Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-10 / 109. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 10., KEDD HÍREK Lángba borult egy istálló SZOLNOK Kigyulladt egy istálló épülete a megyeszékhelyen, a Nyár utcában hétfőn dél körül. S. Tóth Anikó, megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt közölte lapunkkal, hogy a húsz négyzetméteres melléképület teljes terjedelmében égett, két másik ingatlant is veszélyeztetett. A szolnoki hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat, az istállóból két malac került elő, az egyiknek nem lett baja, a másikat, sérülései miatt azonban valószínűlegel kell altatni, tudtuk meg a szóvivőtől. M.G.A. Új elnöke lett a járásbíróságnak MEZŐTÚR Ez év május elsejétől hivatalosan dr. Han- kó Ferenc tölti be a Mezőtúri Járásbíróság elnöki tisztségét. Dr. Hankó Ferenc az elnöki kinevezéséig a Fővárosi Bíróság, majd Fővárosi Törvényszék, a közigazgatási és munkaügyi bíróságok felállítását követően pedig a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság közigazgatási ügyszakos törvényszéki bírája volt. M. G. Az országos versenyre mennek SZOLNOK A „Kerékpáros Iskola Kupa” és a „Ki a mester 2 keréken?" Jász-Nagykun- Szolnok megyei döntőjét szombaton rendezték mega megyeszékhelyen. Előbbit Kovács Nelli, a Jánoshidai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója és Szabari Márk, a Jászapáti Általános Iskola tanulója nyerte, akik május 10- 12. között képviselik megyénket a miskolci országos versenyen. A „Ki a mester 2 keréken?” megyei döntőjét Szabó Zita, a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium, valamint Gulyás Gergely, a Jászapáti Általános Iskola tanulói nyerték, ők jutottak tovább az országos versenyre, amelynek Szeged ad majd otthont június 1-jén, 2-án, adta hírül a rendőrség. M. G. A. Várhatóan parkőröket is fognak alkalmazni a területen Bűz a gázfog adónál „A Természet Békéjének Követei" Egyesület képviselője. Hetrovicz György a gázfogadót és környékét ellepő, ember által felhalmozott szennyhalmokat mutatja . Szolnokon, a Tisza Szálló melletti, használaton kívüli, bokrokkal övezett gázfogadó építményt manapság az emberi szükséglet jelentős méretekben elterülő terméke veszi körül. A melegedő időt a környéken egyre erősebben terjengő szaghatás jelzi. Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu SZOLNOK A Tisza Szálló nyugati oldala szomszédságában sűrű bokorrengeteg közt bújik meg a termálfürdő egykori gázleválasztó-telepe. A használaton kívüli körkörös műtárgyat évekkel korábban egy tulajdonosi csoport vásárolta meg, hogy egyfajta hangulatos nyáresti zenepavilonként működtesse - sajnálatosan nem sok örömet adott a vállalkozóknak és a városlakóknak sem a kis éji zenede. A cserjék egyébiránt mást is takarnak, mint a gázfogadó körlapos létesítményét. Még pedig körülötte temérdek mennyiségű bűzös, fertőző emberi szennyet. A Tisza-parton és a Verseghy parkban sétálók a látványt kevésbé, az orrfacsaró szaghatásokat annál inkább tapasztalhatják. A problémát több olvasónk is jelezte szerkesztőségünkben, köztük Hetrovicz György, „A Természet Békéjének Követei” Egyesület képviselője is.- Nagyon elszomorít, hogy egy gyönyörű Tisza-parton ilyen jelenségekkel kell szembesülni és „orrbasülni” az itt élőknek, illetve a megyeszékhelyre látogató vendégeknek. Sajnos, hogy az országos „Te- Szedd” akciót követően találtunk rá a fertőző gócpontra, mert civil szervezetünk tagjai, ha kissé elszömyűlködve is, de a környezetvédő napon megtisztították volna a terepet a szerves és szervetlen Amikor még hasznos volt a gázfogadó A Szolnok megyei Néplap 1966. június 24-i számának 6. oldalán idevágó cikket találtunk egykori kollégánk, -bj- tollából: „Talán sok embernek fel sem tűnt Szolnokon, hogy a megyei tanács épülete mögül a parkból eltűnt a magas, ezüst színű fürótorony. A kútfúrók elvégezték munkájukat, egy „házzal” odébb álltak, a Tiszamenti Vegyiművekben fakasztanak majd melegvizet a föld gyomrából. Az épülő fedett uszodát és a Damjanich uszodát tápláló termálkút tehát elkészült.....Az új melegvizü kút fúrása a vártnál jobban sikerült... ...az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat ceglédi üzemvezetőségének fúróbrigádja 1200 méter mélységből percenként 1400 liter 62 fokos vizet hozott a felszínre .....Mivel a feltörő víz nagyon gázos, szükség van egy gázleválasztó építésére, amely majd a Marx parkban most épülő gázfogadó állomás mellé fog kerülni..." szennytől! - mondja. Hozzátéve, ha az illetékes városüzemeltetés rövid időn belül nem takarítja el a nagy területen elterülő nagydologtengert, kényszerűségből magánakcióban kell azt nekik, városszerető lokálpatriótáknak elvégezniük. A városüzemeltetési osztály képviselőjétől megtudtuk, hogy az említett helyet alkalmanként hajléktalan személyek használják szállásként és egyéb igények miatt. Az időnként fellelhető problémát ők is észlelik, és minduntalan fel is számoltatják. Ez esetben is ez lesz a „rész ’’eredmény, amellett, hogy a héten a Verseghy parkban megkezdték a virágkiültetéseket is. A „végeredményt ugyanis a park turisztikai célú hasznosítása alakítja ki, ám erről már Pataki Ferenc városi főépítész beszélt lapunk megkeresésére:- A műtárgy birtokosai és a helyi önkormányzat közt zajló tárgyalások eredményesek, így közel áll a megegyezés, hogy újra a városé legyen a gázleválasztó-telep. Ezt követően már csak a forrást kell megkeresni és biztosítani azon, korábban elkészült terveknek a megvalósítására, amely a Verseghy park területét és környezetét érinti - reagált érdeklődé- * ^ sünkre a főépítész. Akitől azt is megtudtuk, hogy várhatóan parkőröket is fognak alkalmazni ezen a terüleKegyetlenül bántak el az állattal JÁSZAPÁTI A hét végén találtak rá a Damjanich utcában lévő iskola udvarán egy agyonvert fehér gólyára. A hét végén Mihályi István látta meg az állatot.- Vasárnap délután jártam arra akkor láttam meg a gólyát - mondta lapunknak. - A madarat korábban is láttam már az iskola udvarán. A focipályára kerítésen keresztül rendszeresen beugráló „horda” - nem tudom más jelzővel ületni őket - valószínű eltalálhatta egy focilabdával, majd a kábult magatehetetlen madarat szó szerint agyonverték. Ahogy a jászapáti lakos szavaiból kiderül, nem tudta, hogyan kellene eljárnia, de hétfő délelőtt visszament, hogy bejelentést tegyen a rendőrségnek. Csakhogy a gólya ekkorra már eltűnt az udvarról. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sajtószóvivője elmondta, hogy több csatornán keresztül értesültek a gólyát ért támadásról és kollégái értesítették a természetvédelmi őrszolgálatot. Hozzátette: fokozottan védett madárfajról van szó, egyértelműen bűncselekmény történt Jászapátiban. Juhász Tibor természetvédelmi őr elmondta, hogy a hétvégén őrszolgálatuk értesült a történtekről és munkatársaik elindították az eljárást az ügyben. Banka Csaba Megkérdeztük: Mit jelent Önnek az Európai Unió? Kása Bettina, Szolnok: - Számomra az Európai Unió egyértelműen a szabadabb utazást jelenti. Könnyebben és gyorsabban léphetünk át uniós országokba. De még kényelmesebb lenne az utazások során és fejlődést hozna Magyarországra, ha forint helyett euró lenne a fizetőeszközünk. Egyébként az unión belül számos lehetőség nyílik még például munkavállalás és nyelvtanulás területein is. Ficsór András, Jászberény: -Az Európai Unió a mindennapos életben szerintem nem sokat jelent. Az ember alig-alig boldogul a fizetéséből. Az emberek energiája leginkább arra megyei, hogy a megélhetést biztosítsa magának és a családjának. Az, hogy szabadon lehetne utazni, hogy felújítják az intézményeket jó dolog, de inkább háttérbe szorul az anyagiak miatt. Pap Árpád, Kisújszállás:- Véleményem szerint az a jó oldala a dolognak, hogy közös összefogással meg lehet oldani a különféle gazdasági problémákat. Azóta nagyobbak a pénzügyi lehetőségeink, több beruházást tudtunk megvalósítani. Rossz oldala ugyanakkor az, hogyha időnként olyan dolgot akarnak ránk kényszeríteni, ami éppenséggel hazánknak nem jó. Nagy Anna, Kisújszállás:- Látva az időnként kiéleződő politikai érdekellentéteket, és azokat a kiszabott pénzbüntetéseket, vagy törvénymódosításokat, amit kicsikarnak tőlünk, ha valami nem tetszik a tagállamoknak, nem biztos, hogy ma is így kellene dönteni. A hadi és pénzügyi biztonságunkhoz azonban mindenképp szükség van a tagságunkra.