyar mellett negyed millióan menekültek el a megtorlás elől az országból, ezrek kerültek börtönbe, még többen internáló tá­borba. A forradalmat követő bosszú is több száz emberi életbe került. Az 1961-ig tartó kivégzések áldozatainak Haynau vérengzését felül­múló valós számát ma sem tudjuk. Kádár János később 280 halálos Magunknak is van mit tennünk emlékünk megőrzéséért. tül fedte hallgatás fátyla. Legfeljebb szűk körben, főleg az érintett családokban említették a mártírok nevét, szóltak a tönkretett életek­ről. Bár a menekülteket befogadták, s Alberto Moravia olasz író azt ja­vasolta, hogy a magyar nagykövetségek utcáját világszerte keresztel­jék át „a legyilkolt magyarok utcájának”, a Nyugat is hamar elfelejtett bennünket A Time magazin 1956-os Év embere még a magyar sza­badságharcos lett, de a következő esztendőben onnan már a forradal­mat vérbe fojtó Hruscsov arca tekintett hasonló címmel az olvasóra. Magunknak is van mit tennünk a mártírok emlékének megőr­zéséért. A forradalom évfordulóit ugyan megtartjuk, de valójában nincs méltó helye a lelkűnkben és gondolkodásunkban. Igazából nem tudunk vele mit kezdeni, amit a közelmúlt szinte komédiába fulladó bírósági elszámoltatási kísérlete mellett a hivatalos rutintól áthatott megemlékezéseken is lehet érzékelni. ítéletről tájékoztatta Gorbacsov szovjet pártfőtitkárt, de létez­nek jóval nagyobb becslések is. A fokozatosan beköszöntő gu­lyáskommunizmusnak köszön­hetően ezt évtizedeken kérész­Tizenegyszer szúrta meg szerelme testét Ha a Guiness-rekordok könyvében szerepelnének azok a települések, melyek­ben a lakosság számához viszonyítva a legtöbb iker­pár születik, Besenyszög nyilván ott lenne az élboly­ban. Van, aki szerint a víz a „felelős” mindezért, mások szerint a besenyszögi leve­gő. A tendencia folytatódik: nem csak régebben, ma is sok az ikerszülés a telepü­lésen. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu BESENYSZÖG - Nem volt hatal­mas meglepetés, ugyanis a ro­konságban több iker is szüle­tett már - válaszolja a három- gyermekes Csilla, amikor arról kérdezem, hogyan fogadta an­nak idején a hírt, miszerint ik­reket vár. Kiderül, édesanyja és keresztanyja is iker, ráadásul az utóbbi hölgy lánya is ikreket ho­zott a világra. Hogy Besenyszö- gön vajon miért születik ennyi kettes, illetve hármas iker, nem tudni pontosan. Korábban arról regéltek, hogy talán a beseny­szögi víz mindennek az oka.- A csodát! A víz ásványi­anyagtartalma, tisztasága már régen megváltozott, még­is sok az ikerszülés - állítja a fiatalasszony. Akkor talán a le­vegő?- Ugyan, miért lenne itt másmilyen a levegő, mint a szomszédos településeken?! Vendéglátónk két fia, Gyu- szi és Peti önfeledten élvezi a vakáció első napjait a kertben, őket aztán nem érdekli, miért egyszerre fogantak nyolc év­vel ezelőtt édesanyjuk pocak­jában. A fiúk jó tesók, és ahogy az lenni szokott, ragaszkod­nak is egymáshoz.- Amúgy két lányra számítot­tunk, mert eddig csak lányok születtek a családban, ráadá­sul már van egy tízesztendős lá­nyunk nekünk is. Szóval, egy kicsit eltértünk a „motívumtól” - nevet Csilla, aki annak örül, hogy a skacok vagányak, egész­ségesek. A családnak most vendégeik vannak, Héja Nikoletta, négy gyermekes édesanya, akik kö­zül kettő „utód” (milyen meg­lepetés) iker. A kicsik még nin­csenek egyévesek.- Nálunk annál nagyobb volt a döbbenet, amikor az első ultrahangon két babát láttunk. Egyetlen iker sincsen ugyanis a családban... - meséli Niki. - A gyerekek most tíz hónapo­sak, mozgékonyak, gyakran járunk vendégségbe is. Példá­ul ^ tőlünk népi messze lakó ikrekhez, ott két fiú van, hoz­zájuk járunk át beszélgetni, játszani. A mi gyerekeink a legkisebbek a településen. Nikitől is megkérdezzük, van-e valami alapja annak, miszerint a besenyszögi víz elősegíti az ikerfogantatást.- Nem hiszem, én ugyan­is nem iszok csapvizet - vála­szolja nevetve az anyuka. Közben megtudjuk, az isko­la is „tele” van ikrekkel, szin­te minden évfolyamban tanul­nak ikertesók. Ha ki is marad egy-egy esztendő, a következő­ben lehet, hogy több ikerpár is érkezik az intézménybe.- Az első, a második és a har­madik osztályban biztosan van iker. És jelenleg két ikerterhes- ségről is tudunk, szóval, biz­tosan lesz utánpótlás is - fű­zi hozzá Molnár Melinda, aki a helyi általános iskolában tanít, Az ikerségnek a diákok szerint számtalan előnye van, például ha az egyik elfelejti felírni a há­zit, a másik biztosan kisegíti. Országos átlagban minden századik szülésre esik egy ket­tős iker, és minden nyolcezre­dikre egy hármas, itt azonban sorra születnek az általában kétpetéjű ikerpárok, és hármas ikrekkel is büszkélkedhet a te­lepülés. A helyiek vették a fá­radságot, hogy összeszámolják, hány ikerpár él vagy élt az utób­bi években a városban: harminc- nyolc ikerpárra emlékeznek. Az okokat pedig mindenki mással magyarázza: bizonyos sugárzásokkal, az emberek fur­csa keveredésével, a levegővel és persze a vízzel. Bár, hogy a fér­fiaknak vagy a nőknek kell-e a vízből inniuk, hogy iker szüles­sen a családban, erre már vég­képp nincsen egyöntetű válasz. SZOLNOK Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék egy harmincnégy éves tiszafüredi férfit emberölés bűntettének kí­sérlete miatt hét év fegyházbün­tetésre ítélt, de az ítélet nem jog­erős. Az ügy másodfokon a Sze­gedi ítélőtáblán folytatódik. Az eddig megállapított tényál­lás szerűit a vádlott tavaly febru­ár 21-én este, a füredi Bajcsy-Zsi- linszky úton a vele korábban sze­relmi viszonyt folytató nőt szere­Folytatás az 1. oldalról ABONY/KUNHEGYES Egy másik, kunhegyesi esetben ugyanis nem akármi okozta a botcsinál­ta tolvaj vesztét. Történt, hogy egy huszonnégy éves férfi hét­fő éjszaka átmászott egy kun­hegyesi ház kerítésén, magá­hoz vett a tornácot díszítő csere­pes virágokból egy tucatot, majd lemféltésből hátulról, egy rugós kést a nyakához szorítva térdre kényszerített. Ezt követően áldo­zatát annak arcán, fején, mell­kasán, hasán és hátán, mintegy tizenegy alkalommal megszúr­ta, majd a vérző sértettet az út­testen fekve hagyva távozott. A nő mell-, ületőleg hasürege meg- nyüt, és kishíján elvérzett. Gyó­gyulása több hónapot vett igény­be, és maradandó sérülései is ke­letkeztek. M. G. szépen hazament. Azt azonban nem vette észre, hogy a levele­ket elpotyogtatta az úton, így a rendőröknek csak az árulkodó nyomokat kellett követni, és má­ris nyakon csíphették a kunhe­gyesi tolvajt. És még az ellopott virágok egy része is megkerült - tudtuk meg Pásztorné Kovács Ágnes megyei rendőrségi sajtó­referenstől. CZ.N. Van-e tudományos magyarázat? Dr. Úri-Szabó Károly szü­lész-nőgyógyász főorvos koráb­ban a következőképpen nyilat­kozott e témáról lapunknak - Érdekes ez a besenyszö­gi helyzet, hiszen ebben a kis­városban korábban is. most is sok az íkerszülés. A tapasz­talatok szerint általában min­den nyolcvanadik ikerszülés. Valószínű, hogy ide az átlagos­nál több olyan család költözött, akiknél már korábban is volt az elődöknél ikerszülés. Ez a haj­lam aztán öröklődik: nem biz­tos. hogy anyáról lányra, olykor unokára, oldalági rokonokra - magyarázta Úri-Szabó Károly, Ők az év legbénább bűnözői a környéken? KÉPES HÍREK SZOL' f A vakáció első napján megyeszerte elkezdődtek a tábo­rok. A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium­ban például a kisdiákok közül harminc gyerkőc vesz részt az isko­lai, közel kéthetes játékos, napközis táborozáson. F. 0. A Szolnoki Szolgáltatási SZC Ruhaipari Szakközép- és Szakiskolájának dekoratőr-felnőttképzésben részt vevő tanuló­inak munkáiból nyílt kiállítás tegnap délután. A lelkes „diákok” különleges tárlatát tekinthették meg az érdeklődők. F. 0. SZOLNOK Örömteli pillanatban volt részük a szolnoki Bagolyvár Vadaspark dolgozóinak és látogatóinak a napokban. Két nap­ja született meg ugyanis a képünkön is látható dámborjú, akit gondozója, Tóth Gábor mutatott meg. F. 0. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom